Ezt olvasta már?

0

Küldetés teljesítve!

A 2011/2012-s élvonalbeli bronzéremért folytatott párharc első két mérkőzése amolyan ég és föld képet produkált, hiszen Siófokon az ÉTV-Érdi VSE nem kis meglepetésre magabiztosan győzött (23 - 30), majd a második találkozón hatalmas bravúrt végrehajtva a balatoniak örülhettek (30 - 32).

A harmadik, mindent eldöntő mérkőzés kérdése volt, hogy melyik együttes veszi fel győztes arcát, s gyűjti be a 2011/2012-s harmadik helyezést.

Egész nap érződött, hogy ez a szombat más, mint a többi. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy 18:00 órától a 2011/2012-s élvonalbeli bronzérem volt a tét, s mind játékos, mind pedig szurkoló felfokozott hangulatban készült az estére. Ennek megfelelően a lelátók zsúfolásig meg is teltek, egy gombostűt sem lehetett volna elejteni a közönség soraiban.

Az már a kezdés után nyilvánvalóvá vált, hogy a siófokiak nagyon akarják a bronzérmet, hiszen bátran, határozottan, kemény védekezéssel, 2-0-al kezdett az SKC, az első érdi találatra a harmadik percig várni kellett. A folytatásban magukra találtak a vendégek, a 17. percig fej-fej mellett haladtak a felek, majd a folytatásban együttesünk a vendégek valamennyi kínálkozó hibáit kihasználva fokozatosan növelte előnyét, a szünetig hárommal (15 - 12) sikerült ellépni. A játékrész teljességéhez hozzátartozik, hogy Herr Orsolya több, mint klasszis teljesítményt nyújtott, ugyanis hálóőrünk az első felvonásban három hétméteres mellett temérdek lehetőséget védett, a három büntetőből kettőt hét másodperc (!) leforgása alatt hárított!

A második játékrész elején csapatunk újult erővel, hatalmas elánnal kezdett, az érdiek erre nem is nagyon tudtak megfelelően reagálni, a különbség pedig folyamatos hízásnak indult, s állandósulni látszott a három-négy találatnyi előny. Ez egészen a 46. percig ki is tartott. Ekkor azonban a Balaton-parti fejekben rövidzárlat keletkezett, a látogatók ezt remekül kihasználva feljöttek egyre (24 - 23); érdekesség, hogy Szabó Edina tanítványai 10-9, és 25 perc után tudtak újfent minimális különbségre zárkózni. A lehetőséget megérezve a vendégek vérszemet kaptak, mindent egy lapra feltéve rohamozni kezdtek, de lányaink remekül állták a sarat, s döntő helyzetekben jobb döntéseket hozva 30-28-s győzelmet arattak, ezzel pedig a siófoki nyakakba került a 2011/2012-s NBI-s bronzérem!


NBI, 3. helyért - 3. mérkőzés
Siófok KC-Galerius Fürdő - ÉTV-Érdi VSE
30 - 28
( 15 - 12 )

Helyszín: Siófok, Beszédes József Általános Iskola tornacsarnoka, 600 néző
Játékvezetők: Horváth Péter, Marton Balázs
Versenybírók: Tóth Károly, Dravecz Tibor
Ellenőr: Klúcsó Jenő

SKC kerete: (01) Laczkó Roxána - (04) Szepesi Ivett - (06) Takács Dóra - (07) Kiss Olivia - (09) Ábrahám Szilvia - (10) Bogdanovic Annamária - (11) Bódi Bernadett - (12) Herr Orsolya - (13) Szalai Babett - (16) Lajtos Nóra - (17) Mikó Gréta - (21) Németh Csilla - (25) Herr Anita - (31) Bloj Teodora - (77) Mörtel Renáta - (90) Karoline Helena De Souza

Kezdőcsapat: Herr O. - Bódi 1, Ábrahám 4, Bloj, Mörtel 11 (2), Bogdanovic 5 (1), Szepesi 6 (4)
Csere: Lajtos (kapus), Szalai B. 3, De Souza, Kiss O., Németh Cs.
Szakmai igazgató: Imre Vilmos

ÉRD kerete: (01) Szvetlana Gridnyeva - (02) Török Petra - (04) Tamás Krisztina - (06) Kovács Anna - (09) Sara Vukcevic - (10) Balog Beáta - (11) Szekeres Klára - (13) Janurik Kinga - (14) Kisfaludy Anett - (19) Vincze Melinda - (20) Wolf Alexandra - (21) Pádár Margit - (30) Bognár Barbara - (80) Tóth Tímea - (90) Oguntoye Viktória

