Ezt olvasta már?

0

Egymilliót nyerhetnek most játszva az általános és középiskolások

Harmadjára is elstartol a VándorViadal kalandverseny

Idén immár harmadik alkalommal hirdették meg a VándorViadalt, a 7., 8. és 9. osztályos diákok ökoturisztikai vetélkedőjét.


hirdetés

A versenyre az előző évekhez képest most még jobban megéri jelentkezni az iskolás csapatoknak, idén először ugyanis komoly fődíjjal is jár a kalandos kihívás: egymillió forint értékben kap a nyertes csapat sportszer utalványt, amelyből fele-fele arányban részesül az iskola és a négyfős csapat.

2021-es indulása óta hatalmas sikernek örvend a VándorViadal, ahol általános és középiskolás csapatok mérik össze ügyességüket és tudásukat az ország minden tájáról. A vetélkedőben idén határon túli iskolákat és tanodákat is szívesen látnak, a kritérium mindössze annyi, hogy egy iskolában tanuló diákok és két fiú valamint két lány alkossák a négyfős csapatokat. Ha lány- vagy fiúiskolák jelentkeznek, választhatnak testvériskolát, hogy a két lány két fiú felállás teljesülhessen.

Logikai és természettudományi feladatokat is meg kell oldani

A VándorViadalt idén a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség szervezi az Aktív Magyarország támogatásával. A kalandos kihívás főszervezője, Telek Hanna azt is elárulta, milyen feladatokra készülhetnek a csapatok, hogy a legjobb eséllyel induljanak a győzelemért.

„Az aktív ökoturizmus szellemében szervezzük meg a versenyt és minden feladat szorosan vagy lazábban ehhez a témakörhöz kapcsolódik. Érdemes úgy összeállítani a csapatokat, hogy legyen benne, aki az ügyességi és erőfeladatokban jeleskedik, de olyan diák is, akinek fejlett a logikai érzéke, jó földrajzból, matematikából vagy épp történelemből” - árulta el Telek Hanna.

Online selejtezők után táborban mérkőznek meg a döntős csapatok

A VándorViadalra április 7-ig regisztrálhatnak a 7., 8., 9. évfolyamos tanulók a vandorviadal.hu oldalon, ezt az 5 fordulós online selejtező követi majd.

„A selejtező április 12-én indul és öt héten át minden szerdán meghatározott időre kell majd megoldania a csapatoknak a változatos feladatokat. Ezekhez olykor egy kis kutatómunka is szükséges, ezért a diákoknak komoly csapatmunkára lesz szüksége, érdemes tehát úgy összeállítani a csoportokat, hogy jól együtt tudjanak dolgozni. Május 12-én hirdetik majd ki, melyik az a húsz csapat, aki továbbjutott és részt vehet a június 19 és 25 között tartandó döntőn. Közülük kerül majd ki a győztes csapat, akik idén először komoly jutalomban részesülnek. 500 ezer forint értékben kap a győztes csapat iskolája sportszer utalványt, és 500 ezer forint értékű sportszer utalvány lesz a győztes csapat tagjainak nyereményei is” - sorolta a VándorViadal főszervezője.

A nyári tábor helyszínét – ahol a döntőbe jutott csapatok mérkőznek meg egymással – egyelőre nem árulják el a szervezők, az elmúlt két évben azonban festői helyszíneken mérkőzhettek meg a csapatok: tavaly a Karancs-Medvesben a budapesti Leövey Klára Gimnázium csapata bizonyult a legjobbnak, míg 2021-ben a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium csapata nyert a Zemplénben megrendezett táborban.







0

hírek innen, onnan

Elképesztő, de van egy finn falu Brazíliában - képek

Penedót egy vegán férfi alapította 1929-ben.

Újabb tisztséget kapott a nemzeti divatügynökség vezére

Jakab Zsófia miniszteri biztosként a kreatív ágazat egészét felügyeli.

Washington: Mark Rutte legyen a NATO következő főtitkára

Az Egyesült Államok a leköszönő holland kormányfőt támogatja, hogy váltsa Jens Stoltenberget a NATO főtitkári tisztségében.

Orbán Viktor: "teljes körű átvilágítást és ellenőrzést rendeltem el" a kegyelmi ügy után

Péntek reggel Orbán Viktor kormányfő, Fidesz-elnök hosszabb interjút adott a Kossuth rádióban egy nappal azt követően, hogy a...

5 olcsó trükk, amivel felfrissítheted a bérelt lakásod fürdőszobáját 

Az albérletünkben több minden is frissítésre szorult, de nem akartunk sokat költeni rá, hiszen tudtuk, hogy csak átmeneti lakhatásként...

Óriási veszélyben a magyarok kedvenc síterepei: ezt már nem lehet visszafordítani

Cikkünkben szakértők, turisztikai szakemberek segítségével körüljárjuk a globális felmelegedés jelenségét, hatásait, a megoldási...

Orbán Viktor: nincs kegyelem és pardon a pedofil bűncselekményekben

A magyar miniszterelnök Orbán Viktor nagyon egyértelművé tette, hogy azok, akik pedofil bűncselekményeket követnek el, semmi esélyük...

„Ne szépítsük a helyzetet” – Klopp nem hajlandó beszélni Szoboszlai állapotáról

Jürgen Klopp nem tud mit mondani Szoboszlai Dominikékról.

Most jött: villamosbaleset történt Budapesten, áll a forgalom

Villamos és autó ütközött az I. kerületben.

Aurelio máris visszatért régi szokásához

Aurelio nemrég korábbi szokásához is visszatért.

Sport

Fegyelmi: újabb fordulat Mészöly Géza ügyében?

A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi eljárást kezdeményezett Mészöly Gézával szemben. Információink szerint csütörtökön nem született döntés.

Megtámadták a futballcsapat buszát, hat játékost is kórházba szállítottak

A Fortaleza labdarúgócsapatának buszát kövekkel dobálták meg a Sport Recife elleni döntetlen után.

Nyáron visszavonul a 75-szörös válogatott kapus

Joe Hart, a korábbi angol válogatott kapus 2024 nyarán nem csak a Celtictől távozik, hanem a pályafutását is befejezi.

Újabb botrány a Forma-1-ben, megsérült Hamilton autója

Nem kezdődik jól az év a brit versenyző számára.

Hallották a tűzijátékot az Olympiakosz játékosai; a görög szurkolók teljesen kiakadtak

Ahogy arról beszámoltunk, hajnali háromkor tűzijátékkal ébresztették az Olympiakoszt a Ferencváros ultrái. Megkérdeztük a Gazzetta újságíróját, Notisz Halariszt - aki beszélt a görög játékosokkal -, hogy ész

Dibusz: „Őszintének kell lenni, kevesek voltunk”

Mint ismert, az FTC a görögországi 1-0-s vereség után ugyanilyen különbséggel kapott ki a Groupama Arénában az Olympiakosztól. Dejan Sztankovics […] A Dibusz: „Őszintének kell lenni, kevesek voltunk” bejegyzés

FTC-Olympiakosz: Sztankovics szerb mondással reagált a kiesésre

Mint ahogy arról beszámoltunk, a Ferencváros a visszavágón is kikapott 1-0-ra az Olympiakosztól, így kettős vereséggel búcsúzott a Konferencia-ligától. Hatástalan […] A FTC-Olympiakosz: Sztankovics szerb mondással

Vereséggel kezdtek a magyar lányok Portugáliában

Vereséggel kezdett a női U19-es válogatott Portugáliában: Szarvas Alexandra együttese 3-0-ra elveszítette szerdai nyitómérkőzését a lengyel válogatott ellen az Algarve-tornán […] A Vereséggel kezdtek a magyar lán

45 éve dolgozik a Honvédnál, most összefogtak érte Kispesten

Az Ultras Kispest és a KLTE jótékonysági akciót hirdet Pandur Róbert és családja számára – jelezte közösségi oldalán a Kispest-Honvéd […] A 45 éve dolgozik a Honvédnál, most összefogtak érte Kispesten bejeg

Szoboszlai döntheti el, hol dolgozik legközelebb Jürgen Klopp

Miért távozott hirtelen a Liverpoolból és miért nem lesz a Bayern München edzője?

Jön az újabb El Clásico a történelem legjobb játékosa nélkül

Vigyázó szemetek San Franciscóra vessétek!

Bulvár

Magyar Pétert hallgatta egy padon ülve, kétbusznyi rendőrt küldtek a momentumosra

Szecsődi Andrea eleinte egyedül üldögélt és hallgatta az interjút, majd nem sokkal később már egy csapat rendőr társaságában folytatta ugyanezt.

Undorodnak a külföldiek ettől a hungarikumtól, fanyalognak a magyarok kedvencétől

A külföldiek kifejezetten utálják, de a magyarok közül is sokan öklendeznek tőle.

Holnaptól egyedül pislogunk halként a szatyorban, 8000 milliárd forintunk mehet a levesbe?

Az EU készen áll a jogállamisági aggályok miatt visszatartott lengyel pénzek folyósítására. Brüsszel már a jövő héten meghozhatja a döntést. A magyar kormánnyal szemben maradnak az aggályok.

Török Gábor: Alábecsültem Orbán Viktort

Az elemző az ellenzéki pártok helyében megfontolná, hogy támogassák Sulyok Tamást.

Teljesen felesleges kegyelembe bukott bele Novák Katalin, az elítélt már odahaza, a családja körében tartózkod...

A Vidéki prókátor szerint az egész botrány elkerülhető lett volna, ha a felelős pozíciókba komoly tapasztalattal rendelkező szakembereket ültetnének.

Mikes Anna mindent elsöprő bejelentést tett

Kétségtelen, hogy Mikes Anna karrierje és magánélete is felfelé ível. A táncosnő most újabb mérföldkőhöz érkezett, az örömhírt pedig a követőivel is megosztotta. Spoiler: az újdonságnak nem csak Anna, hanem a

Magyar Péter: Deutsch Tamás jelölése a vég kezdete

Ez a hagyományos jobboldali értékeket valló szavazóknak rossz hír, írja Varga Judit volt férje.

Nyilvánosságra került egy videó, melyen egy 13 éves fiú közli a rendőrökkel, halálra késelte édesanyját

A fiú zavarba ejtő nyugalommal közölte a rendőrökkel, hogy halálra késelte saját édesanyját.

Rendőrök vonultak ki egy aktivistához, aki Magyar Péter interjúját üvöltette köztéren

A momentumos politikus a Fidesz-frakcióülés közelében akciózott.

Berobbant a vakcinabotrány, közben Müller Cecíliának rendkívüli figyelmeztetést kellett kiadnia

Müller Cecília bejelentésére mindenki alaposan felhúzta a szemöldökét. Időközben egy vakcinabotrány is kibontakozott, ami sok pénzbe fog kerülni.

Véletlenül egy volt kiberfelderítőt hívtak fel a banki csalók, másfél órán át szívatta őket

A Nemzeti Védelmi Szolgálat egy érdekes beszélgetést tett közzé, amelyből kiderül, milyen módon próbálják átverni a gyanútlannak látszó ügyfelet.

blogmorzsák

Amikor divat volt a beatbulikon a verekedés

A hazai könnyűzene elismert alakja a kölyökkori bandájáról és arról is mesélt, miért rúgták ki Komárékat a Könyvklubból.

Szövegből generál élethű videókat az OpenAI

Szöveges instrukció alapján képes akár egyperces videót készíteni.

0