Finn-magyar - A statisztika kedvez Rossi bemutatkozásának
A magyar labdarúgó-válogatott eddig 16 alkalommal találkozott szombati ellenfelével, a finn nemzeti csapattal: tizenegy győzelem, valamint három döntetlen mellett kétszer kapott ki.
Az egyik legemlékezetesebb finn-magyar összecsapás az 1997. október 12-én, Helsinkiben játszott világbajnoki selejtezőmérkőzés volt, amely 1-1-es döntetlennel zárult. Az északi együttes a 62. perctől vezetett, de a 90. percben egy szöglet után úgy egyenlítettek Csank János tanítványai Moilanen kapus öngóljával, hogy az utolsó három játékos, aki hozzáért a labdához, finn volt. A magyarok ezzel az egy ponttal megszerezték a csoport pótselejtezőt érő második helyét, de ott már nem állták meg a helyüket, 12-1-es összesítéssel maradtak alul a jugoszláv gárdával szemben.
A közelmúltban a magyarok többször is a hajrában szerezték meg a győzelmet, 2010-ben Dzsudzsák Balázs a 94. percben döntött Helsinkiben, Dárdai Pál irányítása alatt pedig a Groupama Arénában Gera Zoltán a 84. percben fejelt, Stieber Zoltán pedig idegenben a 82. percben lőtt három pontot érő találatot.
A két csapat eddigi mérkőzései:
1922. július 13., barátságos mérkőzés:
Finnország-Magyarország 1-5 (0-1)
---------------------------------
gólszerzők: Kelin (56.), illetve Schwarz (22., 83.), Fogl II. (64., 11-esből), Pataki (69., 81.)
1923. augusztus 19., barátságos mérkőzés:
Magyarország-Finnország 3-1 (0-1)
---------------------------------
gólszerzők: Braun (50., 53., előbbit 11-esből), Hirzer (86.), illetve Linna (37.)
1943. szeptember 15., barátságos mérkőzés:
Finnország-Magyarország 0-3 (0-2)
---------------------------------
gólszerzők: Tóth III. (11., 47.), Sárvári-Spielmann (35.)
1951. november 18., barátságos mérkőzés:
Magyarország-Finnország 8-0 (4-0)
---------------------------------
gólszerzők: Hidegkuti (9., 28., 85.), Kocsis (23., 31.), Czibor (54.), Puskás (69., 71., előbbit 11-esből)
1952. június 22., barátságos mérkőzés:
Finnország-Magyarország 1-6 (0-2)
---------------------------------
gólszerzők: Lehtovirta (57.), illetve Puskás (11.), Bozsik (31.), Kocsis (49., 80., 84.), Palotás (75.)
1955. május 19., barátságos mérkőzés:
Finnország-Magyarország 1-9 (0-4)
---------------------------------
gólszerzők: Hiltunen (60.), illetve Palotás (7., 12., 43.), Puskás (39.), Tóth II. (49.), Csordás (51., 86.), Tichy (64., 67.)
1978. szeptember 20., Európa-bajnoki selejtező:
Finnország-Magyarország 2-1 (1-0)
---------------------------------
gólszerzők: Ismail (30.), Pyykkö (53.), illetve Tieber (74.)
1979. október 17., Európa-bajnoki selejtező:
Magyarország-Finnország 3-1 (2-0)
---------------------------------
gólszerzők: Fekete (25., 44.), Tatár (49.), illetve Toivola (47.)
1996. szeptember 1., világbajnoki selejtező:
Magyarország-Finnország 1-0 (1-0)
---------------------------------
gólszerző: Orosz (16.)
1997. október 12., világbajnoki selejtező:
Finnország-Magyarország 1-1 (0-0)
---------------------------------
gólszerzők: Sumiala (62.), illetve Moilanen (90., öngól)
2001. április 25., barátságos mérkőzés:
Magyarország-Finnország 0-0
---------------------------
2010. október 12., Európa-bajnoki selejtező:
Finnország-Magyarország 1-2 (0-0)
---------------------------------
gólszerzők: Forssell (86.), illetve Szalai (49.), Dzsudzsák (94.)
2011., október 11., Európa-bajnoki selejtező:
Magyarország-Finnország 0-0
---------------------------
2014. március 5., barátságos mérkőzés:
Magyarország-Finnország 1-2 (1-0)
---------------------------------
gólszerzők: Rudolf (13.), illetve Pohjanpalo (74.), Eremenko (84., 11-esből)
2014. november 14., Európa-bajnoki selejtező:
Magyarország-Finnország 1-0 (0-0)
---------------------------------
gólszerző: Gera (84.)
