Ügyesen vállalkoznak az Orbán család tagjai, mindenki milliárdos
A g7.hu közölt összeállítást az Orbán család milliárdos jövedelmeiről. Egyre szorosabb a milliárdosverseny Orbán Viktor családjában
hirdetés
Tiborcz Istvánnak, Orbán Viktor vejének most már évek óta magasabb jövedelme van cégeiből, mint a miniszterelnök szüleinek, ám ha az elmúlt 12 évet nézzük, még mindig Orbán Győző jutott több pénzhez ilyen forrásból. Mindenesetre az biztos, hogy a saját bevallása szerint megtakarítással nem rendelkező kormányfő feletti és alatti Orbán-generáció is masszívan milliárdos. Ebben pedig az extraprofit, a rejtélyes helyről érkező kifizetések és az állami megrendelések is komoly szerepet játszottak.
hírek innen, onnan
Van egy nagyon híres ország, amelynek három fővárosa van egyszerre, te is ismered
A világ egyik legkülönlegesebb helye ez az ország.
Már 1992-ben is „antiliberális” és „antidemokratikus” javaslatot kértek számon Orbánon
Megörültem, amikor a Nyugati aluljáró antikváriumában szembejött G. Nagyné Maczó Ágnes és férje 1993-as kötete, a Hogyan mentsük meg...
Ezek voltak az eltitkolt Malév-katasztrófa pilótáinak utolsó szavai
Jókedvűen, mit sem sejtve beszélgetett egymással a pilótafülkében a katasztrófa előtti pillanatokban annak a Tu-134-es repülőgépnek a...
Fontos határidők érkeztek az államilag támogatott otthonterméshez
Fontos határidők jelentek meg az államilag támogatott otthonteremtés kapcsán.
Ismét kapható a boltokban a Pilóta keksz, de az ára eléggé felment
Most 800 forint felett lehet hozzájutni a 180 grammos hengeres kiszereléshez, amiben nagyjából 10 darab van.
Több méterrel távolabb találtak rá: brutális részletek az M3-as tragédiáról
Kirepült a szélvédőn az M3-as autópályán történt balesetben az a férfi, akit méterekkel a kisbusztól találtak meg. Az életét már...
Lehet, hogy neked ajánlatos csípős ételeket enni? Most megtudhatod
Az ajurvéda nagy hangsúlyt fektet az egészség megőrzésére, amelynek az alapja, hogy a típusunknak megfelelően táplálkozzunk.
Egy tollvonással intézték el őket: fájdalmas milliókat bukott több százezer magyar ingatlantulaj
A Pénzcentrum cikksorozatban elemzi mélyrehatóan az MNB Lakáspiaci jelentését, és mint kiderült, van több olyan környék is Budapesten,...
Kreatívnak lenni azt is jelenti, hogy minden egyes nap készek vagyunk újjászületni
A kreativitásnak számos elmélete van a pszichológiában. Az egzisztencialista gondolkodók például azt mondják, életünk egyik legnagyobb...
Szuperritka Lamborghini, a rocksztár kedvence
Rod Stewart huszonöt évig dédelgette a Lamborghini Countach Periscopiót, amely kis kitérő után most került új gazdához.
Hatalmas az öröm, teljesült Vastag Csabáék nagy álma
Hosszas tervezgetés után!
A héten folytatódik a napos, nyári idő záporokkal, zivatarokkal
A hét folyamán számottevő változás nem várható időjárásunkban, országos esőzésre nem kell számítani.
Sport
A végsőkig küzdött: döbbenetes részletek a keresésről, a Mount Everest lesz Suhajda Szilárd végső nyughelye
Egy orvosszakértő segített megérteni, mi is történhetett a magyar hegymászóval több mint 8000 méteres magasságban.
Gólt lőtt, majd meghalt a magyar focista
A mentők 11-szer élesztették újra a stadionban - mindhiába.
A Dortmund hatalmas bukása eltörpül a focihétvége legelképesztőbb fordulatához képest - videók
A magyar focista csapatának szurkolói örömükben berohantak a pályára, majd nem hittek a szemüknek.
Távozik a Fraditól a válogatott focista
Már el is köszönt a szurkolóktól.
