Lopott autóval csúszott árokba egy fiatal Szegeden
Feltört hat autót, kocsikázni indult, végül egy árokban kötött ki egy 17 éves fiatalember hétfőn késő este Szegeden - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.
A fiatalember vallomása szerint "csak kocsikázni akart" a városban. Magához vett egy kalapácsot, és azzal járta a Szegedet, a parkoló autókat figyelve - mondta Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Először a Tópart utcában tört fel egy autót, átkutatta, majd megpróbálta elindítani, de nem járt sikerrel. Ezért továbbment a Nyitra utcába, ott három autó ablakát törte be a kalapácsával. Egy Lada Nivát be tudott indítani, és autózni indult vele.
Útközben azonban megfeledkeztetett arról, hogy csúsznak az utak, és a Vándor utcában árokba borult. Ekkor kivette az autóból az értékeket, majd kiszállt a kocsiból, és feltört még egy Opelt. A kutatás közben felvillantotta a kocsi fényszóróját, ezt vették észre az arra haladó járőrök. Amikor az autóhoz értek, azt látták, hogy az ablaka be van törve, valaki pedig kiugrik belőle, és futni kezd. Rövid üldözés után elfogták a fiatalembert. Már a helyszínen mindent elismert, sőt azt is elmondta, hogy a Kukorica utcában is feltört egy Ladát.
Kihallgatása után a Szegedi Rendőrkapitányság őrizetbe vette, és kezdeményezte előzetes letartóztatását.
mti

- Interneten a legrégebbi erdélyi magyar folyóirat teljes anyaga
- Feminista kutatói konferenciát rendeznek Budapesten
- "Szemvizsgálatra megyek, azért nem láttam a sebességkorlátozó táblát"
- Könyvbemutató Varsóban a II. világháborús magyarországi lengyel menekültekről
- Új KRESZ-t alkotnak
- Királyi elődök kiderítésében segítő honlap
- A fiatalok felé nyit a bécsi turizmus
- Ryanair-járat indult Budapestről a Legogyár központjába, Billundba
- Zajlik a vallási egyesületek bejegyzési kérelmeinek elbírálása
- 10 éves a Kilitiért Egyesület
- Gyurcsány dolgozata minden ponton egyezik volt sógora dolgozatával
- Új Sportcsarnok épülhet Siófokon
- Bezár a Coke Club- a város keresi a megoldást
- Pályázat Siófok Város Ösztöndíjára
- Nem a Velencei Bizottság hivatalos álláspontja a non paper
- Érdekes a pécsi eredmény is
- Gyurcsány Ferenc szakdolgozata is legyen nyilvános!
- A fogyasztók elégedettek a DRV Zrt. munkájával
- Itt mérnek a somogyi rendőrök (03.28-04.03.)
- Menetrendi változások a Siófok-Nagykanizsa vasútvonalon
- Trafipax információ( 04.04-04.10.)
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Friss trafipax informácók (04.11-04.17.)
- Bővül a siófoki egészségpénztár fogadóideje
- Trafipax információ Somogyban
- Trafipax információ (05.09-05.15.)
- Friss traffipax információ (05.16-05.22.)
- Traffipax információ (05.30-06.05.)
- Trafipax információ Somogyban
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése

