Ezt olvasta már?

Már nem nyomoznak tovább az "etikus hekker" ügyében

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda az eljárást megszüntette az "etikus hekker" ügyében, mert - a BKV jegyértékesítési rendszerét érintő - cselekmény ...

0

Magyarország legyen a régió tudományos központja – az MTA elnöke a miniszterelnökkel tárgyalt

Magyarország, illetve Budapest legyen a kelet-közép-európai régió tudományos-innovációs központja – ez volt az egyik fő témája Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és Orbán Viktor miniszterelnök csütörtöki találkozójának. Az MTA elnöke több konkrét javaslatot is tett az akadémiai kutatóhálózat és az egyetemek erősítése érdekében.


hirdetés

Az Országházban tartott megbeszélésen részt vett Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Freund Tamás, az MTA alelnöke és Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke is.

 

Lovász László tájékoztatta Orbán Viktort a magyar kutatóknak a nemzetközi tudományos pályázatokban (ERC, H2020) elért kiemelkedő regionális eredményeiről, továbbá az MTA nemzetközi tudománydiplomáciai sikereiről. Ezekre is építve, reális cél lehet, hogy Magyarország, illetve Budapest legyen a kelet-közép-európai régió tudományos-innovációs központja.

 

Az MTA elnöke a megbeszélésen hangsúlyozta, hogy e cél eléréséhez sokkal több kiemelkedő külföldi oktatót és kutatót kellene Magyarországra hívni. Ehhez meg kell szüntetni azokat az adminisztratív akadályokat, amelyek a külföldi oktatók, kutatók alkalmazása, vagy például a kutatási eszközök, a szakirodalom beszerzése esetében jelenleg fennállnak. A miniszterelnök felkérte az MTA elnökét és az EMMI miniszterét egy ezzel kapcsolatos javaslat kidolgozására.

 

Az MTA elnöke szerint a professzori béreknek egy kiváló kategóriában magasabbnak kellene lennie a mostaninál, ez növelné az itthon tartó erőt. Lovász László hangsúlyozta még, hogy meg kell állítani a tehetséges fiatalok érettségi utáni elvándorlását, mert kialakult kapcsolatok hiányában ők valóban eltűnhetnek a magyar tudomány horizontjáról.

 

Az MTA elnöke elmondta: a felsőoktatás egy előre látható időn belül nagyon gyorsan fejlődő gazdasági ágazatnak is tekinthető. Mind a fizetős, mind az ösztöndíjas nemzetközi képzésre szükség van, és ezekre máris vannak jó példák. A külföldi diákokat a kiemelkedő külföldi oktatók jelenléte is vonzaná.

 

Mindez megerősítené a jelenleg is szorosan együttműködő egyetemi és kutatóintézeti rendszert, így valóban Magyarország lehetne a régió tudományos központja. Ehhez többek között a K+F szektor nagyobb mértékű finanszírozására, egy stabil kutatói életpálya kialakítására van szükség. Az MTA Lendület programja mellett az NKFI Hivatal Élvonal programja újabb fontos előrelépés ebbe az irányba. Szükség van számos infrastrukturális beruházásra, az évente mintegy ezer tudományos rendezvényt befogadó MTA Székház felújítására, és egy 8-10 ezer fős országos konferenciaközpont megépítésére.

 

Lovász László tájékoztatta Orbán Viktort az elnökségének első ciklusában elindult nemzeti tudományos programokról – oktatáskutatás, víztudomány, egészségtudomány –, és a határon túli magyar tudományos szervezetek fejlődéséről. Mindezeket a miniszterelnök támogatásáról biztosította.

 

A megbeszélésen kiemelt figyelmet kapott az akadémiai kutatási programok közvetlen ipari hasznosításának témája. Az MTA az utóbbi időben a korábbinál is aktívabb az alapkutatás és az alkalmazott kutatások összekapcsolásában, többek között szóba került a Nemzeti Agykutatási Program alapkutatási eredményeinek gyakorlati hasznosítása is.

 







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Kimenekült a fővárosból: Csoda kis birodalmat varázsolt maga köré ez a

Zsófia a budapesti társasházból váltott falusi életre: családjával zöldséget, gyümölcsöt termel, állatokat tart, gazdálkodik....

Új fecskefaj, a vörhenyes fecske fészkelt Magyarországon

A fészekből három fióka repült ki július első hetében.

