Közös kincsünk a család

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által meghirdetett Család Évéhez kapcsolódott a siófoki Római Katolikus Plébánia is, hogy az országszerte tartott rendezvények sorába illeszkedve ők is hozzáadják saját lelkesedésüket és talentumaikat a közös lelki kincs gyarapításához.

Több hónapi előkészítői, szervezői munkával, és a Gondviselésre hagyatkozva sikerült mintegy 180 regisztrált résztvevővel megvalósítani a Családi Juniális-ra keresztelt egész napos programot.

 

 (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!)

 

Június 18-án a siófoki plébániához tartozó balatonszéplaki templom pázsitos, fákkal tarkított udvara adott otthont a meglehetősen gazdag és élményekben bővelkedő programfolyamnak.

Reggel 9-kor gitáros szentmise vette kezdetét, melyben a siófoki Atióchia közösség fiataljai egy nagyon megkapó pantomim játékot adtak elő a megtérésről. A mise végén Isten áldását kérték minden magyar családra, akár a kezdeti szeretet teljességében, akár kissé már megroppanva igyekeznek a boldogságot megtalálni és megtartani. A fentről jövő segítség, áldás mindenkinek javára válik.

10 órától Levente Péter és felesége, Döbrentey Ildikó Magyar Örökség díjas művészek beszéltek a házasságról, saját megérett életpéldájukon keresztül. Több mint negyven év keresztény házassági tapasztalattal mindenki számára tudtak életbölcsességükből továbbadni.

 

 (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!)

A lelki töltekezés után a jó étvággyal, közösen elfogyasztott ízletes, kiadós ebéddel mindenki örömére egy nagylelkű vállalkozó, felajánlásként ajándékozta meg a résztvevőket. Aznapi friss, ropogós kenyeret szintén helyi bolthálózattal rendelkező, a turizmusért és most a családokért is sokat tevő cég adományozta.

14 órától nagy tapasztalatú, igazi sport-pedagógus vezetésével versengtek sorversenyben, az alkalmilag létrejött családos csapatok. Apraja és nagyja együtt ugrált, ügetett, loholt, dobált, esett-kelt az igazán jókedvre derítő játékok során. A győzteseket szintén grátis kapott egészséges gyümölcslevekkel díjazták.

A négy órai uzsonna után a világ másik feléről érkezett vendégek szórakoztatták a lelkes közönséget. A Shalom Katolikus Közösség tagjai Brazíliából érkeztek Magyarországra azzal a céllal, hogy Budapesten evangelizáljanak, hirdessék a keresztény örömhírt (Isten velünk van és nem ellenünk) elsősorban a fővárosi embereknek, akik szeretnék megtalálni életük célját. Európai ember számára szimpatikus módon, saját temperamentumukon átszűrve osztották meg optimista gondolataikat, mindezt megfűszerezve muzikalitásukkal, mozgalmas énekeikkel. A résztvevő kicsik és nagyok is őszinte hittel és átéléssel énekeltek és táncoltak velük együtt a szentírási gyökerekből táplálkozó dalokra.

Isten felé hálával, egymás iránt örömmel ért véget a napot betöltő családi összejövetel, bízva a jövőbeni folytatásban és tudva, hogy közös kincsünk a család- tudta meg a siofokinapilap.hu szerkesztősége Göndics János káplántól.

 

SNL/F.T.A.









0


Van-e értelme vizsgálni a plágiumgyanús szakdolgozatokat, doktori dolgozatokat?






0