Kétszer is gázolt a rendőr, majd elhajtott
Két fiatalt sodort el személygépkocsijával egy - amúgy Koszovóban szolgáló - magyar rendőr, aki mindkét baleset után segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt vasárnap hajnalban - erősítette meg a rendőrség az MTI információit hétfőn.
Kunfehértó határában egy 15 éves lányt sodort el autójával, majd a településen egy 16 éves fiút ütött el a kiskunhalasi rendőrkapitányság állományába tartozó 39 éves rendőr, aki két éve Koszovóban teljesít szolgálatot - mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A 39 éves férfi elhagyta a helyszíneket, majd később a kiskunhalasi rendőrkapitányságon önként jelentkezett - fűzte hozzá a szóvivő. Nyíkos Tamás főhadnagy közlése szerint a cserbenhagyásos gázolás ügyében a Kecskeméti Nyomozó Ügyészség folytatja le az eljárást.

- Őssejt-ügy
- Súlyosabb ítélet a gázpalackkal fenyegetőző siófoki férfinak
- Kecskefejet akasztottak a soproni Fidesz-iroda ajtajára
- Csaló rendőrkézen
- Nyolcezer eurós büntetés a kanadai csatárral erősítő Sapa Fehérvárnak
- Csúcsra járt a balatoni orvhalászat az ünnepek előtt
- Az év bejelentése
- Harminckétezer doboz cigarettát foglaltak le
- Visszaszerzi javait a balatoni halgazdálkodási cég
- Kormányszóvivő: a békemenet nyomatékot ad a kormány mondandójának
- Siófok nyerte a pert Tab ellen – bejegyezték az új hulladékgazdálkodási társulást
- Nyert az Interbeton, Bíró Imre a legjobb kapus
- Hónapról hónapra bővül a szállodák vendégforgalma
- Eltűnt siófoki lányt keresnek
- Jó kedvvel, bőséggel
- „Nem csak a kasszát, de még a kulcsot is ellopták”
- Átadták az új könyvtárat Siófokon
- Továbbra is influenzamentes Somogy
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Itt mérnek a somogyi rendőrök (03.28-04.03.)
- Menetrendi változások a Siófok-Nagykanizsa vasútvonalon
- Trafipax információ( 04.04-04.10.)
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Friss trafipax informácók (04.11-04.17.)
- Bővül a siófoki egészségpénztár fogadóideje
- Trafipax információ Somogyban
- Trafipax információ (05.09-05.15.)
- Friss traffipax információ (05.16-05.22.)
- Traffipax információ (05.30-06.05.)
- Trafipax információ Somogyban
- Összefogás a dunakeszi családért

