Vilmos és Katalin nem tudja, fia lesz-e vagy leánya
Vilmos herceg és hitvese, Katalin hercegnő sem tudja, hogy fia lesz-e vagy leánya, mivel úgy döntöttek, hogy nem akarják előre megtudni első gyermekük nemét - mondták szerdán a brit királyi ház illetékesei.
Az udvar Katalin terhességének tavaly novemberi bejelentése óta először adott viszonylag részletes tájékoztatást arról, hogy az alattvalók várhatóan mikor mit tudhatnak meg a brit trón majdani várományosának világra jöttéről.
A háttérbeszélgetésen elhangzott, hogy a hercegnő ugyanabban a londoni magánkórházban - az észak-londoni Paddington kerület St. Mary's Hospital nevű klinikáján - hozza világra a gyermeket, amelyben 31 évvel ezelőtt Vilmos herceg, majd két évre rá öccse, Harry is megszületett.
A hercegi utód érkezése július közepén várható, és erről először a királyi családot értesíti majd a klinika egy írásos jegyzékben, amelyet rendőrségi kísérettel szállítanak a Buckingham-palotába, az első számú londoni királyi rezidenciára. Egyidejűleg értesítik Katalin hercegnő - polgári nevén Kate Middleton - szüleit is, de a nép és a sajtó csak akkor szerez tudomást a jeles eseményről, amikor az írásos értesítést a hagyományoknak megfelelően közszemlére teszik a palota híres kovácsoltvas főkapujánál.
Az, hogy a hercegi házaspár nem tudja első gyermeke nemét, cáfolja az erről szóló összes korábbi sajtótalálgatást, így azt a rendkívüli feltűnést keltő, nemrégiben az egész világsajtót bejárt állítólagos értesülést is, amely szerint Katalin óvatlanul kikotyogta volna az utód nemét.
Március elején a hercegnő a kelet-angliai Grimsby kikötővárosban tett látogatást, és a tiszteletére megjelent kétezer hódoló egyikétől egy játékmackót kapott ajándékba. A brit lapok akkori egybehangzó beszámolói szerint Katalin azt kezdte volna mondani, hogy "Nagyon köszönöm, ezt elteszem a l..." - de aztán gyorsan elharapta a mondat végét.
A tömegből állítólag egy idősebb hölgy, aki Katalin közvetlen közelében állt és hallotta az elszólást, egyenesen rákérdezett, hogy "azt akarta mondani, a leányának, ugye?" A hercegnő igyekezett jóvátenni a bakit, állítva, hogy nem tudják a gyermek nemét.
Nem sokkal később viszont az a spekuláció terjedt el, hogy mégis inkább fiú valószínűsíthető. Ez a vélekedés abból eredt, hogy Katalin nemrégiben kék babakocsit vásárolt, és brit sajtókommentárok szerint ha Katalin leányt várna, akkor valószínűleg rózsaszín babakocsit vett volna.
Akár leány lesz a hercegi házaspár első gyermeke, akár fiú, édesapja, vagyis Vilmos herceg után mindenképpen ő lesz az Egyesült Királyság uralkodója. A brit kormány által tavaly elindított törvénymódosítási folyamat ugyanis várhatóan felszámolja azt a diszkriminatív trónutódlási előírást, amely szerint a mindenkori brit uralkodó elsőszülött fia előnyt élvez a trónöröklésben, akkor is, ha van idősebb leánytestvére.
Vilmosék első gyermeke így megszületése pillanatában - Károly trónörökös és elsőszülött fia, Vilmos után - feltétlenül a harmadik helyre kerül a trónutódlási sorban, egy hellyel hátrébb utasítva nagybátyját, Harry herceget, Vilmos öccsét.
A brit királyi légierő helikopterpilótájaként szolgáló Vilmos herceg szeretne jelen lenni első gyermeke világra jötténél, ha szolgálati beosztása ezt lehetővé teszi, és utána két hét szabadságot vesz ki.
Az udvar illetékesei szerdai tájékoztatójukon ugyanakkor azt nem fedték fel, hogy Katalin hercegnő meddig marad távol a nyilvánosságtól.
A hercegnő jelen volt II. Erzsébet királynő - Vilmos nagymamája - szombati születésnapi ceremóniáján, ez volt az utolsó hivatalos szereplése a gyermek érkezése előtt.
hírek innen, onnan
Diákmunka 2026: a legfontosabb tudnivalók
Nem mindegy, hogy milyen formában dolgoznak nyáron a diákok. Bejelentésükre, adózásukra – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka...
Új fejezet jön a bérlakásszektorban?
A PwC Magyarország és az Óbuda Group közös konferenciáján szociológiai, műszaki, pénzügyi és jogi nézőpontból vizsgálták meg, hogy...
Így és ekkor kell szedni a vitaminokat, ha azt akarod, hogy hassanak
Ez az egészséges vitaminszedés kulcsa!
Elképesztő dolog történt a magyar boltok polcain
Ilyenre évek óta nem volt példa.
Nyomoznia kell a BRFK-nak a Mol-vezetők bennfentes kereskedelemre emlékeztető ügyletei miatt
A rendőrség korábban elutasította a nyomozás megindítását, most az ügyészség felülírta a döntésüket.
Megindult a megtorlás: Trump parancsára csapott le az Egyesült Államok
Az Egyesült Államok hadserege kedden újabb csapásokat mért Iránra, miután Donald Trump elnök megtorlást ígért egy amerikai Apache harci...
Kamatcsökkentést jelentett be az ÁKK a lakossági állampapírpiacon
A kamatkörnyezet javulására reagálva az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) új sorozatokat indít, lezárva a fix kamatozású lakossági...
Megduplázódhat a magyar biztosítási piac mérete a következő tíz évben
A magyar biztosítási piac a következő tíz évben átlagosan évi 6,1 százalékkal bővülhet, így 2036-ra elérheti a 10 milliárd eurós...
A bazsalikom ettől marad bokros és intenzíven illatos egész nyáron
Szeretnéd, hogy a bazsalikomod egész nyáron bokros, dús és intenzíven illatos legyen? Fedezd fel a visszacsípés és a megfelelő fény...
Ezt a fehér port szórják a háziasszonyok a szemetes aljára: Pillanatok alatt elbánik a bűzzel
Soha többé büdös szemetest!
Kongatják a vészharangot a kutatók: 5 népszerű gyümölcs, ami éveken belül örökre eltűnhet a boltokból
Talán utoljára ehetjük őket.
Gasztroenterológus tanácsa az örök fiatalsághoz
Tíz évvel fiatalabbnak érzi magát, amióta figyel a bélrendszerére.
Sport
Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott
Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.
Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid
Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Kigyulladt és a pályára zuhant egy kamera a Magyarország–Kazahsztán meccsen
Szerencse, hogy nem állt alatta senki.
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye
Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.
A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók
Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.
Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott
A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.
Hivatalos ajánlat érkezett a Ferencváros egyik legjobb játékosáért
A Fradi térfelén pattog a labda.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé
Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Ruszin-Szendi Romulusz szerint a leköszönt honvédelmi vezetés levendulába áztatott törölközőt kért a szállodától az EU-csúcsra
Kérték, hogy a törölköző megfelelően legyen „aromaterápiásítva”.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul
Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.
Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat
Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


