Ezt olvasta már?

0

Valamikor férfi volt! Ő az első transznemű versenyző a Miss USA szépségverseny történetében

A Miss Nevada szépségversenyen idén Kataluna Enriquez fejére került a korona, ezzel pedig ő lesz az első transznemű versenyző, aki a Miss USA szépségverseny mezőnyében indul.


hirdetés

 

Fotó: @mskataluna

Kataluna Enriquez egy interjúban elmondta, hogy hírnevét és győzelmét arra szeretné használni, hogy szélesebb körben láthatóvá tegye a transzneműek problémáit és utat törjön mások számára.

Nem volt egyszerű élete, fizikailag és szexuális is bántalmazták, mentális problémákkal küzdött és szinte semmije sem volt gyerekkorában. Semmilyen támogatást nem kapott, de addig küzdött, amíg el nem érte az álmait.

"Mindig a szívemben vagytok. A győzelmem a mi győzelmünk. Történelmet írtunk. Boldog Pride-ot!"

- írta Miss Nevada az Instagramon győzelme után

 

 

Képek még!

forrás: glamour







0
0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Százezer embert ugrasztottak Kínában a gazdaság megmentéséért

A kínai kabinet a héten több mint 100 000 résztvevővel rendkívüli ülést tartott az állami média szerint, mivel a legfelsőbb vezetők...

Új tulaj kezébe kerül a Chelsea, megszületett a megállapodás

Úgy tűnik, hogy a Chelsea nem megy a süllyesztőbe, miután szankciókkal sújtották Roman Abramovicsot. 

Búcsúlevelet hagyott hátra az aszódi gyilkos

A férfi megölte két lányát Aszódon, majd magával is végezni próbált. Az apa baltával verte fejbe a 14 és 16 éves lányokat, majd...

Másról fantáziálsz szex közben?

Nem csak a férfiak, de a nők körében is gyakori az, hogy szeretkezés közben szexi történeteket alkotnak a képzeletükben. Ahogy a szexszel...

5 nyomós érv, amiért az idősebb férfiak igenis nyerők

Van valami abban a mondásban, hogy a férfi olyan, mint a jó bor… a korral csak nemesedik. Nem tudom, Te, hogy vagy vele, de én közel a...

Sugározni fog a földkábel, ettől félnek Szegeden

A szolgáltató jót akart, de az érintett utcák lakói autókkal akarják megakadályozni a beruházást.

A Google térképén is elérhetők a Volánbusz vidéki városi menetrendjei

Ezzel a városokban elérhetővé vált az egyszerű utazástervezés mobilon, külön applikáció letöltése nélkül.

Hatalmas vihar tombolt Somogyban: még egy templom is megrongálódott - fotó

Fákat döntött ki, ágakat szakított le és épületeket, köztük egy templomot is megrongált az erős széllel érkező zivatar Somogyban.

Juhász Roland feleségül vette műsorvezető kedvesét

A pár már hosszú évek óta él együtt, most a boldogító igent is kimondták egymásnak. Rengeteg focis barát gratulált a párnak....

Hamarosan jön az év leginnovatívabb fitneszrendezvénye.

A Smart Sport Expó & Fitness Fesztivált a Papp László Budapest Sportarénában rendezik meg.

Sport

Egy kisfiú rohant be a pályára Rafael Nadalhoz, látni kell a reakcióját - videó

Hihetetlenül aranyos pillanatok a spanyol teniszező újabb győzelme után.

Hosszú Katinka olyan hírt közölt, aminek ellenfelei nem fognak örülni

Az Iron Lady nemrég Barcelonában gyarapította éremkollekcióját.

A sporttörténelmet író Valter Attilát Szlovéniában is ezrek ünnepelték

Egészen elképesztő hangulat fogadta a mezőnyt a gyilkos szakaszon. Valter Attila negyedik helye a szakaszon szenzáció, miként a másik két magyar szereplése is.

Spanyol információk szerint Szoboszlai a La Ligába tart

A megbízhatónak számító spanyol újságíró, Gerard Romero információi szerint órákon belül eligazolhat Lipcséből a magyar középpályás.

Szoboszlai a spanyol bajnokságba igazolhat, már a hétvégén bejelentheti az új csapata

Azt egyelőre nem tudni, hogy véglegesen vagy csak kölcsönben válthat klubot a magyar játékos.

Itt a visszavágás? – a Manchester Cityből igazolt a Borussia Dortmund

A németek a hivatalos oldalukon jelentették be, hogy szerződtetik az angol bajnok támadóját.

Eldőlt, Szoboszlai Dominik a Lipcse játékosa marad-e

A német csapat ügyvezetője elég konkrét kijelentést tett.

Szombati sport: a Real Madrid és a Liverpool küzd meg a Bajnokok Ligája trófeáért

Labdarúgás mellett többek között forma-1, tenisz és kézilabda a kínálatban.

Minden idők legrosszabb BL-döntőjét előbb nyerte meg, mint az első bajnoki címét

Carlo Ancelotti lett az első ember, aki mind az öt európai topligában bajnoki címet nyert a kispadon. Mutatjuk, melyik volt ez az öt szezon.

Mourinho végül valóban megtette, amiért annyian gyűlölik - videó

A portugál már számtalan támadást kapott, most alaposan az utálkozók orrára koppintott.

Klubot válthat nyáron Sallai Roland? - reakció

Fontos dologra világított rá.

Bulvár

A csodazöldség, ami fogyaszt és csontot erősít – és szinte minden sarkon kapni

A Földközi-tenger vidékéről és a Közel-Keletről származó finomságot arrafelé garbanzo bab néven is ismerik. Az olasz, a görög, az indiai, az arab, a spanyol és a portugál konyha egyik legkedveltebb alapanyaga, de

Fontos telefont kapott Orbán Viktor: aggasztó a helyzet, megoldásokat kell találni

Telefonon tárgyalt Boris Johnson brit kormányfővel Orbán Viktor miniszterelnök péntek este - mondta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. A két vezető áttekintette az ukrajnai helyzetet, melyet mindketten agg

Vigyázz, ez az étel borzasztóan egészségtelen, és nem is tudtad - orvosok sem ajánlják

Valószínűleg te is találkoztál már az alábbi ételekkel, amik bizonyos egészségügyi kockázatokkal járnak.

Petyhüdtté, ráncossá teszi a bőrt, pattanásokat okoz: mindennap eszed, pedig nagyon öregít

Rengeteg ételben megtalálható, fogyasztása azonban rendkívül káros a bőrre.

Ezt a vitamint szedd, ha már náthás vagy: 2 nap alatt elmulasztja a tüneteket

A kiegyensúlyozott táplálkozás nem mindig elegendő, ha szeretnéd elkerülni a felső légúti betegségeket.

Újabb pofon Ukrajnának

Rendkívül magas adóskockázatot jelző szintre minősítette vissza Ukrajnát az S&P Global Ratings.

A német beszállító bezárja üzemét

Fotó: ElringKlinger Az ElringKlinger autóipari beszállító bezárja üzemét a fürthi járásbeli Langenzennben. Eddig mintegy 150 alkalmazott gyártott hőpajzsokat és árnyékoló alkatrészeket a belsőégésű gépkocsik

Egy kisfiú rohant be a pályára Rafael Nadalhoz, látni kell a reakcióját - videó

Hihetetlenül aranyos pillanatok a spanyol teniszező újabb győzelme után.

Nagy a baj: intenzív osztályra került Bodrogi Gyula – Ilyen állapotban van jelenleg a nemzet színésze

Bodrogi Gyulát csütörtök reggel szállították kórházba, jelenleg is az intenzív osztályon kezelik.

Ők a magyar utak rémei, a jog sem tud velük mit kezdeni

Aki jogosítvány nélkül vezet, attól nincs mit bevonni, ha legközelebb is autóba ül, legfeljebb a büntetés lesz súlyosabb.

Schobert Norbert botránya Berki Krisztián temetésén: az ügy folytatódik

Százával érkeznek a kommentek, van, aki szerint szörnyű, amit a tréner művelt.

blogmorzsák

Barcelona: egy élhető és különleges város

Az eszméletlen Gaudi alkotásoktól a bulis tengerpartig minden jellemző rá…

Zavar a horkolás? Zseni módszer a pokoli lárma ellen

Végre te és párod is nyugodtan alhattok - gyors és kényelmes megoldás érkezett.

Átláthatóbb önkormányzatok? Számon kértük az ígéreteket

Újbuda és Ferencváros a legátláthatóbb, a Belváros a legátláthatatlanabb.

Szex és Budapest

A sajtó úgy szocializálja a magyarokat, hogy a szex az bűn?

0