Ezt olvasta már?

0

Sorozatban harmadszor nyerhet Brazília

A házigazda Brazília sorozatban harmadszor, összességében pedig negyedszer nyerheti meg a labdarúgó Konföderációs Kupát, melyen ezúttal - a felnőtt világversenyek történetében először - gólbíró technológiát alkalmaznak.

A dél-amerikai ország hat városában június 15. és 30. között sorra kerülő nyolccsapatos tornán egyébként nem a hazai együttes a favorit, a Selecao ugyanis jelenleg csak 22. a világranglistán, ami történelmi mélypont a gárda történetében. Az elsőszámú esélyes a világ- és Európa-bajnok spanyol válogatott, amely az elmúlt években szinte legyőzhetetlennek bizonyult a világversenyeken. A 2008-as Eb-diadala óta kizárólag a Konföderációs Kupát nem sikerült elhódítania, mivel négy éve nagy meglepetésre kikapott az elődöntőben az Egyesült Államoktól.

Nagy kérdés mire lehet számítani az olaszoktól és az uruguayiaktól. A Squadra Azzurra a tavalyi kontinensviadalon meglepetésre jutott döntőbe, de az igazán meggyőző teljesítménnyel azóta adós, míg a legutóbb vb-elődöntős és Copa America-győztes Uruguay szenved a vb dél-amerikai selejtezősorozatában, mindössze az ötödik, pótselejtezőt érő helyen áll jelenleg.

Rajtuk kívül még a meglepetésre szinte mindig képes Mexikó szólhat bele a végső küzdelmekbe, ugyanakkor a papírforma szerint a már biztos vb-résztvevő Japántól, továbbá Nigériától és legfőképpen Tahititől nagy bravúr lenne, ha továbbjutna csoportjából.

A világbajnokon és a házigazdán kívül a hat konföderáció - Afrika, Ázsia, Dél-Amerika, Európa, Észak- és Közép-Amerika, Óceánia - bajnokát felvonultató tornán a meccseket abból a szempontból is érdemes lesz majd követni, hogy a Konföderációs Kupa a 2014-es világbajnokság és a GoalControl elnevezésű gólbíró-technológia főpróbájának tekinthető.

A nemzetközi szövetség (FIFA) április elején döntött arról, hogy a 14, nagy sebességű kamerával működő német fejlesztésű rendszert kipróbálja, s ha beválik, akkor jövőre a vb-n is alkalmazza. A gólbíró- vagy gólvonal-technológia arra szolgál, hogy minden kétséget kizáróan el tudják dönteni, egy adott helyzetben áthaladt-e a labda teljes terjedelmével a gólvonalon, így elejét vegyék az előző vb-n és Eb-n tapasztalt játékvezetői tévedéseknek.

A Konföderációs Kupa mérkőzéseit Brazíliavárosban, Rio de Janeiróban, Belo Horizontében, Recifében, Fortalezában és Salvadorban rendezik. Kérdés, hogyan vizsgáznak a stadionok, melyek közül többnél jelentős csúszások mutatkoztak az építés vagy felújítás közben. A FIFA szerint emiatt most még "nem minden lesz teljesen kész".

A nemzetközi szövetség eredetileg azt szerette volna, ha mind a hat létesítmény elkészül decemberre, de később ezt a határidőt a munkálatok folyamatos csúszása miatt április 15-re módosította. A nyitómérkőzésnek otthont adó brazíliavárosi aréna és a döntő helyszíne, a Rio de Janeiró-i Maracana Stadion esetében azonban ez az időpont sem volt tartható.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Vannak, akik gyanítják, idegen lények tették tönkre a Nasa űrszondáját

Szétszóródtak köztünk az idegenek, mint a pitypang szirmai?

Lezuhant egy amerikai Apache a Hormuzi-szoros térségében – bejelentést tett Trump

Trump közölte, hogy az Apache helikopter lezuhanása után a kétfős személyzet sértetlen.

Júliustól szigorítás jön az özvegyi nyugdíjaknál

Szűkül az ellátásra jogosultak köre.

Megszólalt sztrókjáról Harsányi Gábor: másodperceken múlott az élete

Karácsonykor lett rosszul a színészlegenda, fia lélekjelenlétének köszönheti az életét.

Orbán Viktor megtakarításai pár hónap alatt csaknem megduplázódtak

Orbán Viktor volt miniszterelnök az április 12-i választásokat követően nem vette fel az országgyűlési képviselői mandátumát, így...

Durva háború tört ki Bruce Willisék családjában: Demi Moore-t súlyos vádakkal illeti a volt veje

A híres hollywoodi sztárcsalád legidősebb lánya, Rumer Willis és egykori párja között zajló gyermekelhelyezési per elképesztő...

Már az első három hónapban közel ötvenöt munkanapot voltak a levegőben a rendőrség „szemei”

Az idei első negyedévben máris rekordot döntött a rendőrségi drónos közlekedési ellenőrzések száma és üzemideje.

Nincs több olcsó készlet? Árakat emelt a kormány az üzemanyagnál

A kormány emelte a biztonsági kőolajtermék-készletekből kiadott benzin és gázolaj készletértékesítési árát, valamint a...

„Megmondtam neki, Bibi, jobb, ha óvatos leszel, különben magadra maradsz”

Donald Trump intézkedik a Közel-Keleten, miközben Izrael és Irán megállapodtak a légicsapások felfüggesztéséről, de szárazon tartják...

Magyar Péter törlesztette az adósságát, nem vett új lakást

A miniszterelnök befektetései is változatlanok. 2026 januárjához képest 3 millió forintról 5 millióra növelte készpénzállományát,...

Brad Pitt a divat fővárosában is magára vonta a figyelmet – púderrózsaszínben

Brad Pitt és párja, Ines de Ramon az elmúlt hétvégén romantikus pillanatokkal és stílusos megjelenésekkel hódította meg Párizst, ám a...

Sokan nem tudják, hogy visszafordítható ez a látást érintő népbetegség: a műtét lehet a megoldás

Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több...

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t

Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták

A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben

Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

0