Ezt olvasta már?

0

Pénteken kezdődik P. Tamás Prisztás-gyilkossággal kapcsolatos büntetőpere

Pénteken kezdődik a Fővárosi Törvényszéken az a büntetőper, amelyben P. Tamást a több mint másfél évtizeddel ezelőtti Prisztás-gyilkosság miatt vádolja többszörösen minősülő emberöléssel az ügyészség.

 

P. Tamás egy időben a legkeresettebb magyar bűnözők listáját vezette, az 1990-es években az olajszőkítéssel kapcsolatba hozott Energol Rt. vezetője volt. Tavaly júliusban elfogták és előzetes letartóztatásba helyezték. A hatóságok őt gyanúsították meg felbujtóként Prisztás József 1996-ban és Boros József Károly 1998-ban, az Aranykéz utcai robbantásban, továbbá Seres József, valamint testőre 1999-ben Tahitótfaluban történt meggyilkolása ügyében.

A Prisztás-ügy pénteken kezdődő büntetőperében az ügyészség nyereségvágyból, előre kitervelten elkövetett emberöléssel vádolja P. Tamást felbujtóként. Egyik társa, egykori testőre a vádhatóság szerint az emberölés tettese, másik vádlott-társa, ismerőse pedig a bűnsegédje volt.

A vádirat rögzíti, hogy P. Tamás 1994 és 2000 között az Energol Rt. vezérigazgatója volt, a cég tevékenysége révén jelentős vagyont szerzett, és egyre nagyobb befolyásra tett szert az alvilágban.

P. Tamás 1996-ban kölcsönügyletek folytán három ingatlannal összefüggésben elszámolási vitába keveredett a budapesti éjszakai élet másik meghatározó alakjával, Prisztás Józseffel, és elhatározta, hogy megöleti. Az év október 28-án kézigránátot dobatott egy Prisztáshoz köthető budapesti autószalonra és a mellette lévő pizzériára. Majd P. Tamás rávette ismerősét hogy anyagi ellenszolgáltatásért segítse Prisztás megölését azzal, hogy információt szolgáltat napirendjéről, tartózkodási helyéről, és megtervezték a gyilkosságot - áll a vádiratban.

A vád szerint P. Tamás ismerőse csalta a III. kerületi Ladik utcai tetthelyre 1996. november 1-jén az áldozatot, ott P. Tamás testőre pisztollyal fejbe lőtte a kocsijába beszálló Prisztást, aki a helyszínen meghalt.

Sajtóhírek szerint a Prisztás-gyilkosságban a vád tanúi között több olyan ember is van, akit P. Tamás állítólag meg akart öletni. Több tanú védett. Az eljárásban korábban eljáró ügyvédek közül több is kiszállt az ügyből a tárgyalás megkezdése előtt.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Megszólal a Hírkereső-vezér: bűnbaknak kiáltanak ki engem, így próbálják elrejteni saját felelősségüket a Fidesz választási vereségéért

Holló Gábor közleményében azt írja: „2022-ben döntöttem úgy, hogy fellépek a magam eszközeivel a hazugságok gyors terjedése ellen.” 

Újabb izraeli minisztert tiltottak ki Franciaországból

Már a második izraeli kormánytag ellen foganatosítanak ilyen intézkedést.

Ukrajna evakuálni kezdett: bajban lehetnek a Donbasz utolsó bástyái

Az orosz Ria Novosztyi ukrán forrásokra hivatkozva arról ír, hogy Kijev két városból is elköltözteti a lakosságot.

Az ebola után a kolera is felütötte a fejét, már több tucat halálos áldozata van a kórnak

Nigéria északkeleti Borno szövetségi államában 74 halálos áldozata volt a kolerának május eleje óta, a fertőzöttek száma pedig...

Fogadjunk, hogy nem fogja eltalálni, hány éves lett ma Natalie Portman! – Képeken a kortalan szépség páratlan pályafutása

Ma ünnepli 45. születésnapját Hollywood egyik legmeghatározóbb sztárja, Natalie Portman. Az Oscar-díjas színésznő kislánykora óta a...

Változnak az özvegyi nyugdíj szabályai, lesz, akinek nem jár többé

Komoly változások lépnek életbe az özvegységi nyugdíjat illetően július 1-jétől. Szigorodnak feltételek, emiatt pedig szűkül a...

Máris itt a botrány – nem engedték be az USA-ba a világbajnokságra érkező szomáliai játékvezetőt

Az amerikai hatóságok biztonsági aggályokra hivatkozva nem engedték be a vb-re érkező Omar Artant.

Ne a kukába dobd, inkább ásd el a növények alá: a kerted imádni fogja, és most nem a kávézaccról van szó

Ha szeretnéd megóvni a növényeid gyökérzetét a kiszáradástól a nyári kánikulában, és dúsabb termésre vágysz, érdemes ezt az...

Sokkoló hír, a Fővárosi Önkormányzat a jövő héten fizetésképtelenné fog válni

Jelenlegi tudásunk szerint a Fővárosi Önkormányzat a jövő héten fizetésképtelenné fog válni – mondta a főpolgármester egy szakmai...

Teljes mértékben indokolatlannak tartja az Integritás Hatóság elnöke a vádemelést

Szerinte egyértelműen be fog bizonyosodni ártatlansága.

Időeltolódás – európaiként nagyjából egy régi, rendes foci-világbajnokságot nézhetsz végig emberi időben, de lesznek fájó veszteségek is

Egy magyar se fogja látni Új-Zélandot és Algériát, de a világbajnok Argentína két csoportmeccsét is a nézhetetlen idősávban rendezik....

0

Sport

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről

A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon

Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat

Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul

Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.

Itt vesznek most nyaralót az élelmes magyarok: akár egy autó árából is kijön

Nem mutat biztató képet a beinduló szezon előtt a hazai nyaralóingatlanok piaca, mivel a legfontosabb üdülőövezetek igencsak eltérő képet mutattak az elmúlt években. A megtorpanás hátterében részben az áremelked

0