Megúszta a börtönt a rabsic
Felfüggesztett fogházbüntetésre ítélt a Marcali Bíróság egy férfit, akit társával együtt orvhalászat közben értek tetten a halőrök, januárban, Balatonújlaknál. A Nyugati-övcsatornán keresztirányban egy 25 méteres hálóval zárták el a vizet, összesen 36 ezer forint értékben merítettek halakat a vízből.
hirdetés
Ám amikor éppen a zsákba pakolták a kopoltyúsokat, a halőrök rajtuk ütöttek. A bíróság állatkínzás miatt ítélte el az egyik férfit, az öt hónap fogházbüntetés végrehajtását azonban egy évre felfüggesztették.
forrás:somogytv.hu
F.T.A.
hírek innen, onnan
Bolyki vagy Bársony? Szerintünk ez az összefogásdal a jobb
Elképesztő, hogy bennünket még az összefogás is megoszt: egyből két összefogásdalunk is született, máris vitákat szülve. Na de legalább nem politika mentén áll szemben most a két tábor. Ezúttal ne azt firtassuk, kié volt az ötlet ...
Hídi menetrend: elterelt buszok, forgó trolik
Szeged - A kétnapos Hídi vásár miatt szokás szerint a Bertalan hídra terelik a "Tiszán túli" járataikat a városi közlekedési cégek. Nagyítható térképek, letölthető menetrendek.
Balog szerint a hazánkról szóló viták Európa jövőjéről szólnak
Balog Zoltán szerint azok a viták, amelyek Magyarország bizonyos politikai intézkedéseiről, döntéseiről, politikai irányvonalairól szólnak, valójában alapvetően az Európai Unió és Európa jövőjéről szólnak.
Retro
Nemrég kaptam egy levelet Kelttől, amiben retro blogger sörözésre invitált. Egészen pontosan azokat az embereket hívta meg, akik már úgy 2005 környékén is blogoltak. Volt akkoriban az a szokásunk, hogy találkoztunk egy -két pohár ...
Videó: a finálé Hangja tehetség kutatón érezte magát
Méhes Gábor tíz éve van a Sporttelelvíziónál, úgy érzi a Bayern MünchenBorussia Dortmund labdarúgó Bajnokok Ligája-döntő közvetítése méltó megkoronázása az itt eltöltött évtizednek.
Nagyon megvisel lelkileg
Olyanokat kiabáltak be a bírónak, hogy van banán az öltözőben, menjél be és edd meg!
Edmontonban kitartanak a fiatalítás mellett
Craig MacTavish általános igazgató Nyikolaj Habibulintól megválik, Sam Gagner-t azonban meg akarja tartani.
A nagydöntő közben fogják kiosztani az egyéni díjakat
Az elhúzódó playoff miatt a liga már a nagydöntő közben ki fogja osztani az idei egyéni díjakat.
Összefoglaló jelentés az IBUSZ Nyrt. 2012.-ben közzétett tájékozatásokról
Összefoglaló jelentés az IBUSZ Nyrt. által 2012. május 4. és 2013. május 15. között eltelt időszakban az IBUSZ Nyrt. honlapján közzétett
Ezt tudja majd az új Chrome böngésző
Gyorsabban töltődnek be az oldalak, és a böngésző akkor is értesít az új e-mailről, ha meg sincs nyitva. Béta állapotban már kipróbálható az új Chrome.
Sport
Kovács Katalin és Kozák Danuta ezúttal egymás ellen küzd
Pár héttel az évad első kajak-kenu világkupa versenyét követően a hétvégén ismét benépesül a szegedi Maty-ér, ám ezúttal nem nemzetközi, hanem hazai versenyt rendeznek mégpedig az első Európa- és világbajnoki válogatóversenyt. A s...
Kozák Danuta magabiztosan nyert 500 méteren az első válogatón
Pénteken folytatódott a kajak-kenusok idei első válogató versenye, amely az Európa- és világbajnoki csapatösszeállításról hivatott dönteni. A Maty-éren zajló versenyek közül kiemelkedett a nők K-1 500 méteres viadala, ahol nem kev...
Ismét a világfutball csúcsán a német foci - Bayern-Dortmund BL-döntő
A korábban sikeres, de nézhetetlen német foci idővel egyre kevésbé párosult eredménnyel, így elölről kezdtek mindent. A reform olyan sikeres lett, hogy a 2013-as Bajnokok Ligája-döntőt két német gárda játssza, mégpedig tele hazai ...
Dunaújvárosban marad a szakmai stáb, Miskolcra szlovák csatár érkezett
A MOL Liga két meghatározó csapatánál, a bajnok Dunaújvárosnál és a tavalyi ezüstérmes Miskolcnál is zajlik az élet. Az Acélbikák tegnap kaptak egy jó, illetve egy kevésbé jó hírt, nevezetesen Stehpan Lundh marad a csapat szakveze...
Babos Tímea: nem érdemeltem meg ezt a vereséget!
Nem így képzelte egyesbeli szereplését az idei Roland Garroson Babos Tímea. A 20 éves teniszező jó formában érkezett Párizsba, tornagyőzelemmel a háta mögött, így joggal bízhatott abban, hogy sikerül kivívnia a főtáblára kerülést....
Mi történhetett Erőss Zsoltékkal?
Május 24-én vége a Magyarok a világ nyolcezresein Kancsendzönga-expedíciójának, mely egy sikeres csúcsmászás után tragédiával végződött: Erőss Zsolt és Kiss Péter is eltűnt a hegyen ereszkedés közben. A keresés eddig folyt, remény...
Őt viheti magával Mourinho a Realtól a Chelsea-hez
Nagyon úgy tűnik, hogy nem José Mourinho lesz az egyetlen portugál, aki a Real Madridtól a Chelsea-hez megy a következő szezontól.
Életét adta társa Erőssért
Kiss Péter a beszámolók szerint Erőss zsolt segítségére sietett a tragédiába torkolló Kancsendzönga-expedíción.
Kozák Danuta: Egy válogató mindig komoly, vérre menő verseny
A hétvégén Szegeden a Maty-éren rendezik a kajak-kenusok idei első válogatóját. Ennek kimenetele egy-egy sportoló egész nyarát illetve évét befolyásolhatja, hiszen ezen lehet kvalifikációt szerezni a júniusi portugáliai Európa-ba...
Vajda Attila: Ezúttal én is úgy éreztem, jól mentem
Vajda Attila Szegeden készül a hétvégi válogatóra. Attila immár évek óta egyeduralkodó itthon a kenusportban, de így is várakozással teli izgalommal készül a versenyre. Attila egyébként is remek formában van, amit mi sem bizonyít ...
Victor Valdes elbúcsúzott a Barcától
Victor Valdes a Barcelona teljes stábját meghívta egy vacsorára, ahol elbúcsúzott mindenkitől.
Már meg is van Mourinho első kiszemeltje a Chelsea-hez
A Malaga nagyon tehetségesnek tartott középpályása, Isco az élcsapatok célkeresztjébe került.
Bulvár
Képek! Ezeknek a magyar képviselőknek nincsen érettségije - Szakmunkás képvisel...
Képeken a képviselők, akik nem szereztek érettségit.
Erős ránctalanító, mégis kevesen használják - Amit minden nőnek ismernie kellene
Hatékony küzdelem az öregedés jeleivel.
50 évesen gyermeket vár a színésznő! Ráadásul ikrekkel terhes
Tina Malone angol színésznő 50 évesen gyermeket vár. Ikrekkel terhes 19 évvel fiatalabb férjétől.
Egy elképesztő növény a memória szolgálatában
Feledékeny vagy? Szédülsz? Zúg a füled? Mindez az agy romló vérellátására utal. Segít a páfrányfenyő! (x)
Nem hozatná haza Erőss Zsolt holttestét felesége
Ha tehetné, sem akarná hazahozatni férje holttestét Sterczer Hilda.
Királyok kedvence - a szuper tápláló zöldség
A spárgarajongóknak a zöldségteremtés koronája a fehér, zöld vagy viola színű, áprilistól június végéig termő különlegesség. Utánanéztünk, hogy egy véletlen folytán hogyan született a fehér spárga és miért olyan értékes, illetve h...
Ezért veszélyes ecettel takarítani - 7 fontos szabály, amit tarts be, hogy működ...
Az ecet sokoldalú tisztítószer, nem árt azonban vigyázni vele.
Abszurd dráma az olívaolajjal
Tiltás - Rossz tréfát z az Európai Unió a válságba belefásult polgárokkal. Most például azt találta ki: 2014. január elsejétl megtiltja az éttermeknek, hogy az olívaolajat kis kancsókban vagy tálkákban kínálják. Jönnek helyettük
Holtan szült az édesanya, majd feltámadt
Döbbenetes körülmények között született egy amerikai csecsemő. Édesanyja nem volt életben, mikor világra hozta, azonban a szülés után feltámadt.
Nem volt alatta semmi! Lecsúszott a modell miniruhája
Miranda Kerr sok férfi álmát váltotta valóra, amikor közszemlére tette formás kebleit.
Magas vérnyomásra ez az ideális mozgásforma
A rendszeres jógagyakorlatok jó hatással vannak a szív- és érrendszer egészségére derül ki egy friss tanulmányból, amely szerint a mozgásforma a magas vérnyomás kezeléséhez is hozzájárulhat.
Győzelem - Magyarország lekerül a szégyenpadról
A BruxInfo úgy tudja: Varga Mihály csomagja meggyőzte a biztosokat és megszüntetik Magyarország ellen a túlzottdeficit-eljárást.
blogmorzsák
Sokba volt a budapesti közterület-átnevezés
A fülkeforradalom óta feltűnően sok utcanevet változtattak meg.
Rohad az Észak-Pesti Kórház
Akár 110. évfordulóját is ünnepelhetnénk, de
a kórház területe inkább szomorúságra ad okot.
Itt az első Erőss Zsolt-búcsúdal
Királyhágó, Retyezát, székely zászló, hátizsák, Kancsendzönga, buddhisták.
Végleg elkaszálta magát
az NFL fenegyereke
Chad Johnson celebnősülős-asszonyverős-szexvideós karrierje a bíróságon ér véget.
Van értelme panaszkodni a BKK-nak
Olvasó reklamált egy szerinte veszélyes
gödör miatt, a kátyút mostanra be is tömték.
Az iszlám tíz leghülyébb fatvája
Valamilyen furcsa oknál fogva a többség erőteljesen szexuális töltetű. Ki érti ezt?
Ingyenkurva volt
a szexmániás úszónő?
Amikor egy kettévágott karrier találkozik
az önmérséklet és az alázat hiányával.
13+1 ötlet veteményes jelölőhöz
A földbe szúrt botra ráhúzott kis zacskók
nem nyújtanak valami esztétikus látványt.
Az eredeti rigójancsi
Megkóstoltuk a süteményt a születési helyén, ráöntöttünk egy kis tokajit.
Kuponra gerjed a magyar
A jóárasított ajánlatok elérték a masszázsipart is.
Az iskola rombolása ment
a fideszes önkormányzatnak
Viszont helyette nem építettek semmit sem.

- Ma kezdődik P. Tamás Prisztás-gyilkossággal kapcsolatos büntetőpere
- Ügyészi perbeszéddel folytatódik ma a büntetőper
- Jogerősen öt évre ítélték a hódmezővásárhelyi rendőrségen rabolni próbáló fiatalt
- Nyolcvan kilogramm heroint akartak Dusanbéból Moszkvába csempészni
- Május 28-án kezdődik Szilvásy György és Dávid Ibolya megismételt büntetőpere
- Felfüggesztett börtönre ítélték a munkatársát súlyosan bántalmazó hódmezővásárhelyi férfit
- Szamarak martak halálra egy férfit Magyarszecsődön
- Vádat emeltek Felsőzsolca volt polgármestere ellen
- Börtönbüntetést kért az ügyész, felmentést az egyik védő
- Új hajóvonalak a Balatonon
- Első alkalommal adták át a "Csakazértis" díjakat
- Az űrből is imádják a Balatont
- Felújítják a siófoki kikötőt
- Átalakul a hulladékos közszolgáltató
- Ne gettólakózza le az MSZP a bajba jutott devizahiteleseket!
- A polgármester kitüntetése a város polgárait is illeti
- Megvédjük a rezsicsökkentési programot
- Sikeres az ügyintézést egyszerűsítő program
- Országszerte hódít a Rukkola
- Három rendezvény miatt is forgalomkorlátozás lesz Budapesten a hétvégén
- Több ponton is változik a budapesti közösségi közlekedés menetrendje októbertől
- Menetrendváltozások léptek életbe a budapesti tömegközlekedésben
- Fiatalok EUrópában
- A paksi atomerőmű megfelelt az uniós stressz teszten
- Forgalomkorlátozások és menetrendváltozás az ünnep idején
- Az óraátállítás négy vonat közlekedését érinti
- Havazás - Késnek a vonatok a nyugati megyékben
- Halottak napja - Forgalmi változások a közösségi közlekedésben
- Mától hosszabb ideig tartanak nyitva a temetők
- Változik a vonatok közlekedési rendje a munkanap-áthelyezés miatt
- Vezessünk biztonságosan télen is!

