"Kóstolj bele a legendába" - Kocsonyafesztivál Miskolcon
"Kóstolj bele a legendába", hangzott el a felhívás a Miskolci Téli Fesztivál részeként megrendezendő Konyonyafesztivál beharangozó sajtótájékoztatóján szerdán, a borsodi megyeszékhelyen, amely szerint idén február 24 és 26-a között lesz újra.
Rózsa Edit, a fesztivál alapító-tulajdonosa azt mondta: a szervezők meglepetésprogramokkal, még több érzelemmel és kreativitással készülnek az idei rendezvényre. Természetesen lesznek díszvendégek is: Románia és hazai vendégként Mád, illetve Baja városok mutatkoznak be, valamint Abaúj-Hegyalja térségének települései szerepelnek a palettán.
Mád mint díszvendég várja az érdeklődőket a kitűnő és méltán híres borával, Baja pedig belekóstol a kocsonyás legendába, megszínesítve a gasztronómiai kínálatot "egy kis hallével".
A rendezvény - amely 50 ezer négyzetméteren mintegy 200 ezer látogatót vár - számos különlegességet kínál, lesznek kézművesek, népművészek, őstermelők, bemutatkoznak élelmiszeripari manufaktúrák, megízlelhetik a legjobb borokat, illetve a melegkonyha valamennyi specialitását, és széles kínálatban választhatnak a kocsonyákból, amely igazi miskolci kuriózum - tette hozzá.
Három nagy színpadon zajlanak majd az események, lesz Bála színház, sokadalmi pódiumok, kulturális programok, koncertek, irodalmi szalon, családi- és gyerekprogramok, táncházak, népzene és könnyűzene, képzőművészet, környezetkultúra, sőt film is - sorolta az igen hosszú listát Rózsa Edit.
Kitért arra, hogy a Kocsonyafesztivál programja - amely eredetien és látványosan ötvözi a legendát a város történelmi, kulturális és gasztronómiai hagyományaival -, négyéves ciklusokban készül, így már 2010-ben eldőlt, a következő négy évben a Kárpát-medence sokszínűségét szeretnék bemutatni a közönségnek.
"A hangulat garantált, a rendezvény napjaira ugyanis a város egy óriási, különleges piactérré alakul át kikiáltókkal, vásári komédiásokkal, jövendőmondókkal, a határon innen és túlról érkező népművészekkel, népi iparművészekkel, minősített kézművesekkel, kiemelt színvonalat biztosító árusokkal" - ismertette, hozzáfűzve, Miskolcon a kocsonya köré szőtt legenda kötelez. "Ezért - most először - a szervezők +kocsonyabörzét+ rendeznek, amelyre elsősorban miskolci és Miskolc környéki kocsonyakészítők jelentkezhetnek". Az ő általuk megfőzött kocsonyából válogathatnak, köthetnek le a kereskedők, hogy a legjobb kocsonyákat kínálhassák a fesztiváli vendégseregnek - fejtette ki az alapító.
Felidézte a miskolci kocsonya legendáját, amely arról szól, hogy egy borospincébe megdermedni lerakott kocsonyába beleugrott, majd benne is ragadt egy béka. A figyelmetlen pincér így tálalta fel az étket - mint borkorcsolyát - a vendégnek, aki döbbenten, de mégis kellő humorral vette tudomásul, hogy a sertésköröm mellől egy pislogó béka néz vele farkasszemet. A történet híre így terjedt el képeslapok és ajándéktárgyak formájában.
A kocsonya legendája tehát újraéledt: kocsonyabál, kocsonyafesztivál, kocsonyafőző verseny és kocsonyaüzlet is vonzza már a helyben lakókat, s azokat, akik az ország, a világ más tájairól érkeznek a rendezvénysorozatra.
mti

- A kerékpárbalesetek egyharmada fejsérüléssel jár
- Egyetemi oktató kórház lesz a Fejér Megyei Szent György Kórház
- Erdő Péter Európáért misézett Rómában
- Nehezen jutott előnyhöz a Győr
- Egy napra visszatérhet a kánikula
- Mai névnapok és eredetük
- Media Hungary - A média megítélése kedvező, az újságíróké már rosszabb
- Finn diákok a Városházán
- Zajlik a vallási egyesületek bejegyzési kérelmeinek elbírálása
- 10 éves a Kilitiért Egyesület
- Gyurcsány dolgozata minden ponton egyezik volt sógora dolgozatával
- Új Sportcsarnok épülhet Siófokon
- Bezár a Coke Club- a város keresi a megoldást
- Pályázat Siófok Város Ösztöndíjára
- Nem a Velencei Bizottság hivatalos álláspontja a non paper
- Érdekes a pécsi eredmény is
- Gyurcsány Ferenc szakdolgozata is legyen nyilvános!
- A fogyasztók elégedettek a DRV Zrt. munkájával
- Itt mérnek a somogyi rendőrök (03.28-04.03.)
- Menetrendi változások a Siófok-Nagykanizsa vasútvonalon
- Trafipax információ( 04.04-04.10.)
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Friss trafipax informácók (04.11-04.17.)
- Bővül a siófoki egészségpénztár fogadóideje
- Trafipax információ Somogyban
- Trafipax információ (05.09-05.15.)
- Friss traffipax információ (05.16-05.22.)
- Traffipax információ (05.30-06.05.)
- Trafipax információ Somogyban
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése

