Ezt olvasta már?

Labdarúgó NB II - Siófokon nyert a sereghajtó

A sereghajtó Mosonmagyaróvár a szintén alsóházi Siófok otthonában győzött vasárnap 3-1-re a labdarúgó Merkantil Bank Liga 17. fordulójában.

0

Az éltető kávé: a Semmelweis Egyetem szerint jót tesz a szívnek

Napi fél és három csésze közötti kávé elfogyasztása kedvező hatással van a szív- és érrendszerre, sőt a vizsgálati csoportban csökkentette az összhalálozás és a stroke kialakulásának kockázatát is – derült ki a Semmelweis Egyetem és a londoni Queen Mary Egyetem közös kutatásából.


hirdetés

A kutatócsoport összesen 468 629 olyan felnőtt adatait elemezte, akik a vizsgálat kezdetén nem szenvedtek szív- és érrendszeri (kardiovaszkuláris) betegségben. A vizsgálatot 11 évig folytatták, és a résztvevőket három csoportba osztották: kávét nem fogyasztók (0 csésze/nap; 22,1 százalék), kávét mérsékelten (0,5–3 csésze/nap; 58,4százalék) és kávét jelentős mennyiségben (>30 csésze/nap; 19,5 százalék) fogyasztók.


Az összhalálozás terén 12 százalékos, a kardiovaszkuláris halálozás terén 17 százalékos, az újonnan kialakuló stroke terén pedig 21 százalékos relatívkockázat-csökkenést figyeltünk meg a kávét mérsékelt mennyiségben fogyasztók körében, összehasonlítva adataikat azokéval, akik egyáltalán nem fogyasztanak kávét


– magyarázta a kutatás eredményeit Simon Judit, a tanulmány első szerzője, a Semmelweis Egyetem PhD-hallgatója.


A vizsgálatokkal arra keresték a választ, hogy a rendszeres kávéfogyasztás milyen hatással van a szív struktúrájára és működésére.

Azt találtuk, hogy a rendszeres, mérsékelt mennyiségű kávéfogyasztás előnyös hatással van a szívre, visszafordítja a korral járó szívelváltozásokat


– mondta Maurovich Horvat Pál, a Semmelweis Egyetem Orvosi Képalkotó Klinikájának igazgatója.


Az eredmények szerint a mértékletes kávéfogyasztás kardiovaszkuláris szempontból nem káros, sőt előnyös lehet. Ismereteink szerint ez az eddigi legnagyobb volumenű kutatás, ami a kávéfogyasztás szív- és érrendszerre gyakorolt hatásaira fókuszált


– fogalmazott Steffen Petersen, a Queen Mary Egyetem William Harvey Kutatóintézetének professzora, a kutatás koordinátora.


A kutatásban részt vevők körében a fogyasztott kávé típusát is vizsgálták. Az eredmények arra utalnak, hogy míg az őrölt kávé rendszeres fogyasztása és a halálozási esélyek csökkenése között kimutatható összefüggést találtak, addig ugyanezt az instant kávét fogyasztók körében már nem tudták megállapítani.


A kávé korábbi jótékony hatásait korábbi kutatások esetében is kimutatták már. Az élénkítő hatású ital több betegség esetében is pozitívan hatott a vizsgált csoportok egészségére, de az egészséges személyek között sem alakult ki a több esetben korábban állított egészségkárosodás.

Csökkenti a kettes típusú cukorbetegség kialakulását

A diabétesz kettes típusú változata esetében egy korábbi kutatás rámutatott arra, hogy a napi rendszerességgel kávét fogyasztók körében hat százalékkal csökkent a betegség kialakulása csészénkét. A hatás, melyet egyébként a koffeinmentes kávé is előidéz, a kávécserje gyulladáscsökkentő és inzulinérzékenység-növelő növényi anyagainak köszönhető. A Journal of Internal Medicine kutatása szerint a filteres kávé esetében napi három csésze elfogyasztása hatvan százalékkal csökkentette a kettes típusú diabétesz kialakulását, szemben a presszókávé enyhébb hatásával.

Koffeinmentes kávé is csökkenti a diabétesz kockázatát

Lényegesen csökkent a diabétesz kialakulásának kockázata azoknál, akik sok kávét és teát ittak, akár koffeinmentes változatban.


