Ezt olvasta már?


K&H: óvatosan a ballagási pénzzel

érdemes a fiatalok elé megtakarítási célokat kitűzni

A ballagási szezonban a szülők, rokonok pénzzel jutalmazhatják a diákokat. Ez az ajándék azonban akár haszontalan is lehet, ha a gyerekek azonnal elköltik a pénzt. Érdemes inkább a szülőkkel közösen kitűzni egy megtakarítási célt, és arra félretenni - hívja fel a figyelmet a K&H, amelynek Vigyázz, kész, pénz! vetélkedősorozatában kiemelt szerepet kapnak a különféle megtakarítási formák a fiatalok számára.


hirdetés

A ballagás is apropót adhat arra, hogy a szülők megismertessék a gyerekekkel a pénzügyi tudatosságot, ezen belül a megtakarítások jelentőségét. A búcsúzó diákok ugyanis a ballagás alkalmával akár pénzt is kaphatnak ajándékba a szülőktől, rokonoktól.

A gyerekek számára különbséget kell tenni a legalapvetőbb dolgok és a nem feltétlenül szükséges termékek, szolgáltatások között. Az előbbi körbe sorolhatóak például az élelmiszerek, ruhák, az utóbbiba pedig egyebek mellett a legújabb, legmodernebb elektronikai eszközök, amelyeknek korábbi típusai már megtalálhatóak otthon. Megoldás lehet, ha a szülő a lakásban megmutat különböző tárgyakat és utána kvíz-szerűen megkérdezi a gyerektől, melyiket tartja alapvetőnek és kevésbé szükségesnek. Érdemes továbbá arra ösztönözni a gyerekeket, hogy rendszeresen kövessék mire költenek. Fontos, hogy tisztában legyenek vele mik a rendszeres kiadások és melyek az egyszeri vásárlások, valamint ezekre mekkora összeget fordítottak.

Ha a fiatalok ajándékba pénz kapnak, akkor érdemes a szülőknek egyeztetniük velük, hogy ne költsék el egyből a pénzt. Tanuljanak meg inkább megtakarítani, ennek első lépése lehet például, ha együtt tűznek ki egy célt, legyen az egy elektromos roller vagy elektromos bicikli, fesztiválbelépő, bármilyen elektronikus eszköz vagy éppen akár egy utazás. Ha belefér a családi büdzsébe, akkor a szülő azzal is segíthet a gyermekének, hogy kölcsönt ad. Akár úgy, hogy a gyerek a spórolt pénzével egyfajta önrésszel száll be a kinézett termék árába, a fennmaradó rész pedig a szülőktől érkezik. A későbbiekben pedig a kölcsönt a fiatal akár jelképes kamattal visszafizeti, például a beérkező ajándékpénzekből vagy diákmunkából szerzett jövedelemből. Itt nyilván nem kell piaci kamatokra gondolni, a lényeg az, hogy a fiatalok tisztában legyenek azzal, hogy a kölcsönnek van díja, így felnőttként tudatos hiteligénylők lehetnek.

A K&H Vigyázz, kész, pénz! vetélkedősorozatnak az a célja, hogy a diákok teljes képet kapjanak arról, hogyan érdemes kezelni a pénzügyeket. Idén 506 településről 2082 csapat mérte össze tudását a játékban, összesen 8721 diák vált „bankárrá” a játéknak köszönhetően. A vetélkedő nagydöntőjére május végén Budapesten kerül majd sor.







0

hírek innen, onnan

Kiadták Navalnij holttestét az anyjának

Kiadták Alekszej Navalnij börtönben meghalt orosz ellenzéki politikus holttestét az anyjának - közölte szombaton az X mikroblog portálon...

Mindenkit feljelent a szolnoki kórház, aki inzultálni meri a dolgozókat

Drasztikus lépésre szánta el magát a szolnoki Hetényi Géza Kórház: mindenkit feljelentenek, aki akár az interneten is inzultálni meri a...

Borisz Nagyezsgyin így kényszerítené távozásra Putyint

Kijevbe érkezett számos nyugati ország delegációja a háború kétéves évordulója miatt. Közben Varsóban trágyát öntöttek az orosz...

Schäfer bombagóljával szerzett fontos pontot az Union Berlin - videó

A magyar válogatott Schäfer András először volt eredményes klubjában az idényben.

Varga Mihály: Brüsszelben változás kell.

Brüsszelben változásra van szükség! – hangoztatta Varga Mihály pénzügyminiszter szombaton a Facebook-oldalán megosztott videójában egy...

Belga védelmi miniszter: nincs közvetlen veszélye annak, hogy Oroszország megtámadja valamelyik NATO-tagállamot

Amennyiben az ukrán fronton romlik a helyzet, az aggodalomra adhat okot, ezért fenn kell tartani az Ukrajnának nyújtott támogatást.

LMP: elfogadhatatlan, hogy kiemelt beruházásként épülne akkumulátorbontó Sóskúton

A szlovén céget, amely az akkumulátorbontó gyárat építené, tavaly jegyezték be hárommillió forintos törzstőkével.

Párbeszéd: tízezer tonna veszélyes hulladékot akarnak elhelyezni Sárbogárdon

Az érintett hatóság főosztálya január 23-án adott ki egy veszélyes hulladékokat tároló cégnek.

A Volánbusz felméri az utazási szokásokat, az utazók igényeit

A társaság számos fejlesztést hajtott végre az elmúlt években.

A zádori kutyatámadás szemtanúja is sokkot kapott: "ha nem jön a gyerek gereblyével, megölik"

Ahogy arról az atv.hu beszámolt, harci kutyák támadtak meg egy férfit a baranyai Zádor településen. Egy szomszéd sietett a segítségére,...

Szabó Erika elárulta, miért nem mutatja meg a férjét és a kisbabáját a közösségi médiában – videó

Szabó Erikának határozott véleménye van arról, hogy mi miatt nem szeretné, ha a közösségi oldalain látnák a gyermeke arcát.

Olaszország és Kanada 10 évre szóló katonai biztonsági megállapodást kötött Ukrajnával

A Nyugat töretlenül támogatja Ukrajnát, hangzott el az orosz agresszió második évfordulóján. (Külföld)

0

Sport

Még hogy a női úszók mellben nem lehetnek erősek? Ismerd meg Andreát

Lehet olyan cikket is találni, amely szerint ő a világ legszexibb úszója, és olyan nagyon ezzel nem is lehet vitatkozni.

Botrányos mérkőzésen kapott ki a magyar válogatott a házigazda ellen

A mexikói Cancúnban zajló Copa Americán elszenvedte első vereségét a magyar socca-válogatott. Guatemala és Uruguay legyőzése után a házigazdával találkozott […] A Botrányos mérkőzésen kapott ki a magyar válog

Meghalt a korábbi Forma-1-es pilóta

80 éves korában elhunyt a korábbi Forma-1-es pilóta, Wilson Fittipaldi Júnior.

Építkezéseken dolgozik, és a fura Milák Kristófról is beszélt a budapesti vb hőse

Kozma Dominik soha nem fogta vissza magát a vízben és a parton sem.

A börtönök Hiltonjában hűsöl Dani Alves

Négy év hat hónap. Ennyi időt kell rácsok mögött töltenie a Barcelona korábbi futballsztárjának, Dani Alvesnek, akit a spanyol bíróság nemi erőszak vádjában talált bűnösnek. A 40 esztendős brazil hátvéd otth

Meghalt a korábbi Forma-1-es pilóta

Karácsony óta kórházban volt.

Meghalt Thaly Zoltán

Újságíróként és sportvezetőként is elismert tagja volt a magyar futballtársadalomnak.

Egyiptomba igazolhat a Fradi középpályása

Egyelőre szerződés köti a zöld-fehérekhez, de a nyáron elhagyhatja a klubot.

Nem csak a vezetőedző távozik az ETO-tól

A spanyol Antonio Munoz vezetőedző mellett tolmácsa is elhagyja a klubot, az erőnléti edző és a videóelemző pedig a helyi akadémiánál folytatja.

Bődületes potyagól után született történelmi rekord a Bundesligában

Folytatta elképesztő menetelését a Bayer Leverkusen.

Hertha: Dárdaiék egy félidő után kezdtek el focizni

A német másodosztály 8. helyén álló Hertha BSC a 1. Braunschweig otthonába látogatott, Dárdai Palkó a kezdőcsapatban kapott helyet, Márton […] A Hertha: Dárdaiék egy félidő után kezdtek el focizni bejegyzés el

Bulvár

Rákot, magas vérnyomást, pikkelysömört gyógyít ez a fekete mag

Olaja miatt az emberek úgy tekintenek erre a növényre, mint egy csodaszerre. Nem csak számos betegséget gyógyít, de számos neve is van.

Magyar Péter durva felvételt tett közzé Deutsch Tamásról: "Tomit a wc-ből kifele kapták el szipogva"

"A polgári oldal európai parlamenti listavezetője" – ezzel a felütéssel osztott meg egy TikTok videót Magyar Péter. A felvételen Deutsch Tamás látható, amint szipogva felel a riporter kérdésére: látta-e, Magyar pa

Nagyon durva, lehet, hogy átverték a Katalint - egész Bicske a kegyelmi botrányt találgatja

A pedofil bicskei igazgatót fedező igazgatóhelyettes kegyelmi ügyéből hatalmas botrány lett. Mit szólnak ehhez a bicskeiek? Kiderül a videóból.

Mindenki készüljön: Magyarország felé közelít az Európában orkánerejű széllökéseket okozó Louis

Hozzánk közelít az Északnyugat-Európában viharos, orkánerejű széllökéseket generáló frontrendszer.

Lefeküdtem a főnökömmel, döbbenetes dolgot mondott ezekután - Magyar nők vallomásai a munkahelyi románcokról

Mi történik, ha munkahelyi románcba bonyolódsz, ráadásul a főnököd a másik fél? Magyar nők mesélték el nekünk saját tapasztalataikat.

Még hogy a női úszók mellben nem lehetnek erősek? Ismerd meg Andreát

Lehet olyan cikket is találni, amely szerint ő a világ legszexibb úszója, és olyan nagyon ezzel nem is lehet vitatkozni.

Újabb részletek derültek ki a bécsi bordélyházban megölt három nő haláláról

Egyre több részlet lát napvilágot a Bécsben történt kegyetlen gyilkosságról, aminek három nő az áldozata.

Egy transz fiatal a megszállt Herszonban: „Azt vettem észre, hogy nem figyelek a valóságra”

Ma két éve, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát. Hogyan hatott a háború a szexuális és nemi kisebbségekre? „A 22 éves Makszim Csernov közel kilenc hónapot élt a megszállt Herszonban, az mentette meg, hogy alig me

Nagy rossz hír jött a magyar jogosítványokról

Három év alatt csaknem megduplázódott a tanfolyamok ára.

10 élelmiszer, amit hűtőben kellene tartani – mégis a kamrába tesszük

Sok élelmiszer esetében nyilvánvaló, hogy hol a helyük az otthonunkban - vagy mégsem? Senki nem akarja, hogy egy étel vagy ital, amiért már fizetett, megromoljon, mert a kamrában volt a hűtőszekrény helyett, vagy a h

0