Mire használod az internetet?
Médiakonferenciát tartottak Balatonalmádiban, ahol az első napon többek között az is elhangzott: hatékonyabb eszközök állnak rendelkezésre a kiskorúak védelmére.
Az új médiaszabályozás révén hatékonyabb eszközök állnak rendelkezésre, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Médiatanács pedig következetes és kiszámítható joggyakorlatot folytat a kiskorúakat védő szabályok betartatása érdekében - mondta el Szalai Annamária, az NMHH elnöke a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat által hatodik alkalommal megrendezett konferencián hétfőn Balatonalmádiban.
"Gyermekbarát" piktogram
A "hat éven aluliak számára nem ajánlott" korhatári kategória jogszabályi kodifikálása és a Médiatanács ajánlásában megjelenő "gyermekbarát" piktogram bevezetése előrelépést jelent a gyermekvédelem terén. Az ajánlás újdonsága, hogy a jövőben nemcsak az ártalmas tartalmakra kell felhívniuk a tévéknek a nézők figyelmét, hanem a kifejezetten gyermekeknek szóló műsorszámok is megkülönböztető jelölést kaphatnak. Ezt a képernyő alsó sarkában elhelyezett, rajzolt kisfiút ábrázoló piktogram jelzi.
Fontos a kiszámítható, arányos bírságkiszabási gyakorlat
A jogsértések megelőzése szempontjából továbbá fontos a kiszámítható, arányos bírságkiszabási gyakorlat is, amely visszatarthatja a szolgáltatókat a jövőbeni jogsértésektől - mondta el a hatóság elnöke, utalva arra, hogy a korábban pénzbüntetéssel sújtott médiaszolgáltató a valóságshow-jának kezdési időpontját későbbi időpontra tette. Szintén a megelőzést szolgálja az előzetes korhatár-besorolás lehetősége, amelynek révén a médiaszolgáltatók számára egyértelmű, melyik időszakban tehetik közzé az adott filmet, rajzfilmet, illetve milyen jelzéssel kell ellátniuk azt.
A törvényi háttér számos korábbi problémára adott választ, de természetesen még mindig vannak megoldatlan problémák. Ezek közé tartozik a formálisan külföldön bejegyzett, de hazai közönséghez szóló televíziós csatornák jogsértéseivel szembeni fellépés kérdése is.

Az európai uniós - audiovizuális szolgáltatásokról szóló - irányelv átültetése megteremtette annak lehetőségét, hogy a külföldre települt vagy ott bejegyzett televíziós csatornák jogsértéseit a hazai médiaszolgáltatókéval megegyező elvek szerint szankcionálja, ha az irányelvben meghatározott feltételek fennállnak. Így többek között bizonyítani kell, melyik a médiaszolgáltatás fő nyelve, hol található közvetítéseinek helyszíne és elsődlegesen mely ország közönségéhez szóló műsorszámokat tartalmaz.
A külföldön bejegyzett csatornákkal szembeni fellépés nehézségeire utalva az NMHH elnöke elmondta, hogy a hatóság - elődjével ellentétben - idén például már két alkalommal indított hatósági eljárást a brit joghatóság alatt álló Viasat 3 csatorna script reality-ja ellen, egyelőre mérsékelt sikerrel. Mint mondta, erre a társhatóságokkal való további szoros együttműködés és az eljárások következetes végigvitele jelenthet megoldást. Az együttes nemzetközi fellépés jó példája a Közép-európai Hatóságok Együttműködési Fóruma (CERF), melynek keretében végzett munka eredményeként a Médiatanács kezdeményezésre több ízben indult sikeres eljárás külföldi szolgáltató magyarországi jogsértésével szemben.
Az NMHH elnöke zárszóként hangsúlyozta: a következetes jogalkalmazás mellett hivatala és a médiatanács is kiemelten fontosnak tartja a társadalmi felelősségvállalást, különösen a kiskorúak védelme érdekében.
Tudatos internethasználatra kell tanítani a fiatalokat
Az internet fiatalok számára nyújtott lehetőségeiről és a káros tartalmak kiszűrésének fontosságáról beszéltek a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság közös, a gyermekek médiahasználatáról szóló konferenciájának résztvevői hétfőn Balatonalmádiban.
Az állam és polgárai, valamint a szolgáltatók együttműködésére van szükség ahhoz, hogy az internet által nyújtott előnyök felszínre hozása mellett kiküszöbölhetők legyenek annak veszélyei is - mondta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság hírközlési elnökhelyettese.
A weboldalak mennyisége mára még a nyomozók számára is áttekinthetetlenné vált
Mátrai Gábor szerint az új média megoldásai magukban hordozzák az értékteremtés lehetőségét, és a közvetített értékek egyre változatosabb eszközök segítségével juthatnak el a felhasználókhoz. Gazdag Tibor, a Nemzeti Nyomozó Iroda csúcstechnológiai bűnözés elleni osztályának alezredese "a felnőtt világ deficitjének" nevezte, hogy a szülők sokkal kevésbé értenek az új média nyújtotta lehetőségekhez, a többi között az internet használatához, mint gyermekeik. Az előadó azt hangsúlyozta, hogy a weboldalak mennyisége mára még a nyomozók számára is áttekinthetetlenné vált, és már becsülni sem lehet, hányan használják rossz célokra a világhálót. Mint mondta, a nyomozók számára az egyik legnagyobb kihívást az adja, hogy az elkövető és az áldozat gyakran két különböző kontinensen van.
Az előadáson számos a világháló használatával kapcsolatos sztereotípiát oszlattak el

Az Országos Kriminológiai Intézet igazgatója szerint nem állítható, hogy az internet veszélyesebb lenne a korábbi médiumoknál. Virág György számos, a világháló használatával kapcsolatos sztereotípiát oszlatott el előadásában, a többi között azt, hogy főleg a magányos gyermekek használnák azt. Hangsúlyozta: a netező fiataloknak általában szilárd kortársi kapcsolataik vannak, és annál több időt fordítanak internetes kommunikációra, minél több valódi barátjuk van. Elmondta azt is: ritkán fordul elő, hogy egy fiatalt elcsábítani vágyó idegen az internetet használná eszköznek. A tinédzserek ugyan nagy számban ismerkednek idegenekkel a világhálón, de általában kortársakat ismernek meg, az itt megbeszélt személyes találkozások pedig a kölcsönösségen alapulnak, és a fiatalok - elmondásuk szerint - ezeken legtöbbször pozitív tapasztalatokat szereztek.
Vaskuti András bíró a kiskorú bűnelkövetők médiában való szerepeltetéséről beszélt előadásában, és az ezzel kapcsolatos szigorú magyar előírásokra és az ENSZ gyermekjogi egyezményére hívta fel a figyelmet. Ez utóbbi szerint nem tehető közzé a médiában olyan információ, amely alapján azonosítható egy fiatalkorú bűnelkövető, ez ugyanis későbbi életében hatalmas hátrányt jelenthet számára. A Fővárosi Bíróság tanácselnöke számos példát hozott ennek megsértésére a magyar médiában. Elmondta, hogy Simek Kitty nevére az egyik internetes keresőoldal több mint 140 ezer találatot ad ki, de a taxisgyilkos lányok is "sztárokká" váltak a magyar médiában. Elmondása szerint Nagy-Britanniában volt már arra példa, hogy egy büntetését letöltött fiatalkorú elkövető új személyazonosságot kapott, hogy zaklatásoktól mentesen folytathassa életét.
forrás:hirado.hu
F.T.A.

- A balatoni környezetvédelem Európa élvonalában
- Balaton: leghosszabban az izraeli vendégek maradnak
- Hajózási részvényeket vásárol Siófok
- Homokzsákkal védik a házakat Szántódon
- Nem lehet korcsolyázni a Balatonon
- Még mindig magas a vízszint
- Siófokon vasárnap is lesz még jégpálya
- Siófokon is véget ért a korcsolyaszezon
- Zajlik a vallási egyesületek bejegyzési kérelmeinek elbírálása
- 10 éves a Kilitiért Egyesület
- Gyurcsány dolgozata minden ponton egyezik volt sógora dolgozatával
- Új Sportcsarnok épülhet Siófokon
- Bezár a Coke Club- a város keresi a megoldást
- Pályázat Siófok Város Ösztöndíjára
- Nem a Velencei Bizottság hivatalos álláspontja a non paper
- Érdekes a pécsi eredmény is
- Gyurcsány Ferenc szakdolgozata is legyen nyilvános!
- A fogyasztók elégedettek a DRV Zrt. munkájával
- Itt mérnek a somogyi rendőrök (03.28-04.03.)
- Menetrendi változások a Siófok-Nagykanizsa vasútvonalon
- Trafipax információ( 04.04-04.10.)
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Friss trafipax informácók (04.11-04.17.)
- Bővül a siófoki egészségpénztár fogadóideje
- Trafipax információ Somogyban
- Trafipax információ (05.09-05.15.)
- Friss traffipax információ (05.16-05.22.)
- Traffipax információ (05.30-06.05.)
- Trafipax információ Somogyban
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése

