Fontos határidő közeleg: bukhatja az 1 milliós támogatást sok magyar dolgozó 2026-ban, ha erre nem figyelnek
Az Otthontámogatás keretében 2026 januárjától évi nettó egymillió forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető a a közszolgálatban dolgozók részére.
forrás: Pénzcentrum
Az Otthontámogatás keretében 2026 januárjától évi nettó egymillió forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető a a közszolgálatban dolgozók részére. A Honvédelmi Minisztérium dolgozói mellett a hivatásos és szerződéses katonák (ideértve a honvéd tisztjelölteket is), a honvédelmi alkalmazottak és a kormánytisztviselők is igénybe vehetik az Otthontámogatást.
Amennyiben mindkét házastárs a közszolgálatban dolgozik, a támogatás összege évi nettó kétmillió forintra emelkedhet. Azok is élhetnek a támogatással, akik még nem kötöttek hitelszerződést: az önerőhöz igényelhető összeg átvétele után 180 napon belül kell bejelenteniük a szerződéskötést.
A 2025. december 31-én fennálló hitelszerződések esetén a támogatás hiteltörlesztési célra, a 2026. január 1-je után megkötött hitelszerződések esetén hiteltörlesztési és önerő célra is felhasználható. A 2025. december 31-én meglévő hitelszerződéssel rendelkezők első alkalommal 2026. január 1. és január 20. között igényelhetik az Otthontámogatást.
Fontos tudni, hogy a közszolgálati otthontámogatás alanyi jogon jár az érintetteknek, azonban nem automatikusan folyósítják! Akinek 2026. január 1-jét megelőzően érvényesen létrejött lakáskölcsön-szerződése van, annak az igénybejelentést legkésőbb 2026. január 20. napjáig kell megtennie. A 2026. január 20-ig igényelt támogatások egy összegben kerülnek kifizetésre.
A 2026. január 1-jén vagy azt követően érvényesen létrejövő lakáskölcsön-szerződés esetében az igény a szerződés létrejöttét követően folyamatosan bejelenthető. Az Otthontámogatásra irányuló kérelmet a munkáltatóhoz kell benyújtani.
Kik jogosultak az 1 millió forintos otthontámogatásra?
A Magyar Államkincstár (MÁK) a jogosult munkáltatókról, valamint azok fenntartóiról nyilvántartást vezet (munkáltatói regiszter). A regisztrációs felület az Otthontámogatásról szóló 361/2025. (XI. 25.) kormányrendelet kihirdetésétől elérhető, a regisztrációra kötelezett munkáltatók/fenntartók innentől kezdve regisztrálhatnak. A MÁK honlapján közzétett, folyamatosan frissülő listát itt lehet elérni.
Mindig a lista a mérvadó, viszont általánosságban a közszolgálatban dolgozók közé taroznak
a katonák, honvédelmi alkalmazottak, közfoglalkoztatottak, kulturális foglalkoztatottak, minisztériumi dolgozók, nemzetiségi önkormányzatok dolgozói, nevelőszülők, orvosok, önkormányzati dolgozók és az önkormányzati háttérintézmények dolgozói, rendőrök, tűzoltók, más hivatásosok, valamint a tanárok, óvónők és egyéb köznevelési dolgozók.
az állami, egyházi és közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok fenntartásában működő intézmények dolgozói is, amelyek felsőoktatási, köznevelési, szakképzési, szociális, gyermekvédelmi, gyermekjóléti, kulturális, gyűjteményi, levéltári, közművelődési, karitatív vagy egészségügyi feladatokat látnak el
az alkotmányos és különleges jogállású szervek alkalmazottjai, ápolók, bírósági és ügyészségi dolgozók, fővárosi és vármegyei hivatalok alkalmazottjai, gyámügyben dolgozók, falugondnokok, tanyagondnokok, a felsőoktatás és szakképzés foglalkoztatottjai, valamint a gyermekvédelemben, idősgondozásban, fogyatékosságügyben és bölcsődei nevelésben dolgozók.
A részmunkaidő nem kizáró tényező, de nem részesülhetnek azonban a támogatásban a próbaidőn lévő foglalkoztatottak, a megbízási vagy vállalkozási szerződéssel dolgozók, valamint azok, akik már igénybe veszik az Szja törvény szerinti lakhatási támogatást.
A munkavállaló nyilatkozatban rögzíti az igénylés tényét, szükséges a lakhatási cél igazolása. A "lakhatási cél" a lakáskölcsön törlesztése magyarországi lakóingatlan megszerzésére/létesítésére, illetve az ilyen szerződéshez szükséges önerő biztosítása.
Hogyan történik az otthontámogatás igénylése?
A munkáltatók a jogviszonnyal kapcsolatos speciális szabályokat ellenőrzik:
a részmunkaidőben foglalkoztatott főszabály szerint az Otthontámogatás arányos részére jogosult
az Otthontámogatás teljes összegére a részmunkaidős foglalkoztatott abban az esetben jogosult, ha legalább két olyan részmunkaidős jogviszonya van, amelyek alapján külön-külön jogosult lenne az Otthontámogatás arányos részére és ezen jogviszonyok egybeszámítva teljes munkaidőt jelentenek. Továbbá a jogosultnak nyilatkoznia kell a rendeletben meghatározott feltételek fennállásáról és arról, hogy a támogatást annál a munkáltatójánál igényli, amelyhez a bejelentést benyújtotta.
tartós távollétnek minősül a 30 napot meghaladó távollét. A tartósan távollévő dolgozó is jogosult a teljes összeg igénylésére, próbaidő alatt nem igényelhető a támogatás.
A MÁK folyamatosan dolgozza fel az igényeket és a bejelentéseket. Határidőhöz kötött folyósítás a munkáltató felé, elsőként 2026 februárjában történik.
hírek innen, onnan
Kis híján elhányták magukat a sztárséfek: brutális erjesztett halat kóstoltak a Séfek Séfe műsorában – videó
Krausz Gábor és Vomberg Frigyes egy igazán extrém kihívással állítják szembe Tischler Petrát a Séfek Séfe című műsor szerdai...
Fucsovics Márton és Molnár Nini szentendrei álomházát egy rajongó vette meg: 800 millió forintért kínálták eladásra – videó
Fucsovics Márton és Molnár Nini 2025 augusztusának közepén, egy titkos és bensőséges ceremónián házasodtak össze. A hírt augusztus...
Nagyon rossz adatok érkeztek a női tudósokról: Magyarország nem büszkélkedhet
Az Eurostat legfrissebb adatai alapján 2024-ben az Európai Unióban 73,8 millióan dolgoztak a tudományos és technológiai szektorban.
Szlovákiának hozzá kellett nyúlnia a stratégiai olajkészletekhez
Szlovákia 250 000 tonna stratégiai olajkészletet bocsátott rendelkezésre a Slovnaft finomító számára, miután Oroszország leállította...
Természetvédelmi őrszolgálat: Nincs nyoma medvének Mogyoród környékén
Egyelőre nem találtak bizonyítékot a mogyoródi medve jelenlétére, ennek ellenére a szakemberek továbbra is óvatosságra intik a...
Küszöbön egy újabb, világrengető járműipari botrány
A mindennapi közlekedésben a plug-in hibrid autók üzemanyag-fogyasztása jóval magasabb, mint amit a hivatalos adatok mutatnak.
Tóth Nikolett: „Ez nem csak arról szól, hogy lebénultam. Bullshit, hogy a házomlás egyik vádlottja sem érzi felelősnek magát”
75 millió forintos sérelemdíjat ítéltek meg a táncművésznek és az édesanyjának.
Elgázolt egy embert a H5-ös HÉV
Súlyos baleset történt Pomázon szerdán. A H5-ös HÉV vonalán utazók egészen késő délutánig hosszabb menetidőre és pótlóbuszos...
Agyvérzést kapott, megműtötték, orosz akcentussal ébredt a háromgyermekes édesanya
Egyesek szerint színlel, de az anyuka állítja, orosz akcentussal ébredt fel a műtét után. Tara Livingston azt mondja, hogy úgy aludt el,...
Mindent vitt tavaly itthon a 4iG, de az Erste dobásához messze nem ért fel
Nehezen indult, de történelmi mércével is kiemelkedően zárult a tavalyi év a globális M&A-piacon.
Sorkatonasági körkép Európában: palotaőrzés, autószerelés, adminisztráció, menetgyakorlatok
Valóságosan harcoló katonákat szinte sehon sem képeznek a sorkatonai szolgálat idején, ez derül ki egy EU-s sorkatonai körképből. Van...
Olcsóbb gázolaj a tavaszi munkák előtt: kedvező hír a benzinkutakról
A nagykereskedelmi árak módosítása ezúttal csak a dízelt érinti.
Sport
Százmilliókat érhet a legszexibb olimpikon villantása
Egyetlen mozdulattal kereshet nagyon sokat.
Szoboszlai ügynöke nem kertelt a Real Madridról, Liverpoolban csüngenek a szavain
Esterházy Mátyás is megszólalt, és egyértelmű üzenetet küldött a kialakult helyzetről.
Koksz, FBI és fűtött pengék – Így csalták szét a téli olimpiákat
A téli olimpia kapcsán összeszedtük a történelem legnagyobb botrányait a téli ötkarikás játékokról. Hiába a jelkép és az mozgalom, a téli olimpiák történetében már sokszor bemocskolták a játékokat.
