Ezt olvasta már?

Hogyan kell alkalmazni a CBD olajat?

Bármilyen készítményt vagy gyógyszert szeretnénk használni, nagyon fontos, hogy annak megfelelően tegyük, ahogy azt a gyártó, illetve forgalmazó vagy adott esetben a...


Fegyvereket és trófeákat foglaltak le a rendőrök Nógrádban

Illegális vadászathoz használt eszközöket, vadhúst és trófeát, valamint egy fegyvergyűjteményt is lefoglaltak a Nógrád vármegyei rendőrök Jobbágyiban és Szurdokpüspökiben; az ügyben három férfi ellen indítottak eljárást - közölte a főkapitányság sajtóreferense kedden az MTI-vel.


hirdetés

 

Király-Kollár Ramóna elmondta: a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett, orvvadászat bűntett és lopás vétség megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 57 és egy 48 éves Szurdokpüspökiben élő, valamint lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt egy 31 éves Jobbágyiban élő férfivel szemben.

Tájékoztatása szerint a gyanúsítottak április 5-e előtt többfajta éles és hatástalanítottként árusított fegyvert, fegyveralkatrészt és lőszereket, valamint számszeríjat szereztek be és tartottak maguknál.

A Jobbágyiban élő férfi gyűjtési szándékkal vásárolt, újított fel és tárolt lakásán fegyvereket, illetve lőszereket, amelyeket hatástalanítottként árusított is.

A két idősebb férfi szintén fegyvereket alakított át, valamint azokat orvvadászatra használták fel egyikük külterületi hétvégi házához tartozó telkén kialakított etetőn, szórón. A fegyverekkel és számszeríjjal elejtett vadakat feldolgozták és elfogyasztották, trófeáikat kipreparálták.

A férfiakat a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Pásztói Rendőrkapitányság nyomozói, a Cserhát mélységi ellenőrzési és közterületi támogató alosztály egyenruhásaival együtt elfogták.

A sajtóreferens hozzátette: a rendőröket is meglepte az a fegyverarzenál, amivel az ingatlanokban megtartott kutatás során szembesültek. A rendőrök által lefoglalt tárgyak között van gépkarabély, géppuska, pisztoly, különböző fegyveralkatrészek, lőszerek, hangtompítók, éjjellátó és vadkamerák, szerszámíj.

A három férfi kihallgatása során beismerő vallomást tett. Őrizetbe vették őket, ellenük szakértők bevonásával folytatja az eljárást a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

 

MTI







0
0

hírek innen, onnan

Csodát tesz a bőröddel a hidegben: Elengedhetetlen bőrápolási összetevők télre

Az évszakok változása jelentős hatással van bőrünk állapotára, a mínuszok beköszöntével pedig extra terhelésnek van kitéve! Ezeket...

Izgalmas részleteket árult el Ridley Scott a Gladiátor 2-ről

A rendező a Paul Mescal által megformált főhősről, Luciusról árult el további infókat.

Kína nem reagált egy izraeli tartályhajó kalóztámadás miatti vészjelzésére, az USA lépett közbe

Végül az Egyesült Államok és egy meg nem nevezett szövetséges lépett közbe és akadályozta meg a kalóztámadást.

Nem látják a lehetőséget a fenntarthatóságban a cégek

A hazai cégek minden korábbinál nagyobb figyelemmel fordulnak a fenntarthatóság felé és egyre inkább érzik magukat is érintettnek –...

Gulyás: a kormány álláspontja nem változott Ukrajnával kapcsolatban

Annak ellenére, hogy az Európai Unió (EU) és Ukrajna közötti tárgyalásokat érintő kérdés is napirendre került az Orbán...

Évtizedek óta először voltak ellenszavazatok észak-koreai választáson

Észak-Korea arról számolt be kedden, hogy voltak ellenszavazatok a két nappal korábbi helyhatósági választásokon, amire a Yonhap...

Komolyan készül az elszámoltatásra a lengyel parlament

Három önálló parlamenti vizsgálóbizottság felállításáról tárgyalt kedden a lengyel parlament, ezek célja a nyolc éven át...

Csődközelből az európai hódításig: így lett nemzetközi siker a 30 éves R-Water

Nagy Ervin 30 évvel ezelőtt édesapja akasztói szódásüzemében indította el azt a vállalkozást, amely ma évi egymilliárdos...

"Egy korszaknak vége" - Sebestyén Balázs fájó szívvel búcsúzik

A műsorvezető megható sorokat címzett az egyik búcsúzófélben lévő kollégájának, Piernek, vagyis Herman Péternek, aki 25 év után...

A tévézés miatt veszélybe került Gianni Annoni üzlete: „Egyedül maradtam a problémákkal, a gondokkal...” – videó

Gianni Anonninak újra kellett építenie a karrierjét, mivel minden dolgozója otthagyta, amikor ismertebb lett.

Bejelentették a jövő évi Művészetek Völgye első fellépőit, karácsonyig a bérletek is olcsóbbak

33. alkalommal rendezik meg a fesztivált, jövőre is több mint 2000 programmal készülnek a változatosság jegyében. Most először...

0

Sport

Ronaldo tizenegyest kapott, majd jelezte, hogy nem szabálytalankodtak ellene

A játékvezető befújta a tizenegyest, de Cristiano Ronaldo jelezte, nem történt szabálytalanság.

Börtönbe megy a magyar csapat edzője keresik az utódját

A jógerős ítéletet a Kúria mondta ki.

Ártatlan a magyar úszó, avagy így kapitulált a doppingellenes ügynökség

A junior Európa-bajnoki ezüstérmes, magyar bajnok, korosztályos csúcstartó és válogatott Ilyés Laura Vanda ellen felhozott doppingvádak alaptalanok hétfőn a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) egyoldalúan

Lemondott a veszprémi kézicsapat edzője

Az újabb vereség után felcserélődtek az edzői szerepek a klubnál.

Iszonyatos pofont kapott a világ legjobb focistája: az Eb-selejtezők legnagyobb bukásai

A norvégoknak most sem sikerült a kijutás az Eb-re. Lewandowskiék már csak a pótselejtezőben reménykedhetnek.

Újabb tragédia a jégen: lebénult az olimpiai bronzérmes sztársportoló

A sokkoló jelenet után a meccset is félbeszakították.

Visszavonultak, csapat nélküliek, hazatértek ők tűntek el Marco Rossi előző Eb-keretéből

Sorozatban harmadszor harcolta ki az Európa-bajnoki szereplést a magyar labdarúgó-válogatott. A 2021-ben rendezett tornának 26-os kerettel vágtunk neki, ebből többen már nincsenek ott a mostani válogatottban. Összeáll

Drámai bejelentés: hosszabb kihagyás vár a magyar válogatott focistára

A 28 éves középpályás a Kecskemét elleni hétvégi mérkőzésen sérült meg.

Teljesen összetört a doppingolással vádolt magyar úszó, most döntés született az ügyében

A felfüggesztés miatt pszichiáter segítséget kellett igénybe vennie a fiatal úszónak.

A két szabálytalan gól és a gálázó Vasas túl sok volt a hatot kapó ETO-nak

Rangadónak indult, kiütés lett belőle: a feljutásra pályázó csapatok hétfő esti rangadóján a Vasas 60-ra nyert a támadásban szinte semmit sem mutató ETO FC Győr ellen. Igaz, a hazai gólparádéhoz a játékvezető

A magyar válogatott focista csapatot válthat a télen, az NB I-be is visszatérhet

Az utóbbi időben nem játszik a görög sztárcsapatnál.

Szoboszlai hatalmas meglepetést okozott a korábbi edzőjének - videó

Az RB Leipzig edzője nem hitt a szemének a Manchester City elleni BL-csoportmeccs előtt.

Bulvár

Súlyos pénzbírságot kaphat, aki nem teszi ki a házára ezt az apróságot

A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi Clxxxix. törvény 14/A. § (5) bekezdése szabályozza, hogy minden házszámmal ellátott épületen a tulajdonosnak fel kell tüntetnie a házszámot. Az előírás

Tízezer méteres dugó a körgyűrűn. Teljes káosz az M0-áson

Két kisteherautó ütközött össze az M0-s autóút déli szektorában, az M1-es autópálya felé, a Hárosi Duna-hídnál. A sérült járművek egy sávot zárnak el a forgalom elől, de a 15-ös kilométernél a torlódás

Gyógyíthatatlan, gyulladásos betegség terjed Magyarországon, sok a beteg gyerek is

Az elmúlt húsz évben drasztikusan emelkedett a gyulladásos bélbetegségekben (IBD) szenvedők száma. A betegek közül minden ötödik gyermek. Ezzel párhuzamosan a betegség lefolyása is egyre agresszívebbé vált.

Svájci vadászgépek „elfogták” Szijjártó Péter repülőjét – videóval

Csak gyakorlatoztak – a magyar külügyminiszter engedélyével.

A szomszédasszonyom áthívott egy kis iszogatásra, de hamar eldurvult a helyzet: olyat kért tőlem, hogy azonnal...

Még a költözést is fontolgatom, annyira arcpirító volt az eset, rettegek, hogy híre megy a faluban a történteknek.

Magánutat alakítottak ki a hatvanpusztai Orbán-birtokhoz Mészáros Lőrinc földjén - videó!

A korábbi hírek arról szóltak, hogy az tulajdonképpen felépült és már csak a finomhangolás zajlik ott. Ehhez képest több újdonságot is talált a Gulyáságyú Média.

Betilthatják, addig is előszeretettel mérgezik magukat a kamaszok – amit az energiaitalokról tudni illik

Idén októberben (ismét) felmerült, hogy betiltsák Magyarországon a 18 éven aluliak számára az energiaital fogyasztását és vásárlását. Az indok egyértelmű: az italok károsak egészségünkre, a tapasztalatok szer

blogmorzsák

Szívbe markoló romantika és Twin Peaks

Dub, dreampop és triphop sajátos találkozása, ami elmerészkedik a giccs határáig.

Ezek voltak az ősz legnagyobb kedvencei a kínai áruházakból

Ezekből a gépekből vettétek karácsony előtt a legtöbbet.

0