Babos és Fucsovics a továbbiakban nem kíván együttműködni a teniszszövetséggel
Babos Tímea és Fucsovics Márton nem kíván együttműködni a továbbiakban a Magyar Tenisz Szövetséggel (MTSZ).
A Babos Tímea Facebook-oldalán kedden megjelent állásfoglalás szerint a két éljátékos "nem kíván a szövetséggel együttműködni, mindaddig nem adja a nevét egyetlen az MTSZ-hez köthető eseményhez, versenyhez, amíg a szövetség működésében nem lesznek jelentős változások, a vezetőség nem változtat a játékosokhoz való viszonyán és a jelenlegi szakmai koncepcióján".
A két teniszező hangsúlyozta, hogy nem tart igényt anyagi támogatásra a szövetségtől.
"Járjuk a magunk útját, büszkén képviseljük Magyarországot a WTA és az ATP Tour-versenyeken, és bízunk benne, hogy az olimpiai kvalifikációs időszak kezdetéig sikerül rendezni ezt a nem egészséges helyzetet. Örömmel vettük Szűcs Lajos elnök úr vasárnapi levelét és természetesen vele, mediátor nélkül is szívesen értekezünk a magyar tenisz helyzetéről. A továbbiakban nem kívánunk az üggyel foglalkozni, teniszezők vagyunk, a labda a pálya túloldalán pattog" - olvasható a közleményben.
A vita másfél hete került nyilvánosságra, amikor Fucsovics közösségi oldalán tájékoztatta rajongóit, hogy nem biztos a szereplése a válogatott szeptemberi Davis Kupa-találkozóján, mivel a szövetség nem biztosítja a szükséges feltételeket, és nem megfelelő a légkör a további sikeres szerepléshez. A világranglistán 41. teniszező jelezte, hogy próbált kiállni társaiért, egyeztetni a szövetséggel, ám nem járt sikerrel, az MTSZ választ sem adott kérdéseire. Hosszú bejegyzésében a Davis Kupa-kapitányt is bírálta, mint ahogy azt is, hogy három héttel a csehek elleni mérkőzés előtt meg sem keresték őt a mérkőzéssel kapcsolatban.
Az MTSZ egy hosszabb közleményben reagált, olyan adatokat hozott nyilvánosságra, melyek megítélése szerint az üggyel kapcsolatban segítik a közvéleményt a megalapozott és tárgyilagos vélemény kialakításában. Ebben többek között szerepelt Sávolt Attila, Fucsovics edzőjének fizetése. Fucsovics és a páros világranglistát vezető Babos, majd később maga Sávolt Attila is cáfolta ezeket, és bírálta a szövetséget.
Legutóbbi fejleményként az MTSZ vasárnap közölte, az Országos Mediációs Egyesület segítségét kérte annak érdekében, hogy rendezze vitáját Fucsovics Mártonnal és Babos Tímeával.
hírek innen, onnan
Kiadták az USA-nak a Magyarországon bujkáló szexuáliserőszak-tevőt
A férfit az FBI kérésére kutatták fel, először egy budapesti lakásban, majd később a kelenföldi pályaudvaron fogták el.
Törött üveggel támadtak rá és vagdostak össze egy Dávid-csillagos nőt Berlinben
Antiszemita támadás ügyében nyomoz a rendőrség.
Tévedésből halottnak nyilvánították az idős nőt: belefáradt, hogy két éve bizonygatnia kell, hogy életben van
Több mint két éve próbálja bizonyítani egy 84 éves floridai nő, hogy életben van, miután a hivatalok tévedésből elhunytként...
A szeptember 11-ei szörnyűségekről beszélt XIV. Leó pápa
Az Egyesült Államokban 2001. szeptember 11-én történt terrortámadások huszonötödik évfordulójáról emlékezett meg XIV. Leó pápa...
A macskád ezt csinálja rajtad? Meglepő, mit akar ezzel üzenni
Sok macskatulajdonos ismeri azt a jelenetet, amikor kedvence kényelmesen elhelyezkedik az ölében, majd ritmikusan gyúrni kezdi a mancsával a...
Borat büszke lenne: Kazahsztán bevette New Yorkot
A hétfőtől világelső kazah Jelena Ribakina nyerte az amerikai nyílt teniszbajnokságon a női egyest, mivel a döntőben három szettben...
Szigorítják a drónokra vonatkozó szabályokat Pekingben
November 15-től tilos lesz drónt birtokolni Pekingben az új szabályozás értelmében, amely tovább szigorítja a pilóta nélküli légi...
Megrendezik a Digitális Polgári Körök első országos táborát
„Óriási hírünk van! Megrendezzük az I. Országos DPK Tábort!” – értesítette Rákay Philip a Digitális Polgári Körök tagjait több...
Végre tényleg sorozat készül a Diablóból, ami a Netflixnél kötött ki
A Blizzard hosszú évek pletykái után hivatalosan is bejelentette, hogy animációs sorozat készül a Diablo világából a Netflixre. Arról...
Szoboszlai Dominik felesége álomszép szőkeség, Buzsik Borka Aranyhajként tündököl legfrissebb fotóján
Szoboszlai Dominik felesége, Buzsik Borka rendszeresen elkápráztatja a követőit a közösségi médiában megosztott fotóival. Bár a...
Vécékefe helyett egyre többen használják: a nehezen elérhető részeket is könnyebb vele tisztítani
A hagyományos vécékefe idővel könnyen elveszíti a formáját, a sörték közé pedig szennyeződés kerülhet. Nem csoda, hogy egyre többen...
A lengyel határ közelében ért dróntámadás egy teherautót Ukrajnában
Az Ukrajnát vasárnapra virradóra ért orosz légitámadásban egy drón egy teherautóba csapódott ukrán területen, mintegy 800 méterre a...
Sport
Megnevezték a Liverpool bűnbakját az újabb kínos botlás után
A mérkőzés liverpooli „gonosztevője”.
Nem teszi zsebre Szoboszlai Dominik, amit az egyik liverpooli honlaptól kapott
Nem megy a vörösöknek.
Megbüntették a szürreális pole-t autózó Lando Norrist és a McLarent a madridi időmérő után
Még a kvalifikáció első szakaszában követett el gyorshajtást...
Bejött a 72. percben, és húsz perc alatt elvarázsolta a Bernabéu közönségét
Kylian Mbappé duplája sem ártott.
150 millió eurós kivásárlási záradék: összejött az FC Barcelona mesterterve
Hansi Flick ezt nagyon akarta.
Hamilton összetörte a Ferrarit, a madridi falak között továbbra is Antonelli az úr
A Mercedes zsenije tovább száguld a bajnoki cím felé, miközben az új pálya a legrutinosabb versenyzőkön is kifog.
Hiába a lázadás, Szoboszlaiék nem tudták legyűrni a gyengélkedő londoniakat
Négy bajnokin már a harmadik döntetlen volt ez a vörösöktől az új szezonban...
Elképesztő öngólt hozott a Magyar Kupa-forduló
Nem unatkoztak a nézők a Tatabánya és a Kecskemét Magyar Kupa-mérkőzésén, ugyanis láthattak kilenc gólt.
Proprofesszionális zsebtolvajok és szándékos késések: Mikel Arteta extrém módszerekkel edzi az Arsenalt
Szándékosan szívatja saját játékosait Mikel Arteta: az Arsenal menedzsere extrém helyzetekkel készíti fel csapatát a váratlan krízisekre.
Mohamed Szalahnak lassan rémálmai lesznek a magyaroktól
Eddig nem megy jól a török kaland.
A korábbi magyar szövetségi kapitány elmondta, kinek adná az Aranylabdát
Kicsit hazabeszélt, de az érvei erősek.
Elmarad az atlétikai világdöntő egyik legjobban várt összecsapása, visszalépett a kétszeres olimpiai bajnok
A szezon nagy részében sérüléssel küzdött.
Bulvár
Speciális áramtarifát kaptak a nyugdíjasok: a 65 év feletti és a súlyos fogyatékossággal élő cseh fogyasztók is igényelhetik
Különleges, kifejezetten a nyugdíjasoknak szóló áramtarifát vezetett be az E.ON Csehországban. Sok nyugdíjas nem is tudja, hogy jár neki.
Reagált az Indamedia arra, hogy Magyar Péter szerint Hont András lesz az Index főszerkesztője
A miniszterelnök gyermekvédelmi sajtótájékoztatóján látta jónak az iparági pletykát megosztani.
Egy kis cetlit adtak át Orbán Viktor ebédjén, aztán azonnal leállították a programot – Prőhle Gergely kitálalt a drámáról
Huszonöt évvel ezelőtt, 2001. szeptember 11-én adták át Magyarország új nagykövetségi épületét Berlinben. Az ünnepélyes...
Rendkívüli helyzet a Margit-szigeten: azonnali kiürítést rendeltek el, miután második világháborús robbanótestek kerültek elő
Világháborús robbanótestek kerültek elő a Margit-szigeten, a tűzszerészek munkája alatt 200 méteres körben lezárják a területet.
Magyar Péter lebuktatta Orbánt: Ez az a dokumentum, ami romokba döntötte a Fideszt
Magyar Péter szombaton nyilvánosságra hozta azt a 2016-os hivatalos dokumentumot, amely szerint Orbán Viktor akkori...
Ez a 4 születési hónap soha nem tud igazán megbocsátani
Az asztrológia szerint a születési hónapod sokat elárul arról, mennyire hamar teszed túl magad egy régi sérelmen.
Nem fogta vissza magát Verebes István: „Fásy Ádámot akkor kellett volna bilincsbe venni, mikor…”
Csípős megjegyzést fűzött Fásy Ádám feleségének letartóztatásához Verebes István, aki a tőle megszokott karcos humorral kommentálta a fejleményeket.
„Elnézést, nem bírom felébreszteni a férjemet, azt hiszem, meghalt” – A stewardess a legmegrázóbb élményéről mesélt
A mosolygós légiutas-kísérők hivatása mögött olyan emberi sorsok és küzdelmek lapulnak, amelyek örökre nyomot hagynak.
Közel negyven EP-képviselő támadja az Alaptörvény 17. módosítását: reagált az Európai Bizottság
Válaszolt az Európai Bizottság a magyar Alaptörvény 17. módosításával kapcsolatban. A Velencei Bizottság októberben vizsgálja Sulyok Tamás eltávolításának ügyét.
Magyar Péter első országjárása mi-niszterelnökként: képeken a tömeg Veszprémben
Magyar Péter először indult kormányfőként országjárásra. Első állomása Veszprém, ahol számos támogatója fogadta - fotókon az immáron kormánypárti rendezvény.
Kiszivárgott Orbán Viktor kötcsei beszédének több részlete: négy hazugsággal nyerték meg a választást
Több részlet is eljutott portálunkhoz Orbán Viktor kötcsei beszédéből. A volt miniszterelnök többek között arról beszélt: a Fidesznek ellenzékből kell újra felépítenie magát, miközben a Tiszát egy Magyarorsz
Megnevezték a Liverpool bűnbakját az újabb kínos botlás után
A mérkőzés liverpooli „gonosztevője”.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


