Négy éve szivárgott ki az őszödi beszéd
Négy éve, 2006. szeptember 17-én szivárgott ki Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök, májusban elmondott balatonőszödi beszéde. A hangfelvétel nyilvánosságra kerülése után hosszú ideig tartó tüntetéssorozat kezdődött országszerte, az emberek a miniszterelnök lemondását követelték.
A beszéd eredetileg májusban, az MSZP frakció zárt rendezvényén, Balatonőszödön hangzott el. A nyers hangvételű, a miniszterelnök által őszintének minősített beszéd egyik elhíresült mondata: "nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz."
Az MSZP frakció zárt rendezvényén egy külsős cég készítette a hangfelvételeket. Az elkészült anyagot a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) munkatársai kezelték. Az máig nem került nyilvánosságra, hogy ki, és pontosan miért szivárogtatta ki a hangfelvételeket. Egyes vélemények szerint bosszúról lehet szó. Az biztos - legalábbis Szilvásy György, a Miniszterelnöki Hivatalt akkor vezető miniszter azt mondta korábban a Független Hírügynökségnek - hogy a MEH munkatársai közül a kiszivárogtatás kapcsán senkit nem bocsátottak el.
A beszéd egyes részleteit több hazai sajtóorgánumnak küldték el ismeretlenek. A kiszivárogtatás után tüntetések kezdődtek országszerte, a legnagyobb, kormányellenes demonstrációk a fővárosban, a Kossuth téren és környékén voltak. Szeptember 18-án a tüntetők megostromolták a Magyar Televízió akkori, Szabadság téri székházát, amit - mint az ezeket az ügyeket vizsgáló parlamenti albizottság ülésein többször elhangzott - a szervezetlenség miatt nem tudták megvédeni a rendőrök.
A következő két évben többször - az idő múltával egyre ritkuló számban és egyre kevesebb résztvevővel - voltak utcai harcokba torkolló tüntetések. Számos civil tüntető, illetve az oszlatásokban résztvevő rendőr sérült meg. A sérült civilek kártérítési pereket indítottak, sokukkal peren kívüli megegyezés született. A rendőrök közül csak keveseket sikerült felelősségre vonni. A folyamat részeként jelentősen megerősödtek Magyarországon a szélsőjobboldali mozgalmak is. Az ebben az időszakban történt eseményeket, emberi jogi visszaéléseket most egy parlamenti albizottság vizsgálja, amiben azonban az MSZP nem vesz részt.
Budapesten az őszödi beszéd kiszivárgásának negyedik évfordulóján is lesz tüntetés, a Kossuth térről a Szabadság térre vonulnak a tervek szerint a résztvevők.
forrás: Független Hírügynökség
F.T.A.
hírek innen, onnan
Politikai indíttatású megtorlásról beszélt Biró Ferenc, miután vádat emeltek ellene
Az Integritás Hatóság elnöke szerint aggasztó, hogy akkor emeltek ellene vádat, amikor a parlament elé kerül az antikorrupciós...
Magyarország lemarad a férfi kézi-vb-ről, Törökország és Szaúd-Arábia kapott szabadkártyát
Legutóbb 2015-ben nem jutottunk ki a világversenyre, most az olimpiai kvalifikáció is messze került.
Felforgatja a logisztikát az EU új rendszere
2027-től digitális adatcsere jön az EU-ban.
Váratlan új döntést hoztak a védett árakról
A kormány megemelte a stratégiai üzemanyagkészletekből felszabadított benzin és gázolaj értékesítési árát. Csökkent a kereskedők...
Eddig nem ismert dokumentum került Magyar Péter kezébe, Gulyás Gergely korábban egészen mást mondott az ügyről
A miniszterelnök nyilvánosságra hozza a dokumentumot, amelyből újabb részletek derülhetnek ki.
Egy magyart elengedett a szigetországi klub, egy másik viszont az NB II-ből érezhet
A Diósgyőrben kölcsönben szereplő támadó könnyen lehet, hogy nem a Videotonnál folytatja pályafutását a következő idényben.
Vádemelés: Windisch László már azon morfondírozik, hogy elmozdítsa-e helyéről az Integritás Hatóság elnökét
Az ÁSZ elnöke pert kezdeményezhet ebben a helyzetben.
Újabb légikatasztrófa Isztrián
Ketten is megsérültek, miután balesetet szenvedett egy ultrakönnyű repülőgép.
Migránstábort terveztek Vitnyédre? Magyar Péter szerint megvan a bizonyíték
A kormányfő egy keddi parlamenti felszólalásában tudatta, birtokukban van az állítólagos vitnyédi migránstáborról szóló...
Integritás Hatóság elnöke: Politikai indíttatású, koncepciós akció része az ellene indított eljárás
Biró Ferenc Pá lmeggyőződése, hogy be fog bizonyosodni az ártatlansága.
Beleszaladt egy gyerekeket szállító busz egy kamionba az M1-es autópályán! Sok a sérült
Most jött a Katasztrófavédelem tájékoztatása.
Jó eséllyel jöhetnek az alacsonyabb kamatok itthon - Ez lesz a sorsa az árrésstopnak, jön a globális költségsokk?
Jó esélye van a hazai alapkamat további csökkentésének, akár két alkalommal is idén. A friss gazdasági elemzés szerint tempót válthat...
Sport
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye
Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon
Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
blogmorzsák
Szárnyashajózás, ex-csavargőzös, komp és tűzoltóhajó
Attila, Pannónia, Margitsziget, szárnyashajók, és persze az egyszerre kopottnak és elkoptathatatlannak tűnő Moszkvák.
Lehet béke Irán és az USA között?
A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


