Együttműködésre lépett a Jobbik és az FKgP
Együttműködésre lépett a Jobbik-Konzervatívok és a Független Kisgazdapárt (FKgP). Az erről szóló dokumentumot pénteken Budapesten írta alá a két pártelnök.
hirdetés
Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnöke az eseményen arról beszélt: a rendszerváltás óta eltelt időszak "pusztulást és elszegényedést hozott a vidék számára", holott "élhető vidék nélkül nincsen normális Magyarország".
Hangsúlyozta: "élhető, büszke és független Magyarország" mindkét politikai közösség víziója, ennek megvalósítása érdekében pedig az egyetlen történelmi párttal lép most történelmi szövetségre a Jobbik.
Hangsúlyozta: mindkettejük elképzelése az, hogy nem a külföldi multik földfelvásárlása, hanem a magyar föld kincseit hasznosító kisvállalkozások boldogulása a jövő záloga.
A 2022-es választás nagy tanulsága is az, hogy a vidék Magyarországa nélkül nincsen kormányváltás - mondta Gyöngyösi Márton, hozzátéve, a Fidesszel szemben nincs, aki jobboldali keresztény konzervatív alternatívát nyújtana.
Balogh Károly, a Független Kisgazdapárt elnöke azt hangsúlyozta: a megállapodás mérföldköve a párt fejlődésének.
Vidéken, a kis falvakban, a mezővárosokban tartósan jelen vagyunk - mondta pártjáról, hozzátéve, ezen a területen érezhető tevékenysége az ellenzéki pártok közül csak a Jobbiknak van.
Csak olyan együttműködésnek van értelme, aminek a célja a vidék visszahódítása a Fidesz hazug és nemzetellenes uralma alól - jelentette ki.
Bencze János, a Jobbik-Konzervatívok országgyűlési képviselője elmondta: a két párt közös országjárást szervez, majd az ennek során feltárt problémákra megoldást kínáló közös programot dolgoznak ki.
Atyánszky György, az FKgP alelnöke azt idézte fel: nem előzmény nélküli ez a megállapodás, hiszen már 2018-ban visszaléptették valamennyi jelöltjüket a Jobbik színeiben indulók javára.
MTI
hírek innen, onnan
Idén is hatalmas népszerűségnek örvendett a Mikulásfutás - Képgaléria.
A hideg ellenére mindenki nagyon vidám volt.
Hétgólos, őrült meccset nyert a Liverpool, Szoboszlai 64 percet kapott
A 80. percben még 3-2-re ment a Fulham, a végére 4-3 lett. Kerkez először adott gólpasszt a Bournemouthban.
Kiütéssel verik Az Árulók a Kanapéhuszárokat
Rengeteg új formátumot dobott be az RTL az elmúlt hetekben, így az After+ adásában már a Sztárbox, a Lego Masters vagy Az Árulók...
Ferenc pápa: fájdalom, hogy véget ért a gázai övezeti tűzszünet
Fájdalmasnak nevezte vasárnap Ferenc pápa advent első vasárnapján küldött üzenetében, hogy a Gázai övezetben véget ért a tűzszünet,...
Brüsszel felszabadítását hirdette meg a szocialistáktól és Soros Györgytől Matteo Salvini
A Liga olasz kormánypárt vezetője az európai jobboldali erők Free Europe című találkozóján beszélt, mellyel elindította a jövőre...
Meggyilkolta 4 családtagját, majd megkéselt két rendőrt egy férfi New Yorkban
Egy tinédzser hívta fel a segélyhívót, majd az operátornak azt mondta, "unokatestvére megölte a családtagjait".
Jákob Zoltán rendesen kipattintotta magát, odavannak érte a nők
Jákob Zoltán, A Nagy Ő talán soha nem volt olyan jó formában, mint most, a nők egyenesen odavannak érte.
Sosem hallott történet került napvilágra Berki Krisztiánról, Miklósa Erika megfejtette Azahriah sikerének a titkát
A héten Ambrus Attila megdöbbentő története Berki Krisztiánról tartotta lázban az olvasókat. De az egykori médiaszemélyiségről nem...
"Szeretni nem felejtünk el soha" - Hannaróza első születésnapja elvált szülők gyermekeként
Botrányok ide vagy oda: ez most nagyon komoly dolog.
Brutális vérengzés New Yorkban, több embert, köztük gyerekeket késeltek halálra
Az előzetes tájékoztatás szerint az elkövető két rendőrt is megszúrt.
2 millióért árulja az embrióit az influenszer
Egy influenszer a lefagyasztva tárolt embrióit árulja, hogy feljavítsa az emberi génállományt – a sajátjával.
Videón az életveszélyes potyautas, aki az 1-es villamosra kívülről felkapaszkodva élvezi a suhanást a fagyos budapesti éjszakában
A fiatal fiú vakmerő utazását videóra vette egy autós az Árpád hídon. A potyautas nem volt megilletődve, olyannak tűnt, mint aki nem...
Sport
Óriási szenzáció: világbajnok lett a magyar csapat
Már a legjobb nyolc között is kakukktojásnak számítottunk.
A német válogatott szövetségi kapitánya: Edzettem néhány magyart, tudom, mire képesek
Julian Nagelsmann az Eb-sorsolás után úgy fogalmazott, nem került halálcsoportba Németország, a magyar válogatottról azt mondta, érdekes futballt játszik Marco Rossi csapata.
Szelfibotrány tört ki a kézilabda vb-n - óriási a felháborodás
Ahány nap, annyi hisztéria a norvég válogatott körül. Egymást szidják, miközben vb-t rendeznek.
A házigazda németekkel került egy csoportba a magyar válogatott
Kisorsolták a 2024-es Európa-bajnokság csoportkörét.
Marco Rossi elmondta, minek örült az Eb-csoportok sorsolása után
A magyar válogatott szövetségi kapitánya azt is elárulta, melyik ellenfelet tartja a legerősebbnek.
Az MLSZ-elnök szerint cél továbbjutni a csoportból, a szövetségi kapitány szerint álom
Csányi Sándor szerint cél továbbjutni az Európa-bajnokságon a csoporkörből, Marco Rossi szerint két lábbal a földön kell maradni. Összeszedtük a fontosabb nyilatkozatokat a 2024-es Európa-bajnokság csoportkörének
Kőkemény csoportba került a magyar válogatott a foci-Eb-n
Kiderült Szoboszlai Dominikék június 15-én hol kezdik meg szereplésüket.
Középdöntős a vb-n a magyar válogatott, a csoportelsőség a tét hétfőn
Már a 21. percben tíz gól volt a különbség.
Kiütötte ellenfelét Dárdai Pál csapata
Hat meccse veretlen a Hertha.
Botrányos ítélet, oda egy magyar világkupa-váltóezüst
Nagy csata volt az aranyért.
Katasztrofális vereséget érdemelt volna a siralmasan játszó Manchester United
A Premier League rekordbajnokának megkegyelmezett a Newcastle United.
Elképesztő meccsek jönnek Szoboszlaiéknak, újra összecsapunk a most borzalmas németekkel
Nagyon kemény csoportba kerültünk, de nem lehetetlen a továbbjutás. 2024. június 15-én, Kölnben kezdjük meg az Európa-bajnoki szereplést.
Bulvár
Hazudtak József Attila haláláról: az öngyilkosságnál is szörnyűbb dolog történhetett a tragikus sorsú költővel
Nagyon úgy tűnik, hogy az irodalomtankönyvek nem mondanak igazat.
„Elnézést a Krausztól, de valljuk be...” - Miért érzi egy fél ország személyes sértésnek a Dancing with the St...
Lement a Dancing with the Stars negyedik évada, megvan a győztes, és ezzel egyidőben elszabadult a népharag. Mert Krausz Gábor nyert, T. Danny pedig, akit a műsor kezdete óta potenciális nyertesként emlegetnek, csak harm
Harminc éve vagyok nővér az onkológián, és most úgy döntöttem, elmondom az igazságot
Ezt jobb, ha mindenki tudja.
Brutális kemény kommentek záporoznak német oldalakon, hogy Magyarország lesz többek között az ellenfelük az Eu...
Kiderült, kiket kell legyőznünk a csoportkörben, és meglehetősen érdekesen fogadták a német drukkerek a csoportbeosztást.
Ijesztő ok miatt halt meg a rendőrautóban a Gödnél elfogott sofőr
Drogozhatott az autós, aki meghalt, miközben rendőrök igazoltatták Gödnél.
A karácsonykor pazarul kidíszített házuk miatt voltak híresek, most kiderült 15 éven át jogtalanul éltek ott
Sokszor szerepeltek miatta a tévében, pedig nem is élhettek volna ott.
Éjszaka jött a hír, ami minden idős ember életét megváltoztatja
Megjelent a januári hat százalékos nyugdíjemelésről szóló kormányrendelet az éjszaka a Magyar Közlönyben. A nyugdíjasok szerint korai megbecsülni, hogy a hat százalékos emelés elég lesz-e ahhoz, hogy az idősek
Újabb botrány: Orbán Viktorral akart találkozni Ukrajna volt elnöke, de a titkosszolgálat közbelépett
Az SZBU azt állítja: jó okkal akadályozták meg azt, hogy Petro Porosenko Magyarországra jöjjön.
A feleségem várandós lett, nekem azonban nem lehet gyermekem: mindketten hazudunk a másiknak de ki a gyerek ap...
Évek óta el akarom neki mondani a dolgot, erre elém áll a terhesség hírével.
DWTS: T. Danny elsírta magát, Marics Peti Krausz Gábornak üzent az eredményhirdetés után
Ők lettek a 4. évad harmadik és második helyezettjei.
Mutatjuk az ötöslottó nyerőszámait: 3,1 milliárd forint volt a tét
Megmutatjuk az ötöslottó nyerőszámait a 48. játékhéten.


- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál