Ezt olvasta már?

0

A Bayern kihívójaként emlegetik Dárdai Hertháját

A berlini közönségnek elég volt a Gladbach elleni szép és eredményes játék (4-2), hogy rákezdjen a dalra, veretlenül lesz bajnok a Hertha. 100 pontot szerezve.


hirdetés

A LEGNAGYOBB NÉMET LAP, A BILD PEDIG MÁR ARRÓL ÍRT, HOGY NEM A SCHALKE VAGY A DORTMUND, DE MÉG CSAK NEM IS A HOFFENHEIM LESZ A BAYERN MÜNCHEN IDEI KIHÍVÓJA, HANEM A BERLINIEK.

Dárdai Pál csapata 4 meccsből hármat hozott, egyszer játszott döntetlent, és a második helyen áll a Bayern München mögött, amelyikkel péntek este játszik az Olimpiai Stadionban, igaz előtte lesz még egy kirándulásuk Brémába.

Pál is volt szövetségi kapitány, ahogy én is a hazámban. Ugyanolyan szellemiséget képviseltünk, harcoltunk a csapaton belüli helyünkért. Sok a közös vonás bennünk - magyarázta a Bayern edzője, Niko Kovac, aki Berlinben született, és a rokonai még most is a városban élnek.

Különbség viszont közöttük, hogy Kovac volt Bayern-játékos, Dárdai viszont ellenállt az akkori edző, Ottmar Hitzfeld csábításának.

A szurkolók álmodozhatnak, az a dolguk, nekünk viszont páros lábbal a földön kell maradnunk - ezt Vedad Ibisevic csapatkapitány állapította meg, amikor a Bild arról faggatta, hová fog befutni a Hertha.

A jelenlegi német válogatott Marvin Plattehardt szerint pedig a kérdésre majd áprilisban lesz értelme visszatérni, addig nem. Amikor jól rajtolt a Hertha, akkor ugyanis nem bírták a végét, és egy kicsit önmagukra is nyomást helyeztek.

Tény ugyanakkor, hogy jobban néz ki a jelenlegi csapat támadójátéka. A 20 éves holland Dilrosunt a Manchester Citytől szerezték meg ingyen, és eddig a csapat nagy hasznára válik, van ugyanis lendület a szélen.

Játékosprofil alapján igazoltunk az előző években is. Most van 7 olyan játékosunk a kezdőben, akik képesek a határozott előkészítésre,

Duda, Grujic, Kalou, Maier, Lazaro, Plattenhardt és Dilrosun. Ez az előző években nem egészen így volt" - magyarázta a 42 éves magyar edző, Dárdai Pál.

A fiatalok jobb teljesítményre késztetik az idősebbeket. Most van csapatunk, ezt elmondhatom. De nagyon türelmesnek kell lenni a folytatásban, mert a fiatalok nem fognak mindig kiemelkedően teljesíteni - összegzett.

Dárdai még nem győzte le soha a bajorokat, az előjelek most kedvezőek, éhesek is a sikerre, de azért még ott van a Werder elleni meccs kedden (18.30, Sport1), akkor sem ártana jól teljesíteni.

Forrás: index.hu







0

hírek innen, onnan

Skót fociválogatott csapatbemutató Európa-bajnokság 2024

A magyar válogatott csoportellenfele, Skócia hatalmas gondokkal küzd, de veszélyes ellenfél lehet az Európa-bajnokságon.

Közel 60%-os árbevétel növekedést ért el tavaly az online fizetési megoldásokat kínáló Barion

Már több mint 15 országban szolgálja ki e-kereskedelmi partnereit az adatvezérelt fizetési megoldásokra specializálódott Barion.

Baj van az informatikai rendszerrel a határátkelőknél és Ferihegyen

Az utazóknak megnövekedett várakozási idővel kell számolni.

A magyar női pólósok kapitányai meghozták borzasztó nehéz döntésüket

Tizenhatan folytatják a felkészülést. Együttesünk az athéni torna után San Franciscóba utazik.

Ne dobd ki, szerelhető – még a Rakéta porszívó is új életre kelhet a Teleki téren

Budapest közepén is realitás, hogy a muzeális értékű használati tárgyakat életre hozzák. A Teleki téren jártunk, megnéztük, mit is...

Csak az emberek jóságában bízhat: 1 milliárdos terápia jelenti az életet Beninek

Tavaly év végén vették észre a szülők, hogy a négy esztendős Beni még mindig nem tudott ugrani, a társainál ügyetlenebb a mozgása,...

Informatikai rendszerprobléma merült fel a határátkelőknél

Megnövekedett várakozási idővel kell számolni.

Óriási átverés? – Simán átcímkézik az autókat Lengyelországban, hogy európainak tűnjenek

Eddig az volt a trend, hogy kínai jűrművekhez képest kíváló minőségű európai autók taroltak Kínába, most viszont megfordult az...

Így van most a Vígszínházban lezuhant színész, Jegercsik Csaba

A művész gyógyulását anyagilag is támogatja a produkció.

Kevesen ismerik a „szerelmi petrezselyemnek” is nevezett fűszert, pedig csodákra képes

Nemcsak leveskockákban, de habfürdőkben és dezodorokban is megtalálható ez a lázcsillapításra is kiváló fűszernövény.

0

Sport

Milák Kristóf Eb-győzelme pánikhangulatot keltett a magyar táborban

Világcsúcstartónk formája nem sok bizakodásra ad okot öt héttel az olimpia kezdete előtt.

Undorító bundameccs jöhet a foci-Eb-n

Előre bundáról beszél mindenki a Románia-Szlovákia Eb-meccs előtt, mivel mindkét csapatnak jó a döntetlen

Tisztázódott: ez kell a magyar válogatott Eb-továbbjutásához

Mutatjuk, mire van szükség az utolsó fordulóban a nyolcaddöntős szerepléshez!

Hihetetlen bajba került a magyar tévériporter a foci-Eb-n

Az M4 Sport riportere, Ujvári Máté bajba került a szlovák-ukrán meccs előtt.

Unod a meccseket? Mutatjuk az Eb dögös szurkolócsajait

Fontosak a gólok, a szép cselek és az emlékezetes meccsek, de néha jó kinézni a lelátóra is. Ezt tesszük most.

Drámai változások jöhetnek a magyar válogatottban a skótok elleni meccsen

Marco Rossi együttese vasárnap este sorsdöntő mérkőzést játszik a továbbjutásért Skócia ellen az Európa-bajnokságon.

Rossi elmondta, játszik-e Szoboszlai a skótok ellen

A szövetségi kapitány megerősítette, hogy lesznek változások a németek elleni kezdőhöz képest.

A 39 éves Cristiano Ronaldo történelmet írt az Európa-bajnokságon

Most már nem csak a gólok tekintetében az Eb-k történetének legeredményesebb játékosa Cristiano Ronaldo.

Meglepő, de ebben a mezben lép pályára a magyar válogatott

Sorsdöntő meccs vár ránk vasárnap este a skótok ellen.

Ilyet még nem látott: a biztonsági őr miatt sérült meg a portugál csatár - videó

Goncalo Ramost az egyik rendező ütközte le a törökök elleni győzelem után.

Megérkezett a foci-Eb legborzalmasabb híre

Annyira szörnyű, hogy olvasni sem akar róla.

Ronaldóék egymással veszekedtek, eközben a török védő öngólt rúgott

Szegény Samet Akaydin a saját kapujába rúgta a labdát.

0

Bulvár

Mindenkit letaglóztak az első magyar roma lány fotói a Playboyban

Kiss Zsóka 23 évesen dobott le magáról majdnem mindent a nyuszis magazin kedvéért, és ezzel talán még Gáspár Beánál is nagyobb feltűnést keltett.

Milák Kristóf Eb-győzelme pánikhangulatot keltett a magyar táborban

Világcsúcstartónk formája nem sok bizakodásra ad okot öt héttel az olimpia kezdete előtt.

Magyarok is meghaltak a görögországi hőségben

Egyre nő a kánikula áldozatainak száma.

Ha tartalékosnak jelentkezik, azonnal kap 150 ezer forintot és havi 50 ezret még

Megkezdte a Magyar Honvédség a területvédelmi tartalékosok nagyarányú létszámnövelését, az elindított toborzó kampányban pedig várják azokat, akik hozzá szeretnének járulni Magyarország védelméhez – mondta

Örülhetnek a magyarok, bő termés lesz idén az egyik kedvenc gyümölcsünkből

A lengyel feldolgozóipar is megjelenhet vásárlóként a magyar gazdaságokban.

A magyar foci pusztulását követeli hazánk megosztó színésze, kiakadt a válogatottra

Nyilvános bejegyzésben követeli a magyar foci pusztulását az ország színésze, aki nem először haragítja magára az embereket.

Undorító bundameccs jöhet a foci-Eb-n

Előre bundáról beszél mindenki a Románia-Szlovákia Eb-meccs előtt, mivel mindkét csapatnak jó a döntetlen

Mandarin és tojás méretű darabokkal csapott le a jégeső éjszaka – mi várható ma?

Mandarin, tojás, cseresznye – ezekhez hasonlították azokat a jégszemeket, amelyek Magyarország északkeleti részére hullottak szombatról vasárnapra virradóra. Az Időkép beszámolója szerint nagyméretű jég hullott

Magyarország ellen is javaslatot tett Brüsszel, ezt rögtön megéreztük

Az Európai Bizottság a magyar költségvetés hiányára nézett, és döntött.

Kifütyülték Zelenszkijt Rod Stewart budapesti koncertjén

Nem ez volt az első ilyen eset az énekes turnéján.

Riasztás hétfőre - durvul a helyzet Magyarországon is

Nagyon erős UV-B sugárzás várható hétfőn több helyen

blogmorzsák

Beatlányok a Naposparton

Zalatnay Cini, Kovács Kati, Szűcs Judit és Katona Klári is sikerrel állt az Arany Orfeusz színpadán.

A 2020-as horvát földrengés felszínmozgásai

Folyamatosan vagy ugrásokban mozognak a kőzetlemezek Horvátországban?

0