Megkezdődött a hajózási szezon a Balatonon
A januári nyolcszázalékos után nem tervez újabb áremelést a Magyar Hajózási Zrt. Idén a siófoki és tihanyi kikötőt újítják fel, és két gyorshajót állítanak szolgálatba a Balatonon - mondta el a vezérigazgató szombaton Balatonfüreden, a hajózási szezont nyitó hajó üdvözlése után az MTI-nek.
Horváth Gyula ismertette: a siófoki kikötői projekt harmadik ütemében a keleti részben 200 méteren új mólót építenek, valamint három rondellát, vagyis félkör alakú pihenőhelyet létesítenek. Tihanyban az úgynevezett öregkikötő teljesen megújul, új díszkivilágítást, közműveket és burkolatot kap, a két települést és Balatonfüredet pedig két 25 személyes gyorshajó köti össze. Ezek a beruházások összesen mintegy háromszázmillió forintba kerülnek.
A vezérigazgató szavai szerint ha a két új hajó népszerű lesz, a Balaton más részein is haszanálják majd őket.
Tájékoztatása szerint a hajózási zrt. új kiránduló, várnéző programokkal készül, a fiatalokat bulihajókkal, a kisgyerekeseket pedig kalandhajózással várja, s ha szükséges, év közben is újabb attrakciókkal állnak elő.
A balatoni hajózási szezont hagyományosan az első hajó Balatonfüredre való érkezése nyitja meg: szombaton a Szigliget futott be Siófokról. Szigliget vára díszlövéssel köszöntötte az eseményt.
A kikötőben Bóka István (Fidesz-KDNP), Balatonfüred polgármestere köszöntőjében az összefogást emelte ki, amellyel a tóparti települések együtt próbálnak tenni a Balatonért. Megemlékezett arról, hogy húsz évvel ezelőtt alakult meg a Balatoni Regionális Fejlesztési Tanács.
| (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!) |
Örömmel állapította meg, hogy a tónak magas a vízszintje, s reményét fejezte ki, hogy a szezont a 110 centiméteres legmagasabb szabályozási szinttel kezdhetik.
Balázs Árpád (Fidesz-KDNP), Siófok polgármestere - jelezve, hogy aznap a vízmérce 100 centit mutatott - azt mondta, jó esély van egy valóban kedvező balatoni szezonra. Szintén évfordulóra emlékezett: 150 évvel ezelőtt jött létre a siófoki fürdőhely, amely mára fürdővárossá vált.
Pálinkás Róbert (Fidesz-KDNP), Keszthely alpolgármestere úgy fogalmazott, az első hajó fogadása az együtt gondolkodás szimbóluma, hiszen a három legnagyobb balatoni település együtt ünnepel, és együtt dolgozik azért, hogy "közös kincsünk", a Balaton megmaradjon, és legalább olyan teljesítményt nyújtson, mint az elmúlt időszakokban nyújtott.
Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár arról beszélt, hogy a biztonság egyre nagyobb érték. A rendőrség, az önkormányzatok és a polgárőrség összefogásával a közös cél az, hogy az Európai Unió legbiztonságosabb üdülőövezete legyen a Balaton; az ehhez szükséges forrásokat a kormányzat biztosítja - jelentette ki.
A balatoni hajók április végégéig péntektől vasárnapig közlekednek, hét közben a nagyobb kikötőkben sétahajók várják az utasokat, május elsejétől pedig megindul a menetrend szerinti hajózás.
forrás:echotv.hu
fotó:bahart; ma.hu
hírek innen, onnan
Magyar Péter: Az Orbán-rendszer egyik ékkövét a történelem szemétdombjára küldjük
A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről és a gyűlöletkeltő plakátok betiltásáról is beszélt, mielőtt megkezdődik a vita a...
Módosított a kormány a védett üzemanyagár rendszerén
Megemelték keddtől a stratégiai készletből származó üzemanyagok beszerzési árait.
Nem akárki lett a közmédia miniszteri biztosa
Az RTL Magyarországtól érkezett a közmédia miniszteri biztosa.
A magyar nők 48 százaléka küzd menstruációs fájdalommal – mikor kell orvoshoz fordulni?
A menstruációs fájdalommal, rendszertelen ciklussal vagy hormonális panaszokkal élő nők jelentős része még ma is természetesnek tekinti...
Vádat emelt az ügyészség az Integritási Hatóság elnöke ellen
Bíró Ferencre szabadságvesztést és pénzbüntetést kértek.
A Pentagon célkeresztjében a kínai óriáscégek: feketelistára tették az Alibabát és a BYD-t is
Az amerikai védelmi minisztérium több ismert kínai nagyvállalatot is felvett a kínai hadsereggel együttműködő cégek listájára. Ez azt...
Ezt kell most tudnod a haszonbérleti szerződésekről.
Milyen jogszabályok érvényesek a haszonbérleti szerződésekre, ha időközben módosul a törvényi környezet? A cikk választ ad a...
Itt az évek óta nem látott fordulat a lakáspiacon, mégsem lehetünk nyugodtak
100 millió forint felett járnak a lakások.
Érdemes megjegyezni a nevét: ő az a magyar tudós, aki visszaadhatja a vakok látását
Roska Botond versenyt fut az idővel.
Európának még sokat kell várnia az Apple nagy újítására
Mutatjuk, miért nem kapja meg Európa az Apple nagy újítását.
Érkezik a szupergyors Starlink-internet a Wizz Air járataira
Ez a lépés a társaság közleménye szerint nemcsak a Wizz Air számára mérföldkő, hanem a megfizethető és mindig online utazási...
A Pentagon feketelistájára került többek között a BYD, és a NIO is
A Pentagon több nagy kínai céget – a BYD-t, a NIO-t, az Alibabát, és a Baidut – is felvett a katonai kapcsolatokkal gyanúsított...
Sport
El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki
Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár
A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Bulvár
Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó
Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben
Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
Itt van Magyar Péter kormányának első nagy dobása: hivatalosan is megállították a pazarlást
Kármán András azonnal megfogta a kiadásokat.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták
Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.
blogmorzsák
Légitársasági topvezetők tapsoltak, amikor kizsákmányolásról beszélt
Kemény beszéddel köszönt le Willie Walsh.
Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni
Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


