Bejelentés a Választási Bizottsághoz

Bejelentést tett a siófoki választási bizottságnál egy helyi lakos, kifogásolva, hogy a polgármester és képviselő-testületi tagok az önkormányzat költségén kampányolnak, amikor az elmúlt négy év munkájáról szóló beszámolójukat postán juttatják el a háztartásokba.



Kedves Komcsi Noki!

Úgy látom intelligens tolvajnak tarod magad. Érdekes, hogy azon nem sértődsz meg, hogy az ország kirablását vetették a szemedre. Sőt érdem élősködni. Az is rendben van Nálad, hogy az elszámoltatás elől elmenekülsz. De hogy itt mocskolódsz, az azt jelenti, hogy még mindig lopni akarsz.
Ne reménykedj, nem lesz rá esélyed!

Ejnye, bejnye kedves Géza, nem szép dolog a nép egyszerű gyermekének egy keresztény, templomjáró embernek csúnyán beszélni. Tudod, csak a tanulatlan emberek nyúlnak ehhez a stílushoz. Ha már kifogyunk az érvekből, csúnyán beszélünk.

Látod ez a kettőnk közötti különbség. Elsősorban szellemi különbség. És bármilyen Lakitelki kiképző táborban is próbálod bepótolni a hiányosságokat, sosem érsz fel hozzám.
A komenyistához!

(most már tényleg lezártam a témát)

Kedves Komcsi Noki!

Volt neked agit prop elvtársad és munkásőr beszerveződ a sánta öreganyád! Amúgy azt mond el, hogy akivel nem hálózatban voltál összekötve népnyomorítóként az már nem is létezi? Hidd el vannak olyanok is különben nem lenne demokratikus független Magyarország. Bár ez neked nem nagyon számít.

Na áruld már el hol bujkálsz a számonkérés elől? Mennyit nyúltál le az ország vagyonából? Ne csesztess másokat, azzal nem fogod a lelkiismeret furdalásodat eloszlatni! ( ha van lelkiismereted)

Gézám, ejnye-ejnye csak az a szelektív emlékezeted ne hagyna cserben egyszer!

Bevallom itt ország-világ előtt töredelmesen, hogy én tényleg Marx és Engels osztálytársa, sőt később Kun Béla komisszárja is voltam, az viszont nem szép dolog Tőled, hogy később a Kádár rendszerben Te mint agitprop. elvtársam akartál beszervezni a pártba és a helyi munkásőrségbe is! Nem emlékszel rá? Különben is én sosem tagadtam meg múltamat, akkor is büdös volt a **** és most is!

Ezért én ma is bátran vállalom önéletrajzomat, nem mint egyesek gondolom köztük Te is, szeretett vezéred és köre (orbán, matolcsy, kövér, stb 1000 x), szeretett városvezetőd és képviselőd, akik csupán 1989-től merik felvállalni múltjukat!
Gondolom, szégyellitek!

(Témát lezártam, elvonultam, lehet hülyíteni a kétharmadot!)

Szia Komcsi Noki!

Mi az, hogy távolból? Kimentetted a lopott lóvét külföldre? Amúgy én saját véleményt közlök. Fizetségem nincs, legföljebb annyi, hogy a vérszívó tolvaj fajtátoktól megszabadulok.

Nagyon fáj, hogy nem Hunvald, Hagyó féle embereknek áll a zászló? Elhajtanak titeket mint a magzatot.

Tudom, hogy nehéz lesz ezt a szerencsétlen kirabolt országot újjá építeni, de minden acsarkodásotok ellenére meg fog történni.

No csók a családnak. Amúgy amerre jársz van kiadatási egyezmény?

Na, a Géza is megjött!

Úgy láccik akkor ténylegesen is megkezdődik a választási kampány! Megkötötték a fizetett ügynökökkel a szerződéseket, kiosztották a központilag legyártott válaszokat, hangolhat az ugatókórus!

Nyugi én innen távolból vigyorgok rajtatok, Ti lesztek azok akik egy év múlva ezt a szerencsétlen impotens bagást elzavarjátok az állandóan nyaraló, távmunkában irányító feketeseggű miniszteretekkel együtt.

Szerencséje van már megint Balázs Ár****k! A szadeszes Bozai már megint polgármestert csinál belőle! Lehet, hogy anélkül is megválasztanák, de ha Ágota neki ugrik rögtön nő a bizalmi indexe.

A tolvaj banda helyi észosztó üdvöskéje! Volt pofája kihallgatni a mások számára kiosztott szentséget és közzé tenni. Arról írna, hogy a bíróság hogyan elkefélte a karácsonyi mocskolódásáért!

Mennyire kell győzni Balázsnak, hogy Ágota elköltözzön? Ha ezen múlik az egész várost rábeszélem a szavazásra.

A kedves bukott párt (SZDSZ) egykori bukott elnöke (B. Ágota), aki Gyenesei elvtárs szolgáló leánya is volt egy időben Somogyért színekben megígérte, ha Balázs Árpád polgármester lesz elköltözik innen. Speciel én ezért másztam el a fülkéig a polgira szavazni.

Ágota miért nem tartja be az ígéretét? Miért gyalázkodik itt?

Egyébként köszönöm a város működéséről a tájékoztatót. Látszik, hogy nem az SZDSZ vezette a várost. Demszky esetében a beszámolót a Hagyó perben a bíró írja.

1 |




A hozzászólások tartalmáért a kiadó felelősséget nem vállal!


Ellenőrző kód:


0