Vezetőcsere a somogyi polgárőrségnél

Újraválasztották a vezérkart a somogyi polgárőröknél. A szervezet megalakulása óta a legnagyobb változás zajlott le az elnökségben.


Szablics István, a korábbi elnök elköszönt. Csaknem 14 évnyi munka után mondott le a megyei polgárőrszövetség vezetéséről. A kaposvári Varga Gyula az alelnöki tisztségtől vált meg. A tisztújító közgyűlésen Peszt Pétert – az eddigi elnökhelyettest – választották meg a somogyi szervezet élére. A megyei vezetés tagja lett Laki István, aki elnök-helyettesként folytatja pályafutását, a kaposvári kistérségi csapat vezetőjét, Domán Tibort pedig alelnöknek választották. (Ugyanezt a posztot tölti be még Kutas Sándor, Gazdag Ferenc és Pitz Sándor).

Peszt Péter arról beszélt: a somogyiak nyugalma, a közbiztonság érdekében komoly szolgálatot vállaltak eddig is a polgárőrök, és a jövőben még nagyobb energiát fektetnek ebbe a munkába. A rendőrség és a polgárőrség közötti kapcsolatot tovább erősítik. Az összes rendőrkapitányságot megkeresik, tárgyalni akarnak Mergancz Sándor megyei rendőr-főkapitánnyal is.

– A kisebb súlyú, de annál nagyobb felháborodást kiváltó bűncselekményeket szeretnénk csökkenteni – fejtegette Peszt Péter. – Egy kisfaluban gyakorta nagyobb felzúdulást vált ki, ha valakitől ellopnak néhány baromfit vagy megdézsmálják a kertet, mintha egy távoli nagy városban egy pénzautomatát kiszakítanak a falból. Az emberek nem azért dolgoznak, hogy helyettük mások szüreteljenek. Úgy vélem, a bűnmegelőzésben fontos szerepet töltenek be a polgárőrök.

Peszt Péter ígéretet tett arra: lehetőségeikhez mérten folytatják a gyakori ellenőrzéseket, és bekapcsolódnak a rendőrségi akciókba. Az utóbbi időszakra utalva hangsúlyozta: több eredményes közös bevetésen vettek részt. Kiemelte: erős bázissal rendelkezik a megyei szövetség, amit számok is bizonyítanak.

Somogyban pillanatnyilag nyolcvanhárom egyesületben száztíz településen csaknem háromezer-kétszáz polgárőr tevékenykedik. Az elnök elkötelezett híve a rendszeres képzésnek. Tervek szerint az ősszel Kaposváron, Siófokon és Nagyatádon szerveznek oktatást, s később újabb képzésre hívják a polgárőröket.

Peszt Péter nem ért egyet azzal a felvetéssel, hogy a civil szervezet tagjai bilincset, pisztolyt vagy gumibotot használhassanak. Ma gázspré lehet náluk, szerinte ez épp elég.

forrás: www.sioport.hu










0