Rendészeti Nap a Hajóállomáson
Szeptember 11-én, szombaton tartják meg a Hajóállomáson az l. Rendészeti Napot .
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság, a Siófoki Rendőrkapitányság, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság, Siófok Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltósága, a Siófoki Mentőállomás, a Vám és Pénzügyőri Hivatal Ságvári szolgálati Helye, a Siófoki Közterület Felügyelet, a Siófoki Polgárőr Egyesület, a Siófoki Tűzoltó Hagyományőrző Egyesület és a Nyugdíjas Rendőrök Egyesülete által közösen szervezett programot májusban a rendkívüli időjárás miatt halasztották el - a meteorológiai előrejelzések alapján ezen a hétvégén remélhetőleg nem fújja el a szél és nem mossa el az eső a rendezvényt, amely egyben a Somogy Megyei Rendőrnap is.
Reggel nyolc órakor zenés ébresztővel indul a nap, majd 2001 méteres tűzoltó emlékfutás rajtol a Beszédes József Általános Iskolától a Hajóállomásra. A nagyszínpadon 9 órától este nyolcig egymást váltják a fellépők, a Rózsakertben interaktív programokkal várják az érdeklődőket. A nap folyamán bárki kipróbálhatja a biztonsági öv szimulátort, a füstsátort, részt vehet fecskendős céllövő tűzoltó játékban és bepillantást nyerhet a bűnügyi technikus nyomrögzítési feladataiba, de
lehetőség nyílik emelőkosaras tűzoltóautóból megcsodálni a balatoni panorámát. A gyermekeket ugrálóvár, arcfestés és KRESZ-pálya várja, de lehetőség nyílik Balaton- és városnézésre emelőkosaras tűzoltóautóval. A véradókat külön sátorban várják ezen a napon.

- Foki-hegyi Sportnap- programajánló
- Ludas étkek és újborok a skanzen Márton-napi fesztiválján
- Dísztárgyak, plasztikák, reliefek a XXII. Őszi Kerámia Tárlaton
- Budavári Őszbúcsúztató Éjszakák a hétvégén
- III. Márton-napi Pálinkafesztivál
- Háromnapos Gardafesztivál Tihanyban
- Márton-napi rendezvénysorozat kezdődik vasárnap Tápiószentmártonban
- Halloween party a Galerius Fürdőben
- Visszaszerzi javait a balatoni halgazdálkodási cég
- Kormányszóvivő: a békemenet nyomatékot ad a kormány mondandójának
- Siófok nyerte a pert Tab ellen – bejegyezték az új hulladékgazdálkodási társulást
- Nyert az Interbeton, Bíró Imre a legjobb kapus
- Hónapról hónapra bővül a szállodák vendégforgalma
- Eltűnt siófoki lányt keresnek
- Jó kedvvel, bőséggel
- „Nem csak a kasszát, de még a kulcsot is ellopták”
- Átadták az új könyvtárat Siófokon
- Továbbra is influenzamentes Somogy
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Itt mérnek a somogyi rendőrök (03.28-04.03.)
- Menetrendi változások a Siófok-Nagykanizsa vasútvonalon
- Trafipax információ( 04.04-04.10.)
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Friss trafipax informácók (04.11-04.17.)
- Bővül a siófoki egészségpénztár fogadóideje
- Trafipax információ Somogyban
- Trafipax információ (05.09-05.15.)
- Friss traffipax információ (05.16-05.22.)
- Traffipax információ (05.30-06.05.)
- Trafipax információ Somogyban
- Összefogás a dunakeszi családért

