Ezt olvasta már?

Ébredj frissen a mentolos bőrradírral!

Eszedbe jutott-e már valaha, hogy a reggelek milyen kimerítőek tudnának lenni? Sokan érzik úgy, hogy a nap indítása egy kicsit kevésbé lenne kihívás, ha valami friss...

0

A fehérvári focista, Nego most már akár magyar válogatott is lehet

Mint arról korábban beszámoltunk, a FIFA szabálymódosításait követően megnyílt az út a magyar válogatottba a Mol Fehérvár FC több mint öt éve megszakítás nélkül Magyarországon élő francia születésű játékosa, Loic Nego előtt.

Marco Rossi szövetségi kapitány pedig már be is hívta az októberi mérkőzésekre készülő keretbe. A Vidi jobbhátvédje a molfehervarfc.hu-val osztotta meg gondolatait.

„Legbelül bíztam abban, hogy egy napon majd lehetőségem lesz Magyarországot képviselni a futballpályán. Az elmúlt hetekben felgyorsultak az események, most pedig már ott van a nevem a magyar válogatott keretében, ami csodálatos érzés számomra” – mesélte a guadeloupe-i származású, párizsi születésű labdarúgó, aki fiatalként a Roma utánpótlásában, majd később a Charltonban és a Standard Liege-ben is megfordult.

Nego első meccse a magyar válogatottban a Bulgária elleni Eb-pótselejtező lehet, ezt követően pedig a Nemzetek Ligájában Szerbiában és Oroszországban lép pályára a nemzeti csapat.

„Nem lesz könnyű egyik mérkőzés sem, de nyilván a három találkozó közül a Bulgária elleni meccs lesz a legfontosabb. Ez tulajdonképpen egy elődöntő a válogatott számára, nagy lépést tehetünk az Eb felé. Azt sajnálom, hogy ez a találkozó idegenben lesz, de annak viszont örülök, hogyha kiharcoljuk a továbbjutást, akkor Budapesten, hazai környezetben játszhatunk az Eb-ért.”

A Vidi játékosa 2013-ban szerződött először Magyarországra, ekkor az Újpest igazolta le. 2014-ben Angliába távozott, de innen kölcsönben visszatért a lila-fehérekhez. Ezt követően 2015-ben lett az akkor Videoton néven szereplő székesfehérvári csapat labdarúgója. Nego számára érdekes kérdés, melyik országot tartja hazájának és otthonának.

„Amikor a feleségemmel és a gyerekeimmel Franciaországba utaztunk meglátogatni a rokonokat, akkor a gyerekeim sokkal jobban várták azt, hogy Franciaországból visszajöjjünk Magyarországra, mint azt, hogy elutazzunk oda. Valami hasonlót érzek én is, amikor Franciaországban vagyok, és készülődünk vissza Magyarországra, mindig úgy fogalmazok, hogy »hazamegyek«. Nehéz ezt az érzést megfogalmazni, hiszen Franciaország a hazám, de Magyarországon érzem magam otthon.”

A fehérvári szurkolók által Lajosnak is becézett 29 éves játékos szerint ez annak a fogadtatásnak köszönhető, amellyel itt találkozott.

„Óriási szerepe van ebben a magyar embereknek, hiszen a kezdetektől fogva mindenki nagyon kedves, barátságos velem Magyarországon, sosem kezeltek úgy, mint egy idegent. Egy dolog okoz csupán nehézséget, az pedig a magyar nyelv. Véleményem szerint ez a világ egyik legnehezebb nyelve. Amúgy nagyon sok mindent megértek abból, ha körülöttem magyarul beszélgetnek az emberek, de más érteni, és más beszélni egy nyelvet.”

Amennyiben a magyar válogatott kijut a jövő évi labdarúgó Európa-bajnokságra, Portugália és Németország mellett Nego szülőhazájával, Franciaországgal kerülne egy csoportba, amely érdekes helyzetbe hozná a játékost.

„Ha sor kerülne egy ilyen találkozóra, annak külön pikantériája lenne számomra, de ez a történet nem rólam kell, hogy szóljon, hanem a magyar válogatottról. Büszkén fogom viselni a magyar válogatott mezét, remélem, sok szép magyar sikernek lehetek majd a részese a jövőben!”

AZ EB-PÓTSELEJTEZŐ PÁROSÍTÁSA

A-LIGA

ELŐDÖNTŐ, 2020. OKTÓBER 8.

20.45: Izland–Románia

20.45: Bulgária–Magyarország

DÖNTŐ, 2020. NOVEMBER 12.

20.45: Bulgária/Magyarország–Izland/Románia

ns







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Megkongatták a vészharangot az EU-ban: ez már terrorizmus.

A Bloomberg számolt be Kaja Kallas, az Európai Bizottság külügyi főképviselőjének kijelentéseiről, amelyben értékeli a lengyelországi...

Kertész ismerősöm elárulta: Ezzel a filléres konyhai szerrel megállíthatod a penész- és lisztharmatfertőzést a növényeiden

Ennek következtében nemcsak a kertben, hanem a lakásban és az üvegházban teleltetett növényeken is egyre gyakoribbak a gombás fertőzések...

Nem garantálja a biztonságot a zebra: centiken múlt a baleset Budapest utcáin

A gyalogosoknak nem mindig van egyszerű dolguk, amikor a kijelölt átkelőhelyen haladnak át.

Bizarr pletyka terjed futótűzként Donald Trumpról és Bill Clintonról – Megszólalt Epstein testvére a rejtélyes „Bubbáról”

Az Epstein-akták hetek óta lázban tartják a tengerentúli közvéleményt, különösen egy 2018-as e-mail kapcsán, amelyben Mark Epstein...

Mi történt? Marsi Anikó a férje nélkül tölti a karácsonyt, ez az oka

Az adventi, karácsonyi időszak a családról szól, a szeretteinkkel töltött meghitt pillanatokról. A TV2 Tények műsorvezetője, Marsi...

„A nemi erőszak nem ér véget, amikor vége. A legnehezebb rész, az utána jön.” – Olvasói történet

Kata középiskolás volt, amikor különangolról hazafelé tartva egy csapat férfi megtámadta a tóparton. Bár évekig csak felejteni akart,...

Hátborzongató jóslat: Nostradamus szerint katasztrófával zárul az idei év

A legismertebb jóslatok egyike valósággá válhat.

Ifjúsági krimi: a magyar futball elképesztő módon úszta meg az újabb szégyent

A magyar U19-es csapat kevesebb sárga lappal végül másodikként bejutott az úgynevezett elitkörbe.

Szijjártó Péter megköszönte Robert Palladino amerikai ügyvivő majd egyéves budapesti szolgálatát

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter keddi Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy Robert Palladino amerikai ügyvivő közel...

MOK: hatalmas tartalékok lennének még a magyar egészségügyben

A születéskor várható élettartam, a megelőzhető halálozás, az öngyilkosságok aránya – csak néhány terület, amelyekben...

0

Sport

„Rossit ki fogják rúgni” – Miriuta László nem tud magához térni a magyar–ír óta

A korábbi 9-szeres magyar válogatott Miriuta László szerint nemzeti katasztrófa, hogy Marco Rossi együttese nem tudott bejutni a világbajnoki pótselejtezőbe.

Gusztustalan üzenet, hamis fotó, alaptalan vádak: a magyarok sértegetésével keverik az ünneplést az írek

Írország 2002 után újra kijuthat a labdarúgó-világbajnokságra – ehhez az kell, hogy sikerrel vegye a márciusi pótselejtezőket. A rájátszás eléréséhez a vb-selejtezősorozat utolsó játéknapján Heimir Hallgrí

A magyar válogatott kapusára felfigyelt a Bayern München

A német rekordbajnok játékosmegfigyelői rendszere jelzett.

Dibusz és Orbán lemondhatja a válogatottságot válaszul a vb-selejtezős kudarcra?

Marco Rossi több alapembere is komoly válaszút elé érkezett az írek elleni drámai vereség után.

Gulácsi Péter elárulta, Dibusz Dénes hibázott-e a sorsdöntő pillanatban Írország ellen

A válogatott korábbi kapusa úgy látja, reális elvárás volt a világbajnoki pótselejtezős hely megszerzése.

Botrány Montenegróban, a horvátok azt skandálták: Öld meg a szerbet.

Montenegró és Horvátország labdarúgó-válogatottjai Podgoricában játszották utolsó selejtezőmérkőzésüket, súlyos incidens történt a lelátón a vendégszurkolók főszereplésével.

Szoboszlai Dominik az írek elleni vb-selejtezőről: Két nap telt el, de még mindig nehéz elfogadnom, ami történt

Két nap telt el azóta, hogy a magyar labdarúgó-válogatott az utolsó pillanatban kapott góllal 3–2-es vereséget szenvedett Írországtól, így harmadik lett a csoportjában, s ezzel el is dőlt, hogy lemarad a jövő év

Így még fájóbb: Európában csak egy válogatott kapott akkora pofont, mint mi

Magyarország mellett Szerbia kapott mélyütést a világranglista alapján az őszi vb-selejtezőkön.

Hivatalos: viselkedése miatt kellett távoznia az NB I-es légiósnak

A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Kazincbarcika a hivatalos oldalain tudatta, hogy Blessing Eleke már nem az együttes játékosa.

Egy eurós croissant-nal űz gúnyt a magyarokból és Szoboszlaiból az ír Lidl

Magyarországról nézve igencsak sértő az írek viccnek szánt reklámja.

Dibusz hibázott az írek mindent eldöntő góljánál? Gulácsi válaszolt

A kapus 35. születésnapján 3-2-re kikapott a magyar válogatott az írektől, szertefoszlottak a vb-álmok.

Bulvár

Újra megnézték az írek döntő gólját, valami nagyon nem stimmel, rendkívüli dolgot szúrtak ki egy sosem látott kameraállásból

Olyan kameraállásból láthatód a gólt, ami megmutatja a baj, a hiba forrását azonnal.

Máris eldőlt Marco Rossi sorsa a válogatott kispadján, gyanús dolgot szúrtak ki

Nagyon sokan elfelejtkeznek két fontos tényről, ha a szövetségi kapitány kirúgásáról pletykálnak.

Hatalmasat fordult az amerikai külpolitika az ukrán háború kérdésében

Alig fél évvel ezelőtt februárban történt, hogy Zelenszkij ukrán elnököt és kíséretét gyakorlatilag kidobták a Fehér Házból. Ma pedig már arról tárgyalnak a felek, hogy milyen fegyvereket tudna szállítani az

Meghaltak a Kessler nővérek, asszisztált öngyilkossággal vetettek véget életüknek

Alice és Ellen több mint 60 évet töltöttek a színpadon, többek között Frank Sinatrával is.

A nő rendelt magának egy pohár bort az étteremben: majdnem lefordult a székéről, amikor meglátta, milyen üzenetet hagyott neki a pincér a számlán

A nő nem vágyott semmi egyébre, pusztán arra, hogy elfogyaszthasson egy pohár bort egy kellemes, elegáns étteremben. Végül azonban csalatkoznia kellett.

Erdogan is megszólalt, miután az édesapa sem élte túl az isztambuli tragédiát

Öt napig küzdöttek érte, de meghalt az édesapa is a törökországi szállodai mérgezésben, amelyben felesége és két gyermeke is életét vesztette. Recep Tayyip Erdogan elnök kijelentette, hogy "a legcsekélyebb hanyag

Te is minden nap iszod? Pedig óriási kárt tehet a tüdődben.

Lehet, hogy te is minden nap ártasz a tüdődnek anélkül, hogy tudnád! De vajon melyik italról van szó, és hogyan védd meg a tüdődet? Eláruljuk!

Térképen nézheti meg, kiket indítana a Tisza Párt az ön választókerületében

Minden helyen megnézheti, ki lesz az a három ember, aki részt vesz a Tisza előválasztásán. Azt is feltüntettük, mekkora kihívással néznek szembe az új indulók: kik lehetnek a kormánypárti ellenfeleik és mik voltak

Fapadoson szorongó milliárdos honvédelmi minisztert fotóztak

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Ryanair járatával jött haza Londonból.

0