2015. június 13, Európa-bajnoki selejtező:
Finnország-Magyarország 0-1 (0-0)
---------------------------------
gólszerző: Stieber (82.)
hírek innen, onnan
Megbénulhat Németország egyik legfontosabb kereskedelmi útvonala
A Rajna vízszintje már a német gazdaságot fenyegeti.
Tóth Ildikó a Fásyné ügyről: szerinte a NER-esek „előszeretettel dobják ki a hajóból a hölgyeket”
Az üzletasszony szerint a NER-ben a férfiak a nőkkel vitetik el a balhét. Tóth Ildikó azt mondta, már várja, mikor vállalnak végre...
Görög Márta megszólalt a parlamenti ülés előtt, több fontos törvényjavaslat is napirenden lesz
Akár már kedden elfogadhatják azokat.
„Tudja csak meg az egész falu.” – neveket követelnek a nagykovácsi kislány ügyében
Egy 12 éves kislányt aláztak meg Nagykovácsiban, az ügy után pedig többen már a feltételezett érintettek nevét követelik.
Szárnyalnak a magyar alapkezelők, megint rekordnagyságú profitot termeltek
Újabb rekordévet zártak tavaly a Magyarországon működő alapkezelők, miután az MNB Aranykönyv friss számai szerint 2025-ben elérte a 121...
Személyvonat gázolt el egy embert Újfehértón vasárnap – közleményt adott ki a Katasztrófavédelem
Súlyos közlekedési baleset történt vasárnap Újfehértón, ahol egy személyvonat elgázolt egy embert a 4-es főút mellett, a Vörösmarty...
Váratlan ajándékot kap a főváros a kormánytól
A Fővárosi Önkormányzat kezelésébe kerülnek vissza az V. kerület legfontosabb közterei, valamint a XXII. kerületi, Háros út menti...
Vitézy Dávid visszavonta a svájci használt motorvonatok karbantartására vonatkozó korábbi miniszteri utasítást
Vitézi Dávid szombaton a Facebook-oldalán azt írta: Lázár János április 9-én, három nappal az országgyűlési választás előtt...
Érkezik a Diablo V és az új StarCraft, a WoW pedig visszatér a gyökerekhez
Nem kis meglepetésekkel rukkolt a elő a Blizzard.
Kiderült, mennyit költenek a magyarok az OnlyFansre
Legalább ebben a statisztikában megelőztük Dániát.
Kármán András kifejtette, hogyan kezdenek neki a gyermekvédelmi rendszer fejlesztésének
Kármán András pénzügyminiszter a kormány gyermekvédelmi jelentésével kapcsolatban írt arról, hogy milyen azonnali lépésekre van...
Új edzéstrend terjed a neten: így edzenek a férfiak a látványos eredményért
A csoportos órákra nem csak apukák mehetnek ebben az amszterdami teremben.
Sport
Megnevezték a Liverpool bűnbakját az újabb kínos botlás után
A mérkőzés liverpooli „gonosztevője”.
Nem teszi zsebre Szoboszlai Dominik, amit az egyik liverpooli honlaptól kapott
Nem megy a vörösöknek.
Megbüntették a szürreális pole-t autózó Lando Norrist és a McLarent a madridi időmérő után
Még a kvalifikáció első szakaszában követett el gyorshajtást...
Bejött a 72. percben, és húsz perc alatt elvarázsolta a Bernabéu közönségét
Kylian Mbappé duplája sem ártott.
150 millió eurós kivásárlási záradék: összejött az FC Barcelona mesterterve
Hansi Flick ezt nagyon akarta.
Hamilton összetörte a Ferrarit, a madridi falak között továbbra is Antonelli az úr
A Mercedes zsenije tovább száguld a bajnoki cím felé, miközben az új pálya a legrutinosabb versenyzőkön is kifog.
Hiába a lázadás, Szoboszlaiék nem tudták legyűrni a gyengélkedő londoniakat
Négy bajnokin már a harmadik döntetlen volt ez a vörösöktől az új szezonban...
Elképesztő öngólt hozott a Magyar Kupa-forduló
Nem unatkoztak a nézők a Tatabánya és a Kecskemét Magyar Kupa-mérkőzésén, ugyanis láthattak kilenc gólt.
Proprofesszionális zsebtolvajok és szándékos késések: Mikel Arteta extrém módszerekkel edzi az Arsenalt
Szándékosan szívatja saját játékosait Mikel Arteta: az Arsenal menedzsere extrém helyzetekkel készíti fel csapatát a váratlan krízisekre.
Mohamed Szalahnak lassan rémálmai lesznek a magyaroktól
Eddig nem megy jól a török kaland.
A korábbi magyar szövetségi kapitány elmondta, kinek adná az Aranylabdát
Kicsit hazabeszélt, de az érvei erősek.
Elmarad az atlétikai világdöntő egyik legjobban várt összecsapása, visszalépett a kétszeres olimpiai bajnok
A szezon nagy részében sérüléssel küzdött.
Bulvár
Speciális áramtarifát kaptak a nyugdíjasok: a 65 év feletti és a súlyos fogyatékossággal élő cseh fogyasztók is igényelhetik
Különleges, kifejezetten a nyugdíjasoknak szóló áramtarifát vezetett be az E.ON Csehországban. Sok nyugdíjas nem is tudja, hogy jár neki.
Reagált az Indamedia arra, hogy Magyar Péter szerint Hont András lesz az Index főszerkesztője
A miniszterelnök gyermekvédelmi sajtótájékoztatóján látta jónak az iparági pletykát megosztani.
Egy kis cetlit adtak át Orbán Viktor ebédjén, aztán azonnal leállították a programot – Prőhle Gergely kitálalt a drámáról
Huszonöt évvel ezelőtt, 2001. szeptember 11-én adták át Magyarország új nagykövetségi épületét Berlinben. Az ünnepélyes...
Rendkívüli helyzet a Margit-szigeten: azonnali kiürítést rendeltek el, miután második világháborús robbanótestek kerültek elő
Világháborús robbanótestek kerültek elő a Margit-szigeten, a tűzszerészek munkája alatt 200 méteres körben lezárják a területet.
Feladták a rendőrök a keresést, a gyászoló barátok ugrottak a folyóba, hogy megtalálják a 26 éves lányt
A hatóságok felfüggesztették a kutatást, de a barátok nem adták fel. Kevesebb mint egy perc alatt megtalálták az eltűnt lány holttestét a vízben.
Magyar Péter lebuktatta Orbánt: Ez az a dokumentum, ami romokba döntötte a Fideszt
Magyar Péter szombaton nyilvánosságra hozta azt a 2016-os hivatalos dokumentumot, amely szerint Orbán Viktor akkori...
Ez a 4 születési hónap soha nem tud igazán megbocsátani
Az asztrológia szerint a születési hónapod sokat elárul arról, mennyire hamar teszed túl magad egy régi sérelmen.
Nem fogta vissza magát Verebes István: „Fásy Ádámot akkor kellett volna bilincsbe venni, mikor…”
Csípős megjegyzést fűzött Fásy Ádám feleségének letartóztatásához Verebes István, aki a tőle megszokott karcos humorral kommentálta a fejleményeket.
Magyar Péter első országjárása mi-niszterelnökként: képeken a tömeg Veszprémben
Magyar Péter először indult kormányfőként országjárásra. Első állomása Veszprém, ahol számos támogatója fogadta - fotókon az immáron kormánypárti rendezvény.
Közel negyven EP-képviselő támadja az Alaptörvény 17. módosítását: reagált az Európai Bizottság
Válaszolt az Európai Bizottság a magyar Alaptörvény 17. módosításával kapcsolatban. A Velencei Bizottság októberben vizsgálja Sulyok Tamás eltávolításának ügyét.
Kiszivárgott Orbán Viktor kötcsei beszédének több részlete: négy hazugsággal nyerték meg a választást
Több részlet is eljutott portálunkhoz Orbán Viktor kötcsei beszédéből. A volt miniszterelnök többek között arról beszélt: a Fidesznek ellenzékből kell újra felépítenie magát, miközben a Tiszát egy Magyarorsz
„Elnézést, nem bírom felébreszteni a férjemet, azt hiszem, meghalt” – A stewardess a legmegrázóbb élményéről mesélt
A mosolygós légiutas-kísérők hivatása mögött olyan emberi sorsok és küzdelmek lapulnak, amelyek örökre nyomot hagynak.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


