Siófoki győzelem a felkészülési mérkőzésen
A BFC-Siófok a Veszprém FC ellen játszott a Csárdaréti úti műfüves pályán, és Bozovic szerencsés találatával 1:0-ra nyert az NB II-es alakulat ellen szerdán.
A mérkőzésen pályára léptek az új szerzemények, Rybansky, Nagy és Simon, valamint a paksi Tamási Gábor, az NB III-as csapatból Balogh Tamás, és egy próbajátékos, Krómer Patrik. Hosszú kihagyás után Kanta Szabolcs is játéklehetőséget kapott, és sérüléséből felépülve élve a bizalommal hasznosan segítette a csapatot.
A vendég oldalon találkozhattunk ex-siófoki nevekkel: Hegedűs Gyula, Thiago és Bali Péter is ott volt a veszprémi kezdő tizenegyben.
Az első kapuralövés Bozovic nevéhez fűzödik, aki a 16-os jobb sarkánál egy befelé induló cselt követően ballal lőtt, de a vendég védők blokkolni tudtak, és a lelassult labdát könnyedén védte Kádár.
A következő próbálkozás is Bozovicé volt, aki Kanta labdáját vette át a kapuval szemben, a lapos lövésnél Kádár nem állt a helyzet magaslatán, mert ahogy előrevetődött, a labda továbbgurult a kezei, majd a lábai között, és végül a hálóban kötött ki (1:0).
A Veszprém próbált egyenlíteni: egy jobb oldali kontra végén a középreívelt labdát Leitold fejelhette tisztán kapura, de a játékszer mellépattogott.
Pár perccel később ismét Leitold kapott jobbról egy remek labdát, a védők között sikerült átvennie, de fölébombázott.
A második félidőben Simon Attila az első helyzetéből megszerezhette volna első siófoki gólját: a félpályától indulva nagy lendülettel vihette kapura a labdát, de az oldalhálóba lőtt.
A veszprémiek hálóőre ezt követően bravúrosan védett: baloldali Nagy-Melczer-Nagy kényszerítő végén a Paksról érkezett játékos ballal kapura lőtt, de a kapus belebokszolt a labdába, majd a védők felszabadítottak.
Lattenstein szabadrúgása jelentette a következő veszélyt, a sorfal fölött remekül eltekert labdája azonban mellészállt.
Csapatunk végig kezében tartotta a mérkőzést, és több lehetőség is volt a második gól megszerzésére: Fehér egy szögletet követően ollózva lőtt mellé, Lattenstein lövését a kapus hárította, majd egy remek megelőző szerelés után Fejes bombája suhant mellé. A végeredmény maradt az 1:0. A következő mérkőzésen a sárga-kék alakulat szombaton 13:00-kor a Vác ellen lép majd pályára a Csárdaréti úti műfüves pályán.
FGSZ Siófok - Veszprém FC 1:0 (1:0)
Gólszerző: Bozovic
FGSZ Siófok: Rybansky (Milinte), Mogyorósi (Balogh T.), Fehér, Lengyel, Pécseli (Fejes), Bozovic (Lattenstein), Horváth A. (Tamási), Kanta (Kecskés), Melczer, Nagy I. (Krómer), Sowunmi (Simon).
Veszprém FC: Kádár, Garai, Hegedűs, Császár, Bosnjak, Nikolin, Hevesi-Tóth, Molnár, Leitold, Thiago, Bali. Csereként pályára lépett: Varga, Farkas, Ihász, Czvetkó.
forrás:bfc-siofok.hu
F.T.A.

- Jótékonysági mérkőzés Brüsszelben Juhász Roland kezdőrúgásával
- Visszavett pályaelőny
- Szerdától hatnapos ultramaratoni futóverseny Balatonfüreden
- Sófokon tekert a sereg
- Egygólos előnyt szerzett az FTC
- Hanga Ádám 11 pontot dobott az éllovas Barcelonának
- Egyelőre hét futballcsapat kapott NB I-es licencet
- Puskás Öcsi ballábas cipője
- Zajlik a vallási egyesületek bejegyzési kérelmeinek elbírálása
- 10 éves a Kilitiért Egyesület
- Gyurcsány dolgozata minden ponton egyezik volt sógora dolgozatával
- Új Sportcsarnok épülhet Siófokon
- Bezár a Coke Club- a város keresi a megoldást
- Pályázat Siófok Város Ösztöndíjára
- Nem a Velencei Bizottság hivatalos álláspontja a non paper
- Érdekes a pécsi eredmény is
- Gyurcsány Ferenc szakdolgozata is legyen nyilvános!
- A fogyasztók elégedettek a DRV Zrt. munkájával
- Itt mérnek a somogyi rendőrök (03.28-04.03.)
- Menetrendi változások a Siófok-Nagykanizsa vasútvonalon
- Trafipax információ( 04.04-04.10.)
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Friss trafipax informácók (04.11-04.17.)
- Bővül a siófoki egészségpénztár fogadóideje
- Trafipax információ Somogyban
- Trafipax információ (05.09-05.15.)
- Friss traffipax információ (05.16-05.22.)
- Traffipax információ (05.30-06.05.)
- Trafipax információ Somogyban
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése

