Ma délután négy órakor lejár a jelöltbejelentés határideje

Délután négy óráig lehet gyűjteni ajánlószelvényeket az októberi önkormányzati választásra.

Október 3-án összesen 22 ezer polgármesteri és képviselői helyért küzdenek majd a jelöltek. Országos Választási Iroda internetes tájékoztató oldala szerint péntek reggelig több mint 54 ezer jelöltet jelentett be a választási bizottságoknál, ebből 34 ezren függetlenként indulnának.


Az új Országgyűlés megváltoztatta a korábbi szabályokat, így rövidebb lett a gyűjtésre szánt idő, ugyanakkor több ajánlás kell ahhoz, hogy valaki jelölt legyen. Ezért kiélezett a küzdelem, sok kisebb szervezet az utolsó pillanatig gyűjt.

A 8,2 millió választópolgár, attól függően, hol él, két vagy három ajánlószelvényt kapott. A tízezernél kevesebb, illetve tízezernél több lakosú településen voksolók az egyiken a polgármesterre (ez fehér színű szelvény), a másikon az önkormányzati képviselőre (ez sárga színcsíkkal jelölt), a harmadikon a megyei listára (piros színcsíkos) tehetnek ajánlást.

 

forrás: www.kapos.hu










0