Ezt olvasta már?

Ismét csökkent az üzemanyagok ára

Csökkentette az üzemanyagok literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. pénteken, a 95-ös benzin ára bruttó 5 forinttal, a gázolajé bruttó 3 forinttal mérséklő...

0

Verrasztó arany-, Késely ezüst-, Burián bronzérmes a zárónapon

Verrasztó Dávid 400 méter vegyesen arany-, Késely Ajna 400 méter gyorson ezüst-, Burián Katalin pedig 200 méter háton bronzérmet szerzett a Glasgow-ban rendezett úszó Európa-bajnokság csütörtöki zárónapján. A magyar csapat négy arany-, három ezüst- és két bronzéremmel zárt.


hirdetés

Verrasztó 4:10.65 perces idővel csapott célba, ezzel sorozatban harmadszor lett a kontinens legjobbja. A 29 éves Verrasztó a szám történetének legidősebb Európa-bajnoka.

Verrasztó a legjobb idővel került a fináléba, azonban már előre beharangozta a brit Max Litchfielddel várható különcsatájukat. A fináléban szinte végig fej-fej mellett haladtak, az utolsó fordulónál a magyar versenyző került előnybe.

"Pályafutásom talán legszorosabb versenye volt, örülök, hogy sikerült betartani a délelőtti ígéretemet, miszerint javulni fogok egy másodpercet. Persze ez messze nem a legjobbam, de a felkészülésem sem volt az. Tudtam, hogy erős az angol srác, de jól osztottam be az erőmet, nagyon boldog vagyok, hogy én lehetek a szám legidősebb győztese" - mondta Verrasztó, aki, miután kiszállt a vízből "lepacsizott" a magyar válogatott szakmai stábjával az első sorban, valamint a lelátón helyet foglaló szurkolókkal - főként persze honfitársaival - ünnepeltette magát.

A 16 éves Késely - aki korábban 800 méteren ezüst-, 1500 méteren pedig bronzérmet szerzett - 4:03.57 perces junior Európa-csúccsal csapott célba. A rajt után az élre állt, féltávnál vezetett, az utolsó ötven méteren pedig legnagyobb riválisával, Simona Quadarellával vívott óriási harcot, de a benyúlás az olasznak jött ki jobban, és 22 századdal hamarabb érintette a falat.

"Így néz ki egy örömúszás, és azt gondolom, a három számom közül ez volt a legjobb. Nagyon meg kellett harcolni ezért az időért, az olasz lány pedig kihozta ezt belőlem, nagyon boldog vagyok. A végén már egymást húztuk, tudtam, hogy vele fogok harcolni, ez volt az egész hétnek a fénypontja. Az álmom volt ez a három érem, de sikerült, és hihetetlenül boldog vagyok" - nyilatkozta Késely.

A 23 éves Burián 2:07.43 perces egyéni csúccsal csapott célba. A számot az olasz Margherita Panziera nyerte (2:06.18 perc), aki Egerszegi Krisztina 1991 óta fenálló Európa-bajnoki rekordját (2:06.62 perc) adta át a múltnak.

"Nagyon boldog vagyok, nem tudom, mit mondjak. Nagyon nehéz pár év van mögöttem, s köszönöm mindenkinek, aki támogatott ebben az időszakban" - mondta könnyes szemmel Burián.

Milák Kristóf a negyedik, Cseh László címvédőként a nyolcadik helyen végzett 100 méter pillangón. A 18 éves Milák - aki 200-on győzött, tavaly a vb-n ezüstérmes volt ezen a távon - 51.51 másodperces idővel csapott célba, míg 32 esztendős honfitársa, 51.84-gyel érintette a falat. A számot nagy meglepetésre az 1-es pályán úszó olasz Piero Codia nyerte a 8-ason haladó francia Mehdy Metella, valamint a brit James Guy előtt.

A 14-szeres Európa-bajnok, a kontinensviadalok történetének legeredményesebb versenyzőjének hatalmas sorozata fejeződött be ezzel, ugyanis Cseh a 2003-as montreali világbajnokság óta minden egyes nagymedencés világversenyen a dobogóra állhatott.

"A második ötven és a célba érkezésem sem sikerült. Annyit éreztem, hogy a megindulásom nem jött össze, így sikerült, innen kell ezt visszaraknom, de érzem még magamban az erőt" - mondta Cseh.

Milák elmondta, ez a verseny "most finoman szólva" sem sikerült neki, nem tudja, mi történt. Hozzátette, összességében azért elégedett az Európa-bajnoki szereplésével.

A 4x100 méteres vegyesváltók közül a férfi az ötödik, a női a nyolcadik helyen zárt.

Glasgow-ban a Tollcross Parkban Hosszú Katinka (200 méter vegyes), Milák Kristóf (200 méter pillangó), Kapás Boglárka (200 méter pillangó) és Verrasztó Dávid (400 méter vegyes) szerzett aranyérmet, második lett Kenderesi Tamás (200 méter pillangó), valamit kétszer Késely Ajna (800 és 400 méter gyors). Késely (1500 méter gyors), valamint Burián Katalin (200 méter hát) szerzett bronzérmet. A magyarok ezzel az éremtábla negyedik helyén végeztek és szinte hajszálra pontosan teljesítették Sós Csaba szövetségi kapitány elvárásait, a szakember ugyanis tíz érmet, köztük egynél több aranyat tűzött ki célul.







0
0

hírek innen, onnan

Mi történt? Máris szakított az X-Faktor sztárja

Mindenki szerint tökéletesen összeillettek.

Egy 61 éves nő az első budapesti hajléktalan, akit bíróság elé állítanak

Menhelyre vitték a kutyáját, a holmiját pedig elvették. Péntek délután lesz a tárgyalása, ahol nem személyesen fogják meghallgatni.

Kulcsár Edináék megmutatták, hogyan ébred a család reggelente

Vagyis csak Csuti és Edina, hiszen a kis Medox még nem igazán alvásra használja az estét.

A világbajnok edző neve, Pastoré még csak fel sem merült

Így hát, aki megbukott nyolc éve, Csoknyai lett a férfi kézisek átmeneti kapitánya. Az olimpia a tét.

A dízel teherautókat miért nem tiltják ki? - Guruló hordó vendégposzt

A közúti teherfuvarozás nagyobb szén-dioxid-kibocsátó, mint a személyautók, ráadásul dízel alapú, mégse kap akkora szabályozói...

A Paks elleni győzelemmel lépnének előrébb a tabellán a Loki labdarúgói

Debrecen - A DVSC szombaton 17 órától a hét meccs óta veretlen, jól összedolgozott Paksot fogadja a Nagyerdei Stadionban.

Tizenöt magyar parasztdal csendül fel Debrecenben

Debrecen - A Kölcsey Központban koncertezik a Modern Art Orchestra, melynek tagjai a bartóki zongoraanyagot ültették át a nagyzenekar nyelvére.

Repülőgép-hordozónak ütközött egy amerikai helikopter, sérültek

Többen megsérültek, amikor az amerikai haditengerészet MH-60 Seahawk típusú helikoptere nekiütközött a Ronald Reagan repülőgép-hordozó...

Mesterséges holddal világítana egy kínai város

Ugyanazt tudná, mint a Hold, csak fényesebb és irányítható.

Lecsapott a kormányhivatal a limuzinokra

Egy gépjármű forgalmi engedélyét és rendszámtábláját is elvette a hatóság.

Samsung Galaxy Watch - Egy igazán csúcs okosóra

Ha okos és szép órát szeretne jó áron, most mutatunk egyet. Illetve mindjárt hármat.

Tarlós István: Soha nem akartam másnak mutatkozni, mint amilyen vagyok

Interjú készített a Figyelő Tarlós Istvánnal, aki újra elindul a főpolgármesteri posztért.

0

Sport

Meghalt a hatszoros magyar Európa-bajnok asztaliteniszező

Magos Judit a sportág kiemelkedő alakja volt.

Willi Orbánt meglepte, hogy itthon gulyást és palacsintát is ehettek

A válogatott focista gőzerővel gyakorolja a magyar himnuszt.

Olyat tett Gera Zoltán, amit sosem felejt el a Chelsea egykori sztárja

Diósgyőrbe érkezett az angol Chelsea és a Fulham csapatának korábbi labdarúgója, a százszoros ír válogatott, Damien Duff. A nagy munkabírásáról ismert szélső hétfőn és kedden az Ír Labdarúgó-szövetség (FAI) UEFA Elite A tanfolyamának részeként vesz részt tanulmányúton a DVTK akadémiáján.

Súlyos alkoholproblémákkal küzd a futball-legenda

Buenos Aires Komoly alkohol- és gyógyszerproblémákkal küzd az argentin futball-legenda, Diego Maradona (57).

Kitiltották Ukrajnából a vb-t nyert kárpátaljai focistákat

A Videoton és az Újpest korábbi játékosa, az ungvári születésű kilencszeres válogatott Sándor György is érintett.

Állva zsákol a Los Angeles szerb centere

Boban Marjanovicnak fel sem kell ugrania, Vince Carter 41 évesen is elemében van.

Vizsgálat indult: ő lehet a felelős az edzés során életét vesztő magyar tini birkózó haláláért?

Budapest Rendőrség által kirendelt szakértő vizsgálja felül a sportorvos tevékenységét a tragikus hirtelenséggel elhunyt Rózsa György (17) ügyében tudta meg a Blikk.

Van-e visszaút Neymarnak Barcelonába?

Normál esetben erre kapásból rávághatnánk, hogy naná, elvégre a világ egyik legjobb játékosa; a távozásának körülményei miatt pedig azt kellene válaszolni: soha!

A Barca egykori árulója szívesen átvenné a Real Madrid irányítását

A dán szakember kinevezése biztos nagy vihart kavarna.

Fizikális problémái vannak a Veszprém kézilabdázóinak

Gulyás István sportigazgató szerint nem csinálnak presztízskérdést a Tatabányán elszenvedett vereségből. Interjú.

Bulvár

Itt a világszínvonalú új magyar busz, a belsejétől hanyatt fog esni

A busz az európai típusengedélyt is megkapta, kezdődhet a gyártás.

Mi történt? Marsi Anikó elköltözött a családi házból

A műsorvezetőnek nehéz döntést kellett meghoznia.

Ezt a cipőt viseld télen, ha unod a csizmákat: nagyon menő trend.

Ha úgy gondolod, idén nem csak csizmát szeretnél hordani, hanem valami mást a hűvös időben, akkor az alábbiakat érdemes beszerezned!

Utánajártunk, hogy mennyibe kerülhet a fúrt kerti kutak engedélyezése

Segítünk abban is, mire figyeljen, ha még idén beadná a fennmaradási kérelmet.

Kiss Péter Balázs: Sajnos igaz a hír

Kiss Péter Balázs a napokban balesetet szenvedett egy fociedzésen, ami sajnos nem maradt következmény nélkül. A Barátok közt színésze a közösségi oldalán hosszabban írt a részletekről.

Itt a meglepetés: Újra együtt Szinetár Dóráék

Sokan fognak örülni ennek a fotónak.

Újabb jel, hogy válságra készül a kormány

Ha nem valamiféle hóbortnak, hanem tudatosan átgondolt stratégiai lépésnek tekintjük az ország tartalékainak aranyban történő növelését, akkor ez akár újabb jele lehet annak, hogy az ország vezetése válságra készül.

Nem megy a YouTube? Akkor jöhet a pornó

Feketén-fehéren kiderült, mit néznek az amerikaiak, ha megfosztják őket kedvenc videomegosztójuktól, a YouTube-tól.

Módosítják a Kresz-t: komoly változás a magyar utakon

A BKK és a BKV is csatlakozott a kerékpáros közlekedés biztonságát szolgáló kampányhoz.

Meghalt egy magyar rendőr a macedón-görög határon

A határ megerősítésére utazott ki.

blogmorzsák

A legjobb Halloween‑bulik

Érdemes elkezdeni a készülődést a közelgő Halloweenre, mutatunk pár igazán jó bulit.

Április 8-án kik voltak többen?

A kormánypártok oly szerény többséggel nyer­tek, hogy ezt a tényt nem érdemes választási kommunikációjuk középpontjába állítani.

Ausztrália lehet az első ország, ami kiírtja a méhnyakrákot

A titok a szűrési és egészségügyi rendszer áta­lakítása volt egyszer, kétszer és mindannyiszor, amikor a helyzet indokolta. Íme egy sikersztori.

Felborul a status quo?

A Nemzeti Együttműködés Rendszere megdönthetetlennek látszik, mégis a harmadik kétharmad talán valamire jó volt.

Összefoglaló a kormány népnyomorító intézkedéseiből

Azt hisszük, nem lehet rosszabb. Az elmúlt hetek eseményei alapján a java csak még most jön.

Tavaly még magas lóról osztotta Simonka az ügyeit firtató Hadházyt

Simonka képviselő nem magányos lovagként működött a NER romlott rendszerében.

Létezik a HírTv-ben olyan, hogy sajtóetika?

"Megpróbáltak hülyét csinálni a vendégből. Nem sikerült."

Önbizalom hiányos társkeresés

Te lehiszed magadról, hogy vagy olyan értékes, hogy megtalálhasd a társad?

Vintage óvszer csomagolások

Érdekel, hogy néztek ki az óvszerek régen?

Kannelbulle, azaz a svéd fahéjas csiga

A svéd kávészünet főszereplője, a mindennapok része, egyben nemzeti kincs. Kóstold meg a svéd fahéjas csigát!

Hogyan lehetünk boldogok? Itt a recept!

Néhány egyedi szokás, amiket ha beépítünk az életünkbe, nem marad el a pozitív hatás!

Mitől lesz húzós a lecsó szaftja?

Mindig tudtam, hogy a lecsó talán még a pörköltnél is személyesebb ügye minden magyar embernek.

0