Slot váratlanul nagy pofont kapott, ebben az esetben távozhat a Liverpool edzője
Az angol futball legendája kemény ítéletet mondott Szoboszlaiék főnökéről, még Jürgen Klopp is szóba került.
Szoboszlai Dominik szenzációs hírt kapott
Lehet, hogy többet nem kell már jobbhátvédként játszania?
Vinícius meseszép gólja után akkora balhé tört ki, hogy rövid ideig félbeszakadt a Real Madrid BL-találkozója
Száját eltakarva mondott valamit a szélsőnek a Benfica egyik játékosa.
Mbappé: A 25-ös játékos egymás után ötször majomnak neveuze Vinit
Prestiannit örökre ki kell tiltani a BL-ből – a francia sztár szerint.
Pályára szökött egy farkaskutya a téli olimpián, a célvonalig kísérte a versenyzőket
Célfotó is készült az eltévedt állatról.
Vinícius Júnior hisztije miatt állt a bál és a játék is, a Real Madrid bosszút áll a Benficán
A brazil támadó rasszizmus miatt panaszkodott, végül az ő gólja döntött Lisszabonban.
Egy spanyol rádiós szerint a Benfica elnöke összeverekedett az öltöző előtt egy madridival
Forrnak az indulatok.
Ötöt vágtak Sallaiék a Juventusnak, hatalmas lépést tett a Galatasaray a BL-nyolcaddöntő felé
Őrült második félidő után húzta be a találkozót a török csapat.
Tagadja a rasszista vádakat, a Benfica argentinja szerint Vinícius Jr. hazudik
Prestinati közösségi oldalán elárulta, őt fenyegették a királyi gárda játékosai.
Bulvár
Megdöbbentő fordulat: felmondja ügyfelei szerződését a nagybank, politikai okokból
Míg itthon a miniszterelnök egyes globális cégeket célzó, hétvégi kijelentései borzolják a kedélyeket, a németeknél egy tollvonással hoznak markáns politikai döntéseket az üzleti szereplők. Legújabban antifasis
Változás jön a „B” és „C” kategóriás jogosítványoknál
Egy társadalmi egyeztetésre bocsátott kormányrendelet-tervezet szerint 2026. március 1-től az állam átvállalná a jogosítványszerzés költségeit azoknál a fiataloknál, akik gyermekvédelmi gondoskodásban élnek.
Így nézett ki 18 évesen Pintér Sándor, döbbenet, ettől a képtől napokig nem jutsz majd szóhoz
Pintér Sándor fiatalkori képe látott napvilágot, elképesztően néz ki rajta.
Nincs menekvés, 9 vármegyénket temeti be a hó, még egyszer visszatér a tél Magyarországra - Időjárás-előrejelzés
Ma még tavaszi záporok rontják a hangulatot, aztán jön a hatalmas fordulat.
Ha ilyen jel került a B kategóriás jogosítványodba, akkor így nem vezethetsz
Vannak bizonyos autók, amiket B kategóriás jogosítvánnyal sem lehet vezetni, ha ott van a jelzés.
Megszólalt Gáspár Evelin az angolbakija után, ezt mondta a Marco Rubióval való találkozásáról
Gáspár Evelin a közösségi oldalán mondta el, milyen volt számára az amerikai külügyminiszterrel való találkozás.
A horvátok nem támogatják, hogy Magyarország és Szlovákia orosz kőolaj vásárlással támogassa a Putyin rezsimet
A Mol 250 ezer tonna kőolaj felhasználását kérte a magyar stratégiai készletből, hogy biztosítsa a Dunai Finomító ellátását. A cég a szlovák kormányt is hasonló kéréssel kereste meg. A Magyar Szénhidrogén Ké
Közel 4 hét után véget ért a keresés, holttestet találtak
Lesújtó hír érkezett.
Bombameglepetés: a választás lehetséges kimenetele miatt távozhat idő előtt a jegybankelnök
Sajtóértesülések szerint az Európai Központi Bank elnöke nem tölti ki nyolcéves mandátumát. A döntés mögött politikai okok állhatnak. Mi történt? A vártnál korábban, a 2027-es francia elnökválasztás előtt
Megbénult a közlekedés a fővárosban - Szerda estig narancssárga riasztás van érvényben Bukarestben
Romániában hóvihar okozott fennakadásokat a közlekedésben a fővárosban és az ország délkeleti részén.
Orbán Viktor egyetlen brutális szóval vágott vissza, amikor a gödi Samsung gyár ügyéről kérdezték
Orbán Viktor megszólalt a gödi Samsung gyárral kapcsolatban.
Mindjárt itt a havazás, 30 centi hó takarja be Magyarországot
A ciklon útvonala kis eltérésekkel is jelentősen befolyásolja, hogy mely településeken és mennyi hó hullik a hétvége során. Így Győrben a modellkimenetek 3 és 18 centi közötti különbséget is jeleznek, ugyanakko

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


