K&H: kilőtt a kakaós csiga és a hamburger ára
21 százalékos éves árváltozást mutat a gyerekinflációs kosár
Tovább tart az árak erőteljes emelkedése a gyerekek által használt mindennapos termékek esetében - derül ki a K&H gyerekinflációs kosarából.
hirdetés
A többek között gyerekcipőt, joghurtot, narancslét és kakaós csigát tartalmazó kosár egy év alatt 21 százalékkal, 2019 decemberéhez képest pedig több mint 30 százalékkal drágult. Például a kakaós csiga ára éves szinten 53, hároméves összevetésben pedig 81 százalékkal nőtt.
Évtizedes csúcsra ugrott tavaly decemberben a magyarországi infláció. Az árindex 24,5 százalékos drágulást mutatott 2021 utolsó hónapjához képest. Ezen belül az élelmiszerek közel 45 százalékkal drágultak. A kiemelkedő áremelkedés a legfiatalabbakat is érinti. A K&H a hivatalos statisztikai adatok alapján összeállította a gyermekek inflációs kosarát, amelyben helyet kapott a gyümölcsjoghurt, a kakaós csiga, a hamburger, a narancslé, a jégkrém, valamint a hátizsák és a gyerekcipő is.
Ezek a termékek összesen 27 482 forintba kerültek tavaly decemberben, szemben az egy évvel korábbi 22 727 forinttal, vagyis éves szinten 21 százalékkal drágultak a szóban forgó termékek. Még tetemesebb, 31 százalékos az áremelkedés mértéke 2019 decemberéhez képest.
tételek, százalékok
A gyümölcsjoghurt 206 forintos árral zárta a 2022 évet, ez 36 és 54 százalékos emelkedésnek felel meg az egy és három évvel korábbihoz képest. A kakaós csiga 257 forintba került tavaly decemberben, míg tizenkét hónappal korábban 168 forintot kellett érte fizetni, 2019 végén pedig 142 forintba került. Azaz 53 és 81 százalékos áremelkedést tudhat maga mögött. A hamburger 1320 forintos ára 46 és 99 százalékos többletet jelent ebben az összevetésben. A 0,9-1 literes dobozos jégkrém ára visszafogottabban, 26 és 42 százalékkal nőtt, 1820 forintra. A hátizsák átlépte a 10 ezer forintos szintet, ami 2021 végéhez viszonyítva 26 százalékos emelkedésnek felel meg. A gyerekcipőknél ment végbe a legmérsékeltebb növekedés: a tavaly decemberi 12 910 forint 13 százalékkal múlja felül a 2021 végi összeget, 2019-hez képest pedig 18 százalékkal kerültek többe.
A gyerekinflációs kosár alapján látható, hogy a fiatalok zsebpénzfedezetű kiadásait is érzékenyen érinti az infláció. Ez a szülők számára azt jelenti, hogy vagy kénytelenek az áremelkedés miatt hiányzó összeget pótolni, vagy felkészíteni a gyermeket a tudatos vásárlásra és a takarékoskodásra. Többek között például arra, hogy csak a valóban szükséges dolgokra költsenek és tervezzenek előre. Ebben pedig több szempontból is kézzelfogható segítséget nyújt nekik a K&H Vigyázz, kész, pénz! vetélkedője és tananyaga. A diákoknak megrendezett versenyben a résztvevők játékos formában sajátíthatják el, hogyan kell tudatosan kezelni a pénzügyeket, emellett izgalmas feladatokon keresztül mérhetik össze a tudásukat más iskolásokkal. Ugyan az idei verseny nevezési időszaka lezárult, a honlapon található ismeretanyag és a vigyazz#KáPé applikáció az év minden napján segíti a fiatalokat a mindennapi pénzügyek megismerésében.
hírek innen, onnan
Izrael újabb libanoni települések kiürítését rendelte el
Az izraeli hadsereg újabb felszólítást adott ki Libanon lakosainak, hogy hagyják el otthonaikat, többek között Nabatieh városából,...
Rendőrség vizsgálja Koltay András MCC-s másodállását
Polt Pétert a kormányközeli Mathias Corvinus Collegium kifizetéseiről kérdezték.
Legalább 20 órát késhet egy Wizz Air-járat
Dubajból jönne Budapestre.
Beperli Magyarországot az Európai Bizottság a szuverenitásvédelmi törvény miatt
Az Európai Bizottság szerint a törvény számos alapvető jogot sért.
Hackereknél landolt az összes holland rendőr neve és elérhetősége
Nagy valószínűséggel egy külföldi kormány állhat az ügy mögött.
Magyarországon a szív- és érrendszeri betegségek továbbra is vezető halálozási oknak számítanak
A kardiovaszkuláris betegségek megelőzésére hívják fel a figyelmet.
Szigorítás jöhet a nyugdíjaknál, sokaknak fájhat
Komoly változtatásról van szó.
Milliós bírságot szabhat ki rád a NAV, ha figyelmen kívül hagyod ezt a kulcsfontosságú figyelmeztetést
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) rengeteg vállalkozásnak küld kulcsfontosságú tájékoztatást.
"Örökre lehunyta a szemét gyönyörű fiunk" - A kórházban halt meg a 23 éves fiatal
Az orvosok sem tudtak rajta segíteni.
Izraelből jelentkezett be a magyar szépségkirálynő
Cserháti Tamara izraeli élményeiről beszélt.
Újabb változás a nyugdíjrendszerben, aggályosnak tartja a szakértő
Ez lehet az utolsó szög a rendszer koporsójában a nyugdíjszakértő szerint.
Berobbant a kínai részvénysztori, már az igazi nagykutyák is mozgolódnak
A nemzetközi befektetők ismét vissza készülnek térni Kínába, ami jelentős fordulat a korábbi „befektetethetetlen” megítéléshez...
Sport
Marco Rossi: Többet profitálna a válogatott, ha Szoboszlai Dominik hátrább játszana
A szövetségi kapitány ugyanakkor hozzátette, a Liverpool légiósának kedvéért luxus lenne kihagyni a középpályáról Schäfer Andrást, Nagy Ádámot, Callum Stylest vagy Nikitcher Tamást.
Szoboszlaival szárnyal a BL-ben a Liverpool, Willi Orbánék hatalmas dühe - képek
A Liverpool Szoboszlai Dominik gólpasszának is köszönhetően 2-0-ra legyőzte szerdán a vendég Bolognát a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában. Gulácsi Péter és Willi Orbán csapata, az R
Orbán: meg sem tudtam szólalni a lefújást követően
„Nem sok ilyen meccset játszottam karrierem során. Meg sem tudtam szólalni a lefújást követően” – idézte a lipcsei klub honlapja a hátvédet,... Read More... A Orbán: meg sem tudtam szólalni a lefújást követőe
Szoboszlai gólpassza után rúgott nagy gólt Mo Szalah a BL-ben
Magabiztosan nyert hazai pályán a Liverpool a BL-alapszakasz második fordulójában.
A BL csodanapján Szoboszlai Dominik fürdőzik a sikerben
Folytatódott a BL megújult alapszakaszának második fordulója. Mind a kilenc mérkőzésen esett gól, a kisebb csapatok megmutatták, hogy itt is lehet csodát tenni
Megvan a garancia, jöhet az olimpia
A nyári, párizsi olimpiát megelőző 142. ülésén döntött úgy július 24-én a NOB tagsága, hogy a feltételek teljesülése esetén a francia Alpokban... Read More... A Megvan a garancia, jöhet az olimpia bejegyzés el
Michael Schumacher több mint 10 év után először mutatkozott a nyilvánosság előtt
Schumacher kétségtelenül minden idők egyik, ha nem a legnagyobb Formula-1-es versenyzője, hiszen máig rekordot jelentő hét Formula-1-es világbajnoki címet nyert illusztris pályafutása... Read More... A Michael Schumach
Az Atalanta már hárommal vezet; Szoboszlai kezd; Mbappé csak a kispadon - élő eredménykövető a szerdai BL-mérkőzésekhez
Szerdán is kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában (köztük Aston Villa-Bayern München, Liverpool-Bologna, Lille-Real Madrid és RB Leipzig-Juventus találkozót), k
Szoboszlai készítette elő Szalah történelmi BL-gólját
A Liverpool 2-0-ra győzött a Bologna ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája második fordulójában. Az angol együttesből előbb Alexis MacAllister volt eredményes a... Read More... A Szoboszlai készítette elő Szalah törté
Szoboszlai-gólpassz és újabb Szalah-rekord - ha nehezen is, de hozta a kötelezőt a Liverpool
A Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában a Liverpool 2-0-ra nyert a Bologna ellen.
Nagy dicséreteket kap Szoboszlai a Liverpool újabb sikere után
Mint ahogy arról beszámoltunk, a Liverpool 2-0-ra legyőzte a Bolognát szerda este a Bajnokok Ligájában. Szoboszlai gólpassza után nyert a […] A Nagy dicséreteket kap Szoboszlai a Liverpool újabb sikere után bejegyzés
Tíz góllal verte a Ferencváros a Haladást
A Simple Női Liga 3. fordulójából elhalasztott mérkőzésén a Ferencváros 10–0-ra nyert hazai pályán a Viktória FC ellen. Albert Flórián […] A Tíz góllal verte a Ferencváros a Haladást bejegyzés először nb1.
Bulvár
Feketébe borult az ország. Fia jelentette be, hogy meghalt a magyarok közkedvelt színésze
84 éves volt.
„Segíteni akartam kereket cserélni, a nő közölte, hogy férjnél van” Srácok legröhejesebb van barátom sztorija
Nőként fél életünkben kéretlen udvarlásokat utasítunk vissza, de van, amikor bénán jön ki a helyzet.
„Csak a feleségem halála után értettem meg” – Férfiak amikor rádöbbentek, hogy pocsék partnerek voltak
Előfordul, hogy valaki utólag világosodik meg, hogy tehetett volna többet is a kapcsolatért.
Autóba rejtett kamerával rögzítették Nyírbogáton, hogy kik vesznek részt a Tisza Párt helyi szervezetének alapításán
A frissen megválasztott képviselő szerint a fideszes polgármester próbált titokban felvételeket készíttetni, de feltűnő volt a telefon.
A gázzal fűtők járnak ismét rosszul, mindenkinek el kell ezt végeznie
Magyarországon a háztartások fűtési szokásai jelentősen befolyásolják az energiafelhasználást és a költségeket, különösen a téli hónapokban. A gázfűtés az egyik leggyakoribb fűtési forma, amely számos magy
Fontos orvosi vizsgálat lesz ingyenes az egész hónapban! 40 felett tanácsos elmenni rá
Több mint háromszáz vizsgálati ponton várják az érdeklődőket!
Hont András válaszolt Magyar Péternek: Köszönd meg a feleségednek, hogy szabadlábon vagy
A publicista az Átlátszóra írt egy cikket a Diákhitelközpont egykori kényes pénzügyeiről, innen szabadult el a pokol.
Egyetlen kérdést tett fel nekem a hentesünk, a vármegyéből is elköltöztem
Évek óta hozzá jártam, de ilyen sértés után nem volt maradásom a vármegyében.
Videón, ahogy rakéták százai indultak Izrael felé az utasszállító repülőgépek között
Nem jelezte Irán kedden a polgári légiközlekedésnek, hogy rakéták százait fogja kilőni Izraelre. Csoda, hogy nem történt tragédia.
Sokkal nagyobb a baj, mint hitték: Rengeteget fogyott a rákbeteg Katalin hercegné
Hosszú hónapok után saját maga nyilatkozott az állapotáról Katalin hercegné. A 42 éves, rákos megbetegedéssel küzdő királynét több mint fél éve nem láthatta a nyilvánosság. Év elején egy hasüregi műtétet
Hajmeresztő fotó került elő Michael Schumacherről, így még nem láttad a nagybeteg legendát
"Szakállas", vagy inkább bajszos képre csodálkozhatunk rá.
Új termékekhez menekülnek a magyarok a visszaváltós palackok elől
Az új DRS-rendszer bevezetése miatt nagy megugrást tapasztalnak a szénsavasítók és a szörpök piacán.
blogmorzsák
5 jel, hogy nem alszol eleget!
Az alvás az emberi szervezet alapvető igénye, ami nélkül nem tud megfelelően működni.
"Volna igény az árkok betemetésére"
Volt idő, amikor még konstruktív ellenzékről ábrándoztunk.
Mik a legfelkapottabb hirdetések?
Mit árul el 8000 Youtube-hirdetés elemzése?
- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál