Somogyban átlag feletti a diákhitel- igénylők száma
Az egyetemi, illetve főiskolai évek alatt egy diák havi kiadása átlagosan 60-80 ezer forint. Ha otthonától távol tanul, ez az összeg ráadásul még tovább nőhet.
Ott a tandíj, a tankönyvek borsos ára, netán az albérlet – mindezt hogyan fizessük, ha éppen nincs miből? Erre lehet jó megoldás a diákhitel. Érdekes információk és tudnivalók a 2010/2011-es tanévre!
2010. szeptember 1-jén a Diákhitel Központban is becsengettek. A „diákhitel-tanévnyitón” Őri András szóvivő először a 2010/2011-es tanév aktualitásairól számolt be.
– Minden eddiginél alacsonyabb, 8,5 százalékos Diákhitel-kamattal indul az új tanév, a felvehető összegek nem változtak: továbbra is legfeljebb havi 50, az államilag finanszírozott képzésben tanulók havi 40 ezer forintot kérhetnek. Aki már az első, október 15-én esedékes kifizetésből részesülni szeretne, az minél hamarabb jelentkezzen be a tanintézetébe. Emellett, ha még nincs szerződése, akkor szeptember 15-ig be kell adnia az igénylését is a kijelölt postákon, vagy az együttműködő bankok fiókjaiban. Akik korábban már kaptak Diákhitelt, azoknak nem kell új igénylést leadni, viszont célszerű szeptember közepéig beiratkozni/bejelentkezni tanintézetükbe. Ha megváltoztak a tanulmányi adataik, vagy ők szeretnének változtatni a folyósítás menetén, akkor azt minél hamarabb be kell jelenteni a honlapról ingyenesen letölthető nyomtatványokon – hívta fel a figyelmet a szóvivő.
2009/2010. tanév: 22 milliárd forint diákhitelt fizettek ki
2001 óta összesen már több mint 290 ezren éltek a diákhitel lehetőségével. Bár 2007-2008-ban – a gazdasági válság hatására – 23 ezerről 18 ezerre csökkent az új hitelfelvevők száma, tavaly újra emelkedésnek indult. Az elmúlt, 2009/2010-es tanév újonnan csatlakozott 19.009 hiteligénylőjével együtt összesen 68.783 felsőoktatásban tanuló számára mintegy 22 milliárd forint diákhitel kifizetése történt meg. Az egy hitelfelvevőre jutó átlagos összeg most volt a legmagasabb, 321 ezer forint.
„A hallgatói hitelrendszer célja, hogy minden fiatal számára esélyt teremtsen a felsőoktatásban való részvételre, függetlenül az egyén, illetve családja anyagi teherviselő képességétől...” – szól a hallgatói hitelrendszerről és a Diákhitel Központról szóló kormányrendelet.
– Egy hallgató havi kiadása megközelítőleg 60-80 ezer forint. Igen, mondhatják, hogy vállaljon munkát, vagy kérjen a szüleitől – ez nem mindig lehetséges. Egy-egy egyetem vagy főiskola mellett vállalt diákmunka ronthatja a tanulási teljesítményt, sőt, sok helyen olyan szoros az időbeosztás, annyi tanítási óra és feladat van, hogy még lehetőség sincs plusz munkát vállalni. S otthoni támogatásra sem mindenki számíthat. A hallgatóknak ez egy jó és működő alternatíva, amely élhetőbb diákéletet biztosít. Ami fontos: felhívni a figyelmet arra, hogy ez egy hitel! S a felelősség elkerülhetetlen! Kerüljük a felelőtlen költekezést! – jegyezte meg Nagy Dávid, a HÖOK elnöke.
Vidéken veszik fel a legtöbben
A 2009/2010. tanévben országos szinten 19 százalék volt a hitelfelvételi hányad. Eme országos átlag felett (23 százalék körül) volt a hitelfelvételi hajlandóság a Békés megyében, Jász-Nagykun-Szolnok megyében, Somogy megyében és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében lakó hallgatók körében. Az országos átlagtól való elmaradást csak Budapesten (17 százalék), Győr-Moson-Sopron megyében (14 százalék) és Vas megyében (16 százalék) könyvelhetünk el.
Az ügyfelek közül legtöbben, 5.884-en a Debreceni Egyetemen, 5.807-en a Pécsi Tudományegyetemen és 5.569-en a Szegedi Tudományegyetemen tanulnak. Az ELTE-n 4712-en vettek fel diákhitelt.

A törlesztés elmaradásának hátterében a nemtörődömség áll
A diákhitel kötelező törlesztőrészletét a jövedelem arányában állapítja meg a Diákhitel Központ: a törlesztés az első két évben még jövedelemtől független, az előző évben érvényes minimálbér 6 százaléka, 2010-ben tehát 4290 forint. Ha valaki azonban költségtérítésként felvette a mindenkori maximumot (havi 50, korábban 40 ezer forintot), akkor neki a minimálbér 8 százalékát kell havonta befizetnie (2010-ben 5720 Ft). A harmadik törlesztési évtől kezdődően a kötelező törlesztőrészlet az ügyfél két évvel korábbi bruttó átlagjövedelme, vagy továbbra is a minimálbér 6 százaléka.
A 2009/2010. tanév végén 117.153 törlesztésre kötelezett ügyfele volt a Diákhitel Központnak. E törlesztői körből kb. 31 ezren (26 százalék) az első törlesztési szakaszban van, 86 ezer fő (74 százalék) pedig már átlépett a második szakaszba.
A törlesztők nagy többségének (79 százalék) fizetési fegyelme kiváló, a tartósan nem fizetők aránya továbbra is rendkívük alacsony, csupán 3,1 százalék.
– A „bebukottak” általában nem a pénzhiány, vagy egyéb más szociális problémák miatt nem fizetnek. Inkább egyfajta nemtörődömség áll ennek a hátterében. Meg sem kezdik a törlesztést. Ilyen esetben különböző kommunikációs csatornákon próbáljuk elérni a nem fizető diákokat, de sokszor sikertelenül, mert rossz a cím, a telefonszám, stb. Ha 6 havi hátralék után sincs törlesztés, akkor bizony következik az APEH behajtása – jegyezte meg Őri András.
A diákhitelt felvevők kihasználják a díjtalan eltörlesztés lehetőségét és az előírt törlesztő részletnek továbbra is több mint másféleszerese érkezik a törlesztési számlára, ebben az évben 12 ezren, 2001 óta több mint 70 ezren már minden adósságukat visszafizették.
A nappali tagozatosok túlreprezentáltak
A 2009/2010-es tenévben, a Diákhitel Központ ügyfeleinek 56 százaléka államilag támogatott, 44 százaléka költségtérítéses képzésben tanul. Ez a megoszlás közel azonos volt az előző két tanévben is. Fordulat állt be viszont a tekintetben, hogy megszűnt az államilag támogatott képzésben résztvevők felülreprezentáltsága a diákhitelesek között. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium statisztikája szerint ugyanis e tanévben 58 százalék volt az államilag támogatott képzésben tanulók aránya a felsőoktatásban.
Ebben a tanévben a Diákhitel igénylők 71 százaléka nappali, 24 százaléka levelező tagozaton tanult. Az esti tagozatra járóknak a hitelfelvevőkön belül, az amúgy is nagyon csekély aránya tovább csökkent.
Legtöbben havi 40 ezer forintot igényelnek
A 2009/2010. tanévben, a legnépszerűbb, az igénylők 41 százaléka által felvett hitelösszeg továbbra is a havi 40 ezer forint, ezt követte 25 százalékos aránnyal a havi 30 ezer, majd csak a költségtérítéseseknél kérhető havi 50 ezer forint igénylése (ezt az összeget csak költségtérítéses diákok választhatták – a szerk.). Az államilag támogatott képzésben tanuló diákhitelesek 51 százaléka élt a maximális hitellehetőséggel (40 ezer forint), míg a költségtérítésben tanulók 44 százaléka élt ezzel a lehetőséggel (50 ezer forint). Jól látható tehát a maximálisan felvehető hitelösszegek iránti erőteljes kereslet.

Több nő vesz fel hitelt
A 2009/2010. tanévben közel 70 ezer hallgató vett fel diákhitelt: 56 százalékuk volt nő és 44 százalékuk férfi. Ez a megoszlás nagységrendileg változatlan már hat éve. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium statisztikája szerint a 2009/2010-es tanévben ugyancsak 56 százalék volt a nők aránya a felsőoktatásban tanulók körében. Tehát: nem állítható, hogy a női hallgatók felülreprezentáltak lennének a diákhitelesek között, így az sem, hogy a nők Diákhitel-felvételi hajlandósága magasabb lenne a férfiakénál.
A britek is akarják
A hazai hallgatói hitelezési rendszer növekvő nemzetközi elismertségét jól jelzi, hogy a Financial Times, mértékadó pénzügyi-politikai napilap augusztus 16-án arról számolt be, hogy a brit kormány is fontolgatja a magyar modellen alapuló, jövedelemarányos diákhitelrendszer bevezetését.
– Anno Nicholas Barr, a London School of Economics professzora is részt vett a magyar hitelezési modell megalkotásában. Ahogy 1953-ban az Aranycsapat: „azokat tanítják, akiktől maguk is tanultak” – mondta Őri András.

forrás: www.metropol.hu

- Visszaszerzi javait a balatoni halgazdálkodási cég
- Kormányszóvivő: a békemenet nyomatékot ad a kormány mondandójának
- Siófok nyerte a pert Tab ellen – bejegyezték az új hulladékgazdálkodási társulást
- Nyert az Interbeton, Bíró Imre a legjobb kapus
- Hónapról hónapra bővül a szállodák vendégforgalma
- Eltűnt siófoki lányt keresnek
- Jó kedvvel, bőséggel
- „Nem csak a kasszát, de még a kulcsot is ellopták”
- Átadták az új könyvtárat Siófokon
- Továbbra is influenzamentes Somogy
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Itt mérnek a somogyi rendőrök (03.28-04.03.)
- Menetrendi változások a Siófok-Nagykanizsa vasútvonalon
- Trafipax információ( 04.04-04.10.)
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Friss trafipax informácók (04.11-04.17.)
- Bővül a siófoki egészségpénztár fogadóideje
- Trafipax információ Somogyban
- Trafipax információ (05.09-05.15.)
- Friss traffipax információ (05.16-05.22.)
- Traffipax információ (05.30-06.05.)
- Trafipax információ Somogyban
- Összefogás a dunakeszi családért