Szoros együttműködésre van szükség Kelet-Közép-Európában
A kelet-közép-európai országok szoros együttműködésére van szükség, Nyugat-Európa alábecsüli az ebben a térségben rejlő lehetőségeket - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter pénteken Budapesten.
A tárcavezető a Válságkezelés és reformpolitikák Közép- és Kelet-Európában című konferencia megnyitóján kiemelte: több kelet-közép-európai ország sok szempontból igen sikeres, így például a válságkezelésben, a strukturális reformokban és a stratégiai partnerségek kiépítésében. Megjegyezte: a nyugat-európai országok mégis gyakran problémás régióként tekintenek Kelet-Közép-Európára, a szélsőjobb esetében is csak annak itteni terjedésétől tartanak.
Hangsúlyozta: ez a térség több, mint földrajzi régió, ezért a kormány elkötelezett az együttműködés mellett a térség országaival, hiszi, hogy gazdasági, kulturális és politikai tekintetben is gazdagabbá teszik Európát.
Navracsics Tibor úgy fogalmazott: párbeszédre van szükség a térségben, és ebben minél több ország vesz részt, annál erősebb lesz a hangjuk. Ugyan fontos az euroatlanti integráció, de a Közép-Európa-politika is, mert együtt versenyképesebb Európát építhetnek - mutatott rá.
Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkára az eseményen hangsúlyozta: Magyarország az elmúlt években reformokat hajtott végre az intézményeket, az adózást, a munkaerőpiacot és a közigazgatást illetően. Ma fiskális stabilitás van az országban, miközben a fontos és szükséges változtatásokat már véghezvitték - mondta.
Kifejtette: nemcsak gazdasági válsággal kell szembenézni, adósságválság is van, hiszen több ország rendkívüli mértékben eladósodott, aminek politikai okai vannak. Az államtitkár szerint továbbá versenyképességi válság is van, mert ebben a tekintetben igen nagy különbségek vannak az uniós tagállamok között. A válságkezelésre az elmúlt öt évben gyakran alkalmazott megszorító politika mára elveszítette hitelességét a piac és a közvélemény szemében, és még a szakértők sem feltétlenül helyeslik - közölte.
Mahir Yagcilar koszovói közigazgatási miniszter előadásában arról beszélt, hogy nem volt könnyű felállítaniuk és megerősíteniük a megfelelő közigazgatási intézményeket, valamint modern, stabil és megfelelően finanszírozott közigazgatást teremteniük. Olyan rendszert akarnak, amely európai színvonalú - mondta.
Mahir Yagcilar szavai után a konferenciára érkezett szerb delegáció tiltakozását fejezte ki a beszéd miatt.
Marián Salon, a szlovák belügyminisztérium államtitkára kiemelte: országa célja a modern, hatékony, megbízható, nem korrupt és átlátható közigazgatási rendszer kialakítása, amely ügyfélközpontú, minőségi szolgáltatást nyújt, megfelel az európai normáknak, és átveszi a jó gyakorlatokat. Ennek érdekében nagy hangsúlyt helyeznek a közigazgatásban dolgozók képzésére és a rendszer folyamatos vizsgálatára, javítására - mondta.
Zoran Piculjan, a horvát közigazgatási minisztérium államtitkára felszólalásában hangsúlyozta: országa az uniós csatlakozásra készülve átvette az európai jogszabályokat, és ezzel kedvező jogi környezetet teremtett a modernebb, jobb minőségű közigazgatási rendszer kialakítására. Ugyanakkor a horvát államtitkár is felhívta a figyelmet a rendszer folyamatos vizsgálatának, elemzésének fontosságára.
Dumitru Alaiba, a moldovai miniszterelnök gazdasági és pénzügyi főtanácsadója kifejtette: országában az elmúlt években magas költségvetési deficit és infláció alakult ki, az ország kapcsolatai Európával romlottak, a szükséges strukturális reformok elmaradtak, ezért mindenképpen nagy változásokra volt szükség. Moldova külső partnerei, az EU, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank támogatták a reformokat, míg az ellenzék támadta azokat, és a "látható eredmények", valamint a változások szükségessége ellenére nagy volt az intézkedésekkel szembeni ellenállás az országban - idézte fel.
Úgy látja, a népszerűtlen intézkedéseknek sosem lehet nagy a támogatottsága, de a kedvezőtlen hatásokat minimalizálni lehet, és ebben nagy szerepe van a folyamatos, hatékony kommunikációnak a reformok előtt, alatt és után.
A tanácskozást a Közép-európai Kezdeményezés (KEK) soros magyar elnöksége keretében szervezte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és a Közpolitikai Kutatások Intézete. A KEK-nek 18 ország a tagja: Albánia, Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Fehéroroszország, Horvátország, Lengyelország, Macedónia, Magyarország, Moldova, Montenegró, Olaszország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia és Ukrajna. A KEK tagállamai közül kilenc tagja az Európai Uniónak, Horvátország pedig rövidesen hivatalosan csatlakozik.
hírek innen, onnan
Magyar Péter: Ma a történelem szemétdombjára helyezzük az illiberális Orbán-rendszer jogállambontásának ékkövét
Magyar Péter miniszterelnök a parlamentben vezette fel Szuverenitásvédelmi Hivatal felszámolását célzó törvényjavaslatról szóló...
Megrongálódott a csongari híd az ukrán dróncsapások miatt, lezárták az utat
Újabb éjszakai dróncsapás rongálta meg a Csongarnál található, Herszon megyét az elcsatolt Krím félszigettel összekötő közúti hidat...
Irritálja, ha gazdag egy politikus?
A politikus a nép szolgája kellene hogy legyen. A hivalkodás és a fölösleges és észszerűtlen pénzégetés nem lenne a dolga, bármekkora...
Megjelent a rendelet, változás jön a védett üzemanyagárnál
Nő a stratégiai készletekből felszabadított benzin és gázolaj értékesítési ára. Tovább csökken az értékesítők profitja.
Véget ért a tavasz, bezuhant a karbamid ára
Az iráni háború kezdete óta most érte el legalacsonyabb pontját a karbamid ára. Az ok: túlkínálat.
Négy ember áll bíróság elé! Itt a fordulat a Gálvölgyi-ügyben
Súlyos, ami történt!
Az örökké divatos bob idén nyáron is tarol – Mutatjuk 2026 nyarának legnépszerűbb bob frizuráit
Rövidebb frizurára váltanál és olyan fazont keresel, ami nemcsak gyönyörű, de sokoldalú és könnyen variálható is? Akkor tarts velünk...
Alig 10 perce tette meg a komoly közlést Magyar Péter a Parlamentben. Ez erősen érinti azt, aki...
Most már minden tisztán látszik.
Diogo Jota özvegyfelesége megható levelet küldött a Liverpool sztárjának
A világbajnokságra tett ígéret miatt jelentkezett a szépséges Rute, ez könnyfakasztó.
Hatmilliótól a hatmilliárdig terjed a skála - itt vannak a Magyar-kormány első vagyonnyilatkozatai
Hétfőn éjjel nyilvánosságra hozták az Országgyűlés honlapján a Magyar-kormány minisztereinek első vagyonnyilatkozatait, legalábbis...
Nagyon drága volt a nyuszimotor
Darabonként nettó 15 ezer forintért vásárolt a kereskedelmi forgalomban 5-6 ezer forintért kapható műanyag kismotorokat a korábbi, Hankó...
Sport
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Megerősítve: a Real Madrid 100 millió euróért adhatja el Fede Valverdét
Kell a pénz a 150 millió eurós igazolásra, Eduardo Camavinga távozása is napirenden van.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Bulvár
Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó
Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben
Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Itt van Magyar Péter kormányának első nagy dobása: hivatalosan is megállították a pazarlást
Kármán András azonnal megfogta a kiadásokat.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták
Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.
blogmorzsák
Cikázó gondolatok, poros beatek
Co Lee és don sea második közös albuma grandiózus vállalás, de nem igazán tart sehová.
Lehet béke Irán és az USA között?
A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.
Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni
Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


