Ezt olvasta már?

0

Megválaszthatjuk a főnökünket és költhetünk a céges bankkártyáról? Ilyen egy szabadságközpotú munkahely!

Magyarországon is létezik már minősített szabadságközpontú munkahely

Itthon most még megdöbbentően hangozhat, hogy léteznek olyan munkahelyek, ahol az ember szabadon választhat főnököt, sőt, a céges bankkártyát is használhatja.


hirdetés

Világszerte azonban egyre népszerűbb a szabad cégkultúra, sőt talán itthon is trendet teremthet egy magyar cég, ami idén immár másodjára kapta meg a WorldBlu minősítését, akik a munkahelyi szabadságot tűzték zászlajukra.

Hogy milyen egy szabad elvekkel működő cég? Természetesen szuper, de mindemellett komoly koncepció van mögötte. Hiszen hogyan is lehetne megváltoztatni egy alapvetően félelem alapú, hagyományos cégfelépítési módszert, ahol a munkatársak és a cégvezetés nap mint nap egymásnak feszül, mint egy komoly és működőképes elgondolással, ami ennek épp az ellenkezőjét, azaz a szabadságot használja, mint motiváló erőt. Márpedig ebből mindenki profitál.

„A szabad cégkultúra nem csupán egy jól hangzó, ám légből kapott dolog, ugyanis konkrét összefüggés van a szabadság és egy cég fejlődése között. Tény, hogy azok a cégek, akik alkalmazzák a Szabadság mint cégkultúra modellt, amit oktatunk, hétszer jobban fejlődtek egy hároméves periódus alatt, mint a hagyományos modell alapján működő vállalatok” - fogalmazta meg a WorldBlu nevű nemzetközi szervezet alapítója és vezérigazgatója, Traci Fenton.

Álomlabdába írják vágyaikat az alkalmazottak, a cég pedig valóra váltja

Traci a Szabadság mint cégkultúra című már magyarul is megjelent könyvében foglalta össze azokat az alapelveket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a vállalatok végre szakítsanak a félelmen alapuló koncepciójukkal. A könyvben nem csak elméleti tudás, de rengeteg gyakorlat és példa is szerepel azon vállalkozások számára, kik szeretnék magukénak tudni ezt a modellt.

„A Szabadság mint cégkultúra stratégiája három alappilléren nyugszik: a szabadságközpontú gondolkodásmódon, a szabadságközpontú vezetésen és a szabadságközpontú szervezeten. Rengeteg gyakorlatunk van arra, hogy ezt sikeresen elsajátítsák és alkalmazzák a cégvezetők és a munkatársak is. Ilyen például a nyitott könyvként működő menedzsment, amikor a cég dolgozói ismerik a vállalat anyagi helyzetét is és ennek megfelelően tudnak önállóan dönteni mondjuk arról, hogy mennyit költenek a céges bankszámláról.”

Traci szervezete, a WorldBlu világszerte több száz cég stratégiáját ismerte meg, és azon vállalkozások gyakorlatát is megosztotta, amelyek már jó ideje hatékonyan működnek kisebb cégeknél és multiknál is.

„Az egyik WorldBlu által minősített szabad elven működő brit cégnél például működik egy „álomlabda-gép”. Egy régi rágógumi-automatát alakítottak át és a kis műanyag labdákba az alkalmazottak egy cetlit tesznek, amelyre felírják az álmukat. Minden alkalommal, amikor a cég eléri a negyedéves kitűzött célt, kipörgetnek egy ilyen álomlabdát és megvalósítják az abban rejlő álmot. Ez a gyakorlat arról szól, hogy egy vállalati demokráciában mind a kollektív, mind pedig az egyéni célok fontosak: érjük el közösen a célt és valósítsunk meg egy egyéni álmot is, mert mindkettő ugyanolyan fontos. Sok cégnél még mindig a főnök dönti el, ki kap bónuszt, vagy a beosztástól, esetleg a cégnél eltöltött évektől függ, ki kapja. De vajon ez igazságos is? Van egy szabadságközpontú cég, akiknél ez úgy működik, hogy minden negyedév végén kapnak az alkalmazottak egy bizonyos számú pontot, a pontok pedig egy bizonyos összeget érnek. A dolgozók anonim módon adhatnak pontokat olyan arányban a többi alkalmazottnak, ahogy szerintük dolgoztak. A végén pedig mindenki a kapott pontjainak megfelelő összeget kapja bónuszként negyedévente. Ez azért is zseniális, mert az dolgozók pontosan tudják, ki mennyire dolgozott a célok eléréséért.”

Ők az első szabadságközpontú munkahely Magyarországon

Forray Niki cége, a Balloon World Magyarországon az első cég, aki megkapta a WorldBlu minősítését, ráadásul kétszer is: egyszer 2021-ben, másodjára pedig idén. A cégvezető régóta nagy hangsúlyt fektet arra, hogy egy félelmek nélküli, szabadságon és egymás tiszteletén alapuló vállalatot működtessen, ez pedig évek óta sikeresen működik. Igen, itt a céges bankkártyáról is költhetnek szabadon a dolgozók.

„A mi cégünknél működik a céges hitelkártyáról való költés. Amikor egy kiállításra utaznak a munkatársaim, kontroll nélkül költhetnek a kártyáról, ők vehetik meg a repülőjegyet, foglalhatják a szállást, fizethetik a fogyasztásukat. Soha nem fordult még elő, hogy becsaptak volna. Maguktól döntenek úgy, hogy nem élnek ezzel vissza, és az olcsóbb repülőjegyet választják, nem drága étterembe ülnek be, hanem egy kedvezőbb árú pizzériába. Nem ellenőrzöm őket sosem, mert megbízunk egymásban és tudom, hogy nem élnek vissza vele, egyszerűen a józan paraszti ésszel döntenek és ez működik” - magyarázta cégének működési elvét Forray Niki, aki szerint egy vállalkozás akkor működik jól, ha már a kiválasztáskor tudják, kivel szeretnének dolgozni. - „Már a felvételnél kiderül, ki az, akinek ez megfelel és ki az, akinek nem. Hiszek benne, hogy az ilyen, szabadon működő cégek megtalálják azokat az alkalmazottakat, akikkel ez oda-vissza működik.”

Forray Niki szerint nagyon fontos, hogy a bizalom és a kölcsönös tisztelet akkor is jelen legyen, amikor valaki éppen hibát követett el.

„Volt olyan, hogy kaptam egy emailt, aminek az volt a tárgya, hogy ezt most nagyon elszúrtam. Az egyik alkalmazottam őszintén leírta, hogy ő rontott el valamit, ami egyébként egy hétre ellehetetlenítette az online értékesítésünket egész Szlovákiában. De vállalta a felelősséget és nem hezitált hozzám fordulni. Nagyon fontos a visszajelzés, amit nem csak én teszek az alkalmazottak felé, de ők is tehetnek felém, mert a teljesítményértékelési rendszerünk 360 fokos és ők is mérik az én ügyvezetői teljesítményemet. Az elején fájdalmas volt, furcsa érzés, amikor úgy érzed, hogy ítélkeznek vagy kritizálnak, de ebből én is rengeteget tanultam, hiszen figyelembe veszem, hogy mik az igények, mert mindenki egy csapatban játszik.”

Nem csak ideológia, hanem a siker kulcsa

Traci Fenton szerint a szabad cégkultúra nem csak egy ideológia, de egyben a sikeres vállalkozás kulcsa is.

„Egy indiai multi, ami 150 ezer alkalmazottat foglalkoztat egyszer csak azt vette észre, hogy egyre rosszabbul megy a cégnek. Százmillió dollárt kellett spórolniuk, különben el kellett volna küldeniük sok-sok alkalmazottat. Ez a cég úgy döntött, elmondja a dolgozóknak, milyen helyzetbe került a vállalat. Megkérték a dolgozókat, osszák meg az ötleteiket, hogyan lehetne ezt az összeget megspórolni, amire több száz megoldás érkezett. A cégvezetés 76 ötletet alkalmazott, ezzel pedig nem csak száz-, hanem 260 millió dollárt sikerült megtakarítaniuk és egyetlen dolgozót sem kellett elbocsátaniuk.”

Traci azt tanácsolja a szabad cég gondolatával kacérkodó cégvezetőknek, hogy először is tegyék fel maguknak a kérdést, mitől félnek.

„Elsőként kérdezzék meg magukat, hogyan vezetnék a céget, ha nem félnének. Aztán következhet az, hogy irányítsanak szabadsággal, ami túlmutat a félelmen. Ezután gondolkodjanak azon, hogyan tudnának valódi erőt adni a dolgozóknak, és itt most nem arról van szó, hogy hol legyen a céges karácsonyi buli, hanem hogy átlátható legyen a cég a dolgozók számára is. Például hogy megválaszthassák a közvetlen menedzserüket vagy főnöküket, hiszen mindenkinek jó, ha olyan emberek dolgoznak együtt nap mint nap, akik szeretnek is együtt együttműködni. Az is segít, ha rendszert és folyamatosságot adunk a dolgozóknak” - osztotta meg tanácsait Traci.







0
0

hírek innen, onnan

Meddőségi központot adtak át a Debreceni Egyetemen

Meddőségi központot adtak át kedden a Debreceni Egyetemen (DE); a modern műszerekkel felszerelt létesítményt százmillió forintos...

Használt cipőket is árul a Nike

Eddig csak néhány üzletben voltak elérhetők a Nike Refurbished termékei, mostantól online is megvehetők. A fenntarthatósághoz járulna...

Czomba Sándor: reálkereset-növekedés várható az év végére

Ha sikerült az inflációt tartósan egyszemjegyűre leszorítani, akkor a reálkereset-növekedés újra folyamatos lesz Magyarországon.

Várható időjárás szerdán - Erre az időjárásra Ön sem panaszkodhat

Itt van a meteorológiai szolgálat szerdai előrejelzése.

Zuhant az eladott új lakások száma az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államokban 8,7 százalékkal - tavaly szeptember óta a legnagyobb mértékben - csökkent az új lakások eladása augusztusban az...

Ha van rá lehetőség, több okból is érdemes kutyabaráttá alakulniuk a cégeknek

A szakemberek szerint pár éven belül akár kézzel fogható versenyhátrányt jelenthet, ha egy vállalat megtehetné, mégsem fogadja szívesen...

A zsidó közösségek múltját felidéző sétákat szerveznek Veszprém vármegye néhány városában

A zsidó múltat felidéző sétákon lehet részt venni Veszprém vármegye néhány településén a hétvégén.

Megszólalt a TV2 Andor Éva kellemetlen bakivideója után – Ezért láthatott napvilágot a felvétel

Azok az elmondhatatlan MTI-szövegek! TV2 Ahogy mi is megírtuk, szeptember 22-én, pénteken jelent meg a TV2 online felületén egy videó...

Bolgár-magyar - Szófiában rendezik a mérkőzést

A korábbi tervektől eltérően nem Plovdivban, hanem Szófiában rendezik a Bulgária-Magyarország labdarúgó Európa-bajnoki...

Egy New York-i bíró szerint Donald Trump éveken át becsapta a bankokat és a biztosítókat

A volt amerikai elnök és fiai jelentősen túlbecsülték a cégbirodalmuk vagyonát, hogy kedvezőbb hitelekhez jussanak.

Az Oktatási Hivatal online feladattárral segíti az érettségire való felkészülést

Az Oktatási Hivatal új online alkalmazása az írásbeli érettségi vizsgára készülőket segíti: az adatbázisban kereshető formában...

Hiába 51 éves Dwayne Johnson, most néz ki a legjobban

Dwayne Johnson rengeteg dicséretet kap a megjelenése kapcsán, és hiába 51 éves, most néz ki a legjobban, legalábbis megannyi hasonló...

0

Sport

Úgy megalázták a Bayern Münchent, mint még soha

Egy hihetetlen kiesés története.

Tragikus balesetben meghalt a magyar sportoló

Jordániában tartózkodott egy hegymászó csoporttal.

Felfüggesztették a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitányát

Bejelentések érkeztek a szakember magatartásával kapcsolatban.

Reagált a nemzetközi szövetség Losonczi Dávid elcsalt világbajnoki döntőjére

A magyar birkózó a bírók súlyos tévedése miatt maradt le a vb-aranyéremről.

Az elhunyt magyar rendőr családján segít Lőw Zsolt

Az esztergomi robbantás áldozatának családjának gyűjt Lőw Zsolt és a Bayern München.

Máshol rendezik a magyar válogatott Eb-selejtezőjét

A mérkőzést november 16-án rendezik meg.

Beismerés: a nemzetközi szövetség elnöke bocsánatot kért a bíráskodás miatt Losonczitól

A kötöttfogásúak 87 kilogrammos kategóriájában szereplő Losonczi Dávid vasárnap 8:7-re kikapott Ali Cengiztől a birkózó-világbajnokság döntőjében. Csakhogy Losonczi az elsöprő többség szerint két vállra fek

Magyarország labdarúgó Európa-bajnokságot rendez

Az UEFA végrehajtó bizottsága mai ülésén döntött a következő évek utánpótlás Európa-bajnokságok helyszíneiről. Magyarország 2027-ben a női U19-es Európa-bajnokság házigazdája lesz.

Hatalmas a káosz Fehérváron: szétesik a csapat

Egymás után távoznak a fontos emberek.

Óriási siker: világbajnok lett a magyar sportoló

Jákó Miriam kiemelkedő teljesítménnyel megnyerte a nők sportpisztoly számát a Rio de Janeiróban zajló katonai sportölvő-világbajnokságon.

Félti az életét a volt szegedi kézistől a felesége

Sokkoló történet rázta meg a kézilabdavilágot. A horvátok olimpiai bronz- és kétszeres világbajnoki ezüstérmes korábbi kiválóságát, Denis Bunticot családon belüli erőszak és nagy mennyiségű fegyver birtoklá

Bulvár

Bekapcsolva maradt a Momentum elnö-kének mikrofonja a parlamentben, kínosan elszólta magát

„Hú, ezt nagyon elb*sztam” – értékelte saját felszólalását Gelencsér Ferenc.

Ezeket a növényeket mindenképp metszd meg még az ősszel.

A levendula, a gardénia és a hortenzia is meghálálja, ha ezt nem felejted el az ősszel!

Orbán Viktor elővett egy adag készpénzt, majd szótlanul besétált egy IX. kerületi házba

A 444 szerint keddenként rendszeresen a Bakáts utcába jár, a miniszterelnök sajtófőnöke szerint magánprogramja volt Orbánnak.

Baljós jelek utalnak egy komolyabb őszi összeomlásra

A profi befektetők meg kezdték építeni pozícióikat, amivel egy komolyabb tőzsdei áresés esetén sokat kaszálhatnak. Lehet azonban hogy túl korán isznak a medve bőrére, bár vannak intő jelek.

A 46 éves Epres Panni átlátszóban lépett a vörös szőnyegre: Milánóban ennyire dögös volt

Epres Panni az olasz divathét keretében nagyon dögös összeállításban lépett a vörös szőnyegre.

Meghalt Bayer Ottmár operatőr, Bayer Zsolt édesapja

A köztévé is megemlékezik a hazai animációs filmgyártás meghatározó alakjáról.

Így nézett ki Jézus a mesterséges intelligencia szerint

A végeredmény hasonlít a korábbi ábrázolásokhoz.

Így térdel le egy egykori radikális, ha a brüsszeli pénz a tét

Napra pontosan egy évvel ezelőtt ébredtek arra az olaszok, hogy előző este Giorgia Meloni erősen jobboldali Olaszország Fivérei pártja lett az olasz parlamenti választások legnagyobb győztese. Radikális politikai erő

Újabb százmilliós állami támogatás nyomai vezetnek az elmúlt évek legnagyobb számlagyárába

A külügy 288 milliós átutalása után 135 millió forintos állami kezességvállalásról született döntés, ám banktitokra hivatkozva nem árulják el, hogy végül az adófizetők állják-e a számlát.

blogmorzsák

Stadiontűz, győzelem napja és Szerelmesfilm

Időkapszula: ezek történtek 1985 májusának közepén hazánkban és a nagyvilágban.

A falakat megtanítani beszélni

A Fülke projekt arra tesz kísérletet, hogy a város három eddig üres szoborfülkéjével felidézze a hely történetét.

"Az Újszövetség szerves folytatása az Ószövetségnek"

A jézusi tanítás köszönőviszonyban sincs az ószövetségi zsidó törvényvallással, valójában annak antitézise.

0