Siófoki Napilap - Utolsó roham a devizahitelesekért

Ezt olvasta már?

0

Utolsó roham a devizahitelesekért

Kormányzati szándék szerint április hónapban végre megoldást találnak arra a komoly problémára, amelyet a devizahitelesek helyzete okozott. A részletekről gyakorlatilag semmilyen információval nem rendelkezünk, csak néhány kiszivárogtatott részinformáció mutatja, hogy a folyamatok mozgásban vannak.


hirdetés

Nézzük mindjárt az elsőt, a rögzített árfolyam, amely a pillanatnyilag még fizetőképes hitelesek részére hivatott segítséget nyújtani.

A módszer nem új, már több bank alkalmazza elősorban nagy értékű fogyasztási hiteleknél, pl. gépjárműveknél. Fix törlesztőrészletet állapítanak meg az árfolyamváltozásból keletkezett plusz fizetnivalókat külön számlára rakja és a futamidő végén érvényesíti.

A jelen elképzelés szerinti öt éves időtartamban jelentkező elképzelés komoly veszélyforrásokat rejt magában. Az öt év múlva felgyülemlett tartozást akkor és ott vissza kell fizetni. Hasonlóan, mint az újrastrukturált hiteleknél, a kedvezményezett időszakban, ami fél év és két év között mozog, a könnyítés lejártakor vagy vissza kell fizetni vagy beépítik a tartozásba, a probléma ezután keletkezik. A régi törlesztőrészletnél egy jóval drasztikusabb törlesztőrészlet fog megjelenni, amely az eddigi tapasztalatok alapján is hozzájárult az újrastrukturált hitelek bedőléséhez is. Ez a veszély most is megvan. Kinek lesz arra kapacitása, hogy a hitele mellett egy másik hitelt is fizessen? A mostani elgondolás a hitelek egy részének biztos bukását vetíti elő.

 

Az összes többi -véleményünk szerint elmaradt- intézkedés kidolgozásának még semmi jelét nem látjuk. Tudomásul kéne venni végre azt a tényt, hogy az eddig bejelentett részintézkedések önmagukban semmilyen megoldást nem fognak jelenteni. Például az eszközkezelő létrehozása teljesen feleslegessé válik abban az esetben, ha a már számtalanszor javasolt adóskönnyítő intézkedéseket nem hozzák meg. Az eladósodott és a végrehajtó által üldözött, letiltásokkal terhelt ügyfél nem tudja fizetni az eszközkezelő által kért bérleti díjat.

 

Melyek ezek az intézkedések?

 

Károkozó végrehajtások csökkentése

A kormányzatnak meg kell védenie a fizetett lakáshiteleket. A mostani rendszer alapján bizonyos esetekben kisértékű végrehajtások miatt a végrehajtási csatlakozási kényszer következményeként a rendesen fizetett hitelek is felmondásra kerülnek. Sőt, ha valakinek két jelzáloghitele van és az egyik felmondásra kerül, a bank a másikat is felmondja mindenféle mérlegelés nélkül. A bedőlt banki hitelek 20-25%-át most már ezek a felmondott hitelek alkotják. Megoldásként a csatlakozási eljárások során védelemben kell részesíteni a lakáscélú hiteleket. Mérlegelni kell, hogy mi a fontosabb, a lakhatás biztosítása vagy a közüzemi tartozások kifezetése.

 

Adósságtömeg csökkentése

A végrehajtási költségek drasztikusak. Vagy a végrehajtói lobbi túlságosan erős, vagy a döntéshozók érdekérvényesítési képessége gyenge, de a végrehajtói álomjutalék a végrehajtókat az ország legirigyeltebb emberei közé teszik, amelyek mellett még a politikusok jövedelmei is eltörpülnek. A 10%-os behajtási jutalék a Tocsik-féle jutalékokat is megszégyeníti, de valamilyen oknál fogva ebben az ügyben semmilyen döntés nem akar kibontakozni. A másik jelentős adósságtömeg csökkentési lehetőség a késedelmi kamatok, amelyek sok esetben uzsora jellegűek. A késedelmi kamatok 6-30% között szóródnak. De a leggyakoribb a 26-27%-os késedelmi kamat, amely jóval magasabb az aktuális törlesztőrészletnél és gyakorlatilag két év alatt megduplázza az ügyfél adósságtömegét. Mi ez, hogy ha nem jó erkölcsbe ütköző szerződési feltétel? Függetlenül attól, hogy most szabadfelhasználású vagy lakáscélú hitelről van szó. A bank ilyen nagyságú nyereségét semmi nem indokolja. Azért semmilyen szolgáltatást nem nyújt, nagy valószínűséggel csak azt a célt szolgálja, hogy az ingatlan értékét a lehető leggyorsabban felélje az adósság, ill. ezt az irdatlan nagy adósságtömeget az adósok életük végéig fizethetik, ami a követeléskezelők részére nem egy rossz üzlet. Hogy lehetséges, hogy ezt a tényt a döntéshozók nem veszik figyelembe? Ezután jönnek a bankok trükközései. Az eredetileg lakáshitelként felvett hitelek a pénzintézet szerint már átminősül szabad felhasználású hitelnek és már nem érvényes rá a 90 napot meghaladó késedelmi kamattilalom. A PSZÁF ezzel kapcsolatban még nem volt hajlandó a kérésünkre egyértelmű álásfoglalást kibocsájtani.

 

Banki tartozás eladása intézményes uzsorásoknak

A bank a kezét mindig tisztán tartja, nem vesz vagy nem akar tudomást venni a követeléskezelő cégekről. Ez azért lenne furcsa, mert sok esetben jelentős részesedéssel rendelkeznek ezekben a cégekben. Mi a helyzet? A bank a tartozást rendkívül nyomott áron eladja a követeléskezelőnek. A követeléskezelő viszont az eredeti követelést követeli az adóson. Az itt alkalmazott árrés, haszonkulcs rendkívül magas. Néha ugyan ezek is adnak engedményt, de a hasznuk az ügyfelek helyzetének kihasználásával rendkívül magas. Ugyanez történik az ún. meg nem térült kár eladásakor is. Az ingatlan árverésre került, a még tetemes meglévő tartozást a bank szintén eladja, általában már 10%-ért megszabadul tőle, a követeléskezelő, aki gyakorlatilag bárki lehet, viszont ugyanezt már 100%-on is árulhatja. Ha ez nem uzsorás szerződés, akkor nem tudom, hogy ez mi. A rendőrség által elfogott uzsorások 100%-os kamatra adják ki a szerencsétleneknek a hiteleiket, de nem tudunk róla, hogy a 900%-os nyereséget hozó adósságbehajtásért bárkit is felelősségre vontak volna. Hol vannak a döntéshozók, akik ezekre az anomáliákra odafigyelnek? Az államnak kellene 10%-on kivásárolni ezeket a tartozásokat, mert ezzel megvalósulna a tiszta lappal történő indulás lehetősége. Természetesen nem kell ingyen, de nem mindegy az ügyfélnek, a bajba jutott és bedőlt hitelesnek, hogy 5 millió forint vagy 500 ezer forint tartozást kell kifizetnie.

 

Végrehajtási törvény megreformálása

A végrehajtási törvény rendkívül egyoldalúan szemléli a behajtási cselekvéseket és intézkedéseket. Nem találni benne két sort összesen, amely az adós érdekeit védené. Mindenkinek tudomásul kéne vennie, hogy a behajtás egy fontos jogintézmény, nélküle a gazdaság alapjai omolnának össze. De az adósnak is lehetnek jogai, az is valamilyen szinten védelemben kell, hogy részesüljön még akkor is, ha hibát követett el. De két tételt mindenképpen kiemelten fontosnak tartok.

1. A letiltás mértékének szabályozása jobban kell, hogy az élethez igazodjon.

A család megélhetésének biztosításához jónéhány esetben bármekkora levonás is sok lehet. Az egyébként is nyomor szinten élő részére kérdés: "Lesz-e mit ennem? Tudok-e fűteni? Meg tudom-e venni a gyógyszereimet? Melyiket válasszam?" Ilyen esetben szükséges lehet a családvédelmi szolgálat környezettanulmánya, amely ugyan legyen kellően szigorú, de méltányos.

2. A jövedelemszerző tevékenységhez kapcsolódó eszközök bevonásának csökkentése a végrehajtási eljárásban.

Ha ez csatlakozási eljárásban következik be, nem szabad elvenni a gépjármű vezető, oktató munkaeszközét, vagy ahol a gépjármű valóban munkaeszköz. De a rokkantságban szenvedő járművét sem célszerű elvenni.

 

A felsoroltakon kívül még jónéhány pont változtatásra szorulna. A rendkívüli helyzet rendkívüli intézkedéseket kíván.

 

A 7+1 pont elfogadása óta csak gyakorlatilag ötletelés szintű hírekről lehet tudomást szerezni. A hitelesek megmentéséért indított hajrában a rendkívül szűkre szabott időkeretben ismételten át kellene tekinteni az összes meghozott intézkedést, ill. azokat is, amelyre a kormányzat eddig kevés vagy semmilyen figyelmet nem fordított.

 

Kovács László ügyvezető

Banki és Végrehajtási Károsultak Információs Irodája

www.bankikarosultak.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Szakíts jól, ha bírsz!

Szakítani sosem könnyű, de úgy tűnik, ez most még inkább így van: 2011 óta 41%-kal nőtt azok száma, akik szerelmi bánattal kapcsolatos kifejezésekre gugliztak rá!

Motorosok ütköztek Ómassán

Két tizenéves motoros ütközött össze Ómassa belterületén szombat este, mindketten megsérültek, kórházba szállították őket - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap.

Ítéletre vár a vérengzést tervező S. Ábel

Kedden dönt a bíróság a 22 rendbeli emberölés előkészületével vádolt, gyilkosságról verselő diákról.

Szíria rakétákat irányzott Izraelre

Készenlétbe helyezte legfejlettebb rakétarendszerét a szíriai kormány azzal az utasítással, hogy Tel-Avivra kell csapást mérni, ha Izrael újabb támadást hajt végre Szíriában - írta izraeli katonai forrásokat idézve a The Sunday Ti...

Kaszával ölt motorost

A helyszínen életét vesztette az a motorral közlekedő férfi, akit egy ismerőse szúrt hasba egy kaszával szombaton kora este a Bács-Kiskun megyei Helvécián - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

Felborult egy autó az M3-ason

A rendőrök mentették ki annak a személyautónak a sofőrjét, amelyik az M3-as autópályán borult fel, Heves megyében - értesült a HavariaPress.

MSZP: titokban hozott döntésekkel módosul a választási rendszer

Az MSZP szerint újra egyéni országgyűlési képviselői indítványokkal nyúl bele a Fidesz a magyar választási rendszerbe. Így reagált Molnár Zsolt vasárnapi közleményében az Országgyűlés elé került új törvényjavaslatokra az országgyű...

A megnyerhetetlen drogháború

Brad Pitt szerint Amerika háborúja a drog ellen totális kudarc. A világhírű színész a The House I Live In (A ház, amelyben élek) című dokumentumfilm producereként fejtette ki véleményét. Az ENSZ becslése szerint az illegális kábít...

Gazdasági vezetőt keres a Káva Színház

A Káva Színház felhívása. Magyarország egyik legjelentősebb, 17 éves múltra visszatekintő, hazai és nemzetközi tapasztalatokkal bíró színházi neveléssel foglalkozó független színházi társulata gazdasági vezetői munkakörre munka...

Hivatalosan is megházasodott Example

Example és Erin két éve vannak együtt, de kapcsolatuk stabilságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy tegnap már hivatalosan is össze házasodtak.

Duncan James félt Isten haragjától

Duncan James, a Blue énekese bevallotta, hogy nagyon tartott attól, hogy Isten megbünteti biszexualitásáért.

Bebét bűnbe csábították

Sztárok kapcsolódtak be a Vörösmarty téri Boom&Brass étterem születésnapi előkészületeibe.

Sport

Micheliszt megbüntették, szabálytalan a Honda, borult minden

A WTCC-sorozat osztrák nagydíjának időmérője után örültünk egy kicsit, hiszen Michelisz Norbi a 9. lett, ami a második futamon első soros indulást jelentett volna. Ugyanakkor a Q2-ben történtek miatt a versenybíróság rekordbünteté...

Kilencedik helyen zárt a salzburgringi időmérőn Michelisz Norbert

Michelisz Norbert a kilencedik helyen zárta a túraautó világbajnokság salzburgringi versenyének időmérő edzését, amely elég furcsa körülmények között ért véget. A Zengő Motorsport pilótája kiegyensúlyozottan versenyzett, a szabade...

Egy félidőn át partiban volt a Szeged a Veszprémmel

A címvédő MKB Veszprém nyerte a férfi kézilabda NB I bajnoki döntőjének első mérkőzését. A veszprémiek 33-23-ra verték a Pick Szegedet, amely egy félidőn át komoly nyomást tudott gyakorolni a bajnokra. A második játékrészben aztán...

"Gyerünk gyerekek, gyerünk, az isten szerelmére!" - A sydneyi kajak négyes a Re-...

Mondják, a nosztalgia felmelegít. Nekünk sincs más célunk a Re-Playerrel, mint ahogy William Parrish, azaz Sir Anthony Hopkins mondta a Ha eljön Joe Blackben egy csipetnyi borzongást, egy leheletnyi sóhajt, vagy némi nevetést cs...

Videó: Ronaldo és Mourinho sem vette át ezüstérmét az elvesztett Király-kupa utá...

A La Sexta spanyol tévécsatorna felvételein jól látszik, hogy sem Cristiano Ronaldo, sem pedig José Mourinho nem vette át ezüstérmét az Atlético Madrid ellen elszenvedett kupadöntő után. A Realt a díjak átadásakor Aitor Karanka ké...

Skaliczki győzelemmel búcsúzna Szegedtől

Szombaton elkezdődik a két győzelemig tartó MKB VeszprémPick Szeged férfi kézilabda bajnoki döntő. Az alapszakaszban elért jobb helyezésének köszönhetően a veszprémiek élvezhetik a pályaelőnyt, ami azt jelenti, a csongrádiaknak le...

Juhász Roland szerint mindenki a Vidi ellen mutatná meg

Ma este fél hétkor a Kaposvár ellen lép pályára a Videoton labdarúgó csapata. A fehérváriak előtt csupán egy cél lebeg, legyőzni a Rákóczit és megőrizni a tabellán elfoglalt második helyet. Juhász Roland szerint ez így első ránézé...

Daganattal kezelik a Barca edzőjét New York-ban

A jövő héttől ismét New Yorkban kezelteti magát Tito Vilanova, a spanyol bajnok FC Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője.

A Fradi nyerte az örökrangadót Győrben

A Ferencváros 2-0-s győzelmet aratott Győrben az MTK Budapest felett a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójában, a szombati örökrangadón.

A Videoton nyert és három ponttal megelőzte az MTK-t

A Videoton 2-1-re legyőzte a vendég Kaposvárt a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának szombati játéknapján.

NB II - A feljutás kapujában a Mezőkövesd

A keleten éllovas Mezőkövesd kétgólos hátrányból fordítva 3-2-re győzött Putnokon a labdarúgó NB II 27. fordulójának szombati játéknapján, sikerével pedig a feljutás küszöbén áll, ugyanis riválisai közül a Vasas 4-1-re kikapott Or...

Bulvár

A világ legveszélyesebb tengerpartja - sokkoló videó!

A nyaralást egy becsapódó repülőgép zavarhatja megtémakör: Egyebek, kategória: Egyebekfejlesztő: Baleset a tengerpartonméret: 0 kB(teljes, idegen nyelvű)

Ez aztán furcsa fordulat! Mégis ByeAlex nyerte a nemzetközi versenyt

Bár a kihirdetett eredmények szerint a 10. lett ByeAlex, kiderült, mégis ő a nyertes.

Szeretnéd tudni, ki voltál előző életedben? - Három árulkodó dolog

Nem is gondolnád, milyen könnyen közelebb juthatsz a válaszhoz, ki voltál előző életedben.

Nem szégyenlősködött! Palvin Barbi egy szál bugyiban mutatta meg magát - Képek!

Palvin Barbi merész képeken pózol egy magazin felkérésére.

Trafik: Havas Henrik élő adásban kért bocsánatot Varga Miklóstól

Az előadóművész pedig a műsor végére revideálta véleményét trafikügyben.

Kiderült Alex titka

Előzményes oka van annak, hogy Nyíregyháza felé autózom megtekinteni Játékország magyarhoni fellegvárát. Az előzmény pedig emberöltőnyi: a történet 1932-ben kezdődik, vagy tán még egy kicsit előbb is

Videó: rácsukódott a kertkapu a Lamborghinire

És nem is akárkijére: Kanye West Aventadorját egy barátja hozta el a szervizből, a végállomás Kim Kardashian háza volt. A gonosz kertkapu azonban túl gyorsan csukódott, így a bal oldalon keletkezett mély karcok miatt lehet visszav...

ByeAlex divatot teremtett Malmőben

ByeAlex nagy népszerűségnek örvend a svédek körében, nem csak a Kedvesem című daláért rajonganak az Eurovíziós Dalfesztiválra látogatók, de sapkájával és szemüvegével is divatot teremtett.

Fordulat Csobot Adél és Istenes Bence kapcsolatában

Már nem csak Bence nagyszülei kedvelik az X-Faktor friss műsorvezetőjének választottját. Adél az anyósát is levette a lábáról.

Fehérneműre vetkőzött! Christina Aguilera elképesztően karcsúra fogyott - Fotók

Christina Aguilera levetkőzve mutatta meg: karcsúra fogyott.

blogmorzsák

Jobbközép párt?

A gondolat jó, hovatovább helyes, de önmagában nem több, mint ferráris Magnumnak az ellenfél, meg a csaja akit meg kell menteni tőle.

Különleges plakát
a gyermekbántalmazás ellen

Más üzenetet közvetít attól függően, hogy milyen magasságból nézi az ember.

A homok csodálatos városa

A kínai Dunhuang, a „homok városa", valaha
a Selyemút egyik fontos állomása volt, ma már elsősorban a turistákból él.

Hö úr gyűjteményének évszázados teái

Hö úr Kína legértékesebb öreg tea gyűjteményével rendelkezik, amely rangot nyugodtan kiterjeszthetjük az egész világra.

Samsung: galaktikus nyereség

Úgy tűnik, idő kérdése, és az Android helyett már Samdroidot kell majd írni.

Az első magyar bulvárlap

A Budapest c. napilapot 1877-ben alapították,
az újságot rikkancsok is árulták.

Kisgatyában piáló Dave Gahan

Exkluzív fotók, izgalmas sztorik '85-ből, Pestről, az első szocialista Depeche Mode-koncertről.

A nyugdíjasok fogságában

„Amikor gyerek voltam, egy nyugdíjasra két munkavállaló jutott. Mire nyugdíjba megyek,
két nyugdíjasra egy munkavállaló jut majd.”

Így épült a kettes metró

Vargha Ákos fotóalbumában tobzódhatunk az építéshez, építőkhöz és az elkészült vonalhoz, illetve az állomásokhoz kötődő képekben.

Még több offshore hátterű
EU-támogatott cég került elő

Ciprusi, seychelle-szigeteki, szingapúri tulajdonú cégek is kaptak 2012-ben a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségen keresztül uniós támogatásokat.

Elő a savazós bácsival!

Két férfit keresnek, közös jellemzőjük a galamblelkűség és a kémia, meg a "békemenet".

0