Ezt olvasta már?


MOB-közgyűlés: újabb négy évig Kulcsár Krisztián a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Vékássy maradt a főtitkár

Újabb négy évre Kulcsár Krisztiánt választották meg elnöknek a Magyar Olimpiai Bizottság szombati tisztújító közgyűlésén.


hirdetés

A tisztséget 2017 májusa óta betöltő sportvezető - aki egyedüli jelölt volt - a tagságtól 103 támogató szavazatot kapott, hárman pedig nemmel voksoltak.

A nyári sportágakért felelős alelnök 100 igen és 5 nem szavazattal Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke; a téli sportágakért felelős alelnök 90 igen és 16 nem szavazat mellett Deutsch Tamás, az MTK, valamint a Sportegyesületek Országos Szövetsége elnöke lett. Utóbbi posztra eredetileg a tisztséget eddig betöltő Orendi Mihály is pályázott, ám a közgyűléshez eljuttatott levelében jelezte, hogy visszalép és a jövőben csak a MOB tagjaként kívánja szolgálni az olimpiai eszmét és mozgalmat.

Ezen kívül még hét új elnökségi tagot is választottak, ezekre a pozíciókra összesen 16-an pályáztak. A tagság döntése alapján az elnökségbe Vári Attila (76 szavazat), Magyar Zoltán (68), Wladár Sándor (66), Markovits László (65), Kovács Antal (64), Imre Géza (63) és Pálinger Katalin (54) került be.

Miután a közgyűlés egyhangúlag módosította a szervezet alapszabályát, valamennyi frissen megválasztott tisztségviselő megbízatása a párizsi olimpiát követő, legkésőbb 2024. szeptember 15-ig megtartandó tisztújító közgyűlésig szól.

A közgyűlés elején a tagság megemlékezett a tavaly november óta elhunyt magyar sportemberekről, köztük a héten eltávozott Kárpáti Györgyről és Benedek Tiborról.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár beszédében hangsúlyozta, hogy a tokiói olimpia elhalasztása miatt nemcsak a sportolóknak és a sportszakembereknek kellett újratervezniük az életüket, hanem a szövetségeknek és a kluboknak is a saját működésüket. Kiemelte: a világon Magyarországon állt le a legkésőbb és indult újra a leghamarabb a sportélet.

"A kormány az idei évi támogatással megegyező mértékű forrást biztosít a jövő évre is, ennek megfelelően elmondható, hogy az eredményes szerepléshez szükséges támogatás rendelkezésre fog állni" - fogalmazott Szabó Tünde.

Kulcsár Krisztián a nemzetközi olimpiai mozgalom elmúlt fél évének legfontosabb eseményeit ismertette, majd Vékássy Bálint főtitkár az elnökség szakmai beszámolójában megnyugtatta a jelenlévőket, hogy a tokiói olimpia elhalasztásával járó munkák dandárját a japánok végzik el. Köszönetet mondott azért, hogy a járványhelyzettel összefüggő, nem várt kiadásokra igényelt 452 millió forint rendkívüli támogatás milyen gyorsan, már a kormányülés után megérkezett a MOB-számlájára. Emlékeztetett arra is, hogy idén december 19-én 125 éves lesz a MOB, a jubileumi ünnepséget a Budapest Kongresszusi Központban fogják tartani. Tájékoztatott arról is, hogy Aján Tamás elnök távozását követően a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség irodája elköltözik Budapestről.

A közgyűlés egyhangú szavazati aránnyal elfogadta a tavalyi év gazdálkodásáról és szakmai munkájáról szóló beszámolókat, és az idei évre vonatkozó, módosított költségvetési tervet. Ezekből kiderült, hogy a bizottság tavaly 2,4 milliárd forintból gazdálkodott, a nyeresége 20,8 millió forint lett.

Fábián László sportigazgató a januári, lausanne-i téli ifjúsági olimpiai játékok kapcsán elmondta, hogy az esemény magyar szempontból sikeres volt, hiszen a versenyzők jól szerepeltek és tudásuk legjavát adták. Ezt követően a Finnországban sorra kerülő 2021-es téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál felkészülési alapelveit és céljait ismertette. A jövő február 6-13. közötti esemény műsorán kilenc sportág szerepel, a magyaroknak alpesi síben, műkorcsolyában és rövidpályás gyorskorcsolyában van reális részvételi esélyük. A tagság egyhangúlag elfogadta a magyar csapat részvételét a versenyen, akárcsak a 2022-es téli olimpiai játékokon, a nyári EYOF-on és a nyári ifjúsági olimpián való indulást.

A közgyűlés után összeült az új elnökség, amely megerősítette pozíciójában Vékássy Bálint főtitkárt.







0
0

hírek innen, onnan

Hányinger és szorongás: ezek a tünetek nőknél szívbetegséget jelezhetnek

A menopauza után ezek a jelek utalhatnak a középkorú nőknél szívbetegségre.

Fotók: napi 16 órát robotoltak a gyerekek, filléreket kaptak érte - Sokan TBC-sek lettek a munka miatt

Az Egyesült Államokban egészen a múlt század elejéig megszokott volt, hogy a gyerekek kétszer annyit dolgoztak, mint a felnőttek. Azt, hogy...

Szijjártó is megszólalt a Koszovóban megsérült magyar katonák kapcsán

Magyarország abban érdekelt, hogy a szomszédságunkban, a Nyugat-Balkánon béke és nyugalom legyen – írta Szijjártó Péter külgazdasági...

Ma 54 éves Bálint Antónia: az 1991-es szépségkirálynő akkor és most fotókon

Bálint Antónia 1969. május 30-én született Budapesten. Ennyit változott azóta, hogy szépségkirálynőnek választották.

A kamera mindent vett: orálisan kényeztette barátját egy lány az óriáskeréken

Talán túlságosan is élvezték az óriáskerekezést a párocska tagjai.

Állandó déjá vu érzés kínozza

A furcsa tünet nagy valószínűséggel Alzheimer-kór szövődményeként alakult ki.

5 dolog, ami minden lakásba kell.

Kell WC, meg ágy, meg mikró, meg kanapé, és még hosszasan sorolhatnánk... Ezúttal azonban 5 olyan dolgot gyűjtöttünk össze, ami valami...

Az előnytelen fotóit is őszintén vállalja Ábel Anita

Nem szeretne a valóságon kívül más képet mutatni magáról.

Pataky Attila döbbenetes kijelentése: "tudom, hogy meddig fogok élni”

Az Edda frontembere arról beszélt, hogy még sok dolga van a színpadon. 

Horrorisztikus dolgot művelt egy férfi, hogy évekig felvehesse halott anyja nyugdíját

Hat évig az édesanyja holttestével együtt élt egy brit férfi.

Lengyel László: az Orbán-rendszer az ezer milliárdos rablásokkal feléli a jelent és a jövőt

Orbán Viktornak és közvetlen hívei¬nek már régen nincs morális, de most már politikai ösztöne sem – írja Lengyel László...

Sport

A végsőkig küzdött: döbbenetes részletek a keresésről, a Mount Everest lesz Suhajda Szilárd végső nyughelye

Egy orvosszakértő segített megérteni, mi is történhetett a magyar hegymászóval több mint 8000 méteres magasságban.

Gólt lőtt, majd meghalt a magyar focista

A mentők 11-szer élesztették újra a stadionban - mindhiába.

A Dortmund hatalmas bukása eltörpül a focihétvége legelképesztőbb fordulatához képest - videók

A magyar focista csapatának szurkolói örömükben berohantak a pályára, majd nem hittek a szemüknek.

Távozik a Fraditól a válogatott focista

Már el is köszönt a szurkolóktól.

A világbajnok Kylian Mbappé elárulta, melyik csapatban folytatja a pályafutását

A PSG focistája egy díjátadón vetett véget a találgatásoknak.

Magyar válogatott játékost igazolt a Fehérvár

A hátvéd mellett még egy játékos érkezését jelentette be a csapat.

Fotókon a Fradi látványos bajnokavatója

Vereséggel zárta az idényt a Ferencváros, de ettől még nem maradt el a nagyszabású parádé Budapesten.

A Barcelona csinálhat helyet Szoboszlainak a Newcastle-nél

A katalánok indíthatják be az események láncolatát.

Hét éve bajnok lett, most kiesett a Premier League-ből a Leicester City

Visszacsúszott az angol másodosztályba a Leicester.

Mi történt azzal a hat játékossal, akiket CR a legtehetségesebbnek tartott?

Van, aki valóban a világelitbe tört, de olyan is akad, aki hosszú évek óta nem találja helyét a profi labdarúgásban.

Bulvár

„Ez szégyen” – Kommentek tucatjai szólnak be a Cannes-ben győztes magyar filmesnek gratuláló Filmintézetnek

„Mégis mi a viharnak gratuláltok, hm? Nem támogattátok, háromszor dobtátok ki a tervét és végül francia pénzből készült el a film. Még promózni se promóztátok akkor, amikor felkerült a listára. Kisstílű csi

Diplomáciai botrányt okozott Romániában Novák Katalin egyik Csíksomlyón készült videója

Az eset miatt a román külügyminisztérium felvette a kapcsolatot a bukaresti magyar nagykövettel. A köztársasági elnök nem először keveredett hasonló helyzetbe Romániában.

A végsőkig küzdött: döbbenetes részletek a keresésről, a Mount Everest lesz Suhajda Szilárd végső nyughelye

Egy orvosszakértő segített megérteni, mi is történhetett a magyar hegymászóval több mint 8000 méteres magasságban.

Gáspár Győző lerántotta a leplet a Győzike Show-ról: így készült valójában

Gáspár Győző a Győzike Show kulisszatitkaiba avatta be a nézőket.

Tömegesen akadtak ki a vásárlók az Aldi miatt, mindenkit lezsibbasztott az üzletlánc

Az Aldi húzása egyszerre fájdalmas és rendkívül vicces.

Vlagyimir Puytin aláírta a felmondást

Aláírta az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló szerződés felmondásáról rendelkező törvényt Vlagyimir Putyin orosz elnök, a dokumentumot a jogi információk hivatalos portálján hétfőn tették közzé.

Védik az ereket, csökkentik a vérzsírt: 8 ital, ami bizonyítottan rendbe teszi a koleszterint

Ezek az italok bizonyítottan helyreállítják a koleszterinszintet, így védve az ereket.

Parkinson-kórt okozhatnak ezek a szerek: sokan használják őket

A kutatók különös kapcsolatot véltek felfedezni a Parkinson-kór és bizonyos szerek használata között.

Gólt lőtt, majd meghalt a magyar focista

A mentők 11-szer élesztették újra a stadionban - mindhiába.

Alonso rajtja csak 18 éven felülieknek való

A kétszeres világbajnok hatalmasat rajtolt.

Novák Katalin ismét diplomáciai incidenst okozott Romániában, kiverte a biztosítékot a székely himnusz a román...

A román külügyminisztérium felvette a kapcsolatot Magyarország bukaresti nagykövetével a Novák Katalin magyar köztársasági elnök romániai magánlátogatása során elhangzott „nem megfelelő nyilvános üzenetek mia

0