Súlyosabb ítélet a gázpalackkal fenyegetőző siófoki férfinak
2 év börtönre felemelték annak a 33 éves siófoki férfi büntetését hétfőn másodfokon a kaposvári törvényszéken, aki gázpalackkal akart felrobbantani egy egész utcát.
Tavaly augusztusban ittasan összeveszett a családjával, és dühében leszerelt egy gázpalackot. A háza elé vitte, ahol többször a földhöz vágta, és azt kiabálta, hogy felrobbantja az egész utcát. Nem messze onnan egy árokban leveleket égettek.
Rövid idő alatt nagy tömeg verődött össze a romatelepen. Betelefonáltak a rendőrségre, hogy valaki robbantással fenyegetőzik. A férfit a kiérkező kommandósok fékezték meg. A vádlott a büntetőeljárás során végig tagadta a bűncselekmény elkövetését.
Azt mondta, hogy unokahúgai összevesztek, őket próbálta csitítani, ekkor gyűltek oda a romák, hogy miért hangoskodik. Közben élettársa főzött a gázpalackkal, azt már csak ezért sem szerelhette le. A gázpalack sérült volt, de erre azt felelte, hogy lecsúszott a bicikli csomagtartójáról, akkor rongálódott meg.
A férfi szerszámos ládája kiborítva hevert, de nem gázpalackot szerelte, hanem a kerékpárját, állította. Azt mondta: egy házat örökölt a telepen, azt irigylik tőle a romák, azért próbálják meg befeketíteni. Ezért hívták ki a rendőrséget is. A kommandósok 50 embert találtak a helyszínen. Gázszagot éreztek. Egy idős asszonytól megtudták, hogy a vádlott volt az, aki fenyegetőzött. A férfi házában megtalálták a sáros, megrongált gázpalackot. A felesége azt mondta, hogy a férje nincs otthon, ám a padláson megtalálták a férfit, aki alvást színlelt. A létrát valaki elvitte a feljárattól, feltehetően azért, hogy bujtassák.
Az utcabeli tanúk később ellentmondásosan vallottak a bíróságon. Sokan akkor már azt mondták: nem láttak semmit, csak azért tettek korábban terhelő tanúvallomást a vádlottra, mert ittasak voltak. Mások úgy vélték, a férfi csak azért vitte az utcára a szivárgó gázpalackot, hogy a gyerekeket mentse. Első fokon 1 év 7 hónap börtönt kapott, de az ügyészség súlyosbításért, a védelem enyhítésért fellebbezett. Az ügyészi fellebbezést találta alaposnak a másodfokú bíróság. Az ítélet jogerős.
forrás:kapos.hu
F.T.A.

- Szó sem volt cigány-magyar polgárháborúról
- Az apát is a fiút is börtönre ítélte a Szegedi Ítélőtábla
- Árokba borult egy autóbusz Somogyban a 6-os úton, senki nem sérült meg
- Cozma-gyilkosság - Jogerős ítéletet hirdethetnek pénteken
- Baleset a belvárosban
- Szivacsos agysorvadással fertőzött tehenet találtak Kaliforniában
- Bizonyíték megsemmisítésének kísérlete miatt letartóztatták a BP egy volt mérnökét
- Tábornokok vesztegetési pere - Újabb vádlottakat hallgatott meg a bíróság
- Zajlik a vallási egyesületek bejegyzési kérelmeinek elbírálása
- 10 éves a Kilitiért Egyesület
- Gyurcsány dolgozata minden ponton egyezik volt sógora dolgozatával
- Új Sportcsarnok épülhet Siófokon
- Bezár a Coke Club- a város keresi a megoldást
- Pályázat Siófok Város Ösztöndíjára
- Nem a Velencei Bizottság hivatalos álláspontja a non paper
- Érdekes a pécsi eredmény is
- Gyurcsány Ferenc szakdolgozata is legyen nyilvános!
- A fogyasztók elégedettek a DRV Zrt. munkájával
- Itt mérnek a somogyi rendőrök (03.28-04.03.)
- Menetrendi változások a Siófok-Nagykanizsa vasútvonalon
- Trafipax információ( 04.04-04.10.)
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Friss trafipax informácók (04.11-04.17.)
- Bővül a siófoki egészségpénztár fogadóideje
- Trafipax információ Somogyban
- Trafipax információ (05.09-05.15.)
- Friss traffipax információ (05.16-05.22.)
- Traffipax információ (05.30-06.05.)
- Trafipax információ Somogyban
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése

