Több városban nem indul az MSZP
Kevesebb mint harminc helyen indul csupán újra a jelenlegi szocialista polgármester az őszi önkormányzati választáson a tízezer főnél nagyobb településeken. A megyék közül Borsodban és Csongrádban indul újra a legtöbb szocialista polgármester, ám több városban egyáltalán nem állítanak jelöltet.
Az MSZP támogat szabad demokrata, MDF-es, civil és független jelölteket is, több helyen pedig helyi összefogás résztvevője, amelyben együtt indul az MSZDP-vel vagy a Civil Mozgalommal. Sok helyen még folynak az egyeztetések, a jelöltekről és a szövetségkötésekről mindenhol helyben döntenek.
Botka László harmadszor is megpróbálja Szegeden, Bedő Tamás Csongrádon, Szirbik Imre Szentesen, Buzás Péter pedig Makón indul újra. Botka László az Összefogás Szegedért, Szirbik Imre az Összefogás Szentesért csoporttal kötött szövetséget.
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - ahol a szocialistákat a tavaszi országgyűlési választáson a Jobbik is megelőzte - Miskolcon, Szerencsen, Sajószentpéteren és Kazincbarcikán próbálja meg a polgármesteri szék újbóli elnyerését az MSZP-s városvezető. A megye legismertebb politikusa Káli Sándor, korábbi parlamenti képviselő, aki 2002 óta irányítja a megyeszékhelyet.
Sárospatakon, Sátoraljaújhelyen, Ózdon és Edelényben nem indít polgármesterjelöltet a párt, ezek közül van olyan település, ahol várhatóan más jelöltet sem támogatnak, vagyis egyáltalán nem jelenik meg az MSZP.
Hasonló a helyzet Hajdú-Bihar megyében, ahol öt településen is előállhat ugyanez a helyzet, ráadásul a debreceni szocialista polgármesterjelölt, Zsiros Zsolt mellett elindul a posztért Tóth Csaba, a DISZ Kulturális és Sportegyesület támogatásával, akit korábban a helyi MSZP-sek is indítani akartak, de a kettős jelöléskor alulmaradt Zsirossal szemben. A szervezethez csatlakozott Varga Zoltán, az MSZP korábbi debreceni alelnöke is, aki nemrég jelentette be, hogy kilép a szocialista pártból.
Pest megyében a 37 tízezer fősnél nagyobb település közül nagyjából húsz helyen méretteti meg magát az MSZP önállóan a polgármesteri posztokért. A jelenlegi vezetők közül Vácott Bóth János, Pécelen Benkovits Gyula száll újra ringbe.
Bács-Kiskun megyében, Kalocsán SZDSZ-es, Hajdúszoboszlón pedig MDF-es polgármester-jelöltet támogat az MSZP.
Négy olyan megye van, ahol minden tízezer főnél nagyobb településen szocialista polgármesterjelöltek indulnak a választáson: Heves, Veszprém, Zala és Nógrád megye.
Heves megyében a gyöngyösi és a hatvani polgármester újraindul posztjáért. Utóbbi, Érsek Zsolt a párt és az Összefogás Hatvanért Egyesület közös jelöltje.
Zala megyében is mindhárom nagyobb városban szocialista indul a nagyobb városok vezetéséért. Nagykanizsán korábban választási együttműködést kötött az MSZP, az MSZDP és az MDF, de a demokrata fórum városi szervezetét emiatt felfüggesztették, így ők már függetlenként működnek együtt a másik két párttal a Kanizsai Választási Szövetségben.
Veszprém megyében Schwartz Béla, volt országgyűlési képviselő - aki 2002 óta Ajka polgármestere - harmadszor is megméretteti magát. A Nógrád megyei Bátonyterenyén pedig Lavajné Dóka Éva jelenlegi városvezető próbálkozik újra.
Budapesten egy kivételével minden kerületben állít polgármester-jelöltet az MSZP. Az I. kerületben Dávid Klára, a II.-ban Molnár Zsolt, a párt fővárosi kampányfőnöke, a III.-ban Bihary Gábor, Újpesten Trippon Norbert a polgármesterjelölt.
A belvárosban Rogán Antallal (Fidesz) szemben Pásztor Tibor indul. A VI. kerületben Verók István újra megpróbálja elnyerni a posztot, Erzsébetvárosban Kispál Tibor, Józsefvárosban Komássy Ákos a jelölt.
Ferencvárosban Pál Tibor alpolgármester indul a jelenlegi polgármesterrel Gegesy Ferenccel szemben, aki Ferencvárosi Lokálpatrióta Egyesület indít. Kőbányán Élő Norbert a jelölt, a jelenlegi szocialista polgármester májusban lépett ki a pártból.