Kezdőcsapat: Janurik - Kovács Anna 5, Pádár M. 1, Vukcevic 2, Bognár B. 8, Tóth T. 9 (5), Vincze M. 3
Csere: Gridnyeva, Oguntoye (kapusok), Kisfaludy, Szekeres, Tamás K., Wolf
Vezetőedző: Szabó Edina


Hétméteresek: 9/7 (5/4) illetve 8/5 (4/1)
Kiállítások: 10 perc (4 perc) /Bloj - 8.p. ; Ábrahám - 9.p. ; Bogdanovic - 58.p. ; Herr O. - 60.p. ; Szepesi - 60.p./ illetve
10 perc (6 perc) /Kisfaludy - 6.p., 45.p. ; Szekeres - 9.p., 19.p. ; Tamás K. - 59.p./
Sárga lap: Bloj (2.p.), Ábrahám (9.p.), Mörtel (9.p.), Imre Vilmos (60.p.) illetve Pádár M. (3.p.), Vincze M. (7.p.), Kovács A. (8.p.), Szabó Edina (41.p.)

AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA
03. perc: 02 - 00
08. perc: 03 - 03
15. perc: 06 - 06
19. perc: 09 - 07
28. perc: 14 - 11

31. perc: 16 - 12
37. perc: 20 - 17
40. perc: 22 - 18
49. perc: 24 - 23
59. perc: 30 - 26

 

forrás: siofokkc.hu

F.T.A.







0
0
0

hírek innen, onnan

A vádemelés miatt az Állami Számvevőszék elnöke mérlegeli az Integritás Hatóság elnökének elmozdítását

Windisch László korábban nem látta indokoltnak a kereset benyújtását.

A körmök is figyelmeztethetnek a magas koleszterinszintre: ezekre a jelekre érdemes odafigyelni

Bár a magas koleszterinszintet gyakran semmilyen panasz nem jelzi, a szakértők szerint bizonyos körömelváltozások arra figyelmeztethetnek,...

Pár nappal a foci-vb előtt vonták vissza az iráni szurkolók összes jegyét

A döntés sokakat váratlanul ért, mivel a szövetség már elkezdte az értékesítést, és több drukker már az utazását is lefoglalta. Az...

Kiderült, honnan származik Radnai Márk hirtelen megugrott vagyona

Vagyonnyilatkozata szerint egy budapesti lakással és két BMW-vel gazdagodott nemrég.

Brutális támadás: le akartak fejezni a nyílt utcán egy férfit

Letartóztattak egy szomáliai férfit gyilkossági kísérlet gyanújával, miután durván rátámadt egy másik férfira Belfastban.

Bekameráztatta a jegyző irodáját, pénzbüntetésre ítélték a volt balatonalmádi polgármestert

A részben a tárgyalóasztalra, részben a páncélszekrényre is rálátott a berendezés. 

Kevesebbet fizet az állam a megtakarítóknak: csökkennek a lakossági állampapírok kamatai

Újabb kamatvágás érkezik a lakossági állampapíroknál, mutatjuk, mit kell tudni róla.

Sokan rosszul használják ezt a mosógép-programot – és észre sem veszik, hogy ártanak a ruháiknak

Ha te is automatikusan a „kímélő”, „easy care” vagy „műszálas” programot választod a mosógépen, mert úgy gondolod, az a...

Egy különleges méz, ami képes legyőzi a szuperbaktériumokat

A manuka méz laboratóriumban képes gátolni az MRSA szaporodását, sőt, a gyomorfekélyért felelős Helicobacter pylori-t is.

Betiltják a mobilozást a zebrán, korlátozzák az e-rollerezést – új szabályok Szlovákiában

Jelentős változások előtt áll a szlovákiai közlekedés, miután a pozsonyi parlament június 2-án elfogadta a közúti közlekedésről...

0

Sport

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről

A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.

Megerősítve: a Real Madrid 100 millió euróért adhatja el Fede Valverdét

Kell a pénz a 150 millió eurós igazolásra, Eduardo Camavinga távozása is napirenden van.

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben

Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon

Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták

Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

blogmorzsák

Szárnyashajózás, ex-csavargőzös, komp és tűzoltóhajó

Attila, Pannónia, Margitsziget, szárnyashajók, és persze az egyszerre kopottnak és elkoptathatatlannak tűnő Moszkvák.

Lehet béke Irán és az USA között?

A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.

0