Jó hatással van a szívre

A korábban sűrűn hangoztatott, mára már megcáfolt tévhittel szemben a kávé nemhogy nem árt a szívnek, még segítheti is annak egészséges működését. Az Európai Kardiológiai Bizottság éves konferenciáján elhangzottak szerint napi egy vagy több csésze kávé elfogyasztása jó hatással van a keringésre, a szívre és az érrendszerre. A konferencián bemutatott, 30 ezres mintát vizsgáló kutatás itt a koffeinmentes verziókat ugyan nem találta előnyösnek, ahogyan a presszókávét sem, amely a koleszterinszint emelkedéséhez járulhat hozzá. A leghatékonyabbnak e kutatás szerint is a szűrt, filteres kávé bizonyult.


Fizikailag és mentálisan is segít

A tengerentúli Harvard Egyetem kutatása szerint a kávézás harmadával csökkenti a depresszió és a mentális betegségek kialakulásának esélyét. Az eredményt egyrészt a kávé gyulladáscsökkentő hatására alapozzák, de az ital a bélflóra azon szereplőit is támogatja, amelyek nagyban hozzájárulnak a kedélyállapot javulásához.A sportolók és az aktív testmozgást végzők számára is előnyös lehet a kávéfogyasztás. A Sports Medicine 2019-es cikke szerint fájdalomcsökkentő, izomerő- és állóképesség-javító hatása van, emellett pedig a keringést is jótékonyan segíti egy-egy csésze kávé.


Az agynak is kell

Értelmet nyerhet, hogy a reggeli kávénk elfogyasztásáig az agyunk nem pörög megfelelő fordulatszámon. Egy Alzheimer-kórosokon végzett kutatás szerint a szellemi képességek tovább fenntarthatóak, amennyiben napi egy-két csésze kávét elfogyasztunk.


Segíti az alvást

Ugyan nem az alvás az, ami a kávézásról feltétlenül eszünkbe juthat, azonban a koffeintartalma miatt serkető hatású ital fogyasztása nagyban hozzájárulhat az éjszakai pihenésünkhöz – derült ki a Bázeli Egyetem erre vonatkozó kutatásából. Az eredmények rávilágítanak arra, hogy a rendszeres kávéfogyasztás nem zavarja meg az alvást, azonban csökkenti az idegsejtek térfogatát az agyban, azaz a szürkeállományt.

Hat csésze már veszélyes?

Egy korábbi vizsgálat szerint a kávé túlzott fogyasztása csökkenti az agy térfogatát, elbutulást vagy akár sztrókot is okozhat. A South Australia Egyetem által végzett kutatás szerint az ital fogyasztása emellett a demencia kialakulásában is szerepet játszhat.


Ez eddig a legnagyobb kutatás a kávéfogyasztás, az agytérfogat, a demencia veszélyének és az agyvérzés veszélyének összefüggésével kapcsolatban, az egyik legnagyobb, agytérfogat-vizsgálattal és egyéb tényezők figyelembevételével készült kutatás. Az összes permutáció mellett az eredményeink következetesen azt mutatták, hogy a magasabb kávéfogyasztás az agytérfogat zsugorodásával járt – lényegében több mint hat kávé elfogyasztása különböző betegségekkel, például demenciával és sztrókkal fenyegeti az agyat


– mondta korábban Kitty Pham, a kutatás vezetője a MedicalXpressnek, amit most a Semmelweis és a Queen Mary Egyetem közös kutatása megcáfolt.

forrás: index







0
0

hírek innen, onnan

Teljesen elkattant: Disznóölő késsel dobta hátba a feleségét egy férfi Borsodban - videó

Egy 30 éves férfi disznóölő késsel dobta hátba a feleségét a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Csobajon. A kés a nő tüdejét is...

Ez most nem vicc: Orbán Viktor bevallotta, a Skálának dolgozott Mikulásként

Orbán Viktor váratlan vallomása mindenkit meglepett. Ő volt a Skála fizetett Mikulása!

A világ legpofátlanabb bliccelőjét fotózták le az 1-es villamos hátulján – videó

Nem mindennapi megoldással utazott valaki a budapesti 1-es villamoson. Egy potyautas a jármű hátuljára kapaszkodott fel, és élvezte a...

Apák, fiúk, szőlők, borok

Nehéz úgy szeretni, hogy észrevegyük, az adásban van a legtöbb önzés. És néha el kell engednünk a magunk szerelmeit.

Pentagon: amerikai hadihajót ért támadás a Vörös-tengeren

A brit hadsereg nem sokkal korábban feltételezett dróntámadásokról és robbanásokról számolt be a térségben.

Kivégezte családját egy férfi New Yorkban, a rendőröket is meg akarta késelni

Többeket megsebesített, de végül sikerült ártalmatlanítani.  (Külföld)

Majdnem 4 órát késett egy Sopronba tartó vonat

230 perc késéssel értek az utasok az 1-es vonalon Budapestről Sopronba december 1-jén, az esti órákban – számolt be a Telexnek a lap...