3 dolog, amiről senki nem gondolná, hogy 5 ezer forintért megkaphatja

A Központi Statisztikai Hivatal augusztus 22-én publikált legfrissebb adatai szerint, idén júniusban a bruttó átlagkereset 297,3 ezer forint...

Autósok, figyelem: komoly ellenőrzést tart a rendőrség

Mától három napon keresztül ellenőrzi a rendőrség a megengedett sebességhatár betartását - mondta el az InfoRádióban az Országos...

Erdogan: nem engedik, hogy a kurd terrorfolyosó létrejöjjön

Törökország mindenáron megakadályozza, hogy kurd militánsok alkotta terrorfolyosó létrejöjjön Észak-Szíriában.

Nőtt a halálos munkabalesetek száma Magyarországon

Enyhén csökkent a munkabalesetek száma idén az első fél évben, három napnál hosszabb időre 9969-en váltak munkaképtelenné baleset...

Több mint nyolcvan migránst fogtak el Csongrád és Bács-Kiskun megyében

Visszakísérték őket az ideglenes határzárhoz.

Még mindig zuhan az angol font, magára talált a Snapchat

Tovább viszi a lendület lefelé az angol fontot, vagy inkább felfelé az eurót, ahogy nézzük, hisz az euró a dollárhoz képest is erős. A...

Zsírmáj, alkoholos májelfajulás: így kezeljük diétával

Sok alkoholt fogyaszt? Már kialakult a zsírmáj vagy valamilyen alkohol okozta májbetegség? A diétás, étrendi kezelés a májbetegségekben...

Kismamák rémálma: mit jelezhet a barna folyás?

A terhesség alatt semelyik kismama nem szeretne vérrel, vagy barnás hüvelyi folyással találkozni, hiszen ezek pánikot váltanak ki...

Betegségtérképpel a cukorbetegség ellen? Igen.

Négy magyar kutatócsoport összefogásával készült el az a most közzétett térkép, amely a komplex betegségek biológiai hátterének...

Hatvanezer magyar él nyugtatókon és altatókon

A toxikológus szerint debrecennyi magyar él jelenleg gyógyszerfüggőként, amely igen nagy számnak tűnik ha belegondolunk, mennyire keveset...

Sport

Elárasztották a netet a gyönyörű sportolónő privát meztelen képei

Az alpesi síző Lindsey Vonn a hackerek legújabb áldozata.

Drámai fordulat: a Liverpool ultimátumot kapott a Barcától

Valószínűleg annyira berezeltek, hogy postafordultával küldik is Coutinhót Barcelonába.

Bekövetkezhet a lehetetlen a Barcelonánál

Az együttes legendája bizonytalan a jövőjét illetően.

Újra összeállt az MSN

Neymar visszatért Barcelonába!

Kleinheislernek tizennégy percig tartott a BL-selejtező

A magyar középpályásnak rendkívül balszerencsésen alakult a kedd estéje.

Óriási kapusbravúr is kellett a drámai BL-sikerhez

Korhut Mihályék szívták meg ráadásul emiatt, centikre voltak csak a Bajnokok Ligája főtáblájától. Aztán jött a 39 éves kapus.

A Barca 9 millió euróra perli Neymart

A klub szerint a játékos megszegte a szerződésben foglaltakat.

Banális baleset okozta a testépítő-legenda halálát

Otthonában hunyt el az amerikai bodybuilder bajnok.

Budapesten játszik BL-selejtezőt a Sporting Lisszabon?

Egy pillanatra úgy tűnt, hazánkban landolt a portugál sztárcsapat.

Hivatalos: 120 millióért megy a magyar klasszis a Barcelonába

A spanyol kosárlabda-bajnokság holtszezonjának egyik legfontosabb transzfere zárult le.

Kiderült, ebben a csapatban folytatja a pályafutását Ibrahimovic

Úgy tűnik, hamarosan pont kerül a svéd legenda ügyének a végére.

Cristiano Ronaldót sem érdemes augusztusban pályára küldeni

Nem Harry Kane az egyetlen, aki lassan kezdi a szezont.

Bulvár

Elárasztották a netet a gyönyörű sportolónő privát meztelen képei

Az alpesi síző Lindsey Vonn a hackerek legújabb áldozata.

Idd ezt lefekvés előtt, és garantált a 8 óra alvás

A stressz ma már a mindennapi életünk része, melynek egészségromboló hatását nehéz kivédeni. Ez a recept csak egy aprócska lépés, de roppant hatékony. [...] Bővebben!

Szomorú hírt közölt a család: holtan találták a népszerű színészt

Régóta egészségügyi problémákkal küzdött.

Szír menekült családba született Angela Merkel

Nem ez a kislány az első, aki az Angela Merkel nevet kapta szüleitől.

Varga pluszpénzt ígért a nyugdíjasoknak

Aki bérunióról beszél, az igazából adóemelést akar, a bérek közötti különbség eltüntetéséhez ugyanis jelentős adóemelésre lenne szükség - nyilatkozta a Magyar Időknek a nemzetgazdasági miniszter.

Borzalmas tragédia: Széttépte a 4 éves kisfiút egy kutya

A tragédia után az eb 18 esztendős gazdája eltűnt, jelenleg körözi a rendőrség.

Szétszakadok, megőrülök - Egy lassan haldoklóval nem tud mit kezdeni a rendszer

Sokáig tartott, amíg rájöttem, hogy az orvos azt mondja: öljük meg anyámat. Pontosabban azt kéri, hogy adjak hozzájárulást ahhoz, hogy eutanáziát végezzenek. Végezzünk.

Tragédia történt a magyar iskolánál, 21 éves lány az áldozat

A rendőrség vizsgálta az eset körülményeit.

Rajongói undorodnak Ördög Nóra új képétől

Durva képet posztolt Ördög Nóra. A Séfek Séfe háziasszonya a műsor egyik kellékével pózolt, méghozzá agyvelővel, amitől több követője is undorodik...

Különös holnapra ébredünk

A minket kiszolgáló és helyettesítő robotoknak két nagy csoportjuk létezik. Az egyik a fizikai alakban megjelenő, klasszikus robot. A másik virtuális formában létezik, kommunikál velünk, és valamilyen megfelelő virtuális feladatot végez el.

Rémisztő dolog derült ki az eltűnt Maddie-ről, durva nyomra bukkantak

A gyönyörű kislánynak tíz évvel ezelőtt, hároméves korában veszett nyoma.

Mindenkit meglepett a Tesco, elkezdték a karácsonyi akciót

Alig négy hónap van már csak hátra karácsonyig, néhány üzletben úgy gondolták, ideje megelőzni a versenytársakat.

blogmorzsák

Pumpednéhez sok pénz kell

Pumped Gabó csak azért megy el dolgozni, hogy visszahódíthassa a csaját, aki közben megvadult és egyik pasiról a másikra ugrál át.

Futballisták térden: megalázták a himnuszt?

Példátlan módon tiltakoztak sportolók a faji egyenlőtlenség ellen. A kérdés, ezzel megaláz­ták-e a himnuszt vagy csak éltek a jogaikkal.

A női szívek kifürkészhetetlen útjai

"Az exét választotta, aki lenézi, kihasználja, megszégyeníti és a karjánál fogva rángatja."

Viktor telefonál

A Fidesz tudja, hogy kellő propagandával és kamuhírrel könnyedén lehet bekebelezni a nyugdíjasok támogatását.

Fejleszd velünk az Indexet!

A háttérhatalom nem tud senior js‑fejlesztőt küldeni.

A legbrutálisabb erőemelő balesetek

A világversenyeken még a profik is hibáznak, ezek a balesetek a legelrettentőbbek.

Fizetés nélkül távoztam

"Miután a pincér négyszeri kérésre, 20 perc után sem volt képes hozni a számlát, fogtuk magunkat és hazamentünk."

Észak-Korea légitársasága egy élő repülőmúzeum

A gépek belső tere és felszereltsége még a repülés aranykorára emlékeztet.

A sörforradalom zászlóshajója az IPA!

Manapság elég egy sör címkéjére ráírni a bűvös három betűt és a siker garantált. Gyakran vissza is élnek ezzel.

5 jel, hogy Donald Trump még idén távozik

Legkésőbb az év végén le fog mon­dani és megy jakuzzizni valamelyik szállodájába.

A nagy családi pótlék trükk

Szó sincs dupla összegű családi pótlékról, csupán a szeptember havit indítják korábban.

Klasszikus autószépség a 70‑es évekből

Azért négy évtizede is tudtak autót gyártani!

0