Ezt olvasta már?

0

A Jobbik szerint a nyitás oka a foci-EB

A Jobbik egyértelműen kijelenti, hogy felelőtlenség a lazítás és ennek az oka a magyar miniszterelnők focival kapcsolatos szeretete. Sajtóközleményüket az alábbiakban közöljük.


hirdetés

Sajtóközlemény

 

Tisztelt Szerkesztőség!

 

Véletlen egybeesések a foci-Eb és a hazai lazítási dátumok között!

 

Azt tudjuk, hogy a focimániás „felcsúti csodacsatár”, vagyis Orbán szinte bármire képes azért, hogy Budapesten – Lölő nevű fegyverhordozójával szotyizva – élőben láthasson néhány EB-meccset.

 

„Aki nem enged be nézőket az Eb-meccsre, elveszíti a rendezési jogot” – szóltak az egy hónappal ezelőtti sportdiplomáciai főcímek, sporthírek. Majd arról is írtak a lapok, hogy az UEFA elvárása szerint az MLSZ-nek április 7-ig kell jelezni, hogy mennyi nézőt vállal Budapest a júniusi meccsekre, illetve hogy április 19-én végleg pontot tesznek az idei labdarúgó-Európa-bajnokság ügyére, tehát akkor derül ki az is, hogy a járványhelyzet mélysége és a nézőszám-vállalások alapján mely helyszínektől veszik el a rendezés jogát.

 

Furcsa egybeesés, hogy Orbán éppen a holnapi, április 7-i határidő előtt jelentette be a szakemberek szerint teljesen indokolatlan lazítást, egy olyan bűvös 2,5 milliós átoltottsági határszám ürügyén, amit egyetlen járványügyi szakember sem képes értelmezni és felfogni, hogy miért pont annyi… A másik érdekes egybeesés, hogy Orbán ugyebár éppen az UEFA végleges döntésével egy napon, vagyis április 19-én, hétfőn akarja mindenképpen újranyitni az iskolákat, annak ellenére, hogy a járványügyi szakemberek szerint ez a szintén ép ésszel megmagyarázhatatlan döntés óriási kockázatokat rejt magában, és hatalmas, akár komoly emberáldozatokat követelő kormányzati felelőtlenség.

 

Nos, az nyilván lehetetlen, hogy egy teljhatalommal és éppen ezért kizárólagos felelősséggel bíró kormányfő annyira felelőtlen és könnyelmű legyen, hogy a saját monomániás hóbortjaihoz igazítsa a járványügyi döntéseket, ugye? Ezek a dátumbeli egybeesések, ugye, csak furcsa véletlenek?

 

Üdvözlettel. Jobbik Sajtóosztály








Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

Három szerelem kísérte végig Bodrogi Gyula életét - 90. születésnapját ünnepli a Nemzet Színésze

Színházi szerepek, tévéfilmek, sorozatok százai, Kossuth-díjas, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a Nemzet Színésze, társ,...

Otthona foglyaként várja a halált Sándor - Elutasítja a kórházi kezelést a megbénult családapa

Fogolyként él a saját testébe zárva egy kétgyermekes édesapa, aki ugyanabban a szörnyű, gyógyíthatatlan betegségben szenved, mint a...

Neked is van hatodik érzéked. Az intuíciód így fejleszthető

Velem is rengetegszer megtörtént már az, hogy hallgattam arra a bizonyos belső hangra, amit úgy hívunk megérzés. Ilyen például az, amikor...

Pályára lép a Barcelona, élőben adja a tv

A Barcelona meccsét is élőben adja a tv a LaLigából, amit érdemes lesz figyelemmel követni, mert még mindig van tétje.

Új funkcióval könnyíti meg az autósok életét a VoxPay

A fejlesztéssel elkerülhető lesz a parkolási bírság és a túlfizetés is.

Mika Häkkinen megtanít vezetni – ha megveszed a kocsiját

A finn exversenyző egy különleges McLaren P1-et bocsát árverésre, a 780 milliós árba egy kis extrát is bújtat.

A magyar nyugdíjasok nagyon korán halnak Európában - mi ennek az oka?

A magyar nyugdíjasok korai halálozása: Tények és tényezők - Magyarországon a nyugdíjasok korai halálozásának ténye számos kutatás...

Drámai pillanatok a röszkei határon, többen siettek életet menteni

Nemzetközi összefogással sikerült végül megmenteni a sofőrt.

Erős Antónia Thaiföldön nyaralt, bikinis fotói láttán nem győzték dicsérni

Az egyik kommentelő úgy fogalmazott, a híradós annyira fiatalos, hogy akár húsz évet is letagadhatna a korából.

Ez az egyszerű csodaszer segít a gyomorpanaszok ellen - Minden háztartásban megtalálható

Felpuffadtál? Úgy érzed, hatalmas viharok dúlnak a gyomrodban? Ha nincs a közeledben probiotikum, akkor is létezik megoldás!

Szomorú látvány: ez lett a sorsa Pécsi Ildikó áron alul eladott telkének – fotó

A Bors megtudta, mi történt Pécsi Ildikó egykori otthonával.

A sportcipőknek leáldozott: Helyettük ezt a cipőfazont viselik a legstílusosabb nők 2024 tavaszán

Ezeket a loaferrel kiegészített szetteket imádni fogod és egy időre még a legkényelmesebb sportcipődet is tuti, hogy elfelejted!

Sport

Bejelentették: melegházasságot kötött a magyar válogatott focista

Facebook-oldalán osztotta meg az örömhírt házasságáról a magyar válogatott-labdarúgó, Sipos Lilla.

A Nike kicsit elszabta a bikinivonalát az amerikai női atléták olimpiai mezének

A Nike bemutatta csütörtökön az Amerikai Egyesült Államok atlétikai csapatának mezeit, amelyekben majd a 2024-es párizsi olimpiai játékokon versenyeznek a futó-, ugró- és dobószámokban induló amerikai sportolók.

Az úszóelnök örökre eltiltaná a világbajnok sportolót

Ellenzi mindazt, amire felkérték őt.

Szoboszlai Dominik lett a bűnbak, de tényleg ő volt a legrosszabb a pályán?

Szokatlanul rossz értékeléseket kapott a magyar válogatott csapatkapitánya.

Szalai Attila távozhat

Az egyik legjelentősebb német sportlap, a Kicker szerint a szezon végén távozhat Szalai Attila a Freiburgtól. A 26 éves magyar […] A Szalai Attila távozhat bejegyzés először nb1.hu-én jelent meg.

A szövetségi kapitány elismerte tévedését Milákkal kapcsolatban: Ilyet még senki nem látott

Sós Csaba, az úszóválogatott szövetségi kapitánya az Infórádiónak beszélt a hosszú időt kihagyó, az országos bajnokságon mégis remeklő Milák Kristófról.

Fegyveres őrök és harci kutyák védik a börtönből szabadult olimpikont

Szinte rá sem lehet ismerni a korábbi atlétára.

Kiütötték a Liverpoolt a saját pályáján

A Liverpool 14 hónap után kapott ki az Anfielden, és ezzel alighanem ki is csekkolt az Európa-ligából.

Óriási pofonba szaladt bele a Liverpool

A Liverpool az Európa-liga negyeddöntőjének első mérkőzésén hazai környezetben fogadta az Atalantát. Jürgen Klopp ezúttal a kispadra nevezte Szoboszlai Dominikot. […] A Óriási pofonba szaladt bele a Liverpool beje

Tiltakozó Liverpool szurkolók

Nemcsak a csapat veresége miatt voltak elégedetlenek a hazai szurkolók csütörtökön az Anfield Roadon

Erre ki számított? Bombaigazolás az NB I-ben

Az idény végén elhagyja az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapatát Dean Bombac, s a jelenleg még másodosztályú, de biztosan feljutó Győrnél folytatja a pályafutását - írja a klub közleménye.

Kizárták a magyarsága miatt megalázott 15 éves sportoló román bántalmazóit

A román szövetség először a szőnyeg alá akarta söpörni az ügyet.

0

Bulvár

20 beteg halt meg az intenzíven, mert csökkentették a gyógyszeradagjukat

A vádak szerint négy nap alatt húsz intubált beteg halt meg egy bukaresti kórház intenzív osztályán a gyógyszeradagjuk csökkentése miatt. Az intézmény vezetője szerint ez nehezen hihető.

Bejelentették: melegházasságot kötött a magyar válogatott focista

Facebook-oldalán osztotta meg az örömhírt házasságáról a magyar válogatott-labdarúgó, Sipos Lilla.

Alattomos hasnyálmirigyrák: íme, a legfőbb tünetei korai stádiumban

A hasnyálmirigyrák korai stádiumában általában nem jelentkeznek tünetek, ami nagymértékben megnehezíti a betegség felismerését.

Megnevezte korunk Hitlerét a német védelmi miniszter

Komoly történelmi összevetést Boris Pistorius, és ez alapján a német védelmi kiadások alapos megemelését szorgalmazza.

Tovább dagad a botrány: Balog Zoltán miatt maradhat el a 15 év után először a református egységnap

Nem tett jót a református egyháznak a februárban kirobbant kegyelmi botrány, amiben Balog Zoltán is érintett.

Három hónapon belül jön az összeomlás, és van, aki nagy tétben játszik rá

Nagy a kockázata annak, hogy az 1987-eshez hasonló tőzsdekrach következzen be három hónapon belül – véli az egyik jelentős vagyont kezelő brit alapkezelő. Sokan jósolnak világvégét, ő azonban nagy tételben hajla

Rendkívüli bejelentést tett a világ leggazdagabb magyarja

Óriási szám szerepel benne, érdemes figyelni.

Roham a patikákban: hiány is kialakulhat ezekből a gyógyszerekből, olyan durva időszak kezdődik

Lehet sokan örülnek neki, hogy hamarabb kopogtatott be a jó idő, de így az allergiások egy elég durva szezonra készülhetnek. Az sem kizárt, hogy sok új beteg fog megjelenni.

Ha itt helyezed el a routert háromszor gyorsabb lesz az internet a lakásodban

Mi kell ahhoz, hogy minél jobban hasítson az otthoni internetünk, és akadozás nélkül élvezhessük kedvenc sorozatunkat? Máris mutatjuk!

0