Ürge-Vorsatz Diána: mi is felelősek vagyunk az Amazonas fáinak kivágásáért

Jelentősen csökkent az erdőirtás mértéke az amazonasi esőerdőkben. Ürge-Vorsatz Diána klímakutatót, az ENSZ Kormányközi...

GTA 6: újabb szivárogtatás bukkant fel, pár nappal a hivatalos trailer debütálása előtt

Mindössze pár nap van hátra és érkezik a hivatalos trailer, ám egyesek úgy tűnik, ennyit már nem tudtak várni.

Két magyart vettek őrizetbe az ír sajtó szerint az óriási dublini heroinfogásnál

Nyolcmillió eurónak megfelelő drogfogásról számolt be pénteken az ír rendőrség. Egy kisrepülőgéppel szállították a drogot a...

0

Sport

Óriási szenzáció: világbajnok lett a magyar csapat

Már a legjobb nyolc között is kakukktojásnak számítottunk.

A német válogatott szövetségi kapitánya: Edzettem néhány magyart, tudom, mire képesek

Julian Nagelsmann az Eb-sorsolás után úgy fogalmazott, nem került halálcsoportba Németország, a magyar válogatottról azt mondta, érdekes futballt játszik Marco Rossi csapata.

Szelfibotrány tört ki a kézilabda vb-n - óriási a felháborodás

Ahány nap, annyi hisztéria a norvég válogatott körül. Egymást szidják, miközben vb-t rendeznek.

Marco Rossi elmondta, minek örült az Eb-csoportok sorsolása után

A magyar válogatott szövetségi kapitánya azt is elárulta, melyik ellenfelet tartja a legerősebbnek.

Az MLSZ-elnök szerint cél továbbjutni a csoportból, a szövetségi kapitány szerint álom

Csányi Sándor szerint cél továbbjutni az Európa-bajnokságon a csoporkörből, Marco Rossi szerint két lábbal a földön kell maradni. Összeszedtük a fontosabb nyilatkozatokat a 2024-es Európa-bajnokság csoportkörének

Kiütötte ellenfelét Dárdai Pál csapata

Hat meccse veretlen a Hertha.

Hatalmasat fordított a Fradi, nyolcaddöntős az Európa-kupában

A Fradi férfi kézicsapata négygólos hátrányból kezdte a svájci BSV Bern elleni visszavágót.

Botrányos körülmények között zárták ki a magyar váltót

Rasovszky szerint ilyen alapon minden úszót ki lehetne zárni.

Katasztrofális vereséget érdemelt volna a siralmasan játszó Manchester United

A Premier League rekordbajnokának megkegyelmezett a Newcastle United.

Elképesztő meccsek jönnek Szoboszlaiéknak, újra összecsapunk a most borzalmas németekkel

Nagyon kemény csoportba kerültünk, de nem lehetetlen a továbbjutás. 2024. június 15-én, Kölnben kezdjük meg az Európa-bajnoki szereplést.

Bulvár

„Elnézést a Krausztól, de valljuk be...” - Miért érzi egy fél ország személyes sértésnek a Dancing with the St...

Lement a Dancing with the Stars negyedik évada, megvan a győztes, és ezzel egyidőben elszabadult a népharag. Mert Krausz Gábor nyert, T. Danny pedig, akit a műsor kezdete óta potenciális nyertesként emlegetnek, csak harm

Brutális kemény kommentek záporoznak német oldalakon, hogy Magyarország lesz többek között az ellenfelük az Eu...

Kiderült, kiket kell legyőznünk a csoportkörben, és meglehetősen érdekesen fogadták a német drukkerek a csoportbeosztást.

Ijesztő ok miatt halt meg a rendőrautóban a Gödnél elfogott sofőr

Drogozhatott az autós, aki meghalt, miközben rendőrök igazoltatták Gödnél.

A feleségem várandós lett, nekem azonban nem lehet gyermekem: mindketten hazudunk a másiknak de ki a gyerek ap...

Évek óta el akarom neki mondani a dolgot, erre elém áll a terhesség hírével.

Mutatjuk az ötöslottó nyerőszámait: 3,1 milliárd forint volt a tét

Megmutatjuk az ötöslottó nyerőszámait a 48. játékhéten.

Itt nézheted meg, mennyit ér pontosan a lakásod: lehet, hogy kellemes meglepetés ér

A KSH által készített Ingatlanadattárból kiderül, melyik utcában mennyi a négyzetméterár.

Kettévágná Székelyföldet az új román javaslat

Nemcsak Romániában, hanem Szlovákiában is szűkítenék a magyarok mozgásterét.

0