Molnár Gyula harmadszor is megpróbál győzni Újbudán, ahogyan Tóth József is, aki ötödször méretteti meg magát a XIII. kerületben.
A XII. kerületben Vincze Gézát, Zuglóban Pelyva György a polgármesterjelölt. Utóbbival szemben indul egy másik baloldali jelölt: a Szili Katalin nevével fémjelzett Szövetség a Jövőért Mozgalom támogatásával, az MSZDP jelöltjeként, Láng Márta.
A XV. kerületben a jelenlegi szocialista polgármester, Hajdu László, aki a 1996 óta a kerület vezetője függetlenként indul, az MSZP jelöltje Tóth Imre lesz.
A XVI. kerületben Abonyi János, a XVII.-ben Hrutka Zsolt indul a polgármesterségért.
Mester László - aki 1994 óta vezeti a XVIII. kerületet - hosszas belső viták után, mégis viszonylag váratlanul júliusban döntött úgy, nem indul újra, helyette Ternyák András próbálja megőrizni a kerület MSZP-s irányítását.
Kispesten Gajda Péter, a XX. kerületben pedig Szabados Ákos ismét megpróbálja elnyerni a polgármesteri széket.
A XXI. kerületben Szenteczky János, a XXII.-ben Dankóné Hegedűs Jolán indul civil jelölt lesz. A szocialisták Soroksáron hagyományosan a jelenlegi polgármestert, Geiger Ferencet támogatják, aki a helyi civil szervezet színeiben indul az őszi választáson.
MTI
hírek innen, onnan
Diákmunka 2026: a legfontosabb tudnivalók
Nem mindegy, hogy milyen formában dolgoznak nyáron a diákok. Bejelentésükre, adózásukra – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka...
Új fejezet jön a bérlakásszektorban?
A PwC Magyarország és az Óbuda Group közös konferenciáján szociológiai, műszaki, pénzügyi és jogi nézőpontból vizsgálták meg, hogy...
Így és ekkor kell szedni a vitaminokat, ha azt akarod, hogy hassanak
Ez az egészséges vitaminszedés kulcsa!
Elképesztő dolog történt a magyar boltok polcain
Ilyenre évek óta nem volt példa.
Nyomoznia kell a BRFK-nak a Mol-vezetők bennfentes kereskedelemre emlékeztető ügyletei miatt
A rendőrség korábban elutasította a nyomozás megindítását, most az ügyészség felülírta a döntésüket.
Megindult a megtorlás: Trump parancsára csapott le az Egyesült Államok
Az Egyesült Államok hadserege kedden újabb csapásokat mért Iránra, miután Donald Trump elnök megtorlást ígért egy amerikai Apache harci...
Kamatcsökkentést jelentett be az ÁKK a lakossági állampapírpiacon
A kamatkörnyezet javulására reagálva az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) új sorozatokat indít, lezárva a fix kamatozású lakossági...
Megduplázódhat a magyar biztosítási piac mérete a következő tíz évben
A magyar biztosítási piac a következő tíz évben átlagosan évi 6,1 százalékkal bővülhet, így 2036-ra elérheti a 10 milliárd eurós...
A bazsalikom ettől marad bokros és intenzíven illatos egész nyáron
Szeretnéd, hogy a bazsalikomod egész nyáron bokros, dús és intenzíven illatos legyen? Fedezd fel a visszacsípés és a megfelelő fény...
Ezt a fehér port szórják a háziasszonyok a szemetes aljára: Pillanatok alatt elbánik a bűzzel
Soha többé büdös szemetest!
Kongatják a vészharangot a kutatók: 5 népszerű gyümölcs, ami éveken belül örökre eltűnhet a boltokból
Talán utoljára ehetjük őket.
Gasztroenterológus tanácsa az örök fiatalsághoz
Tíz évvel fiatalabbnak érzi magát, amióta figyel a bélrendszerére.
Sport
Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott
Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.
Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid
Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Kigyulladt és a pályára zuhant egy kamera a Magyarország–Kazahsztán meccsen
Szerencse, hogy nem állt alatta senki.
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye
Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.
A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók
Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.
Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott
A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.
Hivatalos ajánlat érkezett a Ferencváros egyik legjobb játékosáért
A Fradi térfelén pattog a labda.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé
Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Ruszin-Szendi Romulusz szerint a leköszönt honvédelmi vezetés levendulába áztatott törölközőt kért a szállodától az EU-csúcsra
Kérték, hogy a törölköző megfelelően legyen „aromaterápiásítva”.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul
Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.
Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat
Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


