Szülőföld Alap: összesen 1,315 milliárd forinttal támogatják határon túli magyar szervezeteket
A Szülőföld Alap őszi pályázatain összesen 1,315 milliárd forint támogatást osztottak szét 1181 támogatott pályázat között - mondta el Ulicsák Szilárd miniszteri biztos az MTI-nek.
Kiemelte: a keretösszegből a romániai pályázók 38 százalékkal, a szlovákiaiak 14 százalékkal, az ukrajnaiak 18 százalékkal, a szerbiaiak 21 százalékkal, a kis régiók és Magyarország mindösszesen 9 százalékban részesültek.
A miniszteri biztos közlése szerint az oktatási kollégium pályázatán magyarországi szervezetek összesen 38,7 millió forintot nyertek el. Ebből a határon túli magyar diákok magyarországi szakmai gyakorlaton, tanulmányi versenyeken, programokon való részvételének támogatására 20 millió forint jut majd, felnőtt és szakképzésre 13,7 millió forint.
A romániai szervezetek összesen 284,9 millió forintot nyertek el. A felnőtt-, szak-, illetve tovább- és átképzési programok támogatására 90 millió forintot, magyar nyelven is oktató felsőoktatási intézmények és/vagy háttérintézmények működési, kutatási és eszközfejlesztési-, valamint szakmai programjainak támogatására 52 millió forintot, magyar nyelven is oktató intézményekben, háttérintézményekben a tudományos kutatások, kiadványok támogatására; konferenciák, szakmai fórumok szervezésére 35 millió forintot, iskolai tanítók és tanárok számára felnőttképzési projektek, illetve szakmai továbbképzések támogatására 15 millió forintot osztanak szét. A szórványvidéken működő magyar nyelvű oktatási intézmények és háttérintézményeik fejlesztési és működési támogatására, valamint szórványoktatást segítő intézmények oktatóknak és diákoknak szóló szakmai programjainak segítésére 25,9 millió forintot ítéltek oda. Magyar nyelven oktató szakiskolák laboratóriumai és tanműhelyei felszerelésének és oktatási projektjeinek támogatására 42 millió forintot szavaztak meg, míg lebonyolító szervezetek részére szakképzési, felnőttképzési, felsőoktatási programok támogatására továbbpályáztatás céljából 25 millió forintot.
Szlovákiai szervezetek 106,1 millió forintos támogatást kapnak összesen. A felnőtt-, szak-, illetve tovább- és átképzési programok támogatására 33 millió forintot, szlovákiai magyar nyelvű felsőoktatás támogatására 30 millió forintot, szakképzési és felnőttképzési programokat megvalósító intézmények és szervezetek működési és eszközbeszerzési támogatására 20 millió forintot kapnak. A szórványban levő intézmények által, vagy szórványban élők számára nyújtott felnőtt- és szakoktatási, szakképzési programok és működési költségek támogatására 13,5 millió forintot ítéltek meg.
A szerbiai pályázók 157,5 millió, az ukrajnaiak 135,5 millió, a horvátországiak 14,7 millió forintot, míg a szlovéniai és osztrák szervezetek egyaránt 7,1 millió forinthoz juthatnak.
Kitért arra is, hogy a kulturális kollégiumnál előfordult, hogy közel tízszeres túljelentkezés volt a megítélhető támogatási keretre. Ezért 2011-ben különös hangsúlyt kell fektetni az identitástudatot megerősítő kulturális és egyházi intézményi programokra - hangsúlyozta.
Közölte: a határon túli magyarok részvételével a Magyarországon megvalósuló művészeti, közművelődési, közgyűjteményi, örökségvédelmi rendezvények, fórumok, képzések megvalósítására 246,192 millió forintot nyertek el a kulturális és média kollégium pályázatán.
A kollégium romániai szervezetek támogatására 145 millió forintot ítélt oda. Támogatást nyújtanak többek között művészeti és közgyűjteményi, közművelődési intézmények, és szervezetek működésére és programjaikra 35,4 millió forint értékben, magyar kulturális internetes portálok, napi és hetilapok támogatására 22 millió forint értékben. A magyar nyelvű folyóiratokat, könyvkiadást és a kulturális szellemi örökség digitalizálását összesen 45 millió forinttal segítik.
A kollégium szlovákiai szervezeteket 52,1 millió forinttal támogatja. Ebből a kulturális, művészeti, közgyűjteményi, közművelődési intézmények, szervezetek számára országon belüli tájolási programok és új produkciók megvalósítására, illetve a szlovákiai magyar alkotóművészeti intézmények és szervezetek (képző-, ipar- és fotóművészet) programjainak a támogatására 22,5 millió forintot ítélt oda. Magyar nyelvű lap- és könyvkiadók támogatására 6 millió forintot, a magyar nyelvű elektronikus média működési és beruházási költségeinek támogatására 4 millió forintot hagyott jóvá. Épített kulturális örökség, tájházak és egyházi épületek állagmegóvásának és felújításának támogatására 17 millió forintot szavazott meg,kulturális, művészeti, közgyűjteményi, közművelődési intézmények, szervezetek működésének és programjainak támogatása továbbpályáztatás céljából pedig 2,6 millió forintot.
Az ukrajnai pályázók összesen 68,2 millió forintot, a szerbiaiak 79,26 millió forintot nyertek el a kollégium pályázatain. A horvátországi pályázóknak 9 millió forintot ítéltek oda, míg a szlovéniaiaknak 9,8 millió forintot. Ausztriai magyar szervezetek 3,8 millió forinthoz juthatnak.
Az önkormányzati és informatikai kollégium pályázatán a magyarországi szervezetek 9 millió forintot, a romániaiak 65,63 milliót, a szlovákiaiak 24,5 milliót, a szerbiaiak 36,4 milliót, az ukrajnaiak 29,24 milliót, míg a horvátországiak 3,5 milliót nyertek el.
Ulicsák Szilárd elmondta, hogy az utalások a szerződések megkötése után azonnal kezdődnek. Ezek már folyamatban vannak, tehát a legtöbb pályázó már idén hozzájuthat a forrásokhoz. A felhasználásról, tekintettel arra, hogy 2010-es költségvetési forrásokról van szó, 2011. június 30-ig kell elszámolni. Aki nem számol el határidőre, nem nyújthat be érvényes pályázatot a soron következő kiírásra, illetve más közpénzből sem kaphat támogatást.
MTI
hírek innen, onnan
„Csak az számított, hogy minél több közpénzt toljanak ki” – Vitézy Dávid részleteket árult el a mohácsi híd átvilágításáról
98 százalékos előleget fizetett a megbukott kormány a NER-es kivitelezőnek.
Komoly füttyel fogadták Donald Trumpot az NBA-döntőn, de ő csak mosolygott
Hangos füttyszóval és tiltakozó bekiabálásokkal fogadta a közönség Donald Trump amerikai elnököt az észak-amerikai kosárlabdaliga...
Magyar Péter azt ígéri, titkos kormányhatározatokat mutat be arról, hogy Orbánék menekülttábort akartak építeni Vitnyéden
A Fidesz ezt évek óta tagadja.
Az RTL volt vezérigazgató-helyettese lesz a közmédia átalakításáért felelős miniszteri biztos
Grósz Juditot nevezte ki Tarr Zoltán miniszteri biztosnak a közmédia átalakításának vezetésére. A szakember feladata a politikai...
Itt vannak a vagyonnyilatkozatok: érdekes részletek derültek ki több képviselőről
Több képviselőnek is van külföldi ingatlanja, és politikai oldaltól függetlenül páran felvették a babaváró hitelt. Ez derül ki az...
Vitézy szerint még a választások előtt százmilliárdokat utaltak Szíjj László cégének a mohácsi híd építésére
A miniszter szerint önmagában egy új mohácsi híd építése még védhető döntés lett volna, de a túlméretezett kialakítás már...
K&H: a magyar hozamokba még nincs beárazva az euróbevezetés
Történelmi összevetésben is alacsony volt az első 5 hónapban a drágulás Magyarországon – hangzott el a K&H Bank keddi...
Fontos változás az üzemanyagáraknál – átírta a kormány a szabályokat
A kormány módosította a védett üzemanyagár rendszeréhez kapcsolódó szabályozást, amely a benzin és a gázolaj árának...
Csaknem megduplázódott a globális chipértékesítés áprilisban
Már a tizennegyedik egymást követő hónapban nőttek a globális félvezető-eladások havi szinten.
Minden idők legerősebb El Niñója jöhet idén
A korábbi, 2015-2016-os és 1997-1998-as rekordok könnyen lehet, hogy mehetnek a süllyesztőbe.
Vádat emeltek Biró Ferenccel, az Integritás Hatóság elnökével szemben
Hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt.
Sport
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Megerősítve: a Real Madrid 100 millió euróért adhatja el Fede Valverdét
Kell a pénz a 150 millió eurós igazolásra, Eduardo Camavinga távozása is napirenden van.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Bulvár
Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó
Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Itt van Magyar Péter kormányának első nagy dobása: hivatalosan is megállították a pazarlást
Kármán András azonnal megfogta a kiadásokat.
Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon
Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.
A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták
Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.
blogmorzsák
Cikázó gondolatok, poros beatek
Co Lee és don sea második közös albuma grandiózus vállalás, de nem igazán tart sehová.
Lehet béke Irán és az USA között?
A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.
Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni
Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


