Ezt olvasta már?

0

Megkezdődött az V. Ökopolitikai Nyári Egyetem Bodajkon

Megkezdődött az Ökopolitikai Nyári Egyetem szerdán a Fejér megyei Bodajkon; az ötödik alkalommal meghirdetett, vasárnap záruló rendezvényen az LMP több országgyűlési képviselője mellett európai parlamenti képviselők is részt vesznek, keresve a választ korunk ökopolitikai kihívásaira.


hirdetés

A rendezvény első kerekasztal-beszélgetésén a XXI. század túlélése volt a téma. Silke Krebs, a német Zöldpárt tagja, Baden-Württemberg tartományának kancelláriaminisztere elmondta: egy éve vannak kormányon, és nagy lendülettel kezdtek hozzá a tartomány megreformálásához.

Kiemelte, sokáig kizárólag ők beszéltek a klímaváltozásról, míg a többi párt a politikát helyezte előtérbe. "Amikor az emberek a saját bőrükön tapasztalták meg a klímaváltozás negatív hatásait, elhitték, amit évekig mondtunk. Ez hajtotta a malmunkra a vizet a választásokon, és ez ad erőt a nagy változtatások véghezviteléhez" - tette hozzá. Silke Krebs hangsúlyozta, megváltoztatták a megújuló energiákkal kapcsolatos törvényt, de a klímavédelemmel kapcsolatban is nagy terveik vannak. Szerinte az ipari cégek a várakozásokkal ellentétben könnyebben fogadták az őket komoly lépésekre kényszerítő intézkedéseket.

"Az embereket nehezebb meggyőzni a klímapolitika fontosságáról" - mondta a német politikus. Schiffer András (LMP) azt mondta, Magyarországon az évezred végéig nem volt esélye az ökopolitikának. Szerinte az utóbbi tíz évben egyre többen átérzik azt, hogy fontos, mi kerül az asztalra. Előtérbe került a helyi termék, "pedig az elmúlt 30 évben a politika mindent elkövetett, hogy a helyi termék ne lehessen a piacon" - tette hozzá. "Nem az a feladatunk, hogy a kevesebb fogyasztás mellett kardoskodjunk, ami létfontosságú a túléléshez. Meg kell értetnünk az emberekkel, melyek a jó élet előnyei" - fogalmazott. Amelia Andersdotter, a svéd Kalózpárt európai parlamenti képviselője kiemelte, hogy az információ elengedhetetlen a túléléshez. Éppen ezért - tette hozzá - ők azért küzdenek, hogy minden ember egyforma eséllyel juthasson a tényekhez és információkhoz. Az V. Ökopolitikai Nyári Egyetemet az Ökopolitikai Műhely Alapítvány szervezi, a Green European Foundation és a Zöld Szabadegyetem Egyesület együttműködésével. A támogatók között van a Heinrich Böll Alapítvány, az Európai Zöld Párt és az Ökopolisz Alapítvány. Az eseményt az idén rendezik először Bodajkon. Az augusztus 5-ig tartó rendezvényen a vendégek között lesz az LMP több parlamenti képviselője, Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója, Ángyán József (Fidesz), a Vidékfejlesztési Minisztérium volt politikai államtitkára, valamint Róna Péter, Pogátsa Zoltán és Scheiring Gábor közgazdász.

 

mti







0
0
0

hírek innen, onnan

Holtan találták az otthonában a Prodigy frontemberét

A legnagyobb brit bulvárlapok azt írják, holtan találták meg Keith Flintet az essex-i otthonában. A rendőrség reggel nyolckor ment ki...

Hasznos felszereléseket kaptak a hajdú-bihari önkéntes mentőszervezetek

Debrecen - Az adománnyal a cél elsősorban a lakosság biztonságának erősítése és az emberi életek védelme mondta Kovács Ferenc...

Feladja a leckét a sok program a gyerekeknek az idei Arany Napokon

Debrecen - Sportversenyeket, játékos tanulmányi vetélkedőt rendeznek az Arany Napokon, ahol még egy kiállítást is megnyitottak.

Újabb pofont kapott a Revolut

Nem ez volt a Revolut hete, előbb azzal vádolták meg, hogy pocsék munkahely, majd kiderült, hogy leállította negyed évre a pénzmosás...

Megdöntötték a világ egyik legbizarrabb rekordját: egy hullámvasút kellett hozzá és tilos volt bugyit viselni

Egészen érdekes rekordot állítottak fel a legelszántabb nudista vidámparkozók: 195-en ültek fel egyszerre egy hullámvasútra, de a lényeg...

Durva lépés, 180-ra korlátozzák az új autók végsebességét

2020 tavaszától készülő autóiban a Volvo 180 km/h-ra korlátozza a végsebességet.

Különös alkotások bukkantak fel Szegeden - a fákra fest egy titokzatos művész

A városban már több helyen láthatóak a színes képek.

Három éves bejegyzése miatt kapott tiltást a Facebooktól Apáti Bence

Az RTL-csoport alkalmazottai továbbra is cenzúrázzák a jobboldali-konzervatív közszereplők nyilvános írásait.

Rémálommá váltak a német mindennapok

Naponta legalább 11 késes támadás történik Németországban. Csak tavaly 4100 esetet jegyeztek fel.

A legjobb pillanatban kattintották el a telefon kameráját: a felvételekért még pénzt is kaptak

Nem kell profi fotósnak lenni ahhoz, hogy díjnyertes képeket készítsen az ember: elég, ha nyitott szemmel jár az utcán, és mindig van...

Kikészült a Liverpool menedzsere a labdaszedő gyerektől - videó

A német szakember nehezen viselte a gúnyos tapsot.

Meghalt Keith Flint, a Prodigy énekese

A 49 éves frontembert holtan találták az otthonában.

0

Sport

Ez áll Babos Tímea drámai bejelentésének hátterében: reagált az edző a döntésre

Sopron Edzőváltással próbál véget vetni egyesben mutatott gyenge teljesítményének Babos Tímea (25). A soproni származású játékos tavaly szeptemberben kötött szerződést a horvát szakemberrel, Nikola Horvattal (40).

Flensburgon és Szkopjén át vezetne a magyar csapatok útja a Final4-ba

Mindkét magyar csapat csoportmásodikként zárt a BL-re, így fél szemmel már a negyeddöntőre figyelhet.

Bale nem várta meg az el Clásico végét, még a meccs alatt lelépett

A Marca szerint Gareth Bale a lecserélése után kevéssel hazament a Bernabéuból.

Forma-1: csapatnevet változtatott a Ferrari

A 2019-es F1-es frissített nevezési listán tűnt fel a névváltás, a Ferrari az idei szezontól új névvel fog szerepelni

Meghalt az első győri sikercsapat tagja

Orosz László bajnok és háromszoros kupagyőztes volt a Győri Vasas ETO csapatával.

Ez a lány olyat futott az Eb-n, mint még senki a magyarok közül: célbaérés után szerencsétlen sérülést szenved...

Szerencsétlen bokasérülése miatt Kozák Luca nem állhat rajthoz a 60 méteres gátfutás vasárnap esti fináléjában a glasgow-i fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon.

NB II: a Vasas kitömte Nyíregyházát, nyert a Gyirmót és a ZTE is

A Magyar Kupában menetelő csapatok meglepő vereséget szenvedtek.

Pozsonyi kifli: lehetetlen rossz képet csinálni Jakabos Zsuzsannáról

Elképesztő mozdulat az Európa-bajnok magyar úszótól.

A Barcelona négy nap alatt végezte ki a Real hazai reményeit

Katalán győzelem a kupában és a bajnokin: jó eséllyel idén is spanyol trófea nélkül marad a Real.

Ronaldo kiharcolt egy kiállítást, drámai rangadót nyert a Juventus

A Napoli kétgólos hátrányból jött vissza, de Insigne büntetőt rontott a meccs végén.

Elhunyt Farkas József

Életének 81. évében elhunyt Farkas József egykori Eb-ezüstérmes röplabdázó, fotóriporter.

Bulvár

110 millió forintot talált egy busztakarító az egyik ülés alatt

A becsületes megtaláló leadta a londoni rendőrségen a pénzköteget.

Szabadulószobában dolgozók kitálaltak: sírva röhögős sztorik arról, mennyi hülyeséget látnak egy nap

Vajon milyen őrületes szituációkkal találkoztak már szabadulószobákban dolgozók? A Redditen több vicces sztorit is megosztottak most!

Üzemanyagárak: lesz drágulás, a dízel ára el is szállhat

A közeljövőben nem várható az üzemanyagok jelentősebb áremelkedése, de év végére jelentősen elszállhat, megdrágulhat a gázolaj ára. Igaz biztos prognózissal még a szakértők sem rendelkeznek. Pletser Tamás az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzője szerint elképzelhető, hogy a gázolaj és a benzin között sokkal nagyobb lesz az árkülönbözet a mostaninál.

Hagyatéki ügyek: komoly tévedésben vannak az örökösök

Nem a hatóságok feladata az adatok összegyűjtése.

Titokban műtötték: kiderült, mi okozta Koós János halálát

Vasárnap hajnalban jelentette be családja, hogy rövid betegség után 81 évesen elhunyt Koós János. A Ripost megtudta: múlt kedden került kórházba, ott érte a halál. A család később ad tájékoztatást a temetésről.

Ki­szi­vá­rog­tat­ták Sáfrány Emese privát fotóit

Visszaéltek Sáfrány Emese Aleska privát fotóival. Azokat az intim képeket is lenyúlták tőle, amiket csak a barátjának küldött el.

A magas vérnyomás tünetei - Jellemző panaszok

A magas vérnyomás sokáig egyáltalán nem okoz tüneteket, ám az elhanyagolt betegség számos szerv fokozatos károsodását okozhatja. Összegyűjtöttük, hogy mire érdemes mindenkinek odafigyelnie!

Durva időjárás jön: riasztást adtak ki a fél országra

Hétfőn délutántól előbb a Dunántúlon, késő estétől már az ország északi felén a délnyugati, majd északnyugatira forduló szél több helyen viharossá fokozódhat (60-75 km/h) - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Heti horoszkóp március 4-től 10-ig: a Szűz sorsa jó irányt vehet, a Bak hódít a héten

Ígéretesen indul a március, sokan számíthatnak kedvező fejleményekre.

Most kaptuk a hírt: tragikus hirtelenséggel elhunyt a 33 éves énekesnő

Otthon rosszul lett, és hiába rohantak vele a kórházba, az életét már nem tudták megmenteni.

Koós János már 3 hete a haláláról beszélt

A három héttel ezelőtti fellépésén már olyan fájdalmai voltak az énekesnek, hogy járni is alig tudott. Csongrádi Katának megdöbbentő kijelentést tett.

Nagyon becsapós az idei cafeteria

Egy átlagos béren kívüli jutatási keret alig több mint a felére is olvadhat, mire a dolgozó zsebébe jut - számolta ki az Azénpénzem.hu. A gond az, hogy ezzel a választás során esetenként nincs is tisztában a munkavállaló. A cégeknél ugyanis "trükkös" kalkulátorok működnek.

blogmorzsák

Megdőlt egy japán mítosz

A halál és az adók mellett a japán vo­na­tok pontosságát tartottuk az élet biztos pontjainak, ám a legfrissebb statisztikák utóbbit megcáfolják.

Hogyan válasszunk egészséges, természetes kozmetikumot?

Ezeket a feliratok érdemes keresni az összete­vők listáján. Aztán jó messzire elkerülni őket.

Mi az oka a magyar elit Guccimániájának?

Az angol királyi család tagjai miért nem hordanak ilyen szarokat magukon?

Óriásplakát Sződliget határában

„Akinek van humora, mindent tud. Akinek nincs, mindenre képes.”

Visszakaptam az életem, de a lelkem soha nem lesz a régi

„Komolyan kell venni az endometriózis kezdeti tüneteit is.“

Koós Jánosra emlékezünk

Koós János nem csak éneklésre használta a mikrofont, hanem szinkronizálásra is.

Íme a világ egyik legveszélyesebb sportja

160 kilométeres sebességgel egy sílécen? Az osztrákoknál ez simán elképzelhető. Persze nem a sípályán, hanem egy Porsche 356-hoz kötve. Mutatjuk a megdöbbentő felvételeket.

Női mellek sokkolták le az Aspergeres férfit

Egy huszonkilenc éves nő tizenhat hónapot kapott azért, mert az utcán lesokkolt egy vele beszélgető Aspergeres férfit.

Ezért volt az Aranyélet a legütősebb sorozatunk

A vagány akciózást, a gyomor­bor­zoló drámát és a közéleti szókimondást is új szintre emelte minden idők legjobb magyar tévésorozata.

Pizzaháború Nápoly­ban - mindenki akar egy szeletet

Idén már a harmadik éttermet éri támadás Nápoly belváro­sá­ban, az akciók hátterében pedig feltehetőleg a helyi maffia áll.

Ilyen az, amikor megtapasztalod az emberséget Marokkóban

Ugyanazt, amit például Erdélyben is szeretsz.

Megismételhetetlen véletlenek pillanatfotókon

Imádjuk azokat a fotósokat, akik az élet apró, észrevét­le­nül tova­illanó, mégis zseniálisan sokat­mondó pillanatait örökítik meg.

0