Perelnek a somogyi gazdák a parlagfű bírság miatt

Több somogyi földtulajdonos tartja igazságtalannak a milliós büntetéseket. Azt mondják: ők irtották a gazt, de mivel nem esett elég eső a nyáron, az irtószert nem mosta be az eső a földbe, így hatástalan volt a méreg.

 A Növényvédelmi igazgatóság szerint ez nem mentség, ezért nem is törlik el a bírságot. A vita a bíróságon folytatódik.

- A vegyszer is hatástalan maradt, nem produkálta azt amit kellett volna, a csapadék hiány miatt - mondja a tabi Földvár 2000 Kft. ügyvezetője, Pintér János. Most ugyan nedves földjén. Nyáron azonban hiába imádkozott egy kis esőért, nem jött. Így tudott permetezés után is kinőni a parlagfű. Annak ellenére, hogy állítása szerint mindent megtett azért, hogy elkerülje a büntetést.


- Nagyon fájt a dolog, mert nem érezzük magunkat hibásnak. Mi megtettünk mindent, gyomirtóztunk, kapálóekéztünk, illetve deszikáltuk is, csak kicsit késve. De hát a kultúrához kell alkalmazkodni, nem lehet elévágni a lovaknak - tett hozzá a gazda.


Jánoshoz hasonlóan tucatnyi somogyi gazda járt pórul. A legtöbben arra hivatkoznak, hogy kevés csapadék esett idén, ezért a föld nem tudta a vegyszert beszívni.


Nyáron helikopterről is ellenőrizték a gazdák földjeit. Összesen 170 bírságot szabott ki a Növény és Talajvédelmi igazgatóság. Azt mondják ez mind jogos is. Nem fogadják el a gazdák kifogásait.
- A legtöbb esetben ilyenkor megtörténtek a fellebbezések, a másodfok az idei évben ezeket nem vette figyelembe - mondja a Növény és Talajvédelmi Igazgatóság igazgatója, Novák Csaba.


A termelők akár 5 milliós bírságra is számíthattak, ha megbuktak az ellenőrzésen. A gazdák nem hajlandók ebbe beletörődni, ezért perre mennek igazuk bizonyításáért.

forrás:kapos.hu

F.T.A.









0


Ki nyeri a 2012-es Eurovíziós Dalversenyt









0