Ezt olvasta már?

0

Módosul a távolléti díj számítása, nem kell adót fizetniük a veszélyhelyzetben segítőknek

Az Országgyűlés pénteken elfogadta a távolléti díj számításával és a közpénzek szabályozásával összefüggő törvények módosításáról szóló javaslatot, így augusztus 1-jétől távollét - például szabadság - esetén nem változik a munkabér az adott hónap munkanapjainak számától és a távollét időtartamától f

Ezzel egy év eleje óta hatályos szabályt módosítottak.

A törvény több ponton módosítja a munka törvénykönyvét és az önkormányzatok adósságot keletkeztethető ügyleteire vonatkozó előírásokat. Emellett rögzíti, hogy a veszélyhelyzetben segítő vállalkozásoknak az adományozáskor nem keletkezik adófizetési kötelezettségük.

A jogszabály pontosítja a szabadság kiadására vonatkozó szabályt: eltérő megállapodás hiányában úgy kell kiadni a szabadságot, hogy a munkavállaló évente egyszer legalább 14 egybefüggő napra mentesüljön a munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettsége alól.

A törvény alapján a munkavállaló akkor kaphat 50 százalékos bérpótlékot, ha a munkaidőbeosztás szerinti napi munkaidőt meghaladóan, a munkaidőkereten vagy az elszámolási időszakon felül dolgozik. Munkaviszonyra vonatkozó szabály vagy a felek megállapodása alapján a bérpótlék helyett szabadidőt is kaphat a dolgozó.

A munkavállalót 100 százalékos bérpótlék illeti meg, ha munkaszüneti napon dolgozik.

A módosítás összhangba hozza a munkatörvénykönyvet a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvénnyel, és tartalmazza azokat a szabályokat, amelyek a jogviszony megszűnésének egyes eseteiben eltérést jelentenek az általános szabályozásától. Kimondja továbbá, hogy a közalkalmazottat garantált illetményként legalább a minimálbérnek, középfokú vagy magasabb iskolai végzettséget, illetve szakképzettséget igénylő munkakör betöltése esetén pedig a garantált bérminimumnak megfelelő összeg illeti meg.

Módosult a stabilitási törvénynek az önkormányzati hitelfelvételre vonatkozó része is: önkormányzat kezességet, illetve garanciát érvényesen kizárólag a kormány előzetes hozzájárulásával vállalhat, és hitelt is csak így vehet fel. Ez alól kivétel ha a helyhatóság bevezette a helyi iparűzési adót, valamilyen vagyoni típusú adót vagy a magánszemélyek kommunális adóját.

A törvény azt is rögzíti, mely esetekben nincs szükség a kormány hozzájárulására: ilyen a fővárosi önkormányzat és megyei jogú városok esetében a 100 millió forintot, országos nemzetiségi önkormányzat esetében a 20 millió forintot, egyéb önkormányzatnál az adott évi saját bevételeinek 20 százalékát meg nem haladó, de legfeljebb 10 millió forint összegű fejlesztési célú hitelszerződés megkötése.

Kibővül a tervezett önkormányzati ügyletekről szóló adatszolgáltatás köre, a kormánynak lehetősége lesz arra, hogy ezen információkra alapozva mérlegelje az egyes önkormányzati ügyletek engedélyezését.

Veszélyhelyzetben és katasztrófaveszélyben segítőknek az adományozáskor nem keletkezik adófizetési kötelezettsége, ha azt a vállalkozó bejelenti az adóhatóságnak. Ezt a dunai árhullám miatt elrendelt veszélyhelyzettel indokolta az előterjesztő nemzetgazdasági miniszter.

Az előterjesztés ezen kívül tartalmazza a teljes egészében állami tulajdonban lévő gazdasági társaságok költségvetési szervvé alakításának szabályait is.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

10/10-es thriller előzetes érkezett, a tériszonyosok nem fogják tudni végignézni

Két nő, ötezer láb magasság és egy halálos kőomlás vár az év legfélelmetesebb túlélő-thrillerében.

Vegyes napja volt ma a forintnak: így áll most az euróval szemben

Vegyesen alakult, alig változott kedden a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzésekhez képest a bankközi piacon.

A Temu viszi a magyar piac tizedét, már nyáron is karácsonyi őrület tombol a csomagautomatákban

Átlépte a bűvös kétezer milliárd forintos álomhatárt a hazai online piac forgalma. A belföldi rendelések is élénkülnek, de továbbra...

Az SMA-betegséget kezelő készítmény lett az év gyógyszere

Az örökletes genetikai betegség, a gerinc eredetű izomsorvadás, a közvéleményben SMA-ként ismert betegség kezelésére szolgáló...

Nem sok vizet zavart a forint, de a dollárral szemben erősödött

Alig változott kedden a nemzeti valutánk árfolyama, legalábbis az euró jegyzésében.

Azonnal távoznia kellett a Zeneakadémiáról Almási-Tóth Andrásnak, az Operaház művészeti vezetőjének

Több médium abúzusvádakról írt, rendőrségi feljelentésről nincs hír.

A körzeti megbízott tárta fel a homok titkait Mezőcsáton: apa-fia páros bűneit rejtette a kupac

A mezőcsáti rendőrök rövid idő alatt azonosították és előállították azt a helyi férfit és fiát, akik egy bekerített szőlőből...

„Levendulába áztatott törölköző” – Ruszin-Szendi Romulusz számolt be elődje különleges kívánságairól

Egy ciprusi konferencia kapcsán osztott meg egy beszédes részletet arról, hogy egyes korábbi vezetők mennyire elszakadtak a valóságtól.

Kerkez titokzatos esküvő miatt hiányzik a válogatott meccséről - videó

Kerkez Milos vélhetően egy családi esküvő miatt hagyta el a válogatott edzőtáborát és hagyja ki a Kazahsztán elleni keddi...

Peller Anna nem tudta feldolgozni a szakítást: „A falat kaparva zokogtam, őrjöngve sírtam”

Peller Anna a fájdalmas párkapcsolati tapasztalatairól vallott. A 45 éves színésznő még ma is emlékszik arra, hogy fiatal nőként milyen...

Zsiday Viktor: Három erő szívja ki a pénzt a világból, ennek komoly ára lesz

A befektetési szakember szerint az állami hiányok, az AI-beruházások és a tőzsdére készülő óriáscégek egyszerre szippantják el a...

Hailey Bieber bikinis fotói felrobbantották a netet: fülig vörösödsz a látványtól

Haliey Bieber mindig tudja, hogyan váljon közbeszéd tárgyává: most legújabb bikinis fotóiért vannak oda a rajongók, melyeken ő maga...

0

Sport

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye

Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon

Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat

Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul

Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.

0