Ezt olvasta már?

0

A Siófokot fogadják a pécsi focisták

A legutóbbi szezonban oda-vissza nyert az akkor újonc Pécs a Siófok ellen, ám ezúttal nincsenek jó passz­ban a piros-feketék, hiszen 8 bajnokin 9 pontot szereztek úgy, hogy ötször hazai pályán játszhattak.


hirdetés

A nyolcon ráadásul mindössze 7 gólt értek el, melyből egy öngól volt, ennél rosszabb támadójátéka pedig csak a Csákvárnak, illetve az újonc, kieső helyen álló III. Kerületnek van. A pécsiek erőssége persze nem a támadójáték, ami nem mondható sokoldalúnak, hanem a megnyert párharcokra építenek, de nagy bedobásokra, szögletekre, beadásokra is készülhetnek Szakály Attiláék, akiknek sikere nagyban múlik azon, fel tudják-e venni azt a bizonyos kesztyűt.

 

A mecsekieknek erénye a védekezés, ám ennek hatékonysága is elmarad az elmúlt szezonban látottól. Kilenc kapott gólnál járnak, legutóbb a bajnokság ezen szakaszában négy állt a nevük mellett. Mindezek ismeretében nem esélytelenek a balatoniak, ráadásul a házigazdáktól – a Csákvár ellen győztes találatot jegyző – a védekezésben fontos szerepet játszó Preklet is hiányozni fog eltiltás miatt. A BFC Siófok vasárnap 17 órakor lép pályára Pécsen.







0

hírek innen, onnan

Vegyesen ébredt pénteken a forint

Vegyesen alakult a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök kora esti szintekhez képest a bankközi devizapiacon.

Meglepő az oka az egynapos matrica brutális árának

Lehetne olcsóbb is, de a kormányzat szerint fizetnie kell a külföldieknek. Az ígéret szerint a magyar választópolgárok így is jól járnak.

Budapesten a legnehezebb kifizetni egy albérletet az átlagkeresethez viszonyítva

Várhatóan idén már nem emelkednek tovább az árak.

Lecserélték Pintér Sándor helyettes államtitkárát, Szőke Irmát

Szőke Irma helyettes államtitkárt Orbán Viktor február 29-ei hatállyal mentette fel, indoklás nélkül. Az erről szóló határozatok...

Közleményt adott ki az új köztársasági elnök

Sulyok Tamás technikailag még csak jelölt, de ez valószínűleg nem sokáig lesz így.

Stankovic: megérdemelten jutott tovább az Olimpiakosz

Dejan Stankovic vezetőedző elismerte, hogy az Olimpiakosz jobban játszott a Ferencvárosnál, ezért két 1-0-s sikerével megérdemelten jutott...

Zombor két csodája: a halászlé és a hibázni képtelen Joker!

Revansot vett a Warriors, varázsolt Jokics és Doncic, a két délszláv zseni.

Konferencia-liga - Kettős vereséggel búcsúzott a Ferencváros

A hazai visszavágón ugyanúgy 1-0-ra kapott ki a magyar csapat, mint múlt héten Pireuszban.

Egyre több nőt környékez meg a gyilkos szenvedély: sokan nem tudnak ellenállni, rámehet az életük

A nők körében az alkoholfogyasztási zavarok számának 80%-os növekedése figyelhető meg az elmúlt 30 évben.

A Netflix ingyenesen elérhetővé tette az idei Oscar-jelölt alkotását, ami rengeteg gyanútlan nézőnél kicsaphatja a biztosítékot

Elképesztően rögös utat járt be a film, mire eljutott az Oscar-jelölésig, most YouTube-on bárki megnézheti, a Netflix hivatalos...

„Ki kellett írnunk a próbafülkébe, hogy ha adományboltból lopsz, hasmenésed lesz”

Mit vigyünk egy adományboltba? Mit ne vigyünk? Ér összevásárolni mindenfélét, ha lenne pénzünk drágább cuccokra is? Ki felejt...

0

Sport

Meghalt Gyúró Mónika

Gyászol a magyar úszósport.

Fegyelmi: újabb fordulat Mészöly Géza ügyében?

A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi eljárást kezdeményezett Mészöly Gézával szemben. Információink szerint csütörtökön nem született döntés.

Megtámadták a futballcsapat buszát, hat játékost is kórházba szállítottak

A Fortaleza labdarúgócsapatának buszát kövekkel dobálták meg a Sport Recife elleni döntetlen után.

Nyáron visszavonul a 75-szörös válogatott kapus

Joe Hart, a korábbi angol válogatott kapus 2024 nyarán nem csak a Celtictől távozik, hanem a pályafutását is befejezi.

Újabb botrány a Forma-1-ben, megsérült Hamilton autója

Nem kezdődik jól az év a brit versenyző számára.

Hallották a tűzijátékot az Olympiakosz játékosai; a görög szurkolók teljesen kiakadtak

Ahogy arról beszámoltunk, hajnali háromkor tűzijátékkal ébresztették az Olympiakoszt a Ferencváros ultrái. Megkérdeztük a Gazzetta újságíróját, Notisz Halariszt - aki beszélt a görög játékosokkal -, hogy ész

Dibusz: „Őszintének kell lenni, kevesek voltunk”

Mint ismert, az FTC a görögországi 1-0-s vereség után ugyanilyen különbséggel kapott ki a Groupama Arénában az Olympiakosztól. Dejan Sztankovics […] A Dibusz: „Őszintének kell lenni, kevesek voltunk” bejegyzés

FTC-Olympiakosz: Sztankovics szerb mondással reagált a kiesésre

Mint ahogy arról beszámoltunk, a Ferencváros a visszavágón is kikapott 1-0-ra az Olympiakosztól, így kettős vereséggel búcsúzott a Konferencia-ligától. Hatástalan […] A FTC-Olympiakosz: Sztankovics szerb mondással

45 éve dolgozik a Honvédnál, most összefogtak érte Kispesten

Az Ultras Kispest és a KLTE jótékonysági akciót hirdet Pandur Róbert és családja számára – jelezte közösségi oldalán a Kispest-Honvéd […] A 45 éve dolgozik a Honvédnál, most összefogtak érte Kispesten bejeg

Vereséggel kezdtek a magyar lányok Portugáliában

Vereséggel kezdett a női U19-es válogatott Portugáliában: Szarvas Alexandra együttese 3-0-ra elveszítette szerdai nyitómérkőzését a lengyel válogatott ellen az Algarve-tornán […] A Vereséggel kezdtek a magyar lán

Jön az újabb El Clásico a történelem legjobb játékosa nélkül

Vigyázó szemetek San Franciscóra vessétek!

Bulvár

Magyar Pétert hallgatta egy padon ülve, kétbusznyi rendőrt küldtek a momentumosra

Szecsődi Andrea eleinte egyedül üldögélt és hallgatta az interjút, majd nem sokkal később már egy csapat rendőr társaságában folytatta ugyanezt.

Undorodnak a külföldiek ettől a hungarikumtól, fanyalognak a magyarok kedvencétől

A külföldiek kifejezetten utálják, de a magyarok közül is sokan öklendeznek tőle.

Somos Andrásnak üzent Nagy Bandó András: Most egy hibázó távozik és a bűnöket elkövetők maradhatnak a posztjuk...

A humorista megemelte a kalapját a távozó tévés előtt. Szerinte a hiba nem bűn, csupán emberi dolog.

Meghalt Gyúró Mónika

Gyászol a magyar úszósport.

Szörnyű tragédiára ébredtünk

Többen életveszélyesen megsebesültek merényletben Izraelben.

Török Gábor: Alábecsültem Orbán Viktort

Az elemző az ellenzéki pártok helyében megfontolná, hogy támogassák Sulyok Tamást.

Döbbenetes dolgot állít a halála után Kárászy Szilviáról a barátnője: „Nem ez volt a betegsége igazi oka.”

Halálának évfordulóján osztott meg eddig nem hallott titkot Kárászy Szilvia betegségéről a barátnője.

Teljesen felesleges kegyelembe bukott bele Novák Katalin, az elítélt már odahaza, a családja körében tartózkod...

A Vidéki prókátor szerint az egész botrány elkerülhető lett volna, ha a felelős pozíciókba komoly tapasztalattal rendelkező szakembereket ültetnének.

Holnaptól egyedül pislogunk halként a szatyorban, 8000 milliárd forintunk mehet a levesbe?

Az EU készen áll a jogállamisági aggályok miatt visszatartott lengyel pénzek folyósítására. Brüsszel már a jövő héten meghozhatja a döntést. A magyar kormánnyal szemben maradnak az aggályok.

Mikes Anna mindent elsöprő bejelentést tett

Kétségtelen, hogy Mikes Anna karrierje és magánélete is felfelé ível. A táncosnő most újabb mérföldkőhöz érkezett, az örömhírt pedig a követőivel is megosztotta. Spoiler: az újdonságnak nem csak Anna, hanem a

Magyar Péter: Deutsch Tamás jelölése a vég kezdete

Ez a hagyományos jobboldali értékeket valló szavazóknak rossz hír, írja Varga Judit volt férje.

blogmorzsák

Amikor ivat volt a beatbulikon a verekedés

A hazai könnyűzene elismert alakja a kölyökkori bandájáról és arról is mesélt, miért rúgták ki Komárékat a Könyvklubból.

A mandragóra sikolya

Iron Maiden különszám az új Dickinson szólóalbum előtt.

0