Megmozdult a Balaton
A hagyományos Sporttalálkozóval ért véget az idei Mozdulj Balaton szabadidős programsorozat.
A szervezők az elmúlt két évhez hasonlóan Vonyarcvashegyen várták a 40 résztvevő strand csapatait, és nem csak a három sportágban – streetballban, strandfociban és strandröplabdában - hirdettek győzteseket, hanem összesített végeredmény is született. Idén Siófokra került az első helyezés.
A népszerű programsorozatba az elmúlt évhez hasonlóan 34 balatoni település 40 strandja kapcsolódott be, és a mozogni vágyókat június közepétől augusztus közepéig, szombat délutánonként várták a helyszíneken. A Mozdulj Balaton-t záró Sporttalálkozót az idén is a vonyarcvashegyi Lidó strandon rendezték meg.
- Több ember vett részt, mint tavaly, százzal, így sikeres volt. Az idő nem mindig volt kegyes, de a sorozatnak folytatódnia kell, mert élvezték az emberek és van létjogosultsága - mondta Balassa Dániel.
A sporttalálkozón a programban résztvevő strandok nagy része egy-egy kispályás foci, strandröplabda és streetball csapattal képviseltette magát. A tornán somogyiak is labdába rúghattak. A szervezők nem csak programokat szerveztek, hanem a korábbi évekhez hasonlóan a strandok sporteszköz-ellátottságát is javították.
- Ahogy megszoktuk, az idén is próbáltuk a strandokat felszerelmi eszközökkel, 14 darab hárompalánkos szettet adtunk át, amit a vízben helyeztünk el, 4 strandon pedig a szárazföldön helyeztünk el eszközöket. Maradtak a jól bevált helyek. Azt hiszem, a Balaton-parti strandkínálat megfelel a követelményeknek - magyarázta Bartsch János, programigazgató.
Csakúgy, mint tavaly, a Velencei-tó és a Tisza-tó is csatlakozott a népszerű nyári szabadidős programsorozathoz, így sok helyen sikerült megmozgatni a strandolókat. A rendezvénysorozat folytatódik, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium a jövőben is támogatja a Mozdulj-sorozatot.
- Nagyon nagy dolognak tartom, hogy az elmúlt hét évben ennyire széles körűvé vált ez a rendezvény. Támogatandó ez a rendezvény, és jó, hogy egy olyan főszervezőt is találtak Bartsch János személyében, aki ezt szívvel-lélekkel csinálja - közölte dr. Füzi Ákos, NEFM főosztályvezető-helyettese.
A vonyarcvashegyi döntőben a strandröplabda-tornára 23 páros nevezett, és végül a fonyódiak szerezték meg az első helyet. A strandfoci-kupán 16 együttes lépett pályára, és az ábrahámhegyiek megvédték tavalyi elsőségüket. Streetballban kilenc csapat mérte össze egymással a tudását, és a várakozásnak megfelelően a siófokiak nyertek. Az összetett aranyérem ugyancsak Siófokra került.
forrás: www.kapos.hu

- Energetikai fejlesztés a siófoki kórházban
- Somogy is behavazódhat
- A 24 órás diszpécserszolgálatok elérhetőségei
- Várhatóan szombattól lehet korcsolyázni Újhelyen
- Vállalkozói fórum Siófokon
- Valóra vált tündérmese
- Leállt az áruszállító tevékenység is
- Az Európai Bizottság megad minden segítséget a magyar hatóságoknak
- Visszaszerzi javait a balatoni halgazdálkodási cég
- Kormányszóvivő: a békemenet nyomatékot ad a kormány mondandójának
- Siófok nyerte a pert Tab ellen – bejegyezték az új hulladékgazdálkodási társulást
- Nyert az Interbeton, Bíró Imre a legjobb kapus
- Hónapról hónapra bővül a szállodák vendégforgalma
- Eltűnt siófoki lányt keresnek
- Jó kedvvel, bőséggel
- „Nem csak a kasszát, de még a kulcsot is ellopták”
- Átadták az új könyvtárat Siófokon
- Továbbra is influenzamentes Somogy
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Itt mérnek a somogyi rendőrök (03.28-04.03.)
- Menetrendi változások a Siófok-Nagykanizsa vasútvonalon
- Trafipax információ( 04.04-04.10.)
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Friss trafipax informácók (04.11-04.17.)
- Bővül a siófoki egészségpénztár fogadóideje
- Trafipax információ Somogyban
- Trafipax információ (05.09-05.15.)
- Friss traffipax információ (05.16-05.22.)
- Traffipax információ (05.30-06.05.)
- Trafipax információ Somogyban
- Összefogás a dunakeszi családért