Szoboszlai helyett egy angol válogatott focistát vehet a BL-induló csapat
Alapos erősítésre készülnek.
A világbajnok Kylian Mbappé elárulta, melyik csapatban folytatja a pályafutását
A PSG focistája egy díjátadón vetett véget a találgatásoknak.
Mindössze 17 évesen világbajnok lett Márton Luana
Ez volt az első felnőtt világbajnoksága.
Behúzott egy óriásit az egyik szurkolónak az Ajax futballistája
Steven Berghuis kiütött egy szurkolót.
A Barcelona csinálhat helyet Szoboszlainak a Newcastle-nél
A katalánok indíthatják be az események láncolatát.
Fotókon a Fradi látványos bajnokavatója
Vereséggel zárta az idényt a Ferencváros, de ettől még nem maradt el a nagyszabású parádé Budapesten.
Hét éve bajnok lett, most kiesett a Premier League-ből a Leicester City
Visszacsúszott az angol másodosztályba a Leicester.
Mi történt azzal a hat játékossal, akiket CR a legtehetségesebbnek tartott?
Van, aki valóban a világelitbe tört, de olyan is akad, aki hosszú évek óta nem találja helyét a profi labdarúgásban.
Bulvár
„Ez szégyen” – Kommentek tucatjai szólnak be a Cannes-ben győztes magyar filmesnek gratuláló Filmintézetnek
„Mégis mi a viharnak gratuláltok, hm? Nem támogattátok, háromszor dobtátok ki a tervét és végül francia pénzből készült el a film. Még promózni se promóztátok akkor, amikor felkerült a listára. Kisstílű csi
Diplomáciai botrányt okozott Romániában Novák Katalin egyik Csíksomlyón készült videója
Az eset miatt a román külügyminisztérium felvette a kapcsolatot a bukaresti magyar nagykövettel. A köztársasági elnök nem először keveredett hasonló helyzetbe Romániában.
Göd frissen megválasztott polgármestere kisétált az interjújáról, miután az akkumulátorgyárról kérdezték
Kammerer Zoltán semlegesnek tartja magát az akkumulátorgyár ügyében.
A végsőkig küzdött: döbbenetes részletek a keresésről, a Mount Everest lesz Suhajda Szilárd végső nyughelye
Egy orvosszakértő segített megérteni, mi is történhetett a magyar hegymászóval több mint 8000 méteres magasságban.
Tömegesen akadtak ki a vásárlók az Aldi miatt, mindenkit lezsibbasztott az üzletlánc
Az Aldi húzása egyszerre fájdalmas és rendkívül vicces.
Vlagyimir Puytin aláírta a felmondást
Aláírta az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló szerződés felmondásáról rendelkező törvényt Vlagyimir Putyin orosz elnök, a dokumentumot a jogi információk hivatalos portálján hétfőn tették közzé.
Védik az ereket, csökkentik a vérzsírt: 8 ital, ami bizonyítottan rendbe teszi a koleszterint
Ezek az italok bizonyítottan helyreállítják a koleszterinszintet, így védve az ereket.
Parkinson-kórt okozhatnak ezek a szerek: sokan használják őket
A kutatók különös kapcsolatot véltek felfedezni a Parkinson-kór és bizonyos szerek használata között.
Gólt lőtt, majd meghalt a magyar focista
A mentők 11-szer élesztették újra a stadionban - mindhiába.
Alonso rajtja csak 18 éven felülieknek való
A kétszeres világbajnok hatalmasat rajtolt.
Novák Katalin ismét diplomáciai incidenst okozott Romániában, kiverte a biztosítékot a székely himnusz a román...
A román külügyminisztérium felvette a kapcsolatot Magyarország bukaresti nagykövetével a Novák Katalin magyar köztársasági elnök romániai magánlátogatása során elhangzott „nem megfelelő nyilvános üzenetek mia
Nem igaz, hogy nem jelentkeznek tanárképzésre fiatalok – a probléma súlyosabb ennél
Több a jelentkező, mint tavaly és tavalyelőtt, de több ok miatt hosszú távon így sem biztosított az utánpótlás, a szaktanárhiány pedig már most is jelentős.


- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál