Sikerrel alkalmazható a német szakképzési rendszer más országokban
Eredményesen alkalmazható a német duális szakképzési rendszer más országokban, a siker kulcsa az, hogy ne csupán lemásolják, hanem a helyi viszonyokhoz igazítsák az állami oktatási intézmények és magánvállalatok együttműködésén alapuló rendszert - mondták szakemberek kedden egy bonni konferencián.
hirdetés
A középfokú képzési forma lényege, hogy a szakiskolában szerzett elméleti ismereteket vállalatoknál végzett gyakorlat egészíti ki, a diákok így több év szakmai tapasztalattal rendelkező munkavállalóként kerülnek ki az oktatási rendszerből. Hans-Joachim Böhmer, a német-portugál ipari és kereskedelmi kamara ügyvezető igazgatója arról számolt be, hogy Portugáliában a nyolcvanas évek elején kezdték alkalmazni a rendszert.
Az első szakaszban egy az egyben átvették a németországi megoldást, csak német cégek közreműködésével és német nyelven tanították a szakiskolásokat. A második szakaszban portugál nyelvre váltottak, majd bevontak hazai vállalatokat, a szabályokat pedig "a portugál valósághoz igazították" - mondta. Jelenleg mintegy 300 cégnél képeznek szakiskolásokat. A vállalatok 80 százaléka portugál, de többségük német társaságok partnere, beszállítója.
A képzési forma sikerét mutatja, hogy a diákok 92-95 százaléka a tanulmányok végeztével 3 hónapon belül talál állást - tette hozzá. A német koncepció adaptációja során az a legfontosabb, hogy ne változtassanak az alapvető vonásokon, vagyis az állami szereplők a magánszférával közösen dolgozzák ki a tanrendet, a vizsgaszabályokat, valamint az oktatók képzési rendszerét.
A tanulók pedig "élesben", a cégek üzemszerű működése során szerezzenek gyakorlatot, és csak a legmodernebb eljárásokat alkalmazó, naprakész tudás megszerzését biztosító cégeket vonják be a szakképzésbe - fejtette ki Böhmer a Deutsche Welle német nemzetközi közszolgálati műsorszóró társaság Global Media Forum elnevezésű konferenciáján, amelyen több mint 100 ország csaknem 2 ezer szakértője a globalizáció, az oktatás, a kultúra és a média összefüggéseiről cserél eszmét. A duális szakképzési rendszer nagy előnye, hogy a német gazdaság szerkezetéből adódóan a kis- vagy közepes méretű vállalkozások (kkv) igényeire szabták, így olyan országokban is sikerrel alkalmazható, ahol ugyancsak a kkv-szektor a meghatározó - mondta Monica Cuevas, Chile berlini nagykövetségének tudományos együttműködésért felelős munkatársa.
Hozzátette: a rendszer "Németország egyik fő exportcikke", és vonzerejét növeli a német termékeket övező elismertség, "a made in Germany márkajelzés iránti bizalom". A tanulók a szaktudás megszerzése mellett a szociális készségeiket is fejlesztik a vállalatoknál töltött idő alatt, megtanulják, hogy miként kell egy szervezetben viselkedni, közösségben dolgozni, vagy éppen az érdekeiket képviselni - fűzte hozzá Birgit Thoman, a BIBB oktatáskutató intézet szakértője. Kiemelte: a német gyakorlat szerint a szakmai képzés költségeinek háromnegyedét a cégek fedezik, és az állam csak a fennmaradó egynegyedet állja, a cégeknek azonban így is bőven megéri, mert megtakarítják a munkaerő-utánpótlás számos járulékos költségét.
mti
hírek innen, onnan
Hatalmas jelzálog-kibocsátást hirdetett az OTP Jelzálogbank
Az OTP Jelzálogbank ezermilliárd forint keretösszegű jelzáloglevél-kibocsátási keretprogramot jelentett be kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Katalin hercegnő főzőleckéket vesz
Végtére is egy jó családanya a tűzhely mellett is virtuóz
Őrjöngés: kocsikat akart felgyújtani, mert elküldték a buliból
Egy 37 éves budapesti férfi autókat akart felgyújtani, miután elküldték egy siófoki házi buliból. Több járművet égésgyorsító anyaggal locsolt le.
Startolhat a fővárosi e-jegy
A tervek szerint a nyáron aláírja a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az elektronikus jegyrendszerhez kapcsolódó 54,2 millió eurós finanszírozási szerződést az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) - írja a Világgazd...
Alig mocorgott éjjel a forint
Alig változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon a keddi erősödést követően.
Kerényi "tüneményes, tehetséges fiatalból lett ez a szomorú jelenség"
Ascher Tamás, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora reagált Kerényi Imre kormánybiztos kedden nagyobb nyilvánosságot kapott, áprilisi kijelentéseire, amelyben kritizálta a színészképzést is. Ascher szerint Kerényi évek óta s...
Több száz önkormányzat kap térítésmentesen állami ingatlant
Mintegy 1,2 milliárd forint értékben ad át térítésmentesen ingatlanokat az állam 417 önkormányzatnak.
Mit sem változott a forint árfolyama
Alig változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon a keddi erősödést követően.
Figyelmeztetést adtak ki a kuponos akciók miatt
Újabb figyelmeztetést adott ki a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (Feosz) a napokban: gyakori, hogy az utazók a több tízezer forintért megvásárolt, akciós utat hirdető kupont később nem tudják felhasználni - írja a...
Civil nap követte a halfőzést a Duna-parton
Egész napos kikapcsolódási lehetőség várta a szabadtéri programok és a Duna szerelmeseit szombaton Pakson.
Jövőre jöhet a budapesti e-jegy
Az elektronikus jegyek budapesti bevezetésének első üteme 2014-ben kezdődhet. A projektet az EBRD támogatja 16 milliárd forinttal.
Nincs új hír a bajba jutott magyar hegymászókról
Egyelőre nincs új hír a Kancsendzöngán bajba jutott magyar hegymászókról, Erőss Zsoltról és Kiss Péterről - tájékoztatta az MTI-t szerda reggel Vincze Szabolcs, a Magyarok a világ nyolcezresein expedíció szóvivője.
Sport
Mit is akar a szexmániás Szepesi Nikolett?
Immár hosszú hetek óta újra és ismét feltűnik a reklám, amelynek mottója egy új könyv, amelynek címe ez lesz: Én, a szexmániás. Szerzője nyilvánvalóan nem egyedül Szepesi Nikolett, a Budapesti Spartacus egykor tehetséges és sokra ...
Az életben maradásért küzd ma este a Pick Szeged a Veszprém ellen
Ma este Szegeden rendezik a kézilabda NB I bajnoki döntőjének 2. felvonását. Az első mérkőzésen Veszprémben a Pick egy félidőn át tudott versenyben lenni ellenfelével, ám a győzelemre ezúttal nem volt esélye. A szegedi játékosok f...
Adios, Zsozé - Az elmúlt másfél évtized leggyengébb Real-edzője csomagol
A Special One és a Real Madrid útjai elválnak. Megnéztük, mit ért el a portugál edzőzseni, és miért lesz jobb a blancóknak nélküle.
Tragédia történt a magyar hegymászók K ancsendzönga-expedícióján
A nepáli Kancsendzönga 8586 méter magas csúcsát hétfőn sikeresen meghódító Erőss Zsolt és Kiss Péter még nem ért le a legmagasabb, 4-es táborba, jelenleg 8000 méterről ereszkednek le.
Hősiesen küzdött a Pick Szeged, de a Veszprém a bajnok
A Pick Szeged hazai pályán 26-24-re kikapott az MKB Veszprémtől a férfi kézilabda bajnokság döntőjének második mérkőzésén, ezzel a címvédő veszprémiek sorozatban hatodik, egyben történetük 21. bajnoki címét nyerték meg. A vereségg...
Komoly ellenfelekkel készül a jövő évi vb-re a jégkorong-válogatott
Pár hete ért véget a budapesti Divízió I/A-csoportos jégkorong világbajnokság, ám az élet ahogy mondani szokás azóta is zajlik a sportágon belül. A közelgő MOL Liga szereplői gőzerővel készülnek az idényre, de már a válogatott év ...
Tragédia a magyar hegymászó expedíción, huszonegyedszer bajnok a Veszprém - A na...
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Megszűnhet a kosárlabda Eurochallenge-sorozat
Hosszú éveken át nem nagyon osztottak lapot a magyar kosárlabdának a nemzetközi porondon. Az áttörést a Szolnoki Olaj két évvel ezelőtti Eurochallenge-parádéja jelentette, majd idén már a Körmend is - korábban a Paks is - elindult...
Az M2 közvetíti a kupadöntőt
Az M2 élőben közvetíti a labdarúgó Magyar Kupa szerdai fináléját, amelyet a már bajnok Győri ETO FC és a címvédő DVSC-TEVA vív egymással.
Isco és Lewandowski lehet a Real első igazolása
Az már eldőlt, hogy José Mourinho otthagyja a Real Madrid csapatát, a spanyol sajtóban pedig be is indultak a találgatások, hogy milyen új igazolások kerülhetnek a Király Gárdába.
Fotó: Mourinho már Chelsea-mezben pózol Londonban
Miután hivatalosan is bejelentették, hogy José Mourinho távozik a Real Madridtól, Londonban már Chelsea-mezben pózolt a portugál sztáredző, igaz, csak egy reklámtáblán jól kivitelezett munkának köszönhetően.
A Csíkszereda is készül a közelgő MOL Liga idényre
A holtidényben is zajlik az élet a MOL Liga csapatai körül, egyelőre azonban a lényegi feladatokat a vezetőség végzi, hiszen gőzerővel dolgoznak a keretek megerősítésén. Korábban már beszámoltunk a miskolci és az érsekújvári válto...
Bulvár
Kertben terem a prosztatarák ellensége
Az Illinois Egyetem kutatása szerint a paradicsom és a szójás ételek együtt fogyasztva hatékonyabban megelőzik a prosztatarákot, mint ha külön fogyasztjuk ezeket az élelmiszereket.
Időjárás - Búcsú a jó időtől
Ma változékony időnk lesz. Kezdetben sok lesz a napsütés mindenfelé.
13 nap alatt 8 kiló mínusz -Fogyókúra
Az alábbiakban egy olyan fogyókúraprogramot mutatunk be, melynek segítségével kb. 8 kilogrammot lehet fogyni 13 nap alatt. A kúra garantáltan sikeres, de igen kemény. A diéta lényege abban áll, hogy megváltoztatja az anyagcsere-fo...
Örökre elment a legendás magyar filmes! Az ő alkotásain nőttünk fel - 74 éves vo...
Elhunyt Gémes József legendás rajzfilmtervező- és rendező.
Erről számoltak be, akik visszatértek a halálból - Megvan a magyarázat a jelensé...
Az agy oxigénhiányos állapotához köthetőek a tapasztalások.
Baleset Budapesten: leállt a villamosforgalom
Egy személyautó és egy villamos karambolozott kedden délelőtt a József körúton a Nap utcai kereszteződésben - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata az MTI-t.
A hosszan tartó nyugdíj káros az egészségre - kutatások igazolják
Legújabb kutatásokból kiderült, hogy a nyugdíjban töltött évek idővel károsan befolyásolják mind a mentális, mind a fizikai egészséget.
Ilyen csúnya hálószobát még életedben nem láttál! - Képeken a 7 legízléstelenebb
Kétséges, hogy ezekben a hálószobákban jól lehet aludni.
Ismét megmutatta bájait a szexi olasz olimpiai bajnoknő - videó!
Federica Pellegrini, az olasz úszósport csillaga ezúttal Thaiföldön állt modellt a SportWeek magazin felkérésére. A pikáns képek május 25-étől lesznek megtekinthetőek, addig is itt a La Gazzetta dello Sport egy kis videója kedvcsi...
Nincs több kínos pillanat! Szabadulj meg a testszagtól
A nyár és a forróság beköszöntével megérkezett egy sokak számára nagy problémát jelentő rém, a fokozott izzadás. Senki sem szereti rejtegetni a foltos pólóját, vagy éppen tűrni a kellemetlen illatát. Mit tehetsz az erőteljes szago...
Fontos szigorítás lépett életbe: az adófizetést már nem lehet megúszni
Május végén a társas vállalkozásokra több feladat is hárul: a társaságiadó-bevallás mellett május 31-ig a beszámolójukat is közzé kell tenniük, s a kapcsolt vállalkozások közti ügyletekről transzferár-dokumentációt is készíteni ke...
blogmorzsák
A hunok királya vérengző élőhalott lesz
Attiláról már 1918-ban is forgattak filmet, és az 50-es években még Anthony Quinn is eljátszotta őt Sophia Lorennel az oldalán.
Kutakodás a kútban
A vezetékes víz drágulásával egyenes arányban nő a fúrt vagy ásott kutak népszerűsége.
Döntés lesz a magáncsődről?
Az MNB adatai alapján már a devizaalapú lakáshitelesek többsége fizetési hátralékkal küzd.
Álláspályázat méterre?
Az álláspályázatok mindenkit érintő korlátja a terjedelem. Nincs mit tenni, a 20 éves szakmai múltunkat is muszáj belesűríteni 2-3 oldalba.
Három csaj és a kamerájuk
Enyém vagy címmel itt az új videóklip a Hősöktől, amit 24-én egy lemezbemutató koncert is követ.
Furcsa tehetség: Gólyaláb
Jennek csontrák miatt távolították el medencecsontjának teljes jobb oldalát és nem pótolták semmivel, így király trükköt tud a lábával.
Hogy találhatjuk meg
a kuponos ajánlatokat?
Nem kell Sherlock Holmes-nak sem lennünk, hogy megtaláljuk az ilyen oldalakat és böngésszünk rajtuk.
Követendő példa minden politikus számára
Jó lenne, ha hazánknak is több olyan politikusa lenne, aki nem bort iszik és vizet prédikál.
A német tankok fenyegetése és ByeAlex 12 pontja
Diplomáciai értelemben Orbán a funkcionális analfabetizmus Mont Blanc-jának csúcsára ért.
A dohányzás nem menő
A cigi csak egy dolgot tud, megbetegíteni, szerencsétlenebb esetben megölni. Ennyi
a nagy tudománya. Szenvedés és halál.
Az ecet legyőzte a szódabikarbónát
Vízkő eltávolítása jóárasítva.
This is Sparta? Felvidék!
Hadat üzent öt millió szlováknak Berényi.

- Változékony, egyre hűvösebb napok jönnek
- Mai névnapok és eredetük
- Másodfokú viharriasztás
- Csökken a kéményseprés díja július elsejétől
- Nem lehet fényképezni a koronát a Parlamentben
- Védett orchidea nyílik a Szegedi Vadasparkban
- Enyhül az aggodalom a H7N9-es madárinfluenzával kapcsolatban Kínában
- Kevés balatoni strandon lesz áremelés az idén
- Börtönbüntetést kért az ügyész, felmentést az egyik védő
- Új hajóvonalak a Balatonon
- Első alkalommal adták át a "Csakazértis" díjakat
- Az űrből is imádják a Balatont
- Felújítják a siófoki kikötőt
- Átalakul a hulladékos közszolgáltató
- Ne gettólakózza le az MSZP a bajba jutott devizahiteleseket!
- A polgármester kitüntetése a város polgárait is illeti
- Megvédjük a rezsicsökkentési programot
- Sikeres az ügyintézést egyszerűsítő program
- Országszerte hódít a Rukkola
- Három rendezvény miatt is forgalomkorlátozás lesz Budapesten a hétvégén
- Több ponton is változik a budapesti közösségi közlekedés menetrendje októbertől
- Menetrendváltozások léptek életbe a budapesti tömegközlekedésben
- Fiatalok EUrópában
- A paksi atomerőmű megfelelt az uniós stressz teszten
- Forgalomkorlátozások és menetrendváltozás az ünnep idején
- Az óraátállítás négy vonat közlekedését érinti
- Havazás - Késnek a vonatok a nyugati megyékben
- Halottak napja - Forgalmi változások a közösségi közlekedésben
- Mától hosszabb ideig tartanak nyitva a temetők
- Változik a vonatok közlekedési rendje a munkanap-áthelyezés miatt
- Vezessünk biztonságosan télen is!

