Siófoki Napilap - Szétválás után nyert a lottón férj és feleség

Ezt olvasta már?


Szétválás után nyert a lottón férj és feleség

Szétválása után nyert a lottón egy férj és feleség egymástól függetlenül Írországban.


hirdetés

A volt párnak negyedmillió eurón (70 millió forint) kell osztoznia. Nem csoda, hogy ugyanazokat a számokat játszották meg, mivel hagyományosan 3 gyermekük születési dátumai alapján tippeltek. Szokásukkal nem hagytak fel azután sem, hogy szétköltöztek, a szelvényeket viszont már nem együtt vették, még csak nem is ugyanabban a boltban.

Ismerőseik is örülnek a pár nyereményének.

"Jó tudni, hogy egyszerű munkásembereket ilyen szerencse ér. Mindketten keményen dolgoznak, és náluk kedvesebb emberek nem is kaphatták volna ezt a pénzt" - idézte a pár egy szomszédját a The Sun című brit lap.







0
0
0

hírek innen, onnan

Bálint Antónia terhes volt Szandi férjétől

Ez a legcsodálatosabb magyar celebekből álló szerelmi háromszög.

Kendall Jenner tudja, mi kell a kukkoló instagramosoknak

Előszeretettel posztol képet a lábairól, egy-egy fotózásról, amiken többnyire bikiniben látható, és nagyon büszke a fenekére.

A Bayern-védő térdszalagja ismét elszakadt

Súlyos sérülést szenvedett a rehabilitációs időszakot töltő Holger Badstuber, a decemberben térdműtéten átesett Bayern München-védő keresztszalagja ismét elszakadt. Lehet, a Dortmund is elveszített egy játékost, Mats Hummelsnek a ...

Hokivébé-döntő és angol BL-harc a tévében

A vasárnapi élő sportközvetítések a hazai televíziókban.

50 sérült - felvonulásba hajtott az autós

Felvonuló tömegbe hajtott egy idős autós helyi idő szerint szombat délután egy amerikai kisvárosban, a balesetben legalább ötvenen megsérültek.

A Prenier League utolsó fordulója - Ezt látod élőben

A vasárnapi élő sportközvetítések a hazai televíziókban.

Otthonunk 6 legkoszosabb helye

Gondoltad volna, hogy a számítógép billentyűzetén vagy a távirányítón esetenként több baktérium és vírus telepszik meg, mint a vécécsészében? A lakás legkoszosabb tárgyairól és a fertőzések kivédéséről az alábbiakban olvashatsz.

Romokban hever Catherine Zeta-Jones házassága

A végéhez közeledik a színésznő, és Michael Douglas házassága írja a Globe      

Először Döbrögi volt - Vidnyánszky Attila mesélt

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház leendő igazgatója volt Kerényi Imre vendége a Cukor utcai Belvárosi Polgári Szalonban április 23-án. A City Televízió rögzítette az eseményt, amelyet nemrég közzétettek. A kezdetekről:Vidnyá...

Figyelj oda mikor indulsz!

A pünkösd ünnepe miatt ma és holnap megváltozott menetrend szerint közlekednek a MÁV, a Volán társaságok és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatai.

Ligeti 90 - Bemutatják egyetlen operáját a MüPában

Május 28-án lenne kilencvenéves a 20. század már életében klasszikussá lett zeneszerzője, Ligeti György. A Művészetek Palotája az Új Magyar Zene Egyesülettel közösen indított, Hommage Ligeti címet viselő sorozatában Ligeti egyik ...

Húzz bele, ketyeg az óra!

Még két hétig, május végéig léphetnek be a törlesztési nehézségekkel küzdő devizahitelesek az árfolyamgát rendszerébe, amely öt évre fix törlesztést garantál számukra. Az Erste Bank devizaalapú jelzáloghitellel rendelkező lakosság...

Sport

Kilencedik helyen zárt a salzburgringi időmérőn Michelisz Norbert

Michelisz Norbert a kilencedik helyen zárta a túraautó világbajnokság salzburgringi versenyének időmérő edzését, amely elég furcsa körülmények között ért véget. A Zengő Motorsport pilótája kiegyensúlyozottan versenyzett, a szabade...

Egy félidőn át partiban volt a Szeged a Veszprémmel

A címvédő MKB Veszprém nyerte a férfi kézilabda NB I bajnoki döntőjének első mérkőzését. A veszprémiek 33-23-ra verték a Pick Szegedet, amely egy félidőn át komoly nyomást tudott gyakorolni a bajnokra. A második játékrészben aztán...

Audikat kapnak Győrben a győztesek?

Katarina Bulatovic aláírt a női kézilabda BL-győztes Győr csapatához, érkezik Bódi Bernadett is, s újabb egy évre marad a védekezés Görbicz Anitája, a francia Raphaelle Tervel mondta a klub elnöke a DIGI Sport Reggeli Start című ...

Micheliszt megbüntették, szabálytalan a Honda, borult minden

A WTCC-sorozat osztrák nagydíjának időmérője után örültünk egy kicsit, hiszen Michelisz Norbi a 9. lett, ami a második futamon első soros indulást jelentett volna. Ugyanakkor a Q2-ben történtek miatt a versenybíróság rekordbünteté...

"Gyerünk gyerekek, gyerünk, az isten szerelmére!" - A sydneyi kajak négyes a Re-...

Mondják, a nosztalgia felmelegít. Nekünk sincs más célunk a Re-Playerrel, mint ahogy William Parrish, azaz Sir Anthony Hopkins mondta a Ha eljön Joe Blackben egy csipetnyi borzongást, egy leheletnyi sóhajt, vagy némi nevetést cs...

Videó: Ronaldo és Mourinho sem vette át ezüstérmét az elvesztett Király-kupa utá...

A La Sexta spanyol tévécsatorna felvételein jól látszik, hogy sem Cristiano Ronaldo, sem pedig José Mourinho nem vette át ezüstérmét az Atlético Madrid ellen elszenvedett kupadöntő után. A Realt a díjak átadásakor Aitor Karanka ké...

Skaliczki győzelemmel búcsúzna Szegedtől

Szombaton elkezdődik a két győzelemig tartó MKB VeszprémPick Szeged férfi kézilabda bajnoki döntő. Az alapszakaszban elért jobb helyezésének köszönhetően a veszprémiek élvezhetik a pályaelőnyt, ami azt jelenti, a csongrádiaknak le...

Juhász Roland szerint mindenki a Vidi ellen mutatná meg

Ma este fél hétkor a Kaposvár ellen lép pályára a Videoton labdarúgó csapata. A fehérváriak előtt csupán egy cél lebeg, legyőzni a Rákóczit és megőrizni a tabellán elfoglalt második helyet. Juhász Roland szerint ez így első ránézé...

A Fradi nyerte az örökrangadót Győrben

A Ferencváros 2-0-s győzelmet aratott Győrben az MTK Budapest felett a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójában, a szombati örökrangadón.

Daganattal kezelik a Barca edzőjét New York-ban

A jövő héttől ismét New Yorkban kezelteti magát Tito Vilanova, a spanyol bajnok FC Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője.

A Videoton nyert és három ponttal megelőzte az MTK-t

A Videoton 2-1-re legyőzte a vendég Kaposvárt a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának szombati játéknapján.

Bulvár

A világ legveszélyesebb tengerpartja - sokkoló videó!

A nyaralást egy becsapódó repülőgép zavarhatja megtémakör: Egyebek, kategória: Egyebekfejlesztő: Baleset a tengerpartonméret: 0 kB(teljes, idegen nyelvű)

Szeretnéd tudni, ki voltál előző életedben? - Három árulkodó dolog

Nem is gondolnád, milyen könnyen közelebb juthatsz a válaszhoz, ki voltál előző életedben.

Ez aztán furcsa fordulat! Mégis ByeAlex nyerte a nemzetközi versenyt

Bár a kihirdetett eredmények szerint a 10. lett ByeAlex, kiderült, mégis ő a nyertes.

Nem szégyenlősködött! Palvin Barbi egy szál bugyiban mutatta meg magát - Képek!

Palvin Barbi merész képeken pózol egy magazin felkérésére.

Trafik: Havas Henrik élő adásban kért bocsánatot Varga Miklóstól

Az előadóművész pedig a műsor végére revideálta véleményét trafikügyben.

Kiderült Alex titka

Előzményes oka van annak, hogy Nyíregyháza felé autózom megtekinteni Játékország magyarhoni fellegvárát. Az előzmény pedig emberöltőnyi: a történet 1932-ben kezdődik, vagy tán még egy kicsit előbb is

Videó: rácsukódott a kertkapu a Lamborghinire

És nem is akárkijére: Kanye West Aventadorját egy barátja hozta el a szervizből, a végállomás Kim Kardashian háza volt. A gonosz kertkapu azonban túl gyorsan csukódott, így a bal oldalon keletkezett mély karcok miatt lehet visszav...

ByeAlex divatot teremtett Malmőben

ByeAlex nagy népszerűségnek örvend a svédek körében, nem csak a Kedvesem című daláért rajonganak az Eurovíziós Dalfesztiválra látogatók, de sapkájával és szemüvegével is divatot teremtett.

Fordulat Csobot Adél és Istenes Bence kapcsolatában

Már nem csak Bence nagyszülei kedvelik az X-Faktor friss műsorvezetőjének választottját. Adél az anyósát is levette a lábáról.

10 dolog, amit soha ne mondj a férjednek - Nagy hibát követnél el

Szeretnéd megőrizni a szerelmet és a békét a házasságotokban? Ezeket a mondatokat kerüld!

blogmorzsák

Tíz indok, amiért a röghöz kötés elfogadhatatlan

Számos érv és ellenérv született már a témában. Ez a poszt az ellenérveket sorakoztatja fel.

Egy életre rokkant marad

Egy anya kálváriája a fiával, akinek a daganatát későn vették észre, így a szövődmények miatt örökre ágyhoz kötött beteg marad.

A Kedvesem a világhírért küzd

ByeAlex a döntőben tizenhetedikként fogja előadni a magyar dalt.

Ebben az országban már csak jobb- és baloldal létezik

Nincsenek munkanélküliek, megváltozott munkaképességűek, hátrányos helyzetűek, csak Orbán hívek, vagy mocskos kommunisták.

Beckham nagy pénzek kapujában

A visszavonuló David Beckhamnek nem kell tartania a jövőtől, sőt, szakemberek szerint most jön el számára a Kánaán.

Útnak kellett indulni

Eljutottunk oda, hogy minden hónapot
50 ezer forint mínusszal kezdtünk.
A helyzet tarthatatlanná vált, ezért elindultunk.

Kubatovosították
a trafiknyertesek listáját

Orbán Viktor, Lázár János alkotmányt sértenek, amikor kijelentik, hogy százas nagyságrendben nyertek baloldaliak is trafikkoncessziót.

0