Ezt olvasta már?

Európa öregszik: az ingatlanpiac is borulhat

Az elkövetkező évtizedekben alapjaiban alakul majd át az európai népesség , hiszen az átlagéletkor kitolódik, és a 65 év felettiek aránya is növekedni fog a 15-64 ...

0

Lehet 400 forint is a benzin literje?

Az elmúlt hetekben látványosan dráguló olajár láttán egyre nagyobb az aggodalom, egyelőre azonban nem érdemes megrohamozni a benzinkutakat.


hirdetés

A K&H szerint ugyanis az emelkedést a hirtelen megugró olajár miatt mérséklődő keresletnövekedés, az amerikai dollár erősödése, a Trump iráni szankcióival szembeni európai és ázsiai ellenállás, és az OPEC soron következő ülésének várható kvótaemelése mind fékezheti.

A geopolitikai kockázatok miatt az elmúlt hetekben hároméves csúcsra emelkedett a jelenleg már 79 dollár fölött állomásozó Brent típusú olaj ára, így nem alaptalan az aggodalom, hogy ilyen ütemű drágulás mellett akár újra elérheti a 100 dolláros hordónkénti árat. A történet jelenlegi két főszereplője a lassan összeomló Venezuela és Irán. A dél-amerikai országban a legnagyobb kincsnek számító állami olajipar hanyatlása komoly mértékben hozzájárul az OPEC országok kitermelésének csökkenéséhez. Sőt, a csőd szélén álló országban a szükséges olajipari beruházások elmaradása további termeléskiesést okozhat. Irán esetében pedig - miután Donald Trump felmondta az iráni atomalkut, és újra szankciókkal bünteti a közel-keleti országot, a piaci várakozások szerint napi 250-500 ezer hordónyi mennyiség eshet ki a termelésből.

„E két ország együttes termeléskiesése miatt akár 1 millió hordó olajjal csökkenhet az OPEC kitermelése a 2016 novemberében vállalt 32,5 millió hordó/napos kitermelési kvótához képest. Ezt a vártnál nagyobb mértékű kisesést nagyrészt most árazta be a piac – ennek köszönhető az elmúlt hetekben látványosan megugró olajár. A világgazdasági növekedés miatt stabilan bővülő kereslet következtében pedig akár a 100 dolláros szintig is elszaladhat az árfolyam” – tájékoztatott Hajósi Péter, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

„Mielőtt azonban bárki megrohamozná a benzinkutakat, azt is látni kell, hogy egyrészt a magas olajár mérsékli a kereslet növekedését, másrészt arra késztetheti az OPEC vezető Szaúd-Arábiát, hogy vizsgálja felül saját politikáját, ugyanis minden egyes nappal piaci részesedést veszít. Erre legközelebb a június 22-i OPEC ülésen kerülhet sor hivatalos formában, de már most megszellőztették, hogy továbbra is 80 dolláros olajárban gondolkodnak. Emellett az európai és ázsiai országok fellépése Trump iráni szankcióival szemben, illetve az amerikai dollár erősödése is visszafoghatja az olajár további lendületes emelkedését. Mindezen hatások együtteseként ugyan 100 dollárig is felkúszhat az árfolyam, ez azonban mindenképpen lassabban történhet, mint tette azt 60 dollárról 80-ra” – hűtötte le az aggodalmakat a befektetési szakember.

 







0

hírek innen, onnan

Bálnában a MINI

A Bálna teraszán szervezett nagyszabású MINI Experience Day rendezvénysorozat keretében Magyarországon is bemutatkozott a brit...

Amerikai szankciók: visszavonulót fújt az orosz oligarcha

Távozott a RuszAl orosz alumíniumipari cég vezetéséből a fő részvényes Oleg Gyeripaszka, engedve a rá nehezedő egyre erősebb...

Gyurcsó Ádám a Hajduk Splitbe szerződött

A lengyel labdarúgó élvonalban játszó Pogon Szczecintől a horvát első osztályú Hajduk Splithez szerződött Gyurcsó Ádám. Fotó:...

Félholtra verték a dunaújvárosi autista fiatalt

Brutálisan megvertek egy dunaújvárosi autista fiatalembert. Kovács Péter azóta az intenzív osztályon fekszik mesterséges altatásban...

Schuch Timuzsinnal és gólkirályokkal erősít a Fradi férfi kézilabda-csapata

A bajnoki ezüstérmes női gárda a minta, hazai szinten meghatározó csapat lenne az FTC.

Feldühödtek az álhíreken a falusiak, három embert meggyilkoltak

Gyerekekre vadászó emberrablókra figyelmeztető internetes álhírek tartják rettegésben az embereket több dél-indiai faluban. A...

Műanyagos céget alapított Mészáros leánya, de nem szedegetheti ki csak úgy az osztalékot

Az ország második leggazdagabb apukájának a gyerekei sem pihennek.

Legyártották újra a legelső Porschét - videó

Az első modell, amely a háború után a német sportautó márka nevén megjelent, a 356 No. 1 Roadster volt, 1948 június 8-i dátummal.

Mától hatályos a GDPR! Így védje az adatokat munkaviszony esetén

A mai napon, május 25-én hatályba lépett Magyarországon is az európai unió általános adatvédelmi rendelete (GDPR), sok vállalkozás...

Baltával verte szét az autót a 60 éves siklósi nő, amivel a háza elé álltak

A siklósi asszonynak már egy ideje elege volt abból, hogy az autósok a háza előtti, általa gondozott füves területre állnak. Két...

Meghalt Fehér Elephánt színházi ember

Szinte mindent látott a magyar színházban, és folyamatosan írt minden előadásról.

Nigel Farage: Orbán az EU rémálma lehet

Brüsszel olyan, mint a szovjet idők Moszkvája, Juncker egy őrült, Orbán pedig számukra a legnagyobb rémálom. Nála is nagyobb.

0

Sport

Itt van Katinka válasza, nem kíméli Tusupot

Budapest Adtak egy esélyt maguknak a békülésre, de újra szakított Hosszú Katinka (29) és edző-férje, az amerikai Shane Tusup (30).

Váratlan dolog történt Hosszú Katinka bejelentése után!

Hosszú Katinka ma váratlan bejelentést tett párkapcsolatával és felkészülésével kapcsolatban, most pedig újabb fordulat következett be: az úszónő eltűnt a Facebookról!

Hosszú Katinka: Tusup törölte a Facebook-oldalam

Durvul a helyzet. A háromszoros olimpiai bajnok az Instagramon üzent

Shane Tusup: Katinka megcsalt, soha nem szeretett igazán

Nyílt levélben teregette ki a szennyest Shane Tusup megromlott házasságáról.

Mégsem tette meg Shane? Itt az igazság Hosszú Katinka reggeli kijelentéséről

Tegnap eltűnt a Facebookról Hosszú Katinka hivatalos oldala, melyet több mint félmillió ember követett. Ezzel ő neki volt a magyar sportolók közül a legnagyobb rajongótábora a közösségi oldalon.

Nem tud választani, így mindkét barátnőjét feleségül veszi Ronaldinho

Szigorúan nem hivatalosan, hiszen a bigámiát még neki sem néznék el.

Megszólalt a volt úszókapitány Hosszú Katinkáék szakításáról

Hargitay András, az úszóválogatott volt szövetségi kapitánya továbbra is tartja magát véleményéhez, miszerint Hosszú Katinka karrierje szempontjából "nélkülözhetetlen" Shane Tusup.

Ő Dudás Dániel, Katinkáék megcsalási botrányának főszereplője

Csütörtök éjjel Shane Tusup közösségi oldalán tálalt ki: azt állítja azért szakított férjként és edzőként is Katinkával, mert felesége megcsalta edzőpartnerével, Dudás Dániellel.

A BL-döntő hőse kikerült a válogatott keretből

Kiss Éva sérülés miatt hiányzik a csapatból.

Fantasztikus siker: Fucsovics simán verte a Grand Slam-győztes Wawrinkát

Olyan simán, hogy a második játszmát 6:0-ra nyerte a magyar játékos.

Rejtélyes dolog történt Hosszú Katinka bejelentése után a Facebookon!

Hosszú Katinka ma váratlan bejelentést tett párkapcsolatával és felkészülésével kapcsolatban, most pedig újabb fordulat következett be: az úszónő eltűnt a Facebookról!

Elszabadult a pokol Tusup oldalán

Közösségi oldalán támadják Shane Tusupot, amiért egy nyilatkozatban tálalt ki magánéleti problémájáról.

Bulvár

Termálfürdő a Balatontól 14 kilométerre: júniusban indul a szezon

Megviselte a Marcaliban található termálfürdő medencéit a téli időjárás, de június 2-án meg tudják nyitni a szabadtéri részleget. Nagyon olcsó belépővel készülnek a nyitás napjára.

Ez minden autóst érint: változnak a műszaki vizsga feltételei

Az új rendelet például előírja, hogy a vizsgabiztos díjazása nem függ az adott műszaki vizsgálat eredményétől, tehát a vizsgadíjat akkor is ki kell fizetni, ha nem ment át az autó.

Kiderült, miért ölték meg a 8 éves sólyi kislányt

Még élt az a 8 éves sólyi kislány, akit feltételezett gyilkosa a Séd patakba dobott. Halálát végül fulladás okozta tudta meg a Bors.

Buszra vártak az asszonyok, villám csapott beléjük Győr-Moson-Sopron megyében

Villámcsapás miatt kellett négy embert kórházba vinni a Győr-Moson-Sopron megyei Zsiráról. Szerencsére a villám nem beléjük vágott, de így is égési sérüléseket és halláskárosodást szenvedtek. Egy nappal korábban Vasban, Jákon a tűzoltóknak kellett dolgozniuk, ahol egy háztetőbe csapott egy villám.

Most érkezett: kiürítették a Batthyány téri metrót, pánikban rohannak az emberek

Füst lepte el a metrót, azonnal kiürítették az állomást.

Egy héten belül a harmadik magyar áldozat Ausztriában

Tarol a halál Ausztriában a magyarok között. Ma egy 47 éves magyar traktoros haláláról számol be az osztrák sajtó.

Itt van Katinka válasza, nem kíméli Tusupot

Budapest Adtak egy esélyt maguknak a békülésre, de újra szakított Hosszú Katinka (29) és edző-férje, az amerikai Shane Tusup (30).

Itt a riasztás: fenyegető jelenség közelít

Felhőszakadás veszélye miatt adott ki első fokú riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Egy hét alatt kétszer nyert hatalmas összeget a lottón

Egy szerencsés ausztrál férfi épp a lottónyereményét ünnepelte, mikor ismét nyert.

Újabb megyékben emelték másodfokúra a figyelmeztetést felhőszakadás miatt

Az egész országban figyelmeztetések vannak érvényben a felhőszakadás veszélye miatt, és öt megyében már másodfokú a figyelmeztetés. Az Országos Meteorológiai Szolgálat péntek reggeli, az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Somogy és Tolna megyében van másodfokú figyelmeztetés. Ott az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 milliméternél is több csapadék hullhat. Az ország többi ...

Ingyen adják? Ne dőljön be: nem biztos, hogy jól jár!

Mivel az ingyenes dolgoknál nem szoktunk költség-haszon elemzést végezni, jó eséllyel az ingyenes dolgot választjuk a nem ingyenessel szemben. Ez azonban nem mindig a legjobb választás - mutat rá írásában Dan Ariely pszichológia- és viselkedési közgazdaságtan professzor.

blogmorzsák

Gyerekek, akik már öltek embert

Egy elveszett nemzedék, mely gyermekkor helyett borzalmas tetteket élt át és követett el. Felelősök vagy áldozatok?

Tudatos és szándékos lehet Shane Tusup tegnapi nyílt levele

Tudatos márkarombolás, az Iron Lady tönkreté­tele, nem egyszerűen egy csalódott férfi nyilvános panaszkodása.

A Hosszú Katinka-ügy a mi Lady Diana-ügyünk

Mostantól kezdve garantálható, hogy a közmédia hatalmas aktivitásba kezd.

A vízművet is lövik Donyeckben

Trumpon múlik, hogy elkerülhető lesz-e Ukrajnában az orosz haderő nyílt beavatkozása.

Nem dolgozik, a szülei eltartják

A csaj folyamatosan hárpiának érzi magát, amikor neki kell felnevelnie a pasiját.

Orbánnak kapóra jöhet, hogy az unió harapófogóba kerül az olasz válság miatt

Brüsszel viszont igyekszik elszigetelni a magyar és a lengyel populistákat.

John Malkovich lesz Hercule Poirot

Az Amazon új, Agatha Christie Az ABC-gyilkosságok című regényéből készült sorozatában fog szerepelni.

10 hihetetlen rejtély, amit máig nem fejtettek meg

Hogy a francba épült meg? Milyen célt szolgált? Hova tűnt? Ki volt az?

Kedvenc sportcipőn­ket bármivel viselhetjük

Mindenhez vi­sel­hetünk sportci­pőt, pláne, ha az laza, és a klasszikus irányba hajlik.

Egy focimeccs, ami már rég nem a sportról szólt

Valószínűleg jobban fájt Orbán­nak Felcsút kiesése, meg a kupa­döntő elbukása, mint a kínos hódmezővásárhelyi vereség.

Miből él a magyar zenész?

Programozásból, építőiparból, kereskedelemből, buszvezetésből, szakmunkából.

Egyszerűbb lehúzni a krump­li héját, ha főzés előtt körbevágjuk?

"Kipróbáltuk a népszerű youtu­be trükköt, és eléggé csodálkoztunk."

0