Rohamosan nő a fényszennyezés!
A közvilágításra vonatkozó szabályozás gátat szabhatna a zavaró fények és így a fényszennyezés rohamos növekedésének - állítják szakemberek, akik szeretnék elérni, hogy a parlament mielőbb fogadja el a zavaró fényeket korlátozó közvilágítási törvényt.
Kolláth Zoltán csillagász, a Magyar Csillagászati Egyesület elnöke, a Nemzetközi Csillagos Égbolt Szövetség magyarországi csoportjának vezetője pénteken Kaposváron, a Nemzetközi Csillagoségbolt Szövetségnek (Inernational Dark-Sky Association - IDA) az éjszakai égbolt védelmében immár 10. alkalommal megrendezett nemzetközi konferenciáján közölte: a különböző, e szakterülettel foglalkozó szervezetek jelzései alapján ígéretet kaptak arra, hogy egy, már alakulófélben lévő parlamenti bizottság előkészít egy törvényjavaslatot, amely elfogadása esetén korlátozná a zavaró fényeket, és ezáltal csökkenhet a fényszennyezés.
A mintegy félszáz hazai és külföldi résztvevő is a fényszennyezés problémájára, veszélyeire szeretné felhívni a figyelmet a háromnapos kaposvári, illetve zselici program során - mondta az egyesület elnöke, hangsúlyozva: a konferencia helyszínének kiválasztásában szerepet játszott a nemzetközi szervezet által a Zselici Tájvédelmi Körzetnek tavaly adományozott "Nemzetközi Sötét Égbolt Park" cím, ugyanis a Zselici Csillagoségbolt-park a somogyi megyeszékhely közvetlen közelében található.
Némethné Vidovszky Ágnes, a Magyar Elektronikai Egyesület Világítástechnikai Társaságának alelnöke a sajtótájékoztatón rámutatott: a közvilágítás egyrészt a közlekedés, másrészt a települések lakosságának biztonságát szolgája, ami fontos szempont, de az is - tette hozzá -, hogy ne károsítsuk a természetet. "A mi elvünk, hogy ott, akkor és annyit világítsunk, ahol és amikor arra szükség van" - hangsúlyozta, hozzátéve: a fényszennyezés nagyobb részét nem a közvilágítás, hanem a reklámok, a diszkók fényei jelentik.
A közvilágítás szabályozottságának hiányát - a törvényt 2009-ben el kellett volna fogadni - már az Állami Számvevőszék is felvetette. Az egyesület tárgyalásokat folytat az illetékes minisztériummal a rendelet szakmai anyagának elkészítéséről, amely jogi formába öntve a parlament elé kerülhet - mondta el a társaság alelnöke.
Gyarmathy István, a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatóhelyettese bejelentette: ők is pályáznak a Csillagoségbolt-park címre. Kérelmüket ezen a konferencián adják át a nemzetközi szervezet képviselőjének. A fénytől védett területek nemcsak az ott élő állatok számára jelentenek biztonságos környezetet, de turisztikai vonzerővel is bírnak - mondta.
Kolláth Zoltán megerősítette, hogy a cím elnyerése óta Magyarország egyik legkevésbé fényszennyezett természetvédelmi területe, a zselici még inkább vonzza a csillagos égboltot zavartalanul látni akaró látogatókat. Az elmúlt időszakban hetente indultak csoportok, s mindig száznál többen voltak egy-egy csoportban a résztvevők - közölte.
forrás: www.hirextra.hu
F:T.A.
fotó: www.lelekebreszto.blogspot.com
hírek innen, onnan
Műanyaghulladékból „főznek” nyersolajat egy új európai üzemben
Olyan technológiát fejlesztettek ki, amellyel a lakossági műanyaghulladék szétválogatás nélkül alakítható nyersolajjá. Ez felszámolja...
Elfogyott a Barcelona pénze, egyre nagyobb bajban a klub
Már a Camp Nou felújítási munkálatai is leálltak.
Pénzbüntetést kapott Balatonalmádi volt polgármestere, aki titokban kamerát rejtett el a jegyző irodájába
A polgármester a rejtett kamera felvételeit a telefonján számos alkalommal visszajátszotta.
Jogerősen elítélték Balatonalmádi egykori polgármesterét, mert kamerával leselkedett a jegyző után
A kamerát és a mikrofont a klímaberendezés kábelcsatornájába rejtették el.
Menekül az afrikai és egyiptomi áru a Közel-Keletről: Elárasztja az EU-t az olcsó import, veszélyben a hazai termelők
A Közel-keleti krízis hatása az EU zöldség-gyümölcs ágazatára.
Botrány az NBA-döntőn: kifütyülték Donald Trumpot a himnusz alatt, de az amerikai elnök csak mosolygott
Donald Trump nem zavartatta magát, mosolyogva fogadta a közönség pfujolását.
Itt a kormány bejelentése, nagy átalakítás indul sok magyar munkahelyen: erre rengetegen vártak már
Egy friss kormányzati intézkedés nyomán több ezer magyar vállalat számára válik olcsóbbá és gyorsabbá a kötelező NIS2...
Itt az új felmérés: Orbán Viktor népszerűségi gondokkal küzd
Megjelentek az Europion új eredményei.
Beleszaladt az előtte haladó kamionba egy kisbusz az M1-esen, nyolc gyerek sérült meg
Biatorbágy térségében történt a baleset.
Jennifer Lopez aprócska bikiniben mutatta meg magát, elképesztő formában van az 56 éves énekesnő
Valósággal felrobbantotta az internetet Jennifer Lopez legújabb filmes felbukkanása, amelyben minden eddiginél merészebb oldalát mutatta meg...
100 fős babaváró buli: kiderült, hogy kislánya vagy kisfia lesz-e az Exatlon szerelmespárjának - videó
Hatalmas a boldogság az Exatlon harmadik évadának szerelmespárjánál, hiszen nemsokára szülői örömök elé néznek. Halász Vivi és...
Szétszedték a rettegett orosz rakétát: meglepődtek az ukránok, még halálosabb lett a Kalibr
Ukrán katonai mérnökök és kutatók az utolsó csavarig szétszerelték Oroszország legújabb Kalibr cirkálórakétáit, és két lényeges...
Sport
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
Megerősítve: a Real Madrid 100 millió euróért adhatja el Fede Valverdét
Kell a pénz a 150 millió eurós igazolásra, Eduardo Camavinga távozása is napirenden van.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon
Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
blogmorzsák
Szárnyashajózás, ex-csavargőzös, komp és tűzoltóhajó
Attila, Pannónia, Margitsziget, szárnyashajók, és persze az egyszerre kopottnak és elkoptathatatlannak tűnő Moszkvák.
Lehet béke Irán és az USA között